Meghirdették az Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi) tartozó két operatív program teljes rendelkezésre álló keretét - jelentette be Schanda Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár pénteken sajtótájékoztatón.
Komka Péter, az MTI/MTVA fotóriporterének Ezerarcú autizmus című kiállítása öt autista fiatalról készített portrén keresztül szeretné felhívni a figyelmet a szindrómára az autizmus április 2-i világnapjához kapcsolódva.
Tisztelettel búcsúzunk Tagtársunktól, aki a testület megalakulása óta elkötelezetten képviselte az idősek ügyét.
Sánczi Ferenc és Berghoffer Róbert Gulág-túlélő, valamint Dupka György író, Gulág-kutató kapta a most először odaítélt Gulág-emlékérmet.
Míg 2010-ben 12 olyan köznevelési intézmény volt Magyarországon, amelyet nemzetiségi önkormányzat tartott fenn, mára ez a szám 75-re nőtt, a 13 nemzetiség támogatása pedig két és félszeresére emelkedett az elmúlt hét évben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön a Nógrád megyei Nézsán.
Ingyenes képzés indul leendő nevelőszülőknek, amelyre 500 millió forintot fordít a kormány európai uniós forrásból a következő három évben - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára egri sajtótájékoztatója után telefonon pénteken az MTI-nek.
A Hagyományok Házának otthont adó Budai Vigadó épülete mintegy 7,1 milliárdból újulhat meg 2018 áprilisára - mondta el Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a csütörtöki sajtóbejáráson.
Megalakult az Országos Diáktanács csütörtökön Budapesten, az első ülésen elfogadták a szervezet működési kereteit - jelentették be a résztvevők az ülés szünetében tartott sajtótájékoztatón.
Az idén csaknem 106 ezer diák jelentkezett felsőoktatási intézményekbe, ez a szám megfelel a korábbi évek adatainak - közölte Palkovics László oktatási államtitkár.
A magyar törvényeket mindenkinek be kell tartania - hangsúlyozta az oktatási államtitkár a felsőoktatási törvényt módosító javaslattal kapcsolatban csütörtökön Budapesten, egy más témában tartott sajtótájékoztatón.