Trócsányi László igazságügyi miniszter írása a Berlini Híradó 2015. téli számában jelent meg.
Kérem, engedjék meg, hogy először is tisztelettel köszöntsem az idén 25 éves jubileumát ünneplő Magyar Egyesületet, és megköszönjem azt a lehetőséget, hogy tájékoztathatom Önöket az általam vezetett tárca munkájáról, legfontosabb terveiről.
1. Az önálló Igazságügyi Minisztérium
Amikor a 2014. évi országgyűlési választások után abban a megtiszteltetésben lett részem, hogy Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke felkért az igazságügyi miniszteri feladatok ellátására, két pontban foglalta össze elvárásait. Azt kérte tőlem, hogy őrködjek Magyarország alkotmányos identitása és az Alaptörvény érvényesülése felett, továbbá védjem Magyarországot és a magyar érdekeket.
Mint a magyar és európai alkotmányos értékek továbbadására hivatott egyetemi oktató és mint egykori alkotmánybíró, mindig is küldetésemnek vallottam az alkotmányosság védelmét. Óriási lehetőség és felelősség is egyben, hogy miniszterként is alkalmam nyílik, ha úgy tetszik, a gyakorlatban is, e küldetés folytatására, az általam vallott értékek képviseletére. Hozzá kell tennem, hogy brüsszeli, majd párizsi magyar nagykövetként arra is módom volt, hogy hazám érdekeit képviseljem fontos európai fővárosokban, ahol nemcsak az adott ország és polgárai megismerésével és megértésével kaptam életre szóló ajándékot, hanem komoly tapasztalatokat szerezhettem hazám értékeinek közvetítésében, a kétoldalú kapcsolatok ápolásában és Magyarország, valamint polgárai érdekeinek védelmében. Ez a feladat egyszerre kívánt nagyfokú empátiát, diplomáciai érzéket és nyitottságot, ugyanakkor – ha kellett – megalkuvás nélküli következetességet. A hivatalba lépésem óta eltelt valamivel több mint egy évben nem ritkán kamatoztathattam is e tapasztalatokat.
Amikor átvettem a hosszú évek óta először ismét önállóvá vált igazságügyi minisztérium vezetését, a minisztérium szervezetének és feladatainak kialakításakor elsődlegesnek tartottam, hogy egy olyan „jogászminisztérium“ jöjjön létre, amely megfelelő tudás, tapasztalatok és elhivatottság birtokában képes megfelelni az elvárásoknak. A jogalkotásnak a kormányzati munkában betöltött kiemelkedő szerepe, továbbá az igazságügyi szervezetrendszerrel történő hatékony együttműködés, valamint a nemzeti érdekek hatékony képviselete az európai és egyéb nemzetközi fórumok előtt megkívánta, hogy önálló igazságügyi minisztérium jöjjön létre, amely kialakítja és végrehajtja a kormány igazságügyi politikáját.
A hagyományos igazságügyi, klasszikus jogalkotási feladatkörökön túl a tárcához került az európai uniós ügyek koordinációja, az ország képviseletében való közreműködés az európai fórumok, így különösen az Európai Bíróság, illetve az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt. A kormányzati ciklusban igen jelentős kodifikációs feladatokat kell elvégeznünk, élükön a magánjogi, a büntetőjogi, a közigazgatási eljárásjogi és a közigazgatási perrendtartási kódexek kodifikációjával. E nagy volumenű jogalkotási feladatok rendszerszemléletet, valamint a társadalompolitikai célokkal kapcsolatos tudatosságot és felelősséget igényelnek. Az új, szakpolitikusok által vezetett „jogászminisztérium“ nyitott a párbeszédre mind a hazai jogásztársadalommal, mind a nemzetközi kollégákkal. A szervezet felállításakor egyrészt a házban már meglévő tudásra és tapasztalatokra alapoztam, másrészt olyan munkatársaknak adtam bizonyítási lehetőséget, akik a jogászi hivatásrendek különböző területeinek kimagasló tudású művelőiként vagy az alkotmányos értékek hazai és nemzetközi közvetítőiként jelentős tapasztalatokkal rendelkeznek. Működésünk során fokozottan támaszkodni szeretnénk más országok, így kiemelten a hazánk szempontjából oly fontos Németország szabályozási és végrehajtási tapasztalataira. Nem véletlen, hogy immár két ízben látogattam el Berlinbe, ahol módom volt tartalmas eszmecseréket folytatni a szövetségi kormányban ülő partnereimmel, a német jogásztársadalom és tudomány jeles képviselőivel. E látogatások alkalmával megismerhettem a berlini magyarságot is érdeklő kérdéseket.
2. Az igazságügyi politika céljai, alapértékei
Az igazságügyi politika alapvető célja kettős: egyszerre törekszik a magyar alkotmányos identitás védelmére és az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom növelésére.
A magyar állam és nemzet alkotmányos hagyományai önálló európai értéket képviselnek, amelyek alkotmányos identitásunk kifejezéseként az Alaptörvény szabály- és értékrendszerében öltenek testet. Az Alaptörvény kimondja, hogy Magyarország független, demokratikus jogállam. Független, mert nemzetközi kapcsolataiban önállóan jár el és Alaptörvényét szuverén módon határozza meg. Jogrendszere alakításában azonban figyelemmel van nemzetközi és európai uniós tagságából fakadó kötelezettségeire is. Magyarország demokratikus ország, ahol a népfelség elvéből következően a politikai hatalom forrása a nép, a többségi elv mellett érvényesülnek a kisebbségek jogai, és az állam tiszteletben tartja az egyén veleszületett jogait. Magyarország egyben jogállam is, ahol a jog uralma megvalósul, a közhatalom gyakorlása joghoz kötött, az állam működése az államhatalmi ágak megosztásának elvére épül, biztosított a bírósághoz fordulás joga, a törvény előtti egyenlőség, a diszkrimináció elleni védelem, valamint kiépült és hatékonyan működik az alapjogok védelmét szolgáló intézményrendszer.
Az igazságügyi politika fent összefoglalt alapértékeiből következik annak felelőssége is, hogy a felmerülő társadalmi problémákra transzparens módon, a társadalom – és tegyük hozzá, a nemzetközi, illetve európai közösség – számára is elfogadható megoldást találjon. Ennek során a társadalmi igazságosságra kell törekedni, a jog uralmának érvényesítése mellett.
3. Az igazságügyi politika területei
a) Az igazságügyi miniszternek feladata, hogy őrködjön az alapjogok érvényre jutása felett, melynek során biztosítani kell az egyéni és a közösségi érdekek összhangját.
b) A kormány igazságügyi politikájának alapköve az alkotmányosság, ezért az igazságügyi miniszter nyilatkozik a jogszabálytervezetek alkotmányosságáról. A jogszabályok előkészítése során törekedni kell a transzparenciára és elő kell segíteni, hogy ebben a munkában a szélesebb nyilvánosság is részt vehessen. Kiemelt hangsúlyt kell helyezni a jogászi hivatásrendek tapasztalatainak hasznosítására. A társadalmi részvétel jogát – és a kormány oldaláról e véleménynyilvánítási lehetőség biztosítására irányuló kötelezettséget – Magyarországon törvény mondja ki. Az általam vezetett tárca kezdettől fogva alapvető fontosságúnak tekinti e szabályok betartását és ezen túlmutatóan is konzultációkra törekedett a nagyobb súlyú jogalkotási folyamatokban. Rendszeresen szervezünk ötpárti konzultációkat a kiemelkedő jelentőségű jogalkotási kérdésekben a parlamenti pártok szakpolitikusainak
részvételével (legutóbb az új eljárási kódexek koncepcióiról, illetve az új egyházügyi törvény kapcsán).
c) Fontos, hogy az Alaptörvényben meghatározott tisztességes eljárás követelménye ne csak az eljárás tisztességére, nyilvánosságára és észszerű határidejére vonatkozzon, hanem abból a döntés tisztességére (elsősorban jogszerűségére, de a társadalmi igazságérzetnek való megfelelésére is) vonatkozó elvárás is megvalósuljon.
d) Kiemelten fontosnak tartom a jogászképzés színvonalának emelését, a jogászi hivatás védelmét és a jogászi identitástudat növelését, egy értékorientált, elkötelezett, pártatlan, független jogásztípus kinevelését.
e) Európai uniós vonatkozásban a joguralom követelménye kettős megközelítésben értelmezhető: az Európai Unió kötelező aktusait be kell tartani, ugyanakkor ezek megalkotása és az EU intézményei egyedi döntéseinek elfogadása során is érvényesülnie kell a jog uralmának. Magyarország elkötelezett az európai együttműködésben, érdekelt annak sikerében, azonban ennek során sem téveszthető szem elől a magyar alkotmányos identitás védelme. Törekedni kell arra, hogy a döntések a szubszidiaritás elvének megfelelően szülessenek meg, és hazánknak aktívan részt is kell vennie az uniós jogalkotásban.
4. A Minisztérium aktuális feladatai
Az Igazságügyi Minisztérium komoly jogalkotási feladatokat tűzött maga elé. Nem öncélú ez a törekvés, hanem jelentős társadalmi, politikai, illetőleg jogászszakmai igényeken alapul. Mint láthattuk, az igazságügyi politika egyik, alapvetően fontos célja az igazságügyi területtel szembeni közbizalom megerősítése. Szükségesnek tartjuk a közigazgatási és bírósági eljárások gyorsabbá és hatékonyabbá tételét, miközben nem sérülhetnek az eljárás résztvevőinek garanciális jogosítványai. Mindez feltételezi az eljárásrendek újraszabályozását, amelyben át kell gondolni az eljárás alanyainak szerepét is. A hatékonyság és az időszerűség követelménye nem egyszerűen az eljárási határidők rövidítését jelenti, hanem azt is, hogy meggyőző és az érintettek számára is elfogadható döntések szülessenek. Mindezen alapelvek mentén folyik az új, kiemelkedő fontosságú eljárási jogszabályok, így a polgári és közigazgatási perrendtartás és az általános közigazgatási eljárási törvény, valamint az új büntetőeljárási kódex kidolgozása. A szabályozási koncepciókat a Kormány már elfogadta, a kodifikációs munka befejezését és a törvényjavaslatok Országgyűlés elé terjesztését a parlament tavaszi ülésszakán tervezzük.
A jogalkotás feladata, hogy reagáljon a társadalmi, gazdasági viszonyok változásaira, a társadalom igényeire is. Ennek keretében került sor – többek között – a devizakölcsönök forintosítására és a fair banki eljárások szabályozására vonatkozó, úgynevezett devizatörvények megalkotására vagy a magáncsőd Németországban már jól ismert intézményének törvényi bevezetésére. Ezen törvények közös célja volt a gazdasági válság miatt kilátástalan helyzetbe, adósságcsapdába került emberek megsegítése és a hitelezés gyakorlatának felelősségteljes irányba terelése, aminek elmaradása mindenki számára hosszú távú káros következményekkel járt volna.
Ugyancsak kiemelkedő jogalkotási feladatként jelentkezett a több ponton támadott hatályos egyházügyi törvény átfogó módosítása. Az érintett társtárcákkal kidolgozott javaslatot több körben egyeztettük a magyarországi egyházakkal, a tervezetet társadalmi vitára bocsátottuk, és ötpárti egyeztetést is tartottunk a parlamenti pártokkal. Az új szabályozás egyrészt eleget kíván tenni az Alkotmánybíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélkezési gyakorlatából következő módosítási igényeknek, továbbá célja, hogy a lehetséges legszélesebb körben biztosítsa a lelkiismereti és vallásszabadság érvényesülését, az egyházak önrendelkezési jogát és egyenjogúságát, valamint az állam semlegességét. Az új szabályozás alapján az állam együttműködik a vallási közösségekkel és a törvényben foglaltak, illetve megállapodás alapján közreműködik a közcélú tevékenységek finanszírozásában is. A közfeladatok ellátását alapul vevő támogatási rendszer a német egyházügyi szabályozás nemzetközi fórumokon elismert jó tapasztalataira is támaszkodik. Célunk egy olyan szabályozás volt, amely a nemzeti hagyományok érvényesítése mellett megnyugtató módon zárja le a jelenlegi magyar egyházügyi szabályozással kapcsolatos vitákat. Ennek érdekében megszűnik az Országgyűlés szerepe az egyházi „elismerésben“, a vallási közösségek ezután bírósági nyilvántartásba vétellel nyerik el jogi személyiségüket, egyházi státuszukat. A javaslat biztosítja a tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való jogot, valamint, hogy semmilyen vallási közösség ne kerülhessen az eddiginél rosszabb helyzetbe. A szabályozás megoldást kíván nyújtani azon, ténylegesen vallási tevékenységet végző vallási közösségek helyzetére is, amelyek korábban elvesztették egyházi státuszukat. A javaslat egy további egyházi kategória, a nyilvántartásba vett egyház és így egy háromszintű egyházi szervezetrendszer bevezetésével (vallási egyesület, nyilvántartásba vett egyház és bejegyzett egyház) könnyebbé teszi az egyházi státusz elérését a kisebb vallási közösségek számára is.
Kiemelt feladatként jelentkezett az Igazságügyi Minisztérium munkájában is a tömeges migráció, ami kardinális közös európai politikai, biztonsági, alkotmányjogi és emberi jogi kérdéseket vetett fel. Mint alkotmányjogász, elsősorban erről az oldalról közelítem meg a kérdéskört. Amikor 2004. május 1-jén hazánk az Európai Unió tagjává vált, része lettünk egy olyan politikai közösségnek, amelyben Európa jövőjét láttuk. A tagságnak – nyilvánvaló előnyei mellett – a terheiből is részt kell vállalnunk: erről szól az európai eszme. Amikor az Unió tagjává váltunk, a magyar állam lemondott bizonyos jogosítványairól. Hadd emlékeztessek e keretek között egy rendkívül fontos tételre, amelyet már alkotmánybíróként is vallottam: „Amikor a tagállamok a szuverenitásukból fakadó hatáskörök egy részét vagy annak gyakorlását átruházták a közösségi (uniós) szervekre, nem mondtak le államiságuk, szuverenitásuk szabad meghatározásáról. A tagállamok megtartották alkotmányuk azon alapelvei feletti szabad rendelkezési jogukat, amelyek nélkülözhetetlenek az államiság, az alkotmányos identitás fenntartásához.“ Ezt az Európai Unióról szóló szerződés 4. Cikke is tartalmazza, kimondva, hogy az „Unió tiszteletben tartja a tagállamok […] nemzeti identitását“.
Vannak olyan államok, például Németország is ilyen, ahol ezen „alkotmányos mag“ külön és konkrétan meghatározott. Olyan elemek szerepelnek benne, mint a hadsereg bevetéséről való döntés, a büntetőjogi hatáskörök, a szociálpolitikai prioritások vagy a kulturálisan fontos döntések, ideértve az iskolarendszert, a családjogot, avagy a vallási közösségek státuszát érintő alapvető döntéseket és – álláspontom szerint – a bevándorláspolitikát is. Magam is úgy vélem, hogy a közös európai értékek megtartása mellett e területek mindig is a nemzeti jogalkotó kezében maradnak és kell is maradniuk, mert ebből fakad az a szuverenitás, az az egyediség, amelynek megbecsülése esetén minden állam értékként – és nem szolgai módon – léphet be egy közösségbe, maga is hozzájárulva így az adott közösség gyarapodásához.
Ez a kérdés az állami szuverenitás olyan alapvető eleme, amelyet nem ruházott át Magyarország senkire, és amelyből adódó felelősségét vállalva – az európai közösségben velünk osztozó barátainkkal szemben tett vállalásainknak is megfelelően – cselekednünk kellett és kell a schengeni külső határaink védelme érdekében, tiszteletben tartva egyúttal a menekültekkel szemben fennálló nemzetközi és uniós kötelezettségeinket.
Hónapok óta példátlan bevándorlási nyomás nehezedik Európára és benne Magyarországra. Csak idén eddig több mint 200 ezer menekült érkezett Magyarországra. Hazánk Németország után a második legtöbb kérelmezőt regisztrálta.
A közép-európai országokon, így országunkon is, nehezen lehetne számon kérni a menekülők származási országaiban kialakult instabilitást, amely a mostani migrációs hullámokhoz vezetett. Ebben minket ugyan felelősség nem terhel, mégis vállalnunk kell, hogy a nemzetközi jogi kötelezettségeinket betartjuk. Alaptörvényünknek megfelelően az állam alapvető feladata polgárainak védelme, a rend és a biztonság garantálása, a szuverenitás megőrzése és az országhatárok védelme. Ezen alkotmányos kötelezettség kiegészül az Európai Unió és polgárai biztonságának védelme érdekében vállalt uniós jogi vállalásainkkal. Az európai és a magyar polgárok számára megteremtett biztonságot nem gyengíthetjük, ide értve többek között a schengeni rendszert, a határok védelmét, a közbiztonságot. A mostani válság azzal a közvetlen veszéllyel is fenyeget, hogy az egész schengeni rendszer megrendül. Emellett azonban a bajba jutott, mástól segítséget nem remélhető embereket sem hagyhatjuk magukra, meg kell tehát felelnünk a nemzetközi humanitárius elvárásoknak is.
A tömeges bevándorlás kapcsán ne tévesszük azonban össze a pusztán gazdasági célú bevándorlást a humanitárius kényszerből történő bevándorlással. Ez utóbbiak esetében Magyarország európai uniós tagállamként és a nemzetközi menekültügyi egyezmények részes államaként köteles minden olyan eljárást és bánásmódot biztosítani, amit a vonatkozó nemzetközi egyezmények és uniós szabályok előírnak számunkra. A menekültek problémáinak elsődleges kezelésére hivatott nemzetközi, európai és nemzeti szintű jogszabályok többsége azonban évekkel, évtizedekkel korábban, eltérő helyzetben született, így egyes normák esetében korrekcióra van szükség (pl. a dublini rendszer sem volt felkészülve annak idején milliók bevándorlásának kezelésére).
Egyértelmű, hogy közös uniós fellépésre van szükség, ugyanakkor mindenkinek látnia kell, hogy az Unió egyelőre képtelen egységes és hatékony, hosszú távra szóló választ adni e tömeges bevándorlásra, az európai polgárokat ennek kapcsán leginkább közvetlenül érintő biztonsági és szociális kérdésekre. Magyarország a közös megoldások, a szolidaritás pártján áll, ugyanakkor az érdemi és hatékony közös megoldások hiányában (jóllehet Magyarország több hatékony megoldási javaslatot is tett erre) rá volt kényszerítve, hogy határai megerősítésével nemzeti szinten cselekedjen, és tegye meg a közös szabályok betartásához és betartatásához szükséges intézkedéseket. Emiatt azután több igazságtalan támadás érte Magyarországot. A biztonság, a migrációs hullám szabályozott keretek között tartása és az uniós külső határok védelme, valamint a regisztrációs kötelezettségeink betartása érdekében kétségtelenül olyan megoldások bevezetésére kényszerültünk, amelyek nemcsak költséggel járnak (amelyhez Magyarország tizedannyi forrást kapott, mint más menekültválság által sújtott tagállamok), hanem nem kívánt és nem keresett bel- és külpolitikai feszültségekkel is. Minderre pedig az kényszerítette rá Magyarországot, hogy más tagállamok nem tettek eleget vállalt kötelezettségeiknek.
Csak olyan európai megoldás segítheti elő a kérdés rendezését, amellyel a nemzeti parlamentek egyet tudnak érteni, ugyanis a probléma kezelése összefügg az egyes államok alkotmányos identitásával, így a tagállamok akarata nélkül nem hozható döntés ilyen jelentős ügyekben. Bízom abban, hogy idővel határzárak és a Schengenen belüli határellenőrzés nélkül is garantálható lesz az európai térség biztonsága. Hiszek továbbá abban is, hogy közös és hatékony megoldást találunk a ténylegesen védelemre szorulók megsegítésére, a menekülésüket kiváltó és visszatérésüket akadályozó okok mielőbbi megszüntetésére is.