Vízkelety Mariann az alábbi beszédet mondta a Magyar Jogász Egylet Fejér Megyei Szervezetének Jogásznapján 2017. április 11-én. Leirat.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Polgármester Úr, Járási Hivatal Vezető Úr! Tisztelt Elnök Asszony, Elnökhelyettes Asszony! Tisztelt Résztvevők! Kedves Vendégek!
Szeretném megköszönni a Magyar Jogász Egylet Fejér Megyei Szervezetének meghívását. Az Igazságügyi Minisztérium államtitkáraként az a fő feladatom, hogy kapcsolatot tartsak az igazságügyi ágazat szereplőivel, a hivatásrendekkel éppúgy, mint a hivatásrendbe nem tartozó jogászokkal, igazságügyi alkalmazottakkal. Az Igazságügyi Minisztérium feladatköre a jogászképzés kapcsán a korábbiakhoz képest kissé változott 2014-ben. A kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6) Kormányrendelet – köznapi nevén a Statutum rendelet – szerint az igazságügyi miniszter „együttműködik a jogi képzési tevékenységet folytató egyetemek vezetőivel, elősegíti a jogászképzés színvonalának emelését, értékeli a jogászképzés helyzetét és arról tájékoztatja a Kormányt”. 2014-ben még ez a megfogalmazás újdonság volt a korábbiakhoz képest.
Nézzük meg, mit tettünk eddig e feladat végrehajtása érdekében!
Az egyetemekkel való kapcsolat fejlesztése kapcsán sikerrel elindultak a hallgatókat célzó jogászösztöndíj programok, valamint az egyetemi jogi karok kutatói számára elérhető kutatási programok az Igazságügyi Minisztérium támogatásával. Mindezzel az a törekvésünk, hogy ösztöndíjjal támogassuk a tehetséges fiatalokat és mozgósítsuk a jogtudományi kutatásokat, bíztassuk a szakmai műhelyeket, hiszen a jogászképzés színvonalának emelése nem képzelhető el a hazai jogtudomány színvonalának emelése nélkül. Ez a folyamat azonban nem történik önmagától, ahhoz szükségképpen többlet erőforrások szükségesek. Ebben a közös erőfeszítésben az Igazságügyi Minisztérium az egyetemi jogi karok partnere kíván lenni.
Az egyetemi képzés fontos, de nem kizárólagos eleme a jogászképzésnek, ugyanis a jogászok jelentős részének képzése nem áll meg a diploma megszerzésével. Ezt követi a jogi szakvizsgáig történő egyéni vagy hivatásrendileg támogatott képzés, majd a szakvizsgát követik a különféle hivatásrendi, illetőleg munkahelyi továbbképzések. E körben kell megemlíteni a már említett Statutum rendelet értelmében, hogy az igazságügyi miniszter meghatározza a bírósági és az ügyészségi fogalmazók, a közjegyzőjelöltek, az ügyvédjelöltek, a jogi előadók és a más munkakörben dolgozó jogászok jogi szakvizsgájának, valamint egyéb szakmai továbbképzésének alapvető szabályait és feltételeit.
Az igazságügyi politikáról szóló 1710/2014. (XII. 5.) Kormányhatározat alapján az Igazságügyi Minisztérium feladata a jogászképzés színvonalának emelése mellett a jogászi hivatás védelme és a jogászi identitástudat növelése! E kormányhatározat azt is előírja, hogy az igazságügyi miniszternek elő kell segítenie az igazságügyi szervezetrendszerrel történő hatékony közreműködést és biztosítania kell a velük történő kapcsolattartást. A jogászi munka színvonalának emelésére fordított közösségi erőforrások megtérülnek, hiszen az általános értelemben magasabb színvonalú, jobban szervezett jogi munka következtében a jogkereső állampolgárok és vállalkozások várhatóan eredményesebben elkerülik a jogi konfliktushelyzeteket. Ha pedig azok mégis kialakultak, e helyzetek kezelése várhatóan gyorsabban oldódik meg. Egy felkészült és szilárd szakmai morállal rendelkező jogásztársadalom összességében jelentősen csökkenti egy társadalom belső súrlódását és javítja a nemzetgazdaság versenyképességét.
A jogászság szakmai felkészültségének kérdésével a tágabb felsőoktatási szakpolitikától különválasztva is foglakozott a Kormány, amely 2015. május 6-i ülésén megtárgyalta és elfogadta a Jogászképzés helyzetének áttekintéséről és fejlesztéséről készült előterjesztést, amely elsődlegesen az egyetemi jogászképzés témakörével foglalkozott.
A jogászi munka átfogó fejlesztésének fontos, első lépése volt tehát az egyetemi jogászképzés áttekintése, ezt szükségképpen követi a jogi diploma és a jogi szakvizsga megszerzése közötti időszak követelményeinek, képzéseinek továbbá a jogi szakvizsga tartalmi és szervezeti elemeinek áttekintése, amelynek lényegi megállapításait szeretném most önök elé tárni.
Köztudott, hogy a szakvizsgával jelenleg sem ér véget a jogászok képzése! A jogi hivatás gyakorlói közül a kormánytisztviselők, a bírák, az ügyészek és a közjegyzők a szakvizsga birtokában is kötelesek képzéseken részt venni, illetőleg gyakorlati munkájuk színvonalát az adott hivatásrendre jellemző értékelési, előmeneteli rendszerhez igazítani.
A tág értelemben vett jogászképzéssel kapcsolatos változások előkészítése során kérdőíves vizsgálatot végeztünk az OBH, az OBT, a Kúria és a MABIE vezetői körében, továbbá a Legfőbb Ügyészség, valamint az Ügyészek Országos Egyesülete elnökének bevonásával. Az előkészítés során feltárt csomópontok részletesebb, széles körű vizsgálatára 2016 júniusában az egyes hivatásrendek vezetőivel tartott egyeztetésen munkabizottság felállítására került sor. A Munkabizottság elnöke Dr. Mezey Barna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora, tagjai pedig a következő szervezetek képviselői voltak: a Magyar Jogász Egylet elnöke, a legfőbb ügyész, továbbá a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal, a Közjegyzői Kamara és az Ügyvédi Kamara elnöke által delegált, az adott hivatásrendet képviselő személyek, az Igazságügyi Szolgálatok Jogakadémiájának vezetője, valamint személyemben az igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár.
A Munkabizottság által alkalmazott megközelítés lényege az volt, hogy a jelenleg létező három képzési rendszer, vagyis a jogi egyetemi képzés, a jogi szakvizsgára felkészítés és a szakmai továbbképzések helyzetét az elméleti és a gyakorlati képzés összhangjára tekintettel kell megvizsgálni, valamint ennek tükrében a jogi szakvizsga rendszert átfogóan felül kell vizsgálni.
A következőkben arról szeretnék beszámolni, hogy a Munkabizottság eddig milyen megállapításokat tett:
Először:
A szakvizsgára való felkészítés jelenleg a hivatásrendek feladata, illetőleg a hivatásrenden kívüli jogászok esetében ez egyénileg történik. A felkészülés megszervezését fő szabályként a jövőben is a hivatásrendek végzik, a lebonyolításhoz az egyetemek is nyújthatnak segítséget.
Másodszor:
A jogi előadók, valamint a közigazgatásban dolgozó jogászok jogi szakvizsgára való szervezett felkészítése jelenleg nem biztosított.
Harmadszor:
A Munkabizottság egybehangzóan szükségesnek ítélte az elővizsga újbóli bevezetését. Ezzel csökkenne a jogi szakvizsgán számonkérhető, jelenleg szerteágazó joganyag mennyisége, kisebb terhet róva a szakvizsgára jelentkezőre. Ugyanakkor felmerült a hivatásrendek részéről az az igény is, hogy a hivatásrendi szabályokat is tartalmazza az elővizsga tananyaga.
Negyedszer:
A Munkabizottság megállapodott abban, hogy javasolják: az egyes hivatásrendek feladata legyen az elővizsga tananyagának összeállítása, valamint az elővizsga lebonyolítása. A jogtanácsosok és a közigazgatásban dolgozó jogászok elővizsgáját pedig – a régi Szakvizsga rendelet mintájára – az Igazságügyi Minisztérium szervezi és bonyolítja le.
Ötödször:
A Munkabizottság egyöntetű véleménye az volt a szakvizsga megújításával kapcsolatban, hogy elsősorban a gyakorlatban megszerzett szaktudást és jogalkalmazási képességet kell értékelni, ezért életszerű, gyakorlati feladatok megoldását kell számon kérni. Fontosnak értékelte továbbá a Munkabizottság, hogy jól mérhető legyen a jelölt döntéshozatali és érvelési képessége.
A fentieken túlmenően a Munkabizottság javasolta, hogy a cenzorok vizsgabizottságba való beosztásának rendszerét jogszabályban kell rögzíteni annak érdekében, hogy az egyes vizsgarészeknél történő cenzori beosztáskor – a jelölt által megjelölt hivatásrendhez igazodva – az adott hivatásrend minden egyes vizsga alkalmával megfelelően legyen reprezentálva.
Foglalkozott a munkabizottság a jogi továbbképzés kérdésével is. Javasolta, hogy a továbbképzések esetében az akkreditációért, illetve a minőségbiztosításért a hivatásrendek feleljenek. A továbbképzési kötelezettség nem teljesítésének következményeit, szankcióit a hivatásrendek határoznák meg. Felmerült továbbá a távoktatás módszerének fejlesztése is, hiszen a kötelező képzésekre történő utaztatás, mind az egyénekre, mind a munkáltatókra is jelentős terhet róna. További fontos, fejlesztendő területnek ígérkezik az oktatások egy részének helyben, illetőleg a megyeszékhelyeken történő megszervezése.
A szakvizsgát követő szakmai továbbképzések vonatkozásában a Munkabizottság tagjai abban egyetértettek, hogy ez kreditrendszer keretében történjen. A kreditnek az elképzelések szerint nem lenne tartalmi értéke, a kreditek száma a továbbképzésen töltött időtartamot igazolná. A kreditpontok a jogász továbbképzési kötelezettségének teljesítéséről adnak tájékoztatást. A hivatásrendek saját nyilvántartást vezetnének a tagjaik által megszerzett kreditpontokról.
Hangsúlyozni szeretném, hogy az imént elhangzottak a Munkabizottság javaslatai, ebben még kormányzati döntések nem születtek.
A legnagyobb létszámú hivatásrend, az ügyvédség esetében a szakvizsgát követő továbbképzés kamarai keretek között, szabályozottan történne. Központi, kamarai szabályozás erre a kérdéskörre jelenleg nincs. Itt meg lehet említeni, hogy a szakjogász képzések mellett egy-egy ügyvédi kamara szervezésében érhetők el eseti képzések, előadások, aktuális jogi kérdésekre fókuszáló konferenciák. Képzések vannak, de ezek inkább ad hoc jellegűek, nem képeznek egységes rendszert. Ezzel kapcsolatban a Munkabizottság rögzítette, hogy az új Ügyvédi törvény kodifikációs folyamatában a kötelező ügyvédi továbbképzés szabályozására és a kreditrendszer bevezetésére is figyelmet kell fordítani. A jogtanácsosok esetében szintén egyénileg, illetőleg a munkáltató igényeinek megfelelően történnek képzések, amelyek jelenleg szintén nem szerveződnek egységes rendszerbe. Erre a problémára részben választ tudunk adni az új Ügyvédi törvény keretei között.
Az ügyvédek szakmai továbbképzésének egységessé tételére már eddig is voltak bizonyos kezdeményezések. Például a Budapesti Ügyvédi Kamara egy szakmai fórumot hozott létre, melynek keretében egy-egy jogterület tételes szabályainak, gyakorlati kérdéseinek áttekintésére és megvitatására van lehetőség. Ezek mellett a Budapesti Ügyvédi Kamara által létrehozott Ügyvédakadémia olyan továbbképzési programot jelent, melynek keretében tematikus önképzőköröket, önkéntes konzultációs csoportokat hoztak létre. Az egyes konzultációs foglalkozásokra, októbertől júniusig, havonta egy-két alkalommal kerül sor. Azok az ügyvédek, akik egy képzési idényen belül legalább hét foglalkozáson, igazolhatóan részt vesznek, erről tanúsító oklevelet kapnak.
