Völner Pál államtitkár az M1 Ma reggel című műsorában beszélt a Gulág-emlékévről 2017. március 2-án. Leirat.
Mv: Gulág. Ugyanolyan szörnyűségeket jelentett ez annak idején, vagy hasonlóakat, mint például a holokauszt. Kényszermunkára vitték például a magyarokat, pontosabban kényszerítették őket. A kommunizmus rémtetteiről nagyon sokat lehetett olvasni, hallani az elmúlt időszakban, bizottság is vizsgálta az akkori eseményeket. Jönnek a részletek. Völner Páltól. Jó reggelt kívánok, köszöntöm önt!
Völner Pál: Jó reggelt!
Mv: És hát az emlékévnek vége, de az emlékezésnek nem, így fogalmaztunk, amikor legutóbb összegeztük, hogy mi történt az elmúlt két évben, rengeteg esemény volt, és hát ezeknek még mindig nincs vége, például lesz egy konferencia is.
Völner Pál: Igen, a Gulág-emlékév kapcsán mi a nemzetközi összefüggések vizsgálatánál jutottunk el végül Csolnokra, összekötöttük a valósággal, a tényekkel az akkoriban folyó kutatásokat. 1951 és '53 között a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetet kényszermunkaügyben világszerte egy nagy felmérést folytatott, amelynek Magyarország is a tárgya volt. Ebben a munkában Varga László volt kereszténydemokrata politikus, aki a rendszerváltás után egy időben a párt elnöke is volt, jelentős szerepet vállalt és az ő munkásságát is tanulmányozva a genfi irattárban leltünk fel adatokat arra vonatkozóan, hogy ebben a korszakban hogyan működött Magyarországon a kényszermunka. Kezdődött azzal, hogy bírósági ítéletek nélkül rendőri intézkedések, végrehajtó bizottságok intézkedése keretében az internálások, a különböző, recski és egyéb munkatáborba történő elhurcolások története. Ezeket kétféle célzat vezette. Egyrészt a politikai ellenzéktől való megszabadulás, javító átnevelés, illetve magának a munkának, tehát a kényszermunkának a kihasználása, ahogy ezt a nemzetközi szervezet is megállapította a lefolytatott kutatások alapján. Elsősorban a megállapítások arra irányultak, hogy a jogi környezet ezt lehetővé tette-e, akár a Csemegi-kódexnek a fegyencek dolgoztatására vonatkozó részeinek az alkalmazása, akár a '39. évi honvédelemről szóló törvény, amely bizonyos kitelepítéseket, rendőrségi felügyeletet, őrizetbe vételt tett lehetővé, természetesen háborús viszonyok között és nem békeidőben. Megjegyzem, ezt csak a német megszállás idején alkalmazták, tehát nagyon fura, hogy egy kommunista rendszer mondjuk egy előző korszaknak a kivételes eljárásait alkalmazta békeidőben a saját állampolgáraival szemben. De hogy számadatokról is szó essék, tehát magában a kutatásban tényként közölték, hogy a Szovjetunióba mintegy 295 ezer magyar állampolgárt, civil állampolgárt hurcoltak el kényszermunkára a háború végén, ebből '51-ben még mintegy 80 ezer ott tartózkodott, akiket nem engedtek haza. Hogy a hazai adatokról megint csak egy markáns példa, '51-ben megalakult a Közérdekű Munkák Igazgatósága, amelynek keretében bányákban és építkezéseken mintegy 28 ezer embert, akik fogvatartottak voltak, kényszermunkán foglalkoztattak, és így érkezünk el Csolnokra, ahol szintén a bányászat keretében gyakorlatilag egy sok száz fős rabmunkatábor létezett, ahol ott volt az akna, ahol leszálltak naponta a foglyok a bányába, és ezek ilyen félnapos műszakok voltak, tehát nem nyolcórás munkaidőt kell elképzelni, de még így is emberibb körülmények között voltak egyébként, mint a gyűjtőfogházban, vagy akár más helyeken, ahol mozgási lehetőségük sem volt. Reményeink szerint az egyik akkori fogoly is a vendégünk lesz, aki könyvet is írt az akkori megpróbáltatásairól, illetve '56-os szabadulásáról, és akkor '56 is bekapcsolódik már a képbe, tehát egy nagyon gazdag és szerteágazó témával találkoztatunk. Én remélem, hogy a mai fiatalok, a mai generációk figyelmét is felkelti. Kicsit néha ilyen retrospektív, tehát ilyen visszavetítési hibákba esünk, amikor az akkori körülményeket akarjuk tanulmányozni, de hát a túlélők, a visszaemlékezők tanúsága szerintem itt az elsődleges.
Mv: Hogyan értékelné az elmúlt két évet? Rengeteg kutatás, konferencia készült, kiállítások, fiataloknak szóló pályázatok. Mennyire derültek ki mondjuk új információk, vagy mennyire sikerült összegezni azokat az információkat, amik megvoltak eddig?
Völner Pál: Én azt hiszem, hogy a legpozitívabb talán ebben az időszakban, tegnap éppen Balog miniszter úrral váltottam arról néhány szót, aki ezt az egész eseménysorozatot vezette, hogy mennyire magukénak érzik az emberek és a települések és mennyire egy nemzeti vélemény van ennek az időszaknak a megítélésében. És nagyon sok értékes műalkotás született, amelyeket sikerült elhelyezni, ápolva annak a kornak az emlékét illetve mementóként, hogy el tudjuk kerülni a jövőben, hogy bárki ilyen megtévesztéssel, erővel vagy bármi módon, hasonló módon hatalomra kerülve aljasságokat kövessen el a nemzet ellen.
Mv: A fiatalokhoz mennyire jutott el mindez?
Völner Pál: A holnapi konferenciának is én egy nagyon fontos elemének tekintem, hogy az iskolákból a történelem iránt érdeklődő fiatalok egy része is ott lesz természetesen a tanárokkal együtt. Tehát nemcsak úgymond egy közéleti megemlékezésről lesz szó, vagy nemcsak egy olyan csoportosulásnak az ügye, akik mondjuk túlélték, átélték, tudják, miről van szó, hanem első kézből értesülhetnek az érdeklődő fiatalok, és itt az érdeklődőt, arra helyezném a hangsúlyt, mert remélem, hogy élmény lesz nekik. Én majd remélem, hogyutána tudok velük néhány szót is váltani, hogy milyen élmény volt ez számukra.
Mv: Várjuk vissza. Köszönöm.
Völner Pál: Köszönöm.