Az elmúlt időszakban számos alkalommal beigazolódott, hogy a gyermekek és a pedagógusok érdekét csak a párbeszéd szolgálja, és az is, hogy nem először próbálják felhasználni a gyermekeket és a pedagógusokat politikai célokra. A Tanítanék sokadszorra szervez utcai politikai akciót, amíg ők tüntetnek, a kormány cselekszik.
Csoóri Sándor azt kutatta, ami fontos az egyén, a magyar és a közösség életében - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere Gárdonyban, ahol a költő születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen felavatta a Fejér megyei irodalmi emlékfal legújabb, Csoórit ábrázoló domborművét.
A következő két évben további 33 százalékos béremelés lesz a szociális ágazatban, így 2013-hoz képest 2018-ra 62 százalékkal emelkednek a bérek - mondta Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.
Idén elsőként a Komárom-Esztergom megyei Szomódon adtak át újabb tornatermet a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében pénteken.
A rákellenes küzdelem, a szűrések és a minél korábbi felismerés fontosságáról írtak alá szándéknyilatkozatot civil szervezetek Budapesten a rákellenes világnap alkalmából. Novák Katalin államtitkár a rendezvényen hangsúlyozta, hogy a betegség elleni küzdelemben nagyon fontos a megelőzés, a magunkra, családtagjainkra való odafigyelés.
Balog Zoltán, miután részt vett a csütörtöki imareggelin Washingtonban, rövid, kötetlen beszélgetést folytatott a szerda este beiktatott új amerikai külügyminiszterrel.
A Kultúrával a családokért projekt keretében csaknem ötszáz ingyenes programot szervez két év alatt a pécsi családoknak a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) - hangzott el a projektet bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón Pécsett.
Országos múzeumi és könyvtári fejlesztési program indult 2 milliárd forint értékben - jelentette be csütörtökön Szentendrén Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára.
Megjelent a kiváltási stratégia, valamint az intézményi férőhely kiváltást segítő program első szakaszának kiírása – jelentette be Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az Országos Fogyatékosságügyi Tanács idei első ülésén.
Több mint hárommilliárd forintos támogatást kapnak a család- és gyermekjóléti központok, amelyek a jövőben a vakok és a gyengénlátók családtagjainak segítenek abban, hogyan gondozzák, támogassák fogyatékkal élő hozzátartozójukat - jelentette be Czibere Károly államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján, amelyet Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízottal tartott közösen.