Kormányportál

Trócsányi László miniszter a Szegeden 2014. szeptember 9-én rendezett áldozatvédelmi konferencián a következő beszédet mondta az áldozatsegítésében és az áldozattá válás megelőzésében a magyar kormány felelősségvállalásáról és stratégiájáról.

Főtisztelendő Püspök Úr, kedves Kollégák, Hölgyeim és Uraim!

Mindig nagy örömmel jövök Szegedre, én otthon érzem itt magam. 1987 óta vagyok a Szegedi Tudományegyetem oktatója, s így külön megtiszteltetés számomra, hogy miniszterként itt, Szegeden szólhatok Önökhöz. Először is szeretném köszönteni a résztvevőket, és mindazokat, akik ebben a programban részt vettek. Szeretném megköszönni a kormány nevében azt a rendkívül értékes munkát, amit a program megalkotói és végrehajtói végeztek. Nem tisztem és feladatom, hogy a programnak az értékelését én végezzem el, de számos ügyet példaértékűnek tartok. Ilyen a Szegedi Tudományegyetemnek a közreműködése, ilyen a LÉT-mozgalom (Lakótelepi Emberek Érdekképviseleti Társulása Egyesület és Önkéntes Közösségi Mozgalma), és még sorolhatom mindazokat, akik ebben részt vettek. Nagyon értékes munkát végeztek és a kormány nevében tudom mondani, ha olyan best practice – ha szabad így mondjam –, olyan tapasztalatokat lehet itt összegyűjteni, amit a kormány a jövőben hasznosítani szeretne.

Hölgyeim és Uraim!

Igazságügyi miniszteri kinevezésemkor a miniszterelnök úr azzal bízott meg, hogy erősítsem az igazságszolgáltatás iránti közbizalmat. Ez a mandátumom. Parlamenti meghallgatásomkor pedig azt mondtam, hogy a jog nem csak paragrafusok és ész, hanem a szív dolga is. Ez a credóm. Eközben a szegedi egyetem professzora voltam és maradtam: ez pedig személyes történetem része. A mai rendezvényben e három találkozik, és ezért nagy örömmel teszek eleget ennek a felkérésnek. Az áldozatvédelemben az igazságszolgáltatás legszemélyesebb, leghitelesebb arcát mutatja meg; benne a jogi igazság kézen fogja a társadalmi igazságosságot. Segít elmozdulnunk az elvont felől az emberi felé.

Világot látott emberként tudom, hogy a közbiztonság és a biztonságérzet gyengülése mindenütt probléma. A jelenséggel foglalkozni kell. Bátran, de felelősséggel. Ha ezt nem, vagy nem így tesszük, akkor – hazai és nemzetközi tapasztalat szerint – megteszik mások, de másképp: demagóg és szélsőséges politikai erők, akiknek tényleges célja nem a probléma megoldása, hanem kihasználása, a hangulatkeltés saját érdekeik, és nem a köz érdekében. Különösen meg kell ezt fontolnunk most, amikor városaink, falvaink vezetőik megválasztására készülnek. Fontos, hogy a helyi közösségek erre felhatalmazott vezetői felelősséget érezzenek a közösség, különösen a gyengék, és elesettek iránt.

Bárki, bárhol, bármikor válhat bűncselekmény áldozatává. Ennek színhelye lehet az iskola, utca, a lakóhely. De beférkőzik az erőszak oda is, ahol a leginkább biztonságban kellene éreznie magát az embernek: az otthonokba és a családokba. Vannak olyan, életkoruknál, egészségi állapotuknál vagy szociális helyzetüknél fogva kiszolgáltatottabb emberek, akik eleve hamarabb válnak bűncselekmény áldozatává: magányos idősek, gyermekek, fogyatékosok... Másrészt az is, hogy ki az erős és ki a gyenge, történelmileg is változhat. Egykor például a tanár által alkalmazott testi fenyítés visszaszorítása lehetett szükséges. Ma inkább a tanárok által diákok vagy családjuk részéről elszenvedett erőszak eseteiről hallani. A kiszolgáltatott rétegek és egyének száma mindenütt növekszik. A figyelmünket az e helyzetben lévőkre kell összpontosítanunk. Az áldozatokra és potenciális áldozatokra.

A kormány többször kinyilvánította, hogy az áldozatok pártján áll. Ez akár triviális vagy demagóg jelszó is lehetne – de nem az. Hogyan fordítható le az igazságügyi politika nyelvére? Mi itt az igazságügyi miniszter felelőssége?