A közszolgálati tisztviselők továbbképzéséről szóló Kormány-rendelet értelmében a közszolgálati tisztviselők meghatározott mennyiségű továbbképzést kötelesek teljesíteni a négyéves képzési ciklus alatt. A tisztviselők a képzési kötelezettségüket a Közigazgatási Továbbképzési Kollégium által nyilvántartásba vett, illetve minősített továbbképzési programok elvégzésével teljesíthetik. A kormánytisztviselők tekintetében a Magyar Kormánytisztviselői Kar látja el a kamarai funkciókat, azonban a feladatai között nem szerepel az oktatás, illetve a specifikus képzések kidolgozása. Ezek alapján a jogász szakképzettséggel rendelkező és közigazgatás területén tevékenykedő kormánytisztviselők, állami tisztviselők, köztisztviselők és közalkalmazottak számára a jogi szakvizsgára való felkészüléshez – az egyéni felkészülés lehetőségén túl – csupán az egyetemek által biztosított képzések érhetők el. Itt fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a közigazgatásban dolgozó jogászoktól a mindennapos ügyintézés során ellátott feladatok szintén magas szintű jogi ismereteket és jogalkalmazói képességet követelnek meg. Ezen folyamat során azonban az ügyintéző csak egy-egy jogterületet érintően nyer részletes és teljes körű betekintést, ezáltal a mindennapi tevékenységéhez szükséges jogi tudás idővel feledésbe merül. Amennyiben a közigazgatásban tevékenykedő jogász szakképzettséggel rendelkező személyekre quasi hivatásrendként tekintünk, úgy célszerű lenne a már meglévő képzéseket megfelelő módon bővíteni, strukturálni, illetve megfontolandó akár egy önálló képzési rendszer kialakítása is számukra. Erre a minap megtartott jogi kari dékáni kollégium is tett értékes javaslatot.
A továbbképzések rendszerével kapcsolatban szintén fontos, megválaszolásra váró kérdés a közigazgatásban dolgozó mintegy 11.500 fő jogász jogi szakmai fejlesztésének kérdése. Ezen túl pedig felvethető a nem igazságügyi vagy közigazgatási pályán foglalkoztatott mintegy 21.300 fős jogászság képzésének kérdése. Ez utóbbi kör a teljes jogásztársadalom közel 40%-át teszi ki, így a legnagyobb csoportnak tekinthető. A képzéseket lehetőleg úgy kell megszervezni, hogy e körből is jogi pályára léphessenek azok, akik karrierjük valamely részében úgy döntenek, hogy mégis a jogászi hivatást szeretnék vállalni.
A továbbiakban röviden megemlítem, hogy a szakvizsgára vonatkozó új szabályok tekintetében milyen fontos részletkérdések merültek fel az imént említett munkabizottságban.
Jelenleg a jogi szakvizsga egységes, bármely jogterületen és jogi munkakörben önálló jogi munka végzésére jogosít. A jogi szakvizsga rendszerének alapvető problémája, hogy a tapasztalatok szerint a szóbeli vizsga többnyire túlságosan elméleti jellegű. A vizsgára elsajátítandó tananyag csupán a jogszabályok, illetve azok egyes rendelkezéseinek, valamint a megjelölt alkotmánybírósági határozatok, jogegységi és eseti döntések felsorolásából, illetve azok tartalmának mechanikus elismétléséből áll. Ezen túl a szóbeli számonkérés módszere, különösen a jogalkalmazási kérdések tekintetében nagyban az éppen vizsgáztató cenzortól függ, emiatt – a hozzánk érkező visszajelzések alapján – a vizsgázó számára kiszámíthatatlan. Jelenleg a szakvizsga sajátossága, hogy a jelölt azon szakterülettől függetlenül választhat írásbeli vizsgatárgyat, amelyben a legnagyobb tapasztalattal rendelkezik, így a részletesebb, gyakorlati szempontú számonkérés az írásbeli vizsgán nem feltétlenül az elsődleges érdeklődési köréhez igazodóan történik. Az írásbeli vizsga eredményét nem közlik a vizsgázóval a szóbeli vizsga időpontja előtt. Jelenleg ugyanis a szóbeli vizsga napján, a vizsga megkezdése előtt a vizsgabizottságba néhány nappal korábban beosztott cenzorok javítják ki az írásbeli vizsgadolgozatot. A jelenlegi eljárásrend szerint az írásbeli vizsgát elégtelen eredménnyel teljesítő vizsgázónak is meg kell jelennie a szóbeli vizsgán.
