Trócsányi László igazságügyi miniszter publicisztikája a Figyelő 2017. augusztus 10-i számában jelent meg.
Igazságügyi miniszteri megbízatásomat követően az Országos Bírósági Hivatal által szervezett bírósági napon a bírák előtt hitet tettem a bírói függetlenséggel kapcsolatos álláspontomról. Ahogyan akkor is elmondtam, hiszem, hogy a bírói függetlenség a demokrácia állócsillaga. Egyben jeleztem azt is, hogy komoly kihívások előtt állunk ebben a kormányzati ciklusban, szükség van ugyanis az eljárási kódexeink megújítására, és azóta el is fogadták a polgári perrendtartási, a büntetőeljárási, a közigazgatási perrendtartásról, valamint az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvényt.
Kinevezésem után azonnal értésre adtam, hogy a közigazgatási bíráskodás a rendszerváltozás mostohagyermeke, hiszen 1990 óta nem sikerült nyugvópontra jutni a közigazgatás cselekvéseinek törvényességi ellenőrzését illetően, a szervezeti keretek gyakran változtak, az eljárási szabályok a hagyományos polgári eljárás szabályai között csak megbújtak, s hiányosak is voltak.
KOMOLY MAGYAR HAGYOMÁNYOK
Magyarországon a közigazgatási bíráskodásnak komoly előtörténete van: 1896 és 1949 között működött a Magyar Királyi Közigazgatási Bíróság, amelyet a kommunista hatalom ellenségesnek ítélt meg, ezért azt megszüntette. Évtizedekkel később, csak fokozatosan nyílt meg az állami szervek aktusai feletti bírói ellenőrzés lehetősége, anélkül azonban, hogy a közigazgatási bíráskodás sajátosságai rendszertani elemzésére sor kerülhetett volna. A közigazgatás-tudomány képviselői írásaikban azonban mindvégig jelezték, hogy a közigazgatási bíráskodás megújításra szorul.
NEM EGYENJOGÚ FELEK
A közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény előkészítését kisebb politikai vihar kísérte. Az igazságügyi kormányzat célja az volt, hogy az ellenzéki pártok támogatásával olyan professzionális rendszer jöjjön létre, amely biztosítani tudja egyrészről a teljes körű bírói kontrollt a közigazgatás aktusai felett, másrészről az ítélkezés színvonala is javuljon. Ezt célozta volna – többek között – a Közigazgatási Felsőbíróság létrehozatala is. Sajnálatos, hogy az ellenzéki pártok a többszöri egyeztetések ellenére – politikai alapon – elmulasztották annak a lehetőségét, hogy támogatói lehessenek egy több évtizedes hiány pótlásának. A sarkalatos törvényhez szükséges kétharmados többség hiánya révén a szervezeti megújulás ismét nem lehetett teljes körű, de az önálló perrend, valamint a nyolc regionális illetékességű közigazgatási és munkaügyi bíróság irányt mutat a jövőnek.
Számomra egyértelmű, hogy a közigazgatási jogvita nem polgári s nem is munkaügyi vita. A közigazgatási jogvitában a felek nem egyenjogúak, a peres felek nincsenek mellérendeltségi viszonyban, „fegyvereik” nem egyenlők, ezért a közigazgatási bírói szerepkör is óhatatlanul eltér a polgári és munkaügyi bíróétól.
A közigazgatási bíráskodás alapvető feltétele a közigazgatási szakismeretekkel rendelkező közigazgatási bíró.
KOMPLEX BÍRÓI MUNKA
Amennyiben visszanyúlunk a magyar közjogi hagyományainkhoz, akkor láthatjuk, hogy számos olyan bíró dolgozott a Magyar Királyi Közigazgatási Bíróságon, aki korábban a közigazgatásban komoly tapasztalatot szerzett.
A közigazgatási jogvita olyan komplex vita, amelyben az objektív jogvédelem mellett a közérdeket és az egyén szubjektív jogvédelmét kell mérlegre tenni. A közigazgatás és az ügyfél számára egyaránt fontos a jó közigazgatási bíróság. Akkor jó egy ilyen bíróság, ha abban egyszerre van jelen a közigazgatási gyakorlatban szerzett tudás, a közigazgatás működésének ismerete és a hagyományos bírói gondolkodás. Ha a külföldi példákat nézzük, láthatjuk azt is, hogy Franciaországban a közigazgatási bírákat az Ecole Nationale d’Administration (ENA) végzett hallgatói közül rekrutálják – és nem a bordeauxi, bírákat képző iskolából –, továbbá megkívánják a közigazgatásban töltött joggyakorlatot is. Ausztriában e pozíció betöltésénél ez szintén szempont. Számos ország lehetővé teszi, hogy a közigazgatási bíró meghatározott ideig a közigazgatásban külső szolgálatot teljesítsen. A közigazgatási jogi tudás tehát sine qua nonja a közigazgatási bíráskodásnak.
A bírák kiválasztása minden országban eltérő modell alapján történik, és a helyes kiválasztást illetően élénk viták folynak. Hazánkban a közigazgatási bírák kiválasztása is a bírák kezében van.
A bírói álláspályázatok kiírásától kezdődően a beérkezett pályázatok értékelése, a rangsor felállítása és az adott álláshely betöltéséről való döntés is a bírósági szervezeten belül történik. Ebben a folyamatban kizárólagosan a bírák által választott bírói tanácsoknak, a bírósági kollégiumoknak, az Országos Bírósági Hivatalnak, illetve az Országos Bírói Tanácsnak van szerepe. A bírói függetlenség sérelme fel sem merülhet ebben a folyamatban.
PONTOZÁSI RENDSZER
Ma ismét heves politikai vitának lehetünk tanúi. Az ellenzéki pártok a tények megfelelő ismeretének hiányában a bírói függetlenség felszámolását vizionálják, pártbírósággal fenyegetnek. Ezzel szemben arról van szó, hogy az igazságügyi kormányzat olyan pontozási rendszert kíván bevezetni – az OBH támogatásával –, amely a közigazgatásban töltött joggyakorlatot, a közigazgatás-tudományban való jártasságot is megfelelően honorálja. A jelenlegi kiválasztási rendszer erre nem ad garanciát. Szükség van arra, hogy az igazságügyi miniszteri rendelet ezt a hiátust pótolja, és ennek a minisztérium eleget is fog tenni. Az az állítás pedig, hogy a közigazgatásból érkezők nem lehetnek függetlenek, sértő az egész magyar köztisztviselői karra nézve. Ennek visszautasítása már nem csak az én feladatom.