Trócsányi László igazságügyi miniszter a Magyar jog fejlődésének fél évezrede című könyv bemutatóján elhangzott beszédének leirata.

Megtiszteltetés számomra, hogy ilyen kiemelkedő tudományos, szakmai és kulturális jelentőségű rendezvényen kaptam lehetőséget arra, hogy a Hármaskönyv évfordulója kapcsán szólhassak. Köszönöm Kukorelli professzor úrnak a felkérést. A kötet bemutatása annak a rendezvénysorozatnak a záróakkordja, amelyik az idén ötszáz éve befejezett  Tripartitum és alkotója, Werbőczy István előtt tiszteleg. Azt hiszem, ezúttal helyes, ha név szerint is kifejezem elismerésemet azoknak, akiknek a munkája nyomán ez a nagyszerű szellemi produktum létrejöhetett: Kis Norbert, Kisteleki Károly, Kukorelli István, Patyi András uraknak, akik a konferenciát szervezték. A szerzők: Béli Gábor, Bogdándi Zsolt, Bónis Péter Darák Péter, Fodor Pál, Homoki-Nagy Mária, Kukorelli Isván, Máthé Gábor, Mezey Bana, Neumann Tibor, Oborni Teréz, Paczolay Péter, Patyi András, Péter Katalin, Rácz Lajos, Réti László, Tigli István, Varga Szabolcs, Zlinszky János jogfejlődésünk utóbbi fél évezredére voltak képesek reflektálni úgy, hogy abból a mára és a jövőre nézve is fontos tanulságok adódnak.

A jogtörténet specialistája nem lévén, a felkérés elsősorban tisztségemnek szól, így engedjék meg, hogy mint igazságügyi miniszter éppen arról szóljak, amit Werbőczy műve véleményem szerint korunknak üzen.

Hadd kezdjem egy kuriózum említésével két Werbőczy-várról. Az egyik, már inkább csak kőhalom, a Tolna megyei Döbröközön az Intercity vonatról is látható: a romok között tyúkok kapirgálnak. A másik a Nógrád megyei Alsópetényben volt (amely az alacsony helyi iparűzési adó miatt rendkívül kedvelt cégbejegyzési központként funkcionált): a vár helyén álló kastélyt tulajdonosa gyönyörűen felújította a helyiek nyilvánvaló megelégedésére, akik egyébként a falu „Hármaskönyv” nevet viselő fogadójában is Werbőczyre emlékezhetnek. E két szélsőség között ingadozott a várak egykori tulajdonosának és fő művének megítélése is az elmúlt száz évben. Egyesek a Tripartitumot történeti alkotmányunk vívmányai közé emelik, míg mások a jogtörténeti könyvtárak polcaira száműznék. Werbőczy azonban egyértelműen nagyformátumú történelmi személyiség: európai összehasonlításban is kiemelkedő jogtudós, ezen kívül közéleti ember, államférfi, diplomata. Művének óriási jog- és kultúrtörténeti hatása volt és bizony még van is.

