Az állami sportigazgatás és a civil oldal közötti feladat- és hatáskörmegosztással az állami források elosztásának az elsődleges felelőse a sportért felelős államtitkárság lett - hangsúlyozta Szabó Tünde államtitkár előadásában, amelyet a SPORTJUS konferenciáján tartott.
A klasszikus idősotthonok mellett jövőre létrejönnek az intenzív ellátást biztosító szakápolási intézmények, az erről szóló javaslat a következő hetekben kerül a kormány elé – mondta Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján.
Települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek számára a 2017. évi költségvetés 11 630,6 millió forintot biztosít.
Szerdán ismét tárgyalóasztalhoz ült az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ EDDSZ), a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetének (MÖSZ), továbbá a Magyar Orvosi Kamara (MOK), a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK), a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK), a Medicina 2000 Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség és a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) képviselőivel.
A Kultúráért Felelős Államtitkárság közzéteszi a 120/2014. (IV. 8.) Korm. rendeletben előírtak alapján készült nyilvános könyvtárak aktualizált jegyzékét.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere idén novemberben nyújtotta be a nagypénteket munkaszüneti nappá nyilvánító törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
A magyar–kínai kulturális együttműködés lehetőségeinek fejlesztéséről tárgyalt az Emberi Erőforrások Minisztériumában Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár és Sun Zhijum kínai miniszterhelyettes.
Összesen 70 milliárd forint összegben biztosít támogatást a kormány a fekvőbeteg ellátó intézmények számára – ezt nemrégiben Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár jelentette be.
Az Európai Unió Alapjogi Ügynökség (FRA) jelentése, valamint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) A háztartások életszínvonala, 2015 című kiadványa is igazolja, hogy láthatóak a 2011-ben elfogadott Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia megvalósításának eredményei – mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Társadalmi Felzárkózási és Cigányügyi Tárcaközi Bizottság évzáró ülésén.
Bartók Béla születésének 135. évfordulója alkalmából indítja útjára a Zeneakadémia a Bartók Világversenyt és Fesztivált, amelyet első ízben 2017 szeptemberében rendeznek meg.