A balatoni halsütödék is nagyító alá kerültek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Szupermenta terméktesztjén. A tesztsorozat legújabb állomásán a nyár és a Balaton slágertermékének számító sült hekk vizsgálata zajlott. Ehhez kapcsolódva a hivatal hatósági munkatársai összesen 13 halsütödét ellenőriztek, valamint több mint 160 mintán mintegy 700 laboratóriumi vizsgálatot végeztek el. A hatósági ellenőrzések számos szabálytalanságot és hiányosságot feltártak, melynek következtében összesen több mint egymillió forint élelmiszerlánc felügyeleti bírságot szabtak ki.
A RASFF rendszeren ma délután érkezett információk alapján Magyarországra is szállítottak fipronillal szennyezett tojást tartalmazó élelmiszert. A Tamago Ei-Omelett-Block nevű fagyasztott, félkész termékből egy budapesti vállalkozáshoz szállítottak. A NÉBIH haladéktalanul felvette a kapcsolatot az érintett céggel, aki megtette a szükséges intézkedéseket. A hatóság elrendelte az érintett tétel forgalomból történő kivonását. A NÉBIH laboratóriumában folyamatosan zajlanak a hazai célellenőrzéshez kapcsolódó vizsgálatok. A hivatal szakemberei 4 tételben találtak nyomokban kimutatható, de a megengedett értéket nem meghaladó, így az egészséget nem veszélyeztető mennyiségben fipronilt. Az érintett tételeket a hatóság zárolja és megteszi a szükséges intézkedéseket.
Internetes próbavásárlás útján rendelte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) azt a két, Kínából származó étrend-kiegészítőt, amelyekben a szakemberek gyógyszer-hatóanyagot találtak. Az étrend-kiegészítők élelmiszernek minősülnek, amelyekben szigorúan tilos a gyógyszer-hatóanyagok jelenléte. A nem engedélyezett összetevők miatt a hatóság azonnali hatállyal elrendelte – minőség-megőrzési időre és tételszámra való tekintet nélkül – a termékek forgalomból történő kivonását.
Van okunk az optimizmusra, ha az agrárgazdaság eredményeit és a jövő kilátásait tekintjük – mondta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Székkutason, a VII. Székkutasi Régiós Szántóversenyen.
Jól képzett szakemberek nélkül nincs biztos jövő és perspektíva az agráriumban - mondta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Hajdúböszörményben a VI. Hajdúsági Expo és Traktorhúzó Európa Kupa sajtótájékoztatóján.
Az állattenyésztés és a húsfeldolgozás ágazatait tekintve az Európai Unió tagországai közül 2010-2016 között messze hazánkban nőtt a legnagyobb arányban a szarvasmarha állomány - mondta Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár a XVII. Tarka Marhafesztiválon Bonyhádon.
A Földművelésügyi Minisztérium 100%-os kamat-, kezességi díj és költségtámogatás nyújtásával segíti azokat a jégeső vagy fagykárt szenvedett, ültetvényes gazdálkodást folytató termelőket, akik az Agrár Széchenyi Kártya (ASZK) Konstrukció, az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020 vagy az MFB TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram 2020 keretében vesznek fel hitelt.
Az átlaghoz képest több étkezési őszi búza termett az idén: az étkezési és a takarmánybúza aránya általában harminc-hetven százalékos, az idén viszont fele-fele arányú - hangsúlyozta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán a Vas megyei Chernelházadamonyához tartozó Kukucsa majorban.
Jelentős agrárdiplomáciai sikerként könyvelhető el, hogy a múlt héten mintegy tucatnyi európai ország és Kína részvételével lezajlott Kína-Európa Szója Szimpózium 2018-as rendezvényének Budapest és Bécs adhat otthont. A Duna Szója Szövetség és a Kínai Agrártudományi Akadémia soron következő rendezvénye kiváló lehetőség hazánk mezőgazdasági tudományos-kutatói eredményeinek és pozícióinak erősítésére Európában és a Távol-Keleten egyaránt – jelentette ki Gyuricza Csaba a NAIK főigazgatója.
Továbbra is a kiemelten támogatott feladatok között szerepel a hazai halfajokat veszélyeztető kárókatona gyérítése, a halélőhelyek fejlesztése, a halászati őrzéshez szükséges egyenruha- és eszközbeszerzés támogatása – hangsúlyozta Ugron Ákos Gábor, állami földekért felelős helyettes államtitkár a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) halőrzést támogató eszközök ünnepélyes átadó eseményén.