Ezen problémák megoldására a Munkabizottságban, mint említettem, napirendre került az elővizsga bevezetésének lehetősége. Ezt a jogintézményt a régi jogi szakvizsgáról szóló 12/1976. (XI. 6.) IM rendelet 7. §-a tartalmazta. Az elővizsga újbóli bevezetésével tehát csökkenne a jogi szakvizsgán számonkérhető, jelenleg szerteágazó joganyag mennyisége. Ugyanakkor felmerült a hivatásrendek részéről – mint említettem – az az igény, hogy a hivatásrendi szabályokat is tartalmazza az elővizsga tananyaga. Az elővizsga bevezetésének szükségességével valamennyi hivatásrend egyetértett.
A jövőben tételes jogi ismeretek lexikális számonkérése a jogi szakvizsgán már nem lehet elsődleges cél, a hangsúlyt a döntéshozatali és az érvelési képesség felmérésére kell helyezni. A Munkabizottság egyöntetű véleménye az volt, hogy elsősorban a gyakorlatban megszerzett szaktudást és jogalkalmazási képességet kell értékelni, ezért életszerű, gyakorlati feladatok megoldását kell számon kérni. A résztvevők fontosnak tartották, hogy jól mérhető legyen a jelölt szakmai döntéshozatali képessége is.
Rögzítést nyert az is, hogy meg kell határozni a számonkérésnek azt a hatékony módját, amely alkalmas arra, hogy a jelölt a gyakorlati jogalkalmazási képességeiről adjon számot.
Az írásbeli vizsga kapcsán mérlegelni kell, hogy a jelenlegi egyetlen, esszé jellegű feladatmegoldás megfelelő-e, avagy ki lehet bővíteni a vizsgát teszt jellegű kérdésekkel is. Mind a szóbeli, mind az írásbeli vizsga esetén meg kell vizsgálni a komplex jogesetek megoldására irányuló feladatok bevezetésének lehetőségét. Erre jó példa lehet a német, illetve osztrák módszer, ahol a jogesetmegoldás egy teljes ügyirat feldolgozása alapján történik meg.
A továbbképzések esetében a Munkabizottság javasolta, hogy az akkreditációért, illetve a minőségbiztosításért a hivatásrendek feleljenek. A jövőben is a hivatásrendek feladata lenne annak eldöntése, hogy mely képzések, mekkora kreditértéket kapjanak.
Az előkészítő munka során egyetértettünk, hogy létre kellene hozni egy, a hivatásrendek által delegált, vezető tisztséget betöltő tagokból álló, az Igazságügyi Minisztérium mellett működő akkreditációs testületet. E testület szakértőként ellátná a hivatásrendek, valamint a jogi egyetemek által meghirdetett képzések, tanfolyamok, konferenciák értékelését mind a szakvizsgára felkészülés, mind a szakmai továbbképzés területén.
Összegezve megállapítható, hogy célszerű, ha a jogi szakvizsga felkészítőn való részvétel valamennyi hivatásrendben dolgozó jogász számára kötelezővé válik, a szakvizsgára való felkészítés feltételeit, körülményeit azonban továbbra is a hivatásrendeken belül kell biztosítani.
A Munkabizottság – az átjárhatóság szem előtt tartásával – az egységes szakvizsga megtartását javasolja. Az egységes szakvizsga követelményeket az Igazságügyi Minisztérium a hivatásrendek bevonásával fogja meghatározni. A jogi szakvizsga lebonyolítását a továbbiakban is az Igazságügyi Minisztérium szervezi meg.
A továbbképzés tekintetében – a közbizalom erősítése érdekében - azon az állásponton vagyunk, hogy az minden hivatásrendben legyen kötelező. A továbbiakban meg kell határozni a kreditek mennyiségét és nyilvántartási módját úgy, hogy a rendszer biztosítsa a képzések összevethetőségét.
E gondolatokkal további eredményes szakmai konferenciát kívánok, köszönöm megtisztelő figyelmüket!