Átadták az epizodistákat jutalmazó Aase-díjakat: az idén Dimanopulu Afrodité, Szoboszlai Éva, Kertész Péter és Szatmári György színművész vehette át a Gobbi Hilda által alapított szakmai elismerést a Bajor Gizi Színészmúzeumban hétfőn megrendezett ünnepségen.
A küldemények az utalványokon kívül egy rövid tájékoztatót is tartalmaznak. Ezt érdemes elolvasni az utalványok felhasználása előtt.
Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a borítékban három utalványszelvény található, amelyek egyenként két utalványt tartalmaznak, 1000 és 2000 forintos címletekben, összesen 10 ezer forint értékben.
Mintegy 193 milliárd forintot fordítanak a következő években, 2023-ig kollégiumi fejlesztésekre, amelyek során új kollégiumokat is létesítenek - jelentette be az emberi erőforrások minisztere.
Az egyházak világában létrejött kulturális és tudományos teljesítmény, érték nem valamilyen vallási közösség belügye, magántulajdona, hanem az egyetemes és a magyar kultúra szerves része, minden erre kíváncsi magyar gazdagsága - mondta Balog Zoltán a Fraknói Vilmos-díjak átadásán.
Az egészségügyben folytatódó béremelések hozzájárulnak ahhoz, hogy kiszorítsák a hálapénzt a rendszerből - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.
A kormány segíti a magyarországi egyházak kezdeményezéseit - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap Győrben.
Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár megnyitó beszédével vette kezdetét a Syma csarnokban az első alkalommal megrendezett nem olimpiai súlycsoportok birkózó világbajnoksága. Nenad Lalovics, a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) elnöke és Bacsa Péter, a Magyar Birkózó szövetség (MBSZ) alelnöke is köszöntötte a résztvevőket.
A közalkalmazotti státuszban dolgozó, jellemzően állami és önkormányzati fenntartású intézmények 20 ezer 174 dolgozójára terjedhet ki a 2017. január 1-jén induló kulturális bérfejlesztési program - mondta Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár.
Megkezdődött a Magyar Írószövetség tisztújító közgyűlése szombaton Budapesten. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a résztvevőket köszöntő levelében kiemelte: az Írószövetség fontos közösség a nemzet életében, tisztújító közgyűlésének minden időben van tétje.
2017 a béremelés folytatásának éve lesz az egészségügyben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.