A hatékony, erős és szolgáltató közigazgatás stabil alapot, egyensúlyt ad az országnak – jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Karcagon, ahol mintegy 30 millió forintból - a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélszolgálatának kialakításával - bővítették a két évvel ezelőtt átadott Kormányablakot.
Halas finomságokkal és egy igazi kuriózummal, a Kodály Zoltán Művészeti Iskola növendékeinek halas témájú dalokból összeállított flashmobjával népszerűsítette a halfogyasztást a Földművelésügyi Minisztérium és az Agrármarketing Centrum a Budapesti Adventi Vásáron, a Szent István Bazilika előtt.
Megújul a 130 éves kiskörei Tisza-híd a MÁV Zrt. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. együttműködésének köszönhetően. A közúti és vasúti átkelő felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárás megindítását Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója és Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója jelentette be kedden, Abádszalókon.
A Magyar Halászati Operatív Program (MAHOP) mintegy 15 milliárd forintot kitevő forrásából 2,6 milliárd fordítható a halfeldolgozás feltételeinek javítására - jelentette be a földművelésügyi miniszter kedden, Budapesten.
Idén is útjára indult a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, ahol a szakemberek többek között az ünnepekhez kötődő termékeket, illetve az ilyenkor kiemelt forgalmat bonyolító kereskedelmi egységeket és vásárokat vizsgálják.
Csak akkor lehet sikeres a magyar mezőgazdaság, akkor lehet eredményes a mezőgazdasági képzés, ha jó állapotú intézményekben, korszerű tárgyi feltételek mellett zajlik az oktatás. Mindez szükséges ahhoz, hogy a diákok versenyképes tudással hagyhassák el az oktatási intézményeket – fogalmazott a földművelésügyi miniszter a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakgimnázium és Kollégium energetikai beruházásának átadásán.
A 2012 óta folyamatban levő egyeztetések eredményeként Egyiptom Mezőgazdasági és Talajvédelmi Minisztériuma 2017. december 10-én kiadta az engedélyt a magyar búza észak-afrikai országba irányuló exportjára. Ezzel elhárultak a búza kivitelünk előtt mindeddig fennálló akadályok, megszűntek a vonatkozó növényegészségügyi korlátozások.
Fontos, hogy a magyar vidékre jellemző létforma a tanyasi élet fennmaradjon és élő hagyománnyá váljon – mondta Nagy István, az agrártárca parlamenti államtitkára Az Év Tanyája 2017 díjátadó ünnepségen, a Földművelésügyi Minisztériumban.
Saját egységébe hívta élelmiszerbiztonsági és nyomon követési ellenőrzésre a Nébih munkatársait egy élelmiszer-vállalkozás, miután az alapanyagként megvásárolt mézet gyanúsnak találta. A több mint 7,6 tonnányi kifogásolt méz végül valóban jogsértőnek bizonyult. A vállalkozó a mézet saját hatáskörben kivonta a forgalomból, a felelősök felkutatása érdekében pedig a Nébih szakemberei hatósági eljárást indítottak.
Előzetes adatgyűjtést követően egy méztermelőnél tartott élelmiszerbiztonsági és nyomon követési vizsgálatot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A többszöri, mintavétellel egybekötött ellenőrzések során a szakemberek 21 hordó (kb. 3600 kg) igazolatlan eredetű, illetve hamisított mézet találtak. A Nébih elrendelte a jogsértő tételek forgalomból történő kivonását és megsemmisítését.