Az Együtt Párt képviselőiből teljesen hiányzik az a szakmai tudás és hozzáértés, amelynek alapján bármilyen kérdéskörben hozzáértően járhatnának el.

Tudomásuk van ugyan arról - hiszen szóvá is teszik -, hogy környezetszennyezés miatt már 10 milliós nagyságrendben róttak ki bírságot a vásárosnaményi tiszai vízszennyezés miatt, azonban ahelyett, hogy a megoldásban illetékesekhez fordulnának, teljesen tévesen a Környezetügyért, Agrárfejlesztésért és Hungarikumokért Felelős Államtitkárság munkatársait keresték meg az üggyel kapcsolatban.

Tájékoztatjuk az Együtt képviselőit, hogy a vízminőség védelme, a tisztított szennyvíz élővízbe bocsátása - a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 43. §-a szerint - a Belügyminisztérium hatásköre.

Ezt világosan részletezi a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet, amelynek értelmében a Belügyminisztérium felelős a vízgazdálkodásért, a vízügyi szervek irányításáért és a vízvédelemért.

Az Együtt nem érti a jogi szabályozást, nem érti a kormányzati munkamegosztást. A Földművelésügyi Minisztérium a vásárosnaményi vízszennyezés kapcsán már augusztusban megkereste azokat a szerveket, amelyek a vízszennyezés ügyében eljárásra jogosultak. Ez is azt bizonyítja, hogy a tárca elkötelezett környezetünk védelme iránt, ezért - ahogy eddig is - továbbra is mindent elkövet annak érdekében, hogy a felmