Csaknem 2 mázsa illegálisan forgalmazott parlagfű tablettát és a tabletta alapanyagaként szolgáló porított parlagfüvet találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakemberei egy Bács-Kiskun megyei vállalkozásnál. Az "Istenek eledele" néven forgalmazott terméket számos bio boltban, valamint az interneten árusította a cég. A hatóság a készítményt azonnali hatállyal kivonta a forgalomból, valamint visszahívta a kereskedelemből.
A Földművelésügyi Minisztérium immár második alkalommal szervezte meg a magyar fővárosban az Európai Bizottság Környezetvédelmi Igazgatóságával közösen a Környezetvédelmi és Irányító Hatóságok Európai Hálózatának plenáris ülését. Fazekas Sándor miniszter megnyitóbeszédében kiemelte, hogy a további környezetvédelmi derogációs követelmények teljesítése folyamatos, 2020-ig befejeződnek. Így abban a kedvező helyzetben vagyunk, hogy a jelenlegi, 2014-2020-as időszakban nagyobb figyelmet fordíthatunk az energia- és erőforrás-hatékonyság növelésére, vagy éppen a természetvédelemre, amely a mostani ülés egyik kiemelt témája.
A magyar gazdák érdekeit védjük a brüsszeli tárgyalásokon, továbbra is a gazdák kell, hogy maradjanak az agrártámogatások fő kedvezményezettjei. Brüsszelben most folynak a 2020-2027 közötti Közös Agrárpolitika (KAP) előkészítésének legfontosabb munkálatai – mondta a földművelésügyi miniszter az M1 Ma reggel és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A magyarság nemzettudatát évszázadok szabadságküzdelmei formálták a Kárpát-medencében. Forradalmak, szabadságharcok kovácsolták azokat a nemzetállami kereteket, amelyek ma is megtartanak minket – mondta Fazekas Sándor az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulója tiszteletére rendezett minisztériumi ünnepségen.
Elismerésre méltó a magyar gazdák teljesítménye és társadalmi szerepvállalása, díjazni kell hozzájárulásukat a magyar mezőgazdaság fejlődőséhez - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kedden, Az Év Agrárembere díj kiírását bejelentő sajtótájékoztatón.
A magyarság nemzettudata a szabadságküzdelmek sorozatában alakult ki. Ma is ezen alapul világlátásunk: szabadok vagyunk és azok is akarunk maradni – mondta Fazekas Sándor, az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulójának tiszteletére rendezett tiszafüredi ünnepségen.
A pásztorok őszi jószágbehajtása a becsületes elszámolás példája évszázadok óta. A hortobágyi pásztoroknak, a rideg állattartásnak köszönhető, hogy Magyarországon maradt fenn a legtöbb őshonos állatfajta (köztük a nóniusz, a szürkemarha és a racka juh) egész Európában. Legyünk büszkék egyedülálló növény- és állatvilágunkra – mondta a földművelésügyi miniszter a hortobágyi Kilenclyukú híd lábánál megtartott Szent Dömötör-napi behajtási ünnepen.
A bolgár és a magyar nép közel egy évezrede járja közös útját a kereszténység sziklájára épített Európában - hangoztatta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter október 20-án Szófiában, a magyarországi bolgár kisebbség ajándékának, Rilai Szent János emléktáblájának avatásán.
Fontos, hogy az újabb európai uniós tagállamok összehangolják álláspontjaikat annak érdekében, hogy a gazdák megfelelő forrásokhoz juthassanak – hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Rumen Porozsanovval, Bulgária földművelésügyi és élelmezési miniszterével folytatott megbeszélés után, Szófiában.
A Földművelésügyi Minisztérium idén először meghirdette "Az Év Tanyája" díjat. A díjjal szeretnénk magas szintű elismerésben részesíteni azt a tanyatulajdonost, aki mind a természeti, mind az épített és táji környezetbe illeszkedő tanyát tart fent jó mintául szolgálva más tanyák számára.