Egy állam fegyveres testületeinek mindig szüksége volt és van példaképekre – hangsúlyozta Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára október 27-én, hétfőn, a Farkasréti temetőben, Reviczky Imre posztumusz vezérőrnagy sírjánál tartott megemlékezésen.
A vezérőrnagy elmondta: a hadsereg esetében kiemelt jelentősége van az objektív jóság fogalmának, hiszen az egységes megjelenés, az uniformis többnyire pozitív értékeket közvetít a társadalom felé, amelyre a polgárok jobban odafigyelnek, sőt sok esetben fel is néznek. „Egyáltalán nem közömbös az, hogy a mai honvéd mely elődeire lehet büszke, kiket érdemes követendő példának állítani a jelen és a holnap fegyvert viselő férfiai elé” - hangsúlyozta.
Nem csak a mintakatonákra – kik helytálltak a harcban – kell így gondolni, hanem azokra is, akik „jókor voltak jó helyen”, a rendelkezésükre álló hatalmat bölcsen használva olyan döntéseket hoztak, amelyek mások számára a túlélést jelentette, és akik ha kellett a felülről jövő utasításokkal is szembeszálltak a gyengék védelmében. „Ma egy ilyen ember emlékhelyénél gyűltünk össze főhajtásra” – mondta.
A helyettes államtitkár felidézte: Reviczky Imre – aki posztumusz megkapta a Világ Igaza kitüntetést – már fiatalon a katonai pályát választotta. 1942-ben alezredesként a keleti fronton tejesített szolgálatot, majd hazarendelték és Nyíregyházán, majd Nagybányán szolgált.
Az utóbbi helyszínen a X. közmunkaszolgálatos zászlóalj parancsnoka volt, és közel negyvenezer román és zsidó munkaszolgálatos tartozott a parancsnoksága alá. Sokat javított az ellátásukon, megtiltotta a bántalmazást, sőt 1944-ben ő volt az, aki hazaküldte a román munkaszolgálatosokat. Ebben az időszakban több száz behívót küldött zsidó embereknek, hogy így mentse meg őket a deportálástól.
A nyilasok végül letartóztatták és a sopronkőhidai fegyházba zárták, mégis megérte a háború végét. A kommunista rezsim hatalomátvételét követően menesztették, sőt 1952-ben megfosztották nyugdíjától is. Ezen nyomorúságos életszakaszában szénlapátolással tartotta fenn magát és családját, végül azonban 1956-ban rehabilitálták és visszakaphatta nyugdíját.
A megemlékezés végén a résztvevők koszorúkat helyeztek el Reviczky Imre sírjánál.