Werbőczy műve két korszak, a Középkor és a kezdődő Újkor határán születik. Amerika 1492-es felfedezése után vagyunk, de Gutenberg már 1450 körül feltalálja a könyvnyomtatást. A reneszánsz és a nyomába lépő humanizmus kora ez a művészetben és a szellemi élet megannyi más területén. A politikatudomány is egyfajta, a teológia alól lassan emancipálódó művészetté válik. Az értelmiség Európa-szerte lelkesen forgatja a reformáció egyik előfutárának is tartott Rotterdami Erasmus írásait. A jogban a feudális közjog és magánjog, ill. hűbéri jog felől a fokozatosan polgárivá váló jog felé mutató átmenet ideje ez. Európa számos országában összegzik, rendszerezik, írásba foglalják, mi több, nyomtatásban publikálják a törvényeket és a szokásjogot. A műveltség, és ennek részeként a jog ezzel szélesebb körben hozzáférhetővé válik, demokratizálódik: a Tripartitum is ehhez járul hozzá a Magyar Királyságban. A szellemi ébredés, amely Európát e korban jellemezte, Magyarországon szintén jelen volt: ennek terméke a Hármaskönyv is. Ez a pezsgés, forrongás folytatódott azután a lutheri, majd kálvini reformációban. A légkört és Magyarország Európával szinkronban lévő pozícióját jól illusztrálja az alábbi epizód, amely Kovács István, a szegedi egyetem egykori államjogprofesszora kiváló jegyzetében szerepel. (Ő a hetvenes években mert olyan jegyzetet írni, amelyben Werbőczyt méltó terjedelemben és hangnemben tárgyalja.) Werbőczy 1526-ban népes magyar küldöttség élén részt vett a Worms-i német birodalmi gyűlésen, amelyre Luthert is megidézték. Werbőczy és magyarjai másokkal együtt igyekeztek őt rábeszélni arra, hogy vonja vissza tanait. Erre sajátos módszert választottak: meghívták ebédre a hajthatatlan reformátort, biztosak lévén abban, hogy a jó magyar ételek és borok megteszik hatásukat. Eredményt mégsem értek el, ám a pápai legátus lelkes hangú jelentésben méltányolta a magyar követség buzgóságát. (Werbőczynek sajnos nem ez lett az egyetlen diplomáciai kudarca – a kötetből megtudjuk, hogy a nagyszerű jogtudós államférfiként és diplomataként csődöt mondott a Mohács körüli nehéz időkben.) Minden kornak meglehet a maga szellemi pezsgése, amelyben megszületik az innovatív gondolat. Ez az igény szükséges ahhoz, hogy a világ előremenjen.

Ismeretes, hogy a Hármaskönyv kihirdetésére a királyi pecsét elmaradása miatt nem került sor, így törvényerőre sem emelkedett. Werbőczy azonban nem adta föl: saját költségén adatta ki Bécsben, a társadalmi felelősség szép példáját adva ezzel. (Figyelemre méltó, hogy a halála után megjelent magyar fordítások már magyarországi nyomdákból kerültek ki!). Így megnyílt az út a joggyűjtemény tényleges hatályosulása és alkalmazása előtt. A protestáns törekvésekkel összhangban a két magyar, valamint egy-egy német és horvát fordításaival egyúttal a nemzeti nyelv fejlődését és térnyerését is előmozdította. A kodifikáció a nemzetállam kialakulásának fontos eleme lesz egész Európában. A Tripartitum az önkény és a hatalom korlátja és a jogbiztonság és a joguralom előmozdítója - véli Paczolay Péter, aki a Werbőczy által kifejtett Szent Korona-tant is ennek fényében értelmezi és értékeli. A közhatalom forrása nem annak gyakorlójában, hanem rajta kívül keresendő: Werbőczy ezt a forrást és egyben korlátot a Szent Koronában találja meg. Werbőczy másik érdeme, hogy a korábbiakhoz képest kiszélesíti a politikai szférát és a politikai bázist - hogy ez miért nem folytatódott tovább, és miért terjedt ki csak jóval később az ország népességének egészére, azt Werbőczyn számon kérni nem lehet.

Kérdés, lenne-e Werbőczy nélkül magyar nemzeti jog. A Hármaskönyv ismerete és használata azonban a lehetőségekhez mérten fenntartotta a magyar jog uralmát és egységes gyakorlatát a török hódoltság, majd a Habsburg abszolutizmus idején, sőt egyes rendelkezései egészen a második világháború végéig érvényben voltak, továbbra is élő magyar szokásjogként különös szerepet töltve be például a Trianon utáni Erdélyben. Megmaradt tehát általa az önálló nemzeti lét egy fontos attribútuma, mindmáig sine qua nonja: a nemzeti jog kodifikációja. Az igazi, minőségi, értéktartalmú kodifikáció színterét továbbra is a nemzeti jogrendszerek jelentik. A kodifikációban a nemzeti jog a letisztult jogelvek és a konkrét valóság öleléséből születik. Az uniós jog – amelynek szükségességét és előnyeit egyébként maximálisan elismerem – ezzel szemben színtiszta alkufolyamat eredménye, amely a jog technikai oldalára helyezi a hangsúlyt. A nemzeti kodifikáció művészet - az uniós jogalkotás technika. A nemzeti jogalkotás része a védendő nemzeti identitásnak. Ezért elengedhetetlen az uniós jogalkotás során a szubszidiaritás érvényesülésének vizsgálata. Az általam vezetett tárca új feladata, hogy tartsa kézben a kodifikációt, őrködjön annak minősége fölött és szerezze vissza régi becsületét. Ennek lesz próbája például az új polgári és büntető perrendtartás előkészítése és elfogadása.

Feladatunk továbbá – az eddigiekkel összefüggésben - alkotmányos identitásunk védelme. Az alkotmányos identitás problémakörének növekvő irodalma van. Itt most csak annyit mondhatok, hogy az alkotmányos identitás jellemzően nem kifejezett, tudatos támadás veszélye miatt szorul védelemre. Inkább a globalizáció és az integráció felől érkező uniformizálási kísérletek hullámai moshatják alá partjait. Az Alaptörvény, s a részét képező Nemzeti Hitvallás hivatkozik a történeti alkotmányra. Werbőczy műve része történeti alkotmányunknak, már csak a Nemzeti Hitvallásba beemelt Szent Korona okán is. Az Alkotmánybíróság 43/2012. (XII.20.) AB határozatában hivatkozott a Tripartitumra Magyarország magánjogi hagyományait vizsgálva. Azt vezette le belőle, hogy a magyar magánjogi tradícióktól nem idegen, hogy az öröklési jog a magánjogi kódexben (jelenleg a Ptk-ban) és nem külön törvényben szerepel, hiszen ez már a Hármaskönyvben is így volt.

A hagyomány tisztelete nem azt jelenti természetesen, hogy mindent fenntartunk és érvényesítünk belőle. De a közhatalom bázisának kiszélesítése, a kivívott szabadságjogok megtartása és esetleges bővítése, vagy a nemzeti jog és az uniós jog közötti dinamikus és optimális egyensúly keresése jelen volt és marad ebben a hagyományban. (Werbőczy neve azért válhatott szinte anatémává egyes „haladó” irányzatok szemében, mert ami az uralkodó és a főnemesek szempontjából köznemesi szabadságok, az a jobbágyság felől nézve köznemesi kiváltságok, vagyis a jogegyenlőtlenség rendszere volt. Ezért Werbőczyt kárhoztatni történetietlen lenne ugyan, de a mának szóló tanulságok levonásakor ezt sem lehet figyelmen kívül hagyni.)

Álljon itt még egy példa annak bizonyágául, hogy a Werbőczy által felvetett kérdések közül némelyek ma is aktuálisak, s talán nem is lehet őket egyszer és mindenkorra megválaszolni. Az Országos Bírósági Hivatal elnökének felkérésére holnap előadást tartok a Bíróságok Napjának keretében. Egyrészt arról kell majd beszélnem, milyen elvárások élnek a társadalomban a bírákkal szemben. De amikor majd a polgári perrendtartást és a büntető eljárásjogot kodifikáljuk újra, akkor már a bírónak a konkrét perbeli szerepéről kell állást foglalnunk. És mit ír Werbőczy a Hármaskönyv bevezetőjében? „Nemes Magyarországnak törvényeit és törvényerőre emelkedett szokásait készülvén leírni, elhatároztam, az előttem álló tárgyra nézve némely megjegyzésre méltó dolgokat röviden előrebocsátani. Először is: az igazságról. Másodszor meg: a jogról és a jognak felosztásáról. Harmadszor pedig: a törvényről és a törvénynek nemeiről. Negyedszer: a szokásról és ennek feltételeiről: Ötödször és utoljára: a jó bíró kellékeiről…, föltevén azt a kérdést: vajon a bírónak a perben előadottak és bizonyítottak alapján kell-e ítélnie, vagy pedig lelkiismerete szerint úgy, amint a dolgot maga tudja.”

Köszönöm megtisztelő figyelmüket, és köszönöm a munkát, amit a szerkesztők, az előadó-szerzők, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a tanulmánykötet és a Tripartitum hasonmás kiadásába fektetett. Hatalmas szellemi kincs, nemzeti és európai érték megőrzéséhez és továbbéléséhez járultak hozzá, mindnyájunk és a jövő nemzedékek javára.