Trócsányi László Magyar Demokratának adott interjúja 2018. január 31-én jelent meg. Az interjú leirata.
Magyarország a migránsválság kezdete óta egymilliárd eurót költött határvédelemre. Indokolt ezért, hogy azon szervezetek, amelyek a határvédelmi kiadások aránytalan növekedését eredményező illegális magatartást támogatják, hozzájáruljanak a tevékenységükből fakadó közös terhek viseléséhez – mondta a Demokratának Trócsányi László igazságügyi miniszter.
– A közvélemény már a 2010-es kormányváltás után érezte, hogy az Európai Bizottság kettős mércét alkalmaz Magyarországgal szemben, például az államháztartási hiány tekintetében…
– A szocialista kormányok ténykedésének következtében Magyarország 2010-re nagyon komoly politikai, gazdasági és morális válságba került. A szilárd kétharmados többséggel rendelkező Fidesz határozott lépéseket tett az ország konszolidálására. Az ellenzék, miután a parlamentben nem állt módjában megakadályozni az intézkedéseket, más utat választott, az európai fórumokhoz fordult panasszal. Ez történt többek között a médiatörvénynél, az Alaptörvénynél, az igazságszolgáltatási reformnál vagy egyes gazdasági intézkedéseknél. Az Európai Bizottság és az Európai Parlament pedig nem sokat habozott, szisztematikus eljárásokat, vizsgálatokat indított Magyarországgal szemben. Ugyanez történt az Európa Tanács Velencei Bizottsága részéről is, így Magyarország már az előző kormányzati ciklusban is össztűz alá került. Az Orbán-kormánynak azonban minden területen sikerült a bizottsággal megállapodásra jutni, így a vitás ügyek 2014-re lezárultak. Az Európai Parlament politikai alapon hozott ugyan Magyarországot elítélő határozatot, ilyen volt például a Tavares-jelentés, de ennek különösebb jelentősége nem lett.
– Volt valamilyen üzenetük a 2010– 2014 közötti eljárásoknak?
– Kiderült, hogy míg bizonyos jogi megoldások Nyugat-Európa országaiban elfogadhatóak, addig ugyanazon szabályok Magyarországon már vitathatóak, sőt elfogadhatatlanok. De 2014 és 2018 között a migráció, a kvótahatározat kapcsán is jól kimutatható a kettős mérce. A 2015-ben elfogadott kvótahatározatot az unió legtöbb tagállama nem hajtotta végre, a bizottság mégis csak három országot, hazánkat, Lengyelországot és Csehországot citálta az Európai Bíróság elé. Hol van itt a tagállamok egyenjogúsága, az egyenlő elbánás elve? Ez nem kettős mérce?
– Megdöbbentette a magyarokat, hogy 2015-től, a nagy népvándoroltatástól kezdve Brüsszel szinte semmibe veszi a schengeni és a dublini szerződések előírásait…
– 2015-ben a dublini rendszer előírásait az európai országok döntő többsége nem hajtotta végre, Magyarország viszont fontosnak tartotta a schengeni kódexet és más uniós jogszabályokat betartani. Ezzel szemben felelős politikusok nyilatkoztak úgy Európa vezető államaiban, hogy Dublin halott, fel van függesztve, és így tovább. Az idő múlásával pedig azok az országok, amelyek nem tartották tiszteletben a schengeni és a dublini szabályozást, ma azt kérik számon Magyarországon, hogy miért nem fogadjuk vissza azokat a migránsokat, akiket más, schengeni határral rendelkező országok helyett Magyarországon regisztráltak. E migránsok nem hazánk határán léptek be először az Európai Unió területére, ráadásul mindenáron tovább kívántak menni egyes nyugat-európai országokba. Magyarország más országok helyett végezte el a regisztrációt, szerzett érvényt a schengeni és dublini szabályozásnak, védve ezzel is Európa biztonságát, döntően a magyar adófizetők pénzén.
– Vajon mennyire rongálják ezek a példák az egyszerű polgárok jogállamiságba vetett bizalmát?
– A jogállam kifejezés mára jolly jokerré vált. Ha valaki elégedetlen egy új törvénnyel, azonnal jelzi, hogy veszélyben a jogállam. Azt is mondhatjuk, hogy annak állandó, politikai vetületű használata, kiterjesztett értelmezése kiüresíti, devalválja a fogalmat. Pedig fontos fogalomról van szó. A jogállam elsősorban azt jelenti, hogy az állami intézmények joghoz kötötten működnek. Németországban, Nagy-Britanniában, de Franciaországban is más-más szóösszetételt használnak a jogállamra. Az eltérő elnevezések mögött sok esetben eltérő tartalmak is meghúzódnak. A jogállam magában foglalja a törvényességet, a jogbiztonságot, a diszkrimináció tilalmát, a bíróhoz fordulás jogát, és még sorolhatnám a további tartalmi elemeket. Ezek olyan általános alapelvek, amelyeket minden uniós tagállamban tiszteletben kell tartani. A jogállam védelmezése az adott állam feladata és felelőssége. Ezzel szemben mit láthatunk? Az európai intézmények szubjektív, politikai szempontú mérlegelés alapján mondanak ítéletet arról, hogy hol van veszélyben a jogállam. Egyes európai politikusok kvázi bírói szerepben tetszelegnek, politikai szempontok alapján, mindennemű kontroll nélkül ítélkeznek más országok jogszabályai és intézkedései felett. Az úgynevezett régi demokráciákat illetően az európai fórumok elnézőbbek, ezzel szemben a közép-kelet-európai országok ki vannak téve a jogállamisági vizsgálatoknak. A Velencei Bizottság dokumentumai is gyakran utalnak arra, hogy azokban az országokban, ahol a jogi kultúra és tradíció huzamosabb ideje állandó, ott el lehet tekinteni azoktól az elvárásoktól, amelyeket a fiatal demokráciáktól meg kell követelni. Amikor arra hivatkozunk, hogy egyes nyugat-európai országokban hasonló jogszabály van hatályban, akkor arra az a válasz, hogy ezek régi, stabil demokráciák. Egyfajta kettősségnek vagyunk tanúi, és ez alá tudja ásni az európai fórumok iránti közbizalmat.
– A migrációt támogató szervezeteket érintő új jogszabálytervezetek éles kritikát váltottak ki egyes nem kormányzati szervezeteknél, akik állítják, hogy üldözik őket.
– A javaslat biztosítja a támogatások forrásainak és felhasználásának átláthatóságát, így nemcsak a tágabb értelemben vett közvélemény tájékoztatását szolgálja, hanem a támogatókét is. Európa több országában is zajlik vita arról, hogy a támogatók számára nem látható át az adományok felhasználása. Egyértelműen kimutatható, hogy az illegális migrációs folyamatok amellett, hogy súlyos biztonsági kockázatot jelentenek Európa számára, jelentős költségvetési többletterhet rónak az államra. Magyarország a migránsválság kezdete óta mintegy egymilliárd eurót költött határvédelemre. Indokolt ezért, hogy azon szervezetek, amelyek a határvédelmi kiadások aránytalan növekedését eredményező illegális magatartást támogatják, hozzájáruljanak a tevékenységükből fakadó közös terhek viseléséhez. Ezért külön törvényjavaslat irányozza elő a bevándorlási finanszírozási illetéket, amely a külföldről származó bevételek 25 százaléka.
– Elhangzott az a vád is, hogy Magyarország civilellenes…
– Hatvanezer bejegyzett civil szervezet működik az országban. A kormány tiszteli és támogatja a tevékenységüket, és közösségformáló erőként tekint rájuk. A közvélemény viszont néhány hangos szervezetről hall nap nap után, azokról, melyek a migrációt közvetlenül vagy közvetve támogatják vagy szorgalmazzák.
– Mit szól ahhoz, hogy egy perdöntő vizsgálat kapcsán az EP egy magyarellenességéről ismert zöldpárti képviselőnőt küldött Magyarországra, aki a legalapvetőbb tényekkel és viszonylatokkal sincs tisztában?
– Az Európai Parlamentben vizsgálat kezdődik Magyarországgal szemben a jogállamiság kapcsán. Borítékolható, hogy egyoldalú és elfogult politikai jelentés készül, annak ellenére, hogy a vitatott jogszabályokat illetően minden érvünket logikusan el tudjuk magyarázni és meg is tudjuk védeni. Veszélyesnek és felelőtlennek tartom, hogy elsősorban nem jogi, hanem politikai kontextusok és érvek alapján támadnak bennünket a jogállamiságra hivatkozva. A Velencei Bizottság is így járt el, amikor a külföldről támogatott szervezetekről szóló törvényünket vette górcső alá. Megállapította, hogy a jogi norma szövegével nincs különösebb probléma, sőt, ajánlásainak nagy részét az Országgyűlés el is fogadta, de a politikai kontextusban aggasztónak találták a szabályozást. No de mit is jelent a politikai kontextus kifejezés? Ki, miért és hogyan jogosult elbírálni a politikai kontextust? Mikor jó és mikor rossz egy politikai kontextus? Ezek nyugtalanító kérdések egy jogász számára.