Az első választ a büntető igazságszolgáltatásnak kell adnia. A büntető eljárásjog középpontjában hagyományosan az elkövető állt. A közelmúlt totalitárius rendszereiben a bűncselekményt a társadalmi rend sérelmeként kezelték: az áldozat háttérbe szorult. A diktatúrák emellett szakítottak azokkal a világi és keresztény humanista vívmányokkal is, amelyek a hatósági önkénynek szabtak gátat. Az ártatlanság helyett gyakran a bűnösség vélelme érvényesült. Természetes, hogy hazánkban a diktatúra huszonöt évvel ezelőtti leváltása után a jogállam újjáépítése kapott prioritást. A hangsúly – érthető módon – a terheltet is megillető tisztességes eljárás és az ehhez fűződő jogállami garanciák helyreállítására került. Az áldozat jogai ezzel automatikusan ismét csak háttérbe szorultak. Az áldozat jogai tehát nem kerültek napirendre úgy, mint a terhelt jogai.  A megbillent egyensúlyt kell most helyreállítani. Nem a mindenkit, így a terheltet is megillető, az Alaptörvényben megkövetelt eljárási garanciák gyengítése, hanem a sértett és áldozati jogok erősítése révén.

Ezt diktálja nem csak a humánum, hanem a bűnüldözés általános érdekei is. Ha a sértett vagy az áldozat úgy érzi, hogy az eljárás érte is, nem csupán – mégoly fontos – társadalmi érdekből folyik, akkor segíteni fogja az eljárást. Ha viszont nem érzi a hatóság és a közösség segítő figyelmét, együttérzését, akkor okkal tarthat attól, hogy az eljárás végeztével újra magára marad, esetleg újra áldozattá válik – talán éppen ugyanannak az elkövetőnek a bosszúja által. Az áldozat bűncselekmény által megsértett méltóságának helyreállítása az igazságszolgáltatás számára hasonló prioritás kell, hogy legyen, mint a tettes felelősségre vonása.

Példaként említhetem a sértett vagy az áldozat kihallgatására vonatkozó változó szabályokat és gyakorlatot. Hivatali elődöm tevékenységéhez olyan kezdeményezések fűződnek, mint a gyermekbarát igazságszolgáltatás programja. Ennek jegyében kezdődött meg a rendőrségeken és bíróságokon különleges, áldozatbarát, nem „ki”-, hanem „meghallgató” helyiségek kialakítása. Ezt a programot én is szeretném folytatni.

A bűncselekmény áldozata az adott pillanatban mindig gyengébb, mint elkövetője. A felborult egyensúlyt az állam, a közösség segítsége nélkül nem tudja helyreállítani. Az áldozatot meg kell védeni. A leghatásosabb védelem a megelőzés. A büntetőjogi szigorítások ezt a célt, és nem valamely elvont rendpártiságot szolgálják.

Minden bűncselekmény igazságtalanság. De a kiszolgáltatott áldozat terhére elkövetett cselekmény súlyosabb megítélés alá esik. Az új Büntető Törvénykönyv szigorúbban rendeli büntetni például a védekezésre vagy elhárításra képtelen személyek, elsősorban gyermekek vagy idősek sérelmére elkövetett bűncselekményeket. A kiemelt büntetőjogi védelmet az élet, a testi épség vagy a nemi erkölcs elleni bűncselekmények mellett a vagyoni bűncselekmények bizonyos áldozataira is kiterjeszti. Gondoljunk a tanyavilágban vagy épp lakótelepen elszigetelten élő idős emberek kifosztóira, vagy a lakásról-lakásra járva pénzt kicsalókra. És ki ne hallott volna a termékbemutatónak álcázott csalásokról? Az árkedvezményről vagy nyerési esélyről adott megtévesztő tájékoztatás immár külön nevesítve büntetendő.

Az áldozat segítése, rehabilitálása azonban olyan összetett feladat, amely túlmutat az igazságügy keretein és eszközein. A büntetőjogi felelősség mindig egyéni. Ám létezik társadalmi felelősség is, amelyet az államnak vállalnia kell.

Az áldozat megsegítése érdekében számos terület, szakpolitika összehangolására és több tárca együttműködésére van szükség. Az áldozatvédelem az igazságügy mellett az egészségügy, a szociális ügyek, a gyermekvédelem, az oktatásügy, a rendészet, stb. számára jelenthet kihívást. Az erőfeszítések összehangolására létrejövő áldozatvédelem tulajdonképpen új, önálló jogterület. Nem állami, hanem közfeladat. A tárcaközi együttműködés sem elég ugyanis: szükség van az egyházakra, a civil szervezetekre, önkéntesek hálójára. Az áldozatvédelem lényege éppen ez: a közösség összefogása az áldozatért – amint a programsorozat címe szerencsésen üzeni. Az üzenet pedig ez: a bűncselekménytől ugyan nem tudtunk megvédeni, de a bajban nem hagyunk magadra. Éppen a most lezáruló kísérleti projekt mutatta meg a különféle indíttatású és helyzetű, jóakaratú emberek összefogásának jelentőségét. Az áldozatsegítés az egyházak társadalmi szerepvállalásának kiemelt terepe is, amire dr. Kiss-Rigó László püspök úr személyes elkötelezettsége is bizonyíték, aki a ma délelőtti program egyik előadója lesz.

De az áldozatsegítés igényli az igazságszolgáltatás szereplőinek szemléletformálását is. Fontos, hogy az áldozatvédelemmel foglalkozó szakemberek ne csak a paragrafusok világában gondolkodjanak, hanem empatikus magatartást tanúsítva járjanak el a mindennapok küzdelmei során.

Az áldozatsegítés uniós követelmény is. A 2012-ben elfogadott európai áldozatvédelmi irányelv megszületésében a 2011. első félévi magyar EU-elnökség kulcsszerepet játszott. Az irányelv hazai jogba átültetése terén számos tagállamot előzünk meg. A Kárpát-medencében például egyelőre egyedül nálunk jött létre egy érdemleges áldozatsegítő szolgálat. Amit persze tovább kell fejlesztenünk: sok helyen az áldozatsegítő szolgálatot mindössze egyetlen jogász látja el; mellettük általánossá kell tenni egy pszichológus és egy szociális munkás foglalkoztatását. Hosszú távon fenntarthatóvá szeretnénk tenni a huszonnégy órás telefonos diszpécserszolgálatot: az Áldozatsegítő Vonal évi csaknem tízezer hívást fogad. Elő szeretnénk segíteni egyes bevált gyakorlatok általánossá tételét; ilyen a hatóságok és az egyházi intézmények együttműködése Csongrád megyei példája. Egy kicsit otthon akarok maradni: ilyennek tartom a jogi karon működő jogklinikát is, amely gyakorlatilag a hátrányos helyzetű embereknek tud a végrendelettől kezdve egyéb ügyekben nyújt segítséget, tutorok mellett fiatal joghallgatók járnak, Ágota Alapítvány és még sorolhatom azokat a szerveket, ahol megjelennek a fiataljaink.

Iránymutatásul szolgál a 2013-ban, tíz évre elfogadott nemzeti bűnmegelőzési stratégia is. Ez számos olyan elemet tartalmaz, amelyek az áldozatok támogatását, illetve az elkövetők reszocializációját célozzák. A megelőzés és az utólagos segítség között nincs ellentmondás. Ha az áldozat úgy látja, hogy az állam, a köz nem segít, akkor szélsőséges esetben maga is elkövetővé válhat különösen ott, ahol elkövető és áldozat ugyanahhoz a mikroközösséghez tartozik. Erősödhet az önbíráskodás iránti igény. A bűncselekmény mentális feldolgozatlansága depresszióhoz és egyéb betegségekhez, a közbizalom megrendüléséhez, benne az igazságszolgáltatás iránti közbizalom megrendüléséhez vezethet. Márpedig a leghatékonyabb bűnmegelőzés a társadalmi szolidaritás és kohézió, az intézmények iránti közbizalom erősítése.

Az állam, az igazságszolgáltatás hivatása, hogy erős legyen az erősekkel és gyengéd a gyengékkel. Gandhi mondta: „Az igazság kemény, mint a drágakő és gyengéd, mint a liliom”. A büntetőjogi szigor szükséges, de nem elégséges: önmagában nem állítja helyre az igazságosságot, ha ugyanakkor magára hagyja az áldozatot. Az elkövető-központúságról az áldozatközpontúságra áttérni a büntető igazságszolgáltatás kopernikuszi fordulata. Úgy kell végrehajtani, hogy ne sértse az alkotmányos garanciákat, a büntető igazságszolgáltatás általános érdekeit pedig egyenesen előmozdítsa. Az igazságügyi tárca szívesen áll ennek a fordulatnak az élére, de azt egymaga végrehajtani nem tudja. A sikerhez összefogásra, Önökre van szükség.