Kormányportál

Trócsányi László igazságügyi miniszter az Alaptörvény elfogadásának 5. évfordulója alkalmából az Országgyűlésben rendezett ünnepi ülésen az alábbi beszédet mondta 2016. április 25-én.

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr, Miniszterelnök Úr, Házelnök Úr!
Tisztelt egyházi és közjogi méltóságok!

2014. június 6-i beiktatásomkor Miniszterelnök úr feladatommá tette, hogy védelmezője legyek Alaptörvényünknek, alkotmányos nemzeti identitásunknak mind idehaza, mind pedig nemzetközi kapcsolatainkban. Ezen kötelezettségnek örömmel teszek eleget.

Egy évvel ezelőtt, szinte ugyanezen a napon, ugyancsak a Felsőház termében nemzetközi konferenciát rendeztünk az Alaptörvényről, Párbeszéd és identitás címen. Nemzetközileg elismert jogászprofesszorok és közéleti személyiségek szólaltak meg, méltatva a magyar Alaptörvényt. Már akkor egyértelművé vált, hogy vannak – nem is kevesen – nemzetközi színtéren olyanok, akik elismerik, megértik, sőt támogatják is a magyar alkotmányban foglalt gondolatokat, szellemiséget.    

Ma van az Alaptörvény elfogadásának ötödik évfordulója. Öt esztendő ugyan nem hosszú idő, miután az alkotmány küldetése, hogy nemzedékekre előre tekintsen, de mégis alkalmat ad arra, hogy idehaza, a magyar alkotmányos intézmények vezetői az Alaptörvény implementációjával kapcsolatos gondolataikat elmondják.


A nemzeti alkotmányok a XVIII-XIX. század termékei, a nemzetállamok kialakulásával jönnek létre az alkotmányok.

Azóta a világ nagyot változott. A nemzeti alkotmányok számára a XXI. század egészen más környezetet teremt, mint a XIX. század. Kialakult az emberi és politikai szabadságjogok univerzális katalógusa, az a minimum, amelyet minden civilizált államnak el kell fogadnia. Ilyen egyetemes értékeket képvisel például az emberi méltóság sérthetetlensége, a lelkiismereti, sajtó- és véleménynyilvánítási szabadság, amelyekért századokon át küzdöttünk. Az értékek közös minimuma vajon csak állomás vajon a teljes uniformizáció felé vezető úton? A nemzeti alkotmány pedig ballaszt, amelyet ki kell dobni a hajóból? Vagy érték, de múzeumba való? Ehhez képest azt látjuk, hogy az országok iránytűként ragaszkodnak hozzá, szuverenitásuk megjelenítéseként tekintenek a nemzeti alkotmányokra. Hisz éppen a globalizáció kiszámíthatatlan tengerén való navigáláshoz van szükség rá. A nemzeti alkotmány identitást képez, kohéziót teremt a nemzet tagjai, intézményei között.

Tény, hogy az olyan régi eszményeket, mint a nemzet, valamint a társadalom olyan alapintézményeit, mint a család, új kihívások érik. Ezeket ismernünk, elemeznünk kell. Vagy említhetjük a szuverenitás, a hatalommegosztás, demokrácia vagy jogállam fogalmát. Ezek is régi, a szakirodalom által évszázadokon át vizsgált fogalmak, de ma már mégsem ugyanazt jelentik mindenki számára és lehet, hogy a korábbi elméleteken is kifogott az idő vasfoga. Tehát a felszín nyugodt, a mély azonban forrong. 


Ahogyan Bertrand Mathieu, a nemzetközi alkotmányjogászok egyesületének alelnöke fogalmaz: „hivatalosan semmi nem mozog, mégis minden változik”. Ez különösen igaz a magyar Alaptörvény elfogadása óta. Az egyetemes értékek tiszteletben tartása mellett az államok legitim törekvése, hogy őrködjenek nemzeti, azon belül örökölt alkotmányos sajátosságaik, identitásuk felett akkor, amikor ennek létjogosultságát az egységesítés és egyfajta felsőbb szakértői hatalom nevében sokan igyekeznek kétségbe vonni.

Az alkotmányos identitás körébe tartozó alkotmányos értékek kemény magot képeznek, amelyen megtörnek az integráció és a globalizáció mindent összemosó hullámai. Az alkotmányos identitás egyfajta közjogi privacyt képez, amelyet az államok cerberusként őriznek, amely fölött nem akarják szuverenitásukat senkivel megosztani.

Minden alkotmány értékvilága tükrözi születésének történelmi körülményeit. A német alaptörvény, a Grundgesetz a maga örökérvényűségi záradékával, a demokrácia és jogállam iránti éhségével nem volna érthető a harmadik birodalom bűnei, Hitler elvesztett háborúja mint előzmények nélkül… A francia V. köztársaság alkotmánya felidézi előttünk de Gaulle tábornok szikár alakját, határozott egyéniségét. A magyar Alaptörvény értékválasztása sem független az előzményektől. Magyarországon a második világháború után hatalomra került kommunista rendszer megtagadta alkotmányos örökségünket. „A múltat végképp eltörölni” volt a jelszó: a mémoire száműzendő volt, a projekt pedig hamis ideológiára épült. A rendszerváltozás közjogi értelemben a sztálinista alkotmány, az 1949. évi XX. törvény többszörös és gyökeres módosításaival ment végbe: a szövegből csak a cím és a sorszám maradt. Ez az alkotmány önmeghatározása szerint is átmeneti volt. Rögzítette az új, demokratikus és jogállami status quot. Nem kívánta azonban megjeleníteni sem a mémoiret, sem a projektet. Nem alakult ki kellő közmegegyezés sem a múltról, sem a jövőképről. Mondhatni, értéksemleges alkotmány volt. Mindehhez még azt is hozzá tehetjük, hogy Magyarország 2002–2010 közötti időszakban olyan politikai, gazdasági és morális válságba került, amely már az átmeneti alkotmány rendelkezéseit is kikezdte.   

A 2010. évi választások nyomán kialakult kétharmados, alkotmányozó többség élt azzal a lehetőséggel és felelősséggel, hogy olyan új alkotmányt alkosson, amely az államszerkezet, az alkotmányos intézmények jogállása és eljárásai mellett sajátos értékeket, eszményeket is kodifikál. Az új szemléletű Alaptörvény elfogadása kezdettől élénk hazai és nemzetközi viták kiváltója volt. Az Alaptörvény ugyanis lezártnak, vagy meghaladottnak hitt alapkérdések újratárgyalására adott alkalmat: vallás, nemzet, család… Így aztán az Alaptörvény megjárta az európai intézmények mini laboratóriumait: bevizsgálták, átvilágították, kritikával és néha dicsérettel is illették.

Melyek ezek a részben elfeledett, részben vitatott értékek? Hármas csoportosításban szeretnék szólni róluk aszerint, hogy inkább a múlthoz, a jelenhez, vagy a jövőhöz kapcsolódnak-e. Ez az elválasztás ugyan nem vegytiszta. Rögtön ott van például a nemzet. A Nemzeti Hitvallás így kezdődik: „Mi, a magyar nemzet tagjai…”. A nemzet mint fogalom és érték nem csak a múlt öröksége: az Alaptörvény épp a nemzet jövőjéről is szól. Sajátosságunk a magyar nemzetfogalom: történelmi körülmények folytán a nemzet nem esik egybe az állammal. Nemzet és állam különválása lehetővé, sőt a kormány kötelességévé teszi, hogy az állam a nemzet egységének erősítése érdekében konkrét intézkedéseket tegyen.

Ilyen a kedvezményes honosítás, a szavazati jog kiterjesztése, megadása, amelyek közjogi köteléket létesítenek a határokon kívül élő magyarok és az anyaország között. Az Alaptörvény nemzetképe ugyanakkor elveti a nacionalizmust azzal is, hogy a „velünk élő nemzetiségeket” a magyar politikai közösség részeinek és államalkotó tényezőknek nyilvánítja. Megerősíti tehát az Alaptörvény, hogy a globalizált világban és az integrálódó Európában továbbra is fontos helye és szerepe van a nemzetnek és államnak.

Ide tartozik a szent istváni örökség: első királyunk „ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot és hazánkat a keresztény Európa részévé tette”. Ide sorolható a „kereszténység nemzetmegtartó szerepének” elismerése. Mindenféle vallási kirekesztést megelőzendő, ez így egészül ki: „becsüljük országunk különböző vallási hagyományait.” Magyar sajátosság a történeti alkotmány. Magyarországnak közel ezer évig nem volt írott alkotmánya, de alkotmányossággal rendelkezett. Fő forrása a Szent Korona volt, az önkény legfőbb gátja: a közhatalmat sem uralkodó, sem valamilyen csoport, sem a többség nem gyakorolhatja kizárólagos módon. A történeti alkotmány egyes meghatározó törvényekből és íratlan jogszokásokból épült. Ezt még olyan idegen elnyomók is tudták, mint Metternich: Magyarországot a saját alkotmánya nélkül kormányozni nem lehet – mondta. A múlthoz való viszonyunkat meghatározza, hogy „nem ismerjük el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését.” Ez nem ment föl a diktatúrák alatt elkövetett bűnök alól azonban senkit. Ellenkezőleg: szembenézésre hív. Hatvanadik évfordulója közeledtével fontos megemlíteni az 1956-os forradalmat, mint amelynek értékvilágával az Alaptörvény azonosul, amikor kimondja, hogy „mai szabadságunk az 1956-os forradalomból sarjadt ki”.

A nemzeti, alkotmányos örökség nem múzeumba való, hanem talentum, amit gyümölcsöztetnünk kell. Ez feladatot jelent. E rendelkezésekből következik pl. a diktatúrák áldozatainak kárpótlása, az emlékhelyek kialakítása és ápolása.

Viszonyunk a jelenhez. Milyen világkép bontakozik ki az Alaptörvényből? Individualista vagy közösségi szemléletű-e ez a dokumentum? Mit üzennek az Alaptörvénybe beemelt olyan fogalmak, mint munka, család, házasság, magzat, gyermekvállalás, vallás vagy gazdaság és fogyasztóvédelem?

Az Alaptörvény az emberi méltóságból indul ki, amely az emberi lét alapja. Az egyén szabadsága azonban csak másokkal együttműködve bontakozhat ki. A közösség erejének és minden ember becsületének alapja a munka, az emberi szellem teljesítménye. Az Alaptörvény szerint képességeinek és lehetőségeinek megfelelő munkavégzéssel mindenki köteles hozzájárulni a közösség gyarapodásához. A magyar Alaptörvény nem áll egyedül ezzel: az olasz alkotmány első cikke szerint Olaszország munkára alapozott demokratikus köztársaság.

Az Alaptörvény fontosnak tartja a társadalom alapsejtjének, a családnak a védelmét. Ehhez kapcsolódnak olyan rendelkezések, mint a házasság a férfi és nő közötti életközösségen alapuló fogalmával, a magzati élet védelmével kapcsolatos rendelkezések. Ezen alaptörvényi tételek implementációját szolgálja többek között a családi otthonteremtési kedvezményekről szóló kormányrendeletek elfogadása.
Ezen értékek alkotmányos identitásunk kemény magját alkotják, amelyek meghatározása minden ország szuverén joga.

Érzékeny, az alapvető értékek világába tartozó kérdés az állam és az egyház viszonya. A Nemzeti Hitvallásban szó esik a kereszténység nemzetmegtartó szerepéről. Ez a történeti gyökerek elismerését jelenti, amit az Európai Unió tagállamai nem kívántak a Szerződésekben az értékek között megjeleníteni. Mindamellett egyes más európai országok alkotmányával ellentétben az Alaptörvény nem biztosít privilegizált jogállást egyik egyháznak vagy vallási közösségnek sem. Sőt, az állam és az egyház elválasztása mellett foglal állást, ami megfelel hagyományainknak és annak, ami Cavour óta európai fősodornak tekinthető: „Szabad államban, szabad egyházat!”. Autonóm szereplők, akik között szabad, sőt kívánatos lehet az együttműködés. Az Alaptörvény az arany középutat járja az egyes egyházakat államegyházi jegyekkel is felruházó és a laicitást rigorózusan rögzítő európai alkotmányok között.

Az alapjogok alkotmányos rögzítése szélesebb és újszerűbb is, mint az előző alkotmány alapjogi katalógusa. Ezt a fejezet címe is mutatja: „Szabadság és felelősség”. Az individualista szemlélet átadja a helyét a közösségben való joggyakorlás szemléletének, a Nemzeti Hitvallás szellemében: az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki. Például a tulajdonjog említésekor az Alaptörvény a vele járó társadalmi felelősséget is rögzíti.


Az egyéni és társadalmi felelősség legradikálisabb megfogalmazása egyébként nem is itt, hanem rögtön a Nemzeti Hitvallásban található: „Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét”.

Az Alaptörvény a gazdasággal kapcsolatban sem értéksemleges. A vállalkozás szabad, de hangsúlyt kapnak az „értékteremtő” és a „tisztességes” jelzők is. Ezért számomra az Alaptörvény megvalósítását jelentette, amikor az Országgyűlés elfogadta a devizahitelesek problémáját rendező törvénycsomagot, a fair bankokról szóló törvényt. De ennek szellemében léptünk fel a Quaestor, a Hungária Biztosító Rt. károsultjainak az ügyében is.

Viszonyunk a jövőhöz. Ha az alkotmány mémoire és projekt, emlékezet és terv, akkor fontos e kettő között megtalálni a helyes arányt. Fontosak a gyökerek, hogy honnan jöttünk, de még fontosabbak a gyümölcsök s az, hogy mi a célunk. Identitásunkat nem csak a múltunkban, hanem a jövőnkben is keresnünk kell. Nem abban, hogy kik voltunk, vagyunk, hanem abban is, hogy kik, és milyenek akarunk lenni.

A jövőt illetően az Alaptörvény egyszerre ad keretet és konkrétumokat. A keret a remény, amelyet így fogalmaz meg: „Bízunk a közösen kialakított jövőben, a fiatal nemzedék elhivatottságában. Hisszük, hogy gyermekeink és unkáink tehetségükkel, kitartásukkal és lelkierejükkel ismét naggyá teszik Magyarországot”. Az Alaptörvény hivatkozik a jövő nemzedék iránti felelősségre, a természeti erőforrások, különösen a termőföld, az erdők és a vízkészlet, a biológiai sokféleség, különösképp a honos növény- és állatfajok, valamint a kulturális értékek védelme és fenntartása kapcsán. Egyedülállónak tekinthető a GMO-mentesség előírása. A környezetvédelmi rendelkezések acélosabbak a korábbi alkotmányhoz képest, így az egészséges élelmiszerekhez és az ivóvízhez való hozzáférés is fontos cikkelyei az Alaptörvénynek. Ezek a korszerű ökológiai rendelkezések is részei alkotmányos identitásunknak.

Concha Győző nagy magyar közjogász mondta: minden alkotmány annyit ér, amennyit a közigazgatás megvalósít belőle. Egyetértve ezen kiváló tudóssal, mi is elmondhatjuk, hogy az Alaptörvény értékei nem élettelen bálványok, szobrok, amiket talapzatra állítva meg-megcsodálunk, továbbmegyünk és minden marad a régiben. Az Alaptörvény élő keret, amely kifejezi a nemzet akaratát, amelyben élni, s amelyet érvényesíteni szeretne. Öt év nem hosszú idő. Mégis alkalmas arra, hogy megálljunk, megnézzük, hogy meddig jutottunk. Tanuljunk a vitákból, a dilemmákra közösen keressük a választ, elemezzük és értékeljük az Alaptörvény rendelkezéseit, vizsgáljuk az alkotmányos gyakorlatot és táplálkozzunk az Alkotmánybíróság alkotmányértelmező és az alkotmányt védelmező esetjogából. Amennyiben ennek eleget tudunk tenni, akkor mondhatjuk, hogy Alaptörvényünk tényleg jogrendünk alapja: szövetség a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!