A pénzügyi tudatosság erősítése az állam felelőssége is, ezért azt kívánjuk elérni, hogy mindenki értse azt a pénzügyi szolgáltatást, amelyet igénybe vesz – jelentette ki Varga Mihály a Készpénzkímélő iskolák program kiterjesztését bejelentő sajtótájékoztatón a budapesti Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnáziumban.
A pénzügyminiszter kiemelte: várhatóan már az idei tanévben mintegy háromszáz gimnázium, valamint kétszáz szakképző intézmény csatlakozik a programhoz.
A magyar kormány átfogó, a pénzügyi tudatosságot erősítő stratégiájának része a tavaly ősszel útjára indított Készpénzkímélő iskolák program, amelynek keretében kártyaolvasó-terminálok telepítésével, illetve online felületek kialakításával lehetővé teszik, hogy a tanulók és szüleik elektronikusan tudják intézni az étkezések befizetését vagy a tankönyvrendelést – tájékoztatott Varga Mihály.
A program eddigi eredményeit ismertetve a miniszter elmondta, hogy a résztvevő iskolák büféinek többségében nemcsak bankkártyával, hanem mobiltelefonnal is lehet vásárolni, könnyebbé vált a menzadíj befizetése, és várhatóan az iskolai terembérletek, a kollégiumi szobadíjak vagy a szakképzéshez kapcsolódó szolgáltatások elektronikus kiegyenlítésére is lehetőség nyílik. A használatba helyezett terminálokon a tavalyi tanévben mintegy 15 millió forint értékű forgalmat és nagyságrendileg 13 ezer tranzakciót regisztráltak.
A Készpénzmentes iskolák programot folytatjuk, azzal a kitűzött céllal, hogy két éven belül Magyarországon az összes középfokú oktatási intézményben elérhetőek legyenek ezek a pénzügyi szolgáltatások – szögezte le Varga Mihály megemlítve, hogy az idei tanévben mintegy félezer iskola csatlakozik a programhoz. Mint mondta: az elektronikus fizetési mód egyszerűbbé teszi az iskolai befizetéseket, ezért településszintű mintaprogram elindítását is tervezik, amely kiterjed majd a teljes oktatási rendszerre a bölcsődéktől a felsőfokú oktatási intézményekig.