Kormányportál

Trócsányi László igazságügyi miniszter a nemzeti ünnep alkalmából Torontóban mondott beszédet 2015. március 15-én. A beszéd leirata.

Tisztelt Főkonzul Asszony, Tisztelt Nagykövet Úr,
Tisztelt Ünneplő Közösség, Kedves Honfitársaim!

Az 1848. március 15-én kitört és nagyon rövid időn belül győzedelmessé vált forradalom sikerének titka az volt, hogy megvalósította az érdekegyesítés reformkorban meghirdetett programját. A Magyarország közjogi berendezkedését 1944-ig meghatározó áprilisi törvények egységet teremtettek a nemesség és a jobbágyság között, lehetővé vált a nemzet nagyobb részét jelentő, elsősorban paraszti sorban élők beemelését az alkotmány sáncai közé.

Március idusának a varázsát meg mind a mai napig ez az egység adja. Nem véletlen, hogy éppen ezt az egységet kezdi ki újra, meg újra a megosztás szelleme. Negyed évszázaddal ezelőttig az ország vezetői szégyellték, elhallgatták a külhoni magyarság létét. Persze tudták, hogy léteznek, hiszen egyébként nem igyekeztek volna aljas módon besúgásra, konspirációra rábírni őket. Mindez mára a múlt, de a tanulságot le kell vonni: az a rendszer, amely nem becsüli meg honfitársait, bukásra van ítélve.

„Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk. Ezt a napot tekintjük hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének.” Ha a márciusi ifjaknak el kellene magyaráznunk, mit is jelen Alaptörvényünk Nemzeti Hitvallásának ez a két mondata, egyszerűen annyit kellene mondani, újra helyreállt az országgyűlésnek a 12 pontban követelt, majd az áprilisi törvényekben megszabott rendje.

1990-ben a szabadon választott országgyűlésnek felelős kormány alakult, vagyis a végrehajtó hatalom esetében is újra érvényesült – 142 év után – a forradalmi ifjúság akarata. Megkezdődhetett tehát mind az anyaországban, mind a külhoni magyarok körében a korábbi görcsöket oldó, bizalomépítő munka. József Attila szavaival írható talán legjobban ez a jövőépítő feladat:

„Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.”

A rendszerváltás óta eltelt huszonöt év után elérkezett az idő, hogy számot vessünk, hol tartunk közös dolgaink rendezésében a külhoni magyarsággal. A Magyarországra visszatérő honfitárs tapasztalja, hogy szabad országba érkezett, és joggal lehet büszke hazájára. A magyar kormány nevében minisztereként kijelentem, hogy büszkék vagyunk a határainkon kívül élő honfitársainkra, éljenek akár önálló, akár idegen döntés alapján a határainkon túl. Nem teszünk különbséget magyar és magyar között az alapján, hogy milyen ok miatt élnek az anyaországon kívül. Minden magát magyarnak valló személy ugyanolyan fontos, éljen bár Csíkszeredában vagy Torontóban, Újvidéken vagy Québecben, Budapesten vagy Hamiltonban.

Nemzetpolitikánknak alkotmányos alapjai vannak. Az Alaptörvény D) cikke egyebek között kimondja: „Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket…, előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal.” Az egység jegyében az Alaptörvény immár „határon kívüli”, és nem „határon túli” magyarságról szól.

Életkoromnál fogva nekem csak 1989-ről a csodák évéről vannak emlékeim. Visszagondolva elmondhatom, hogy mára olyan dolgokat valósítottunk meg, amelyre gondolni sem mertünk, legfeljebb csak reméltük. A kedvezménytörvény, az állampolgársági törvény, a szavazati jog komoly vívmány, de hasonlóan említést érdemel, hogy Magyarországon a magyar nyelven kívül angolul, németül vagy éppen franciául is lehet egyetemi tanulmányokat folytatni. Akár elégedettek is lehetnénk, de ez komoly hiba lenne, hiszen még számos feladat áll előttünk. Ezek közül kiemelkedik a létében fenyegetett kárpátaljai magyarság megóvása. Ugyanide kell sorolni a nemzeti szimbólumok szabad használatának jogát vagy a nyelvi jogok érvényesülését, valamint a kulturális vagy akár politikai autonómia kivívását.

A magyar szabadságszerető nép, bizonyítja ezt 1848, 1956 és 1989. Nem szabad elfeledkezni azonban arról, hogy állandóan védenünk a visszaszerzett szabadságunkat. A „Rabok legyünk vagy szabadok?” kérdése ma is válaszra vár. Szabad-e az a személy vagy ország, aki vagy amely adósságcsapdában vergődik? Szabad-e az a nemzet, amely gondjaira nem az érdekeinek és nemzeti sajátosságainak megfelelő választ ad?

Tekintsük át, hogy mit is kívánt a magyar nemzet 1848-ban, nézzük meg, hogy mi valósult meg belőle 2015-re!

„Legyen béke, szabadság és egyetértés.” szól a 12 pont bevezetője. Magyarországon békésen zajlott le a rendszerváltás. Az ország sikerrel kerülte el a kilencvenes évek balkáni vagy napjaink Ukrajnájának gyilkos testvérháborúját. „Magyarország független, demokratikus jogállam.” rögzíti Alaptörvényünk. Az ország demokratikus berendezkedése és nyugati szövetségesi beágyazottsága mind a lakosság, mind a pártok döntő többsége számára evidencia.

„Kivánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltörlését.” – volt a pesti ifjak első számú követelése. A véleménynyilvánítás szabadságához való jog ma alapvető alkotmányos érték. „Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.” A hazai médiaszabályozás körül kialakult vita ideológiai töltetű. A Nemzeti Hitvallás rögzíti, hogy „az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki.” „A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának a megsértésére.” Igazságügyi miniszterként meggyőződésem, hogy az egyes személyek közötti, valamint az egyéni és közösségi jogok között egyensúlyt kell teremteni.

Az 1848. márciusi forradalom egyik fő követelése a „Buda-Pesten működő felelős ministerium” volt, ezt az április törvények egyike, az 1848. évi III. törvénycikk valósította meg. A mai értelemben vett államigazgatási csúcsszerv, a minisztérium a „ministerium” osztályaként működött, a korabeli elnevezés pedig az egész kormányt jelentette. A „ministerium” igazságszolgáltatás és kegyelem osztályával létrejött az önálló igazságügyi tárca, amelynek vezetését gróf Batthyány Lajos miniszterelnök Deák Ferencre bízta. Büszke vagyok, hogy igazságügyi miniszterként egy 1848-ban létrejött tárcát vezethetek.
Munkámat felelőséggel úgy igyekszem ellátni, hogy méltó legyek a magyar jogtörténet ugyanezt a feladatot ellátó legkiválóbb személyiségeihez.

„Évenkinti országgyülést Pesten.” – követelték az uralkodó önkény ellensúlyozásának céljával a forradalmárok. Ma „Magyarország legfőbb népképviseleti szerve az Országgyűlés.” Fontos aláhúzni, hogy az Országgyűlés a rendszerváltás óta valódi hatalmi tényező, szemben a kommunizmus pőre testére fügefalevélként akasztott látszatparlamenttel.

„Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.” E követelés érvényesülése felett ma nem pusztán a kormány, hanem a független bíróság, valamint az Emberi Jogok Európai Bíróság és az Európai Unió Bírósága is őrködik.

„Nemzeti őrsereg.” Biztos itt, az ünneplők között is vannak, akik 1956-ban nemzetőrként védték a forradalmat és a magyar szabadságot. Áldozatukat köszönjük, nem volt hiábavaló. „Egyetértünk az első szabad Országgyűlés képviselőivel, akik első határozatukban kimondták, hogy mai szabadságunk az 1956-os forradalmunkból sarjadt ki.”

A „Közös teherviselés.” követelése ma is időszerű. A magyar kormány felismerte, hogy egyes, magukat kiváltságosnak hívő szektorok vagy éppen a jövedelmüket eltitkolók „a közös szükségletek kielégítéséhez való kiszámítható hozzájárulás”-t veszélyeztetik. Az ország a közös teherviselés irányába tett lépések nélkül nem, vagy csak nagyon komoly lakossági áldozatvállalással tudott volna csak kilépni a gazdasági válságból.

„Urbéri viszonyok megszüntetése.” – követelése a jogegyenlőség előfeltétele. Annak érdekében, hogy ez az egyenlőség megvalósulhasson, a magyar kormány számos lépést tett. Felvettük a harcot a pénzügyi adósággal állami, önkormányzati és családi szinten egyaránt. Az oktatási rendszer reformja, a közmunkaprogramok mind-mind azt célozzák, hogy minden ember be tudjon lépni a munka világába, hiszen a jövő elképzelhetetlen értékteremtés nélkül. Az egyes személyek boldogulásának előmozdítása állami cél, hiszen e nélkül a közjó megvalósíthatatlan.

„Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján.” Igazságügyi miniszterként fő feladatom az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom megerősítése. E téren az első sikereket már elértük, ezt az Európai Bizottság közelmúltban kiadott jelentése is igazolja. A büntető eljárásjog újraszabályozásának munkája során fő célom az áldozat jogainak megerősítése, azt szeretném elérni, hogy a bűncselekmények áldozatait is olyan jogok illessék meg, mint a terheltet.

„Nemzeti Bank.” E követelés megvalósulását mi sem jelzi jobban, hogy éppen a Magyar Nemzeti Bankkal folytatott együttműködés akadályozta meg azt, hogy a svájci frank árfolyamváltozása ismét családok százezrei zsebéből vegye ki a jól megszolgált jövedelmüket. A pénzintézetek és pénzpiacok tisztességes működésének elengedhetetlen biztosítéka a Magyar Nemzeti Bank. Aki figyelemmel követi az otthonról érkező híreket, az tudja, hogy a jegybanknak milyen komoly feladatokat kell ellátnia.

„A' katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a' külföldieket vigyék el tőlünk.” Idén lesz 24 éve, hogy Magyarország területét elhagyta az utolsó megszálló katona. Azóta csak megfelelő engedéllyel léptek hazánk területére idegen katonák, ugyanez igaz a külföldön szolgáló honvédjeinkre is.

„A' politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak.” Táncsics börtönének megnyílását követően a rendszerváltásig kellett várni, hogy ez a ’48-as követelés valóra válljon.

„Unio.” A nemzet határokon átnyúló békés újraegyesítésével, valamint az Európai Unió szabadságjogainak érvényesülésével e pont is megvalósultnak tekinthető, de természetesen sokat kell még tenni azért, hogy a múlt sebei behegedjenek és a népek békés egymás mellett élésének kívánalma a mindennapok részévé váljon.

„Egyenlőség, szabadság, testvériség!” zárul a márciusi ifjak programja. Határozott álláspontom, hogy ezeket csak úgy tudjuk megőrizni, ha nemzeti önazonosságunkat és értékeinket meg tudjuk védeni. Ebben a munkában minden magyarra számítunk.

Petőfi helyesen mutatott rá arra, hogy „Haza csak ott van, hol jog is van”. Sok magyar azért érkezett Kanadába, mert szülőföldjén jogfosztott lett. A mai szabadságszerető nemzedéknek az a feladata, hogy azt, ami esetleg veszteségnek tűnik, lehetőséggé és előnnyé alakítsa. A nemzet határokon átívelő békés újraegyesítésének kötelessége komoly feladat elé állít minket és komoly bátorságot igényel. A mostani nemzeti ünnepünk üzenete ide kapcsolódik: Tisztelet a bátraknak! E bátraknak kijáró tisztelettel köszöntöm a torontói magyarságot és minden szabadságszerető embert a Kossuth-nóta refrénjével:
Éljen a magyar szabadság!
Éljen a haza!