Felavatták Esztergomban, az egykori Szent Anna temetőben pénteken a Béke Angyala emlékművet, amely a város közelében lévő, első világháborús hadifogolytábor 3500 áldozatára emlékeztet, valamint a szovjet Vörös Hadsereg környékbeli harcokban elesett katonáinak emlékművét. A megemlékezésen Völner Pál is beszédet mondott. Leirat.
Tisztelt Megemlékezők!
Az első világháborút sokan „megjövendölték”, már a 19. század utolsó évtizedeiben is érezhető volt szerte Európában, hogy valami nincsen rendben, hogy valami történni fog. Arra azonban valószínűleg nem számított senki sem, hogy ekkora veszteséget és ennyi szenvedést hoz majd az egész kontinens számára „Európa népeinek kollektív öngyilkossági kísérlete” – amely szerencsére végül nem járt sikerrel. A korszakot kutató történészek szerint mintegy 65 millió embert mozgósítottak összesen. Csaknem 8,5 millióan estek el és mintegy 21 millióan sérültek meg. Hadifogságba közel nyolcmillióan estek, ebből 2,5 millióan Oroszország, 2,2 millióan pedig az Osztrák-Magyar Monarchia nevében harcoltak. Arról, hogy hányan voltak hadifoglyok a Monarchia területén, nincsen pontos adat, abban viszont minden kutató egyetért, hogy a legnagyobb – valószínűsíthetően több mint egymilliós lélekszámú – csoportot a cári Oroszország katonái alkották, utánuk következtek az olasz és szerb hadifoglyok.
Beszélhetnék arról, hogy miként reménykedtek a foglyok és az őrzőik közösen abban, hogy hamar véget ér a háború. Vagy akár arról, hogy az itt fogvatartottak kijártak dolgozni, így életük talán nem volt annyira monoton. A faragott, barkácsolt áruikkal még kereskedni is tudtak némi plusz bevételért. Ezek a körülmények biztosan enyhítették a szenvedéseiket, de nem hiszem, hogy bármelyikünk akár csak elképzelni is tudná, hogy mit jelenthet egy ilyen háborúban, a családtól, a barátoktól, a szülőföldtől több száz vagy akár ezer kilométer messze, legyengülve, kiszolgáltatottan várni. Aztán megbetegedve, végleg elfáradva lassan elveszíteni a reményt.
Isten nyugosztalja azokat az embereket, akiket itt temettek el! Közös és kölcsönös felelősségünk, hogy megőrizzük az emléküket, hogy síremlékeiket gyermekeink, unokáink is lássák és gondozzák, hiszen mindannyiunk nemzetét sújtotta az első világháború.
Az iszonyú veszteséggel járó, egész Európát fizikailag és lélekben is megnyomorító háború azonban nem ért véget a békediktátummal, amelyről már a kortárs politikusok és gondolkodók is elmondták: nem hozhat tartós nyugalmat. A nemzetek közötti feszültségek tovább gyűltek, a második világháború pedig még szörnyűbb pusztítást okozott világszerte. De a „rövid”, ám annál véresebb és kegyetlenebb 20. század szerencsére véget ért, és Európa országainak – Portugáliától Oroszországig – most egy újfajta veszéllyel kell szembenézniük. Reméljük, hogy most nem az „öngyilkossági kísérlet” lesz a népeink közös nevezője, hanem az önvédelem, és sikerrel fogjuk megakadályozni azt, hogy mindennapjainkon úrrá legyen a félelem és a terror.
Köszönöm a figyelmüket!