Völner Pál államtitkár Jakubász Tamásnak adott interjúja 2017. április 25-én jelent meg a Magyar Időkben.
A kötelező betelepítési kvóta nem kell Európának, a szabályok a gyakorlatban már rég megbuktak – jelentette ki a lapunknak adott interjúban az igazságügyi tárca miniszterhelyettese. Völner Pál közölte: az elmúlt másfél évben 160 ezer migránst kellett volna szétosztani, ehhez képest az érintettek alig tizenöt százalékát tudták áthelyezni, gyakran őket is csak időlegesen. A politikus szerint most az Európai Bíróságon a sor, hogy a kvótaperben szétzúzza a betelepítés jogi alapjait. A luxembourgi fórumra azonban komoly nyomás nehezedik.
– Az Európai Unió luxembourgi székhelyű bíróságán május elején tárgyalást tartanak a betelepítési kvótáról. Egészen pontosan azokról a beadványokról, amelyekben Magyarország és Szlovákia az Európai Tanács 2015. szeptemberi határozatát támadta meg. Ez a dokumentum rendelte el sok tízezer migráns kötelező elosztását az EU tagállamai között. Másfél év eltelt, s a végső döntés még odébb van. Nem tartja nagyon-nagyon ráérősnek az ügymenetet, különösen annak fényében, hogy a migránsválság alapjaiban befolyásolhatja az EU jövőjét?
– Az uniós bíróság ritkán hoz gyors döntést, a mostani ügyintézési idő talán nem nevezhető az átlagosnál hosszabbnak. Ráadásul az eljárás első szakaszában számos tagállam fejtette ki álláspontját, a különféle érvek alapos megfontolása pedig, főként ebben az ügyben, biztosan nem intézhető el sebtében.
– Mely tagállamok léptek be az eljárásba és milyen véleményt fogalmaztak meg?
– A magyar és a szlovák álláspont világos, a tanács határozatát azért támadtuk meg, hogy szóba se kerülhessen a migránsok – ha úgy tetszik – erőszakos idetelepítése. Az új lengyel kormány tavaly avatkozott be, fellépésével Magyarország és Szlovákia érveit erősítette. Megemlíthető az is: a cseh kabinet a közelmúltban nem hivatalos formában jelezte, hogy nem hajlandó a kvótaszabályokat végrehajtani, s már az osztrákok is keményebb hangot ütnek meg, mint korábban. A migránsok kötelező elosztását ugyanakkor támogatta a bírósági eljárásban Görögország, Olaszország, Svédország, Luxemburg, s hasonlóan tett a merényletek tépázta Németország, Franciaország és Belgium is. A Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság szintén a kvótapártiak oldalára áll.
– A felsorolás alapján úgy fest, hogy kisebb tagállamok vívnak meg a tárgyalóteremben az unió legnagyobb, legerősebb szereplőivel. Mit gondol, a luxembourgi bíróság függetleníteni tudja magát a résztvevők személyétől, súlyától, s leginkább a befolyástól?
– Abban bízom igen, bár tapasztalni nyugtalanító jeleket. A minap például az jelent meg a nyugati médiában, hogy a renitenskedő országokat meg kell büntetni, ennek pedig egyik kiváló eszköze lehet a kvótaper. Renitensnek számítanak mindazok az államok, amelyek a sorsfordító kérdésekben mernek saját véleményt formálni, s ha kell, fellépnek érdekeik védelmében. Magyarország ebben az értelemben mindenképpen renitens. És arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy egyes külföldről finanszírozott, önmagukat civilnek mondó szervezetek rendre az illegális migráció támogatóiként lépnek fel, minden lehetőséget megragadnak, hogy hazánkat besározzák a következetes bevándorláspolitika és az erős határvédelem miatt. Ezzel együtt hiszek abban, hogy az uniós bíróság elsősorban a jogi érvek alapján hozza majd meg a döntését. Ennek az ítéletnek a presztízs szempontjából is nagy jelentősége van.
– Hogy érti ezt?
– Akár hasznos is lehet, hogy másfél éve várunk a bírósági eljárás végére. Az eltelt időszak ugyanis bebizonyította, hogy a kvótarendszer alkalmatlan a probléma kezelésére. A szabályokat még azok az országok sem hajtják végre, amelyek annak idején tapsolva szavazták meg a betelepítést. A tanács határozata alapján 160 ezer migránst kellett volna szétosztani, ehhez képest eddig az érintettek alig több mint tizenöt százalékát helyezték át. A gyakorlat tehát megmutatta, hogy az Európai Unió legnagyobb része nem hisz a migránsok kötelező szétosztásában, s ez akkor is így van, ha Németországnak, Franciaországnak vagy a brüsszeli bizottságnak ez nem tetszik. A gyakorlat mellett persze jogi érvek is szép számmal felsorakoztathatók a kvóta ellen – ezeket tételesen leírtuk a 2015 decemberében Luxembourgba küldött keresetünkben.
– Felelevenítené a leglényegesebb jogi érveket?
– Egyrészt rámutattunk, hogy a tanács a legfontosabb uniós eljárási szabályokat súlyosan megsértve kényszerítette rá a tagállamokra a kötelező szétosztást. A hazai jogrend előírásai szerint már önmagában ez semmissé tenné a kvótaszabályt. De lényeges az is, hogy a tanács döntése csorbította a tagállamok szuverenitását, ami tűrhetetlen. Semmilyen indok nem hozható fel amellett, hogy egy országtól elvonják annak eldöntését, kik éljenek az állam területén. A kérdés különösen éles, a mostani migrációs hullámmal ugyanis – szemben a korábbi évtizedek népmozgásaival – nem a beilleszkedni és dolgozni hajlandó emberek érkeznek Európába. Olyanok jönnek, mégpedig inváziószerűen, akik úgy követelnek maguknak jólétet, hogy az ahhoz kapcsolódó munka és más feladatok elvégzéséből nem kérnek.
– A Nyugat mégis erőlteti a migrációt, s egyre gyakrabban fenyegeti meg az ellenszegülő államokat. Vannak olyan vélemények, amelyek szerint emiatt felül is vizsgálhatnánk Magyarország uniós tagságát. Ön mit gondol erről?
– A magam részéről elkötelezett uniópárti vagyok, nem hiszem, hogy jobb lenne Magyarországnak, ha az unión kívüli térben lebegne. Úgy hiszem, ebben az esetben a legradikálisabb megoldás nem szolgálná a társadalom érdekét. Jelenleg inkább az EU keretei között adódó lehetőségekkel kell élnünk, a kvótaper megindítása éppen ilyen lehetőségnek számít. Mindez viszont nem jelenti azt, hogy csendben kellene maradnunk, ha érdekeinket megsértik. A kötelező betelepítési kvóta ellen mindenkor felemeljük majd a szavunkat, az intézkedés ugyanis az egyik legdurvább beavatkozás volna az ország életébe.