A termékek jelölésében és a védjegyek piacán is rendet tenne az agrártárca annak a húszpontos akciótervnek a részeként, amelynek célja az élelmiszerek minőségének javítása és a vásárlói tudatosság növelése - nyilatkozta a Magyar Időknek Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára.
Országunk megtartó ereje egy évezrede a határt művelő, termelő, magyar emberben rejlik - mondta Fazekas Sándor, a Földművelésügyi Minisztérium Államalapító Szent István és az új kenyér tiszteletére rendezett ünnepségen.
A tojásokra és tojás termékekre elrendelt célellenőrzés során fipronilt mutatott ki a „3HU1503T03/4” azonosító számú tojás tételben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) laboratóriuma. A szennyeződés forrásának és módjának felderítését a hatóság haladéktalanul megkezdte, emellett elrendeli a tétel forgalomból történő kivonását.
A földművelésügyi miniszter Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából állami és miniszteri kitüntetéseket adott át.
Tovább bővül a magyar tudásexport és kutatás-fejlesztési együttműködés, a jelentős természeti erőforrásokkal rendelkező Kazahsztánnal. Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója három meghatározó kazah agrárintézménnyel írt alá megállapodást Asztanában, az „Astana Expo 2017” szakmai világkiállítás alkalmával.
Számos jogsértést tárt fel az utóbbi időben az interneten tűzifát hirdetők körében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). Az ellenőrzésekre legtöbbször lakossági bejelentés alapján került sor. A bejelentők rendszerint az interneten hirdetett, majd kiszállított tűzifa mennyiségét, minőségét kifogásolták, illetve a bizonylatokat hiányolták, panaszaikkal pedig sok esetben már nem tudták utolérni a hirdetőt. A NÉBIH – a faanyag kereskedelmi lánc felügyeletéért felelős hatóságként – kéri a lakosságot, hogy legyenek különösen körültekintőek, ha online vásárolnak tűzifát!
Eredményes a nyúlhús fogyasztását ösztönző kampány, egyre többen keresik a terméket a boltokban - mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Magyarország legkisebb borvidéken, a Somlói borvidéken kezdődött szombaton kétnapos fesztivál, amely a térség meghatározó boráról a Juhfarkról kapta a nevét.
A mezőgazdaság a kazah-magyar gazdasági együttműködés motorja lehet - jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Asztanában, miután egyeztetést folytatott Kairat Aituganov első mezőgazdasági miniszterhelyettessel a két országot érintő agrárügyekről.
Növelni kell a nyúlhús fogyasztását Magyarországon ahhoz, hogy stabilizálni lehessen a nyúltenyésztők helyzetét - jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Debrecenben.