Kuba és Magyarország sportvezetői tárgyalásaik során egyetértettek abban, hogy a doppingellenes küzdelem csakis nemzetközi összefogással és szoros együttműködéssel oldható meg hosszútávon.
Ötmilliárd forintból korszerűsítik az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) több épületének energetikai rendszerét. A fejlesztésekről Palkovics László oktatási államtitkár és Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja tartott sajtótájékoztatót Budapesten.
Az egyházi oktatási intézmények felújítására 14,3 milliárd forintos forrás nyílt meg, ebből 23 intézmény újulhat meg, 13 ezer diák tanulhat jobb körülmények között - mondta Balog Zoltán Esztergomban, az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatóján.
Mintegy 4,6 milliárd forint keretösszegű fejlesztő-foglalkoztató program indul április 1-jén a fogyatékossággal élő emberek, a pszichiátriai és szenvedélybetegek, valamint a hajléktalan emberek képességeinek, készségeinek fejlesztése - jelentette be Czibere Károly.
Újabb egyeztetést folytatott Nyitrai Imre, az EMMI szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke, valamint dr. Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke a szociális ágazatban dolgozók bérhelyzetéről.
Életének 72. évében elhunyt Takács Klára Kossuth-, Liszt Ferenc- és Prima díjas operaénekesnő. A művésznőt az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti.
A januári fizetésekkel, február elején utalják az állami és önkormányzati fenntartású kulturális intézmények közalkalmazottainak 15 százalékos illetménypótlékát - jelentette be Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár.
Tizenegy országból 24 előadást láthat a IV. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (Mitem) közönsége április 12. és 30. között Budapesten.
Eddig mintegy 186 ezren éltek a Nők 40 program, azaz a "nagymamanyugdíj" lehetőségével - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.
Már hazaszállították a veronai buszbaleset négy sérültjét, így minden olyan sérült, aki szállítható állapotban volt, megérkezett Magyarországra - jelentette be Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján.