Másfél milliárd forinttal emelkedik idén a szimfonikus zenekarok és az énekkarok állami támogatása - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken a Nemzeti Filharmonikus Zenekar próbatermében.
Még egy hónapig lehet jelentkezni első körben a Határtalanul! program 2017/2018-as tanévre vonatkozó felhívásaira - közölte Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára.
Magyarország a keresztényüldözés ellen fellépő szervezetek központjává és támogatójává akar válni - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Az összefogás új lehetőségei az üldözött és diszkriminált keresztény közösségek érdekében című nemzetközi konferencián.
Székelyföldi iskolák és templomok felújításának a támogatását jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára egy csütörtöki székelyudvarhelyi sajtótájékoztatón.
A sajtóban „Lefokozott három egyetemet a kormány” címmel jelent meg félrevezető tartalmú cikk. A nemzeti felsőoktatási kiválóságról szóló kormányrendelet kapcsán a kormány 6 egyetemet kiemelt felsőoktatási intézménynek minősített a 2013-2016 közötti időszakra. Tehát nem történt visszaminősítés, egyszerűen lejárt a rendeletben rögzített időszak, 2017. január 1-jétől a kiválósági rendelet minősítésekre vonatkozó része hatályát vesztette, amivel az intézmények tisztában voltak, számoltak vele.
Az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) a mai napon tartotta a Hőgyes Endre Tudományos Emlékülését, melynek keretében Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár átadta a Hőgyes Endre emlékérmet. Az elismerést minden évben egy olyan szakember kaphatja meg, aki kiemelkedő orvosi-szakmai tevékenységgel és életművel rendelkezik. A 2016-os díjat Dr. Süveges Ildikó szemészprofesszor vehette át.
A rendszerváltás óta a legnagyobb, több mint 500 milliárd forintos fejlesztést hajtottunk végre az elmúlt években az egészségügyben, amelynek keretében országszerte újultak meg a kórházak, rendelők. Több mint 104 milliárd forint új gépek, eszközök vásárlását szolgálta.
Idén már harmadszor szerepelnek a hivatalos felvételi tájékoztatóban a szomszédos országok magyar nyelvű felsőoktatási képzései, mert a kormányzat egységes Kárpát-medencei felsőoktatási térben gondolkodik - mondta Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára csütörtökön az MTI-vel.
Magyarország teljes jogú tagja lett az Európai Innovációs és Technológiai Intézet információs és kommunikációs technológiákkal foglalkozó társulásának (EIT Digital), ezáltal az ország a digitális elit részévé vált, kutatási és innovációs potenciálja bekerült Európa egyik legjelentősebb tudásközpontjába - mondta Balog Zoltán az EIT Digital rendezvényén.
Meghívó az Országos Fogyatékosságügyi Tanács tagjainak részére, 2017. február 1-jére.