Trócsányi László igazságügyi miniszter közigazgatási bíráskodásról szóló írása 2016. november 16-án jelent meg a Figyelo.hu-n.
Az önálló közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény elfogadásával az Országgyűlés kinyilvánította, hogy a közigazgatási perek jelentősen eltérnek a magánjogi perektől, ez megmutatkozik mind a felek eltérő – alá-fölérendeltségi – pozíciójában, mind az ügyeket elbíráló bírói testületekkel szemben felállított sajátos szakmai követelményekben.
Magyarországon 1949 óta nem találta meg méltó helyét a közigazgatási bíráskodás. A rendszerváltás óta átmeneti jelleggel működő közigazgatási bíráskodás helyett – a közigazgatási perjogi kódex megalkotásával és a hozzá kapcsolódó jogszabályok módosításával – olyan professzionális közigazgatási bírósági rendszer létrehozása volt a cél, amely egyrészt a jogállamiság jegyében teljes körű bírói kontrollt biztosít a közigazgatás tevékenysége felett, másrészt hozzájárul ahhoz, hogy az ítélkezési gyakorlat egységessé váljon, szakmai színvonala emelkedjen. A magas szintű közigazgatási bíráskodás egyik alapvető feltétele a közigazgatási szakismerettel rendelkező közigazgatási bíró. Egy közigazgatási bíróság akkor jó, ha egyszerre van jelen benne a közigazgatási gyakorlat és a bírói gondolkodásmód. Ez a felfogás nem új keletű sem Magyarországon, sem külföldön. Az 1883-tól működő Pénzügyi Közigazgatási Bíróság létrehozataláról szóló törvény már úgy rendelkezett, hogy az ítélőbírák fele a bírói hivatal viselésére képesítettek sorából, másik fele pénzügyminisztériumi köztisztviselők közül kerüljön ki. Az 1897-től működő első magyar általános közigazgatási bíróság, a Magyar Királyi Közigazgatási Bíróság ítélőbíráinak felét az 1896. évi XXVI. törvénycikk alapján a magasabb bírói hivatalok viselésére képesített egyének sorából, másik felét pedig a közigazgatási hivatalok viselésére képesített azon személyek sorából kellett kinevezni, akik a közigazgatásban már öt évig szolgáltak, és ezen szolgálati időből legalább három évet magasabb hivatali állásban töltöttek. A Magyar Királyi Közigazgatási Bíróságot a kommunista hatalom ellenségesnek ítélte meg, ezért 1949-ben megszüntette. A legtöbb európai országban azonban a közigazgatási bíróságok ma is elkülönülnek a rendes bíróságoktól (példaként említhetjük Németországot, Ausztriát, Franciaországot, Csehországot), és a bírák kiválasztásánál a közigazgatási jogi szakismeret elengedhetetlen követelmény. Franciaországban például a Nemzeti Közigazgatási Főiskola elvégzésével vagy közigazgatási területen szerzett tapasztalattal is be lehet kerülni a közigazgatási bírói karba. Ausztriában pedig csupán a bírák egynegyedének kell a tartományi közigazgatási bíróságokról érkeznie a szövetségi közigazgatási bírósági szintre, a bírák nagyobb hányada közigazgatási joggyakorlattal is bekerülhet a közigazgatási bírói karba.
Magyarországon jelenleg a közigazgatási bírák kiválasztása a bírák kezében van, az álláspályázatok kiírása, az értékelés, a rangsor felállítása és a döntés is a bírósági szervezeten belül történik, ez most sem változik meg. Az igazságügyi miniszter a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvényben arra kapott felhatalmazást, hogy a bírói pályázati eljárás részletes szabályait, a bírói álláspályázatok elbírálását, valamint a pályázati rangsor kialakítása során figyelembe vehető szempontokhoz rendelhető pontszámokat rendelettel állapítsa meg. Ennek megfelelően a bírói álláspályázatok elbírálásának részletes szabályairól és a pályázati rangsor kialakítása során adható pontszámokról szóló 7/2011. (III.4.) KIM rendelet módosításával az Igazságügyi Minisztérium az Országos Bírósági Hivatal bevonásával olyan pályáztatási rendszert kívánt kialakítani, amely alapvetően a szaktudást helyezi előtérbe, és objektívebb, átláthatóbb pontozást biztosít. Az objektivitást az szolgálja, hogy nagyobb hangsúly kerül a szakmai tapasztalatra, így a joggyakorlati időre és a szakmai többlettevékenységre adható pontok száma a korábbi szabályozáshoz képest megnő, a bírói tanács előtti személyes meghallgatásra adható szubjektív pontok száma viszont csökken; ugyanakkor a kollégium véleményét kifejező pontszám változatlanul marad. Az átláthatóságot biztosítja, hogy az ún. objektív szempontok alapján adható pontszámok rögzítésre kerülnek, ezzel könnyebben alkalmazhatóak lesznek, és a bírói tanácsok egységes jogalkalmazásához is hozzájárulhatnak. A pályázó a módosításnak köszönhetően a kapott részpontszámait is megismerheti. A kollégiumi véleményként és a bírói tanács előtti személyes meghallgatáson kapható ún. szubjektív pontszámok sávosan kerültek meghatározásra, így egyértelműen tükrözik a pályázó bírói karon belüli támogatottságát. Fontos hangsúlyozni, hogy a külön pontszámokkal értékelhető közigazgatási gyakorlat a rendeletben nagyon részletesen körülhatárolt: kizárólag a közigazgatási ügyszakban meghirdetett pályázatok elbírálásánál vehető figyelembe, csak a friss, a pályázat benyújtását megelőző öt évben szerzett joggyakorlati idő értékelhető, és nem csak a közszolgálati jogviszonyban végzett tevékenység számít annak. Közigazgatási jogi szakterületen szerzett joggyakorlati időnek minősül mind a bíróságon töltött idő – tehát a bíróként, igazságügyi alkalmazottként közigazgatási, munkaügyi ügyszakban kifejtett tevékenység –, mind pedig a közigazgatásban végzett hatósági jogalkalmazói tevékenység és a közigazgatási eljárásjogi jogszabály-előkészítésben, véleményezésben való részvétel, sőt, az ügyészként, ügyvédként, jogtanácsosként közigazgatási jogvitákhoz kapcsolódóan kifejtett tevékenység is. A módosítás tehát esélyegyenlőséget teremt azon pályázók között, akik mélyreható közigazgatási jogi szaktudással és tapasztalattal rendelkeznek.
Az 1800-as évek végén felállított bírói fórumok jelentették az első igazi nagy áttörést a magyar közigazgatási bíráskodás történetében, és nagy intenzitásukkal, hatékonyságukkal hamar népszerűségre tettek szert az állampolgárok körében is. Az önálló közigazgatási perrend elfogadásával a jogalkotó régi adósságát törlesztette, a közigazgatási bíráskodás újrapozícionálása megtörtént. A közigazgatási bírák megfelelő kiválasztásához szükséges jogszabályi környezet megteremtése reményeink szerint hozzájárul a judikatúra fejlődéséhez és a közigazgatási bíráskodásba vetett bizalom növekedéséhez.