– Újabb és újabb területekre terjesztik ki a módszert…
– Igen. Mi például újraszabályoztuk a közigazgatási bíráskodást, és mondhatom, hogy egy mindenben korszerű rendszert hoztunk létre. A jogállam érdekében. A jó közigazgatási bíráskodás igényli a közigazgatás működését ismerő, szakavatott bírókat. Így van ez Nyugat-Európa valamennyi országában is. Annak érdekében, hogy egyenlő eséllyel pályázhasson mindenki, aki közigazgatási bíró akar lenni, olyan pontrendszert alakítottunk ki, amely egyenlő feltételt teremt mindenki számára a bíróvá váláshoz. Azaz nemcsak a bírói szervezetből lehet valaki közigazgatási bíró, hanem az is esélyt kap, aki a közigazgatásból, sokéves, ténylegesen közigazgatási gyakorlattal a háta mögött pályázik közigazgatási bírói tisztségre. E teljesen fair szabályt egyes baloldali politikusok és jogászok a jogállamiság szempontjából támadják, mert szerintük, aki korábban a közigazgatásban dolgozott, az eleve politikailag elfogultan fog ítélkezni. Ez engem mélységesen elszomorít és felháborít. Ebben az esetben is azt láthatjuk, hogy a kritikusok politikai kontextus alapján mondanak véleményt, és ezáltal aláássák az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat. Az ilyen, feltételezéseken alapuló megnyilatkozások veszélyeztetik csak igazán a jogállamiságot.
– Ahogy ön is említette egy nyilatkozatában, az Európai Bizottság vezetése már nem a fennálló törvények és szabályok tiszteletben tartásával foglalkozik, hanem saját, primer politikai akaratát érvényesíti…
– Az európai polgárok csalódottak. Az emberek már nem látják át, hogy hol születnek a döntések, kik és milyen érdekek mentén döntenek. Úgy érzik, hogy nem tudják befolyásolni a döntéshozatalt. Amennyiben a kötelező kvótahatározatot vesszük alapul, akkor pedig bátran kimondható, hogy az európai polgárok többsége elutasítja ezt a mechanizmust, az Európai Bizottság mégis erőlteti a jogszabály elfogadását.
– Brüsszel saját elképzelései és érdekei szerint alakítaná az EU-s szabályokat. Például támogatásmegvonást alkalmazna a migránsok befogadását elutasító országoktól. A V4 tiltakozik, de mások hallgatnak. Miért?
– Az útkeresés időszakában vagyunk, különböző tervek keringenek az unió jövőjét illetően. Biztos vagyok abban, hogy komoly intézményi és a működést érintő viták előtt állunk. Az Európai Uniónak jelenleg 28 tagállama van. Nagy, közepes és kis méretű országok. A tagállamok történelme, földrajzi fekvése, politikai, gazdasági helyzete meghatározza érdekeiket. Létezik nyugat és kelet, észak és dél irányában is érdekellentét, vannak gazdagabb és szegényebb államok. Magyarország elsődleges partnerei a visegrádi országok, de számos területen együtt lehet dolgozni más országokkal is. Amennyiben például az alkotmányos identitást, az alkotmányos önazonosságot vizsgáljuk, akkor láthatjuk, hogy a visegrádiak körén túl szoros szövetségben állunk a távoli Írországgal és Dániával is.
– Tévedünk-e, ha úgy gondoljuk, hogy Soros György és a mögötte álló magánhatalom spekulációi érvényesülnek az EU irányításában?
– Ideológiai küzdelem folyik. A multikulturális társadalom támogatói nem tudják elfogadni a magyar Alaptörvényt és az abban foglalt értékeket. Szerintük a nemzet fogalma elavult, kiüresedett, el kell felejteni a nemzetállamokat, és a hatásköröket át kell adni európai szintre. Úgy vélik, hogy szakértői hatalomnak kell irányítani a világot, a népszuverenitás elvét háttérbe kell szorítani, mert a nemzeti parlamenti választásokon a választópolgárok rosszul vagy tudatlanul szavaznak, így a túlzott nemzeti hatáskörök késleltetik az Egyesült Európai Államok létrejöttét. Néhány ideológus már a választójogi szabályok megváltoztatásán is gondolkodik, miután a választásokon „a rosszul szavazó és tévedésben élő nép” veszélyezteti a szorosabb európai integráció lehetőségét. Ez azonban olyan távol áll a demokráciától és a szubszidiaritás eszméjétől, mint Makó Jeruzsálemtől.
– Jól látjuk-e, hogy amennyiben kivonul a magánhatalom az államhatalom mögül, akkor szükségszerűen kivonul az állam által képviselt, demokratikus úton megalkotott jogrend mögül is?
– Szakértői, oligarchikus, azaz nem választott hatalmak szeretnék a világot irányítani, az embereket nevelni, megmondani, hogy mi a jó és mi a rossz. Így van ez a politikában, a jogban és a gazdaságban is. Ennek megvannak a veszélyei. Természetesen fontosak a szakértők, de nem vehetik át a nép által megválasztott személyektől a döntéshozatalt. Ez vonatkozik a nem kormányzati szervekre is. A részvételi demokráciának van szerepe, de a döntéseket csak a többségi demokrácia hozhatja meg.