Kettős mérce működik az európai élelmiszerpiacon, és ezt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) most lezárult átfogó hatósági élelmiszer-minőségi vizsgálata is megerősítette, alátámasztva a korábbi vizsgálat eredményét - közölte a földművelésügyi miniszter sajtótájékoztatón.
Nemzeti takarmányfehérje programon dolgozik a Földművelésügy Minisztérium, amelynek célja az import GMO-s takarmány kiváltása – jelentette be az M1 Ma reggel és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Fazekas Sándor miniszter. Mint fogalmazott, a vásárlók többsége Magyarországon is elutasítja a GMO-s élelmiszereket, ezért az a cél, hogy az élelmiszerek után belátható időn belül az állatok takarmányozása is teljes egészében GMO-mentes legyen.
A Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára, Zsigó Róbert elrendelte a tavaszi élelmiszerlánc-ellenőrzést. Az egész országra kiterjedő mustra 2017. március 20-a és április 17-e között zajlik.
Európa legnagyobb kukoricafeldolgozója folyamatos fejlesztéssel, technológiai korszerűsítéssel magasabban feldolgozott termékek előállítására képes. Ez egybevág a kormány és az agrártárca elképzeléseivel is: célunk, hogy egészséges, biztonságos, természetes, GMO mentes, versenyképes terméket állítson elő a hazai élelmiszerágazat – fogalmazott a földművelésügyi miniszter a szabadegyházai Hungrana Kft. újabb biomassza erőművének alapkőletételén.
Településeink történelmének kiemelkedő személyiségeire fontos emlékeznünk, munkájuk nem merülhet feledésbe - jelentette ki a földművelésügyi miniszter Tiszaroffon, ahol felavatták Roffi Borbély György egykori főispán domborművét.
A medvehagyma gyűjtési szezonja március vége, április eleje. Sokan nincsenek azonban tisztában azzal, hogy a hazánkban több helyen is megteremő „vadfokhagyma” gyűjtése engedélyhez kötött. Emellett, mivel élelmiszernek minősül, így az általános jelölési, nyomon követési előírások is ugyanúgy vonatkoznak rá, mint a termesztett zöldségekre, gyümölcsökre. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) összegyűjtötte a témában a legfontosabb tudnivalókat.
Végérvényesen és jogerősen eldőlt, hogy a Magyar Állam törvényesen járt el az állami földterületek hasznosítása során. A Fővárosi Törvényszék döntésével megerősítette az Alkotmánybíróság korábbi döntését, mely szerint az állami földterületek hasznosítása az Alaptörvény előírásaival összhangban történt, tehát a 2010 után kialakított állami földhaszonbérleti pályázati rendszer teljes mértékben jogszerű.
Az ausztriai Destillatán, Közép-Európa legnagyobb párlatversenyén a magyar nemzeti győztes az Agárdi Pálinkafőzde lett - mondta Wolfgang Lukas, a versenyt rendező cég ügyvezető igazgatója szerdán a budapesti díjátadón.
A biogazdálkodás egyik alapelve, hogy az öko növénytermesztés során csak ökotanúsítással rendelkező vetőmagokat szabad vetni. A Magyarországon elérhető ökovetőmagokról a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) – önkéntes bevalláson alapuló – adatbázist vezet a honlapján. Jelenleg a hazai szaporítású ökovetőmagból hiány van, ezért a hatóság felhívja a vetőmag-szaporítók figyelmét, hogy, akik még nem tették, azoknak érdemes terméküket regisztrálni a NÉBIH rendszerében.
A Földművelésügyi Minisztérium a Víz Világnapján szakmai nappal egybekötött díjátadót rendezett a „Víz, tiszta víz” címmel meghirdetett BISEL országos internetes verseny zárásaként a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár Vajdahunyadvár-béli épületében.