Solti György nevét viselő nemzetközi karmesterversenyt rendez a Filharmónia Magyarország októbertől decemberig, a megmérettetésre május 1-jéig jelentkezhetnek az 1979. január 1. után született karmesterek.
Száznegyvenkét millió forinttal támogatja a kormány a tavaly októberben leégett zuglói zsinagóga felújítását - jelentette be Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár kedden Budapesten.
Az elkövetkező négy évben 1,16 milliárd forintot fordít a kormány a kapcsolati erőszak áldozataival telefonszolgálat fejlesztésére, valamint a területen dolgozó szakemberek képzésére - mondta Novák Katalin család-, ifjúság-, és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár kedden az MTI-nek.
A teljes fővárosi egészségügyi ellátás megújulhat 2025-re az elkészült átfogó fejlesztési koncepció alapján, amely szerint a három "szuperkórház" mellett az összes fekvőbeteg-intézményt korszerűsítenék. A Semmelweis Egyetem fejlesztési tervével összehangolt kormány-előterjesztés szerint a Dél-Budára tervezett vadonatúj kórházat az orvosegyetem működtetné - írja keddi számában a Magyar Idők.
Sikeres felzárkózáspolitikához minden érintett együttműködése szükséges - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a Roma Koordinációs Tanács ülésén.
Továbbra is egész évben ingyen látogathatják a Fővárosi Állat- és Növénykertet a budapesti gyermekvédelmi intézményekben, valamint a nevelőszülőknél élő gyerekek - ilyen megállapodást írtak alá, ezúttal már hatodszor, hétfőn Budapesten.
Közel negyedszázados püspöki szolgálat után nyugdíjba vonul Balás Béla, a kaposvári egyházmegye püspöke. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma köszönetét fejezi ki püspök atyának a több mint 50 éves papi és közel negyedszázados püspöki munkájáért, a hívek lelki gondozásáért, az ifjúság neveléséért, a regnumi közösség építéséért, az egyházmegye szolgálatáért.
A családtudományoknál a demográfiai kérdést tartja fontosnak a kormány, például annak kutatását, mi befolyásolja a gyermekvállalási kedvet - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Emléküléssel és kitüntetések átadásával ünnepelték szombaton a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) - Európa első egyetemi sportszövetsége - 110. születésnapját.
A nagyobbik típusú - csaknem 108 millió forintot érő - Bogányi-zongorával gazdagodik a pécsi Kodály Központ - jelentette be Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár és Páva Zsolt polgármester szombaton a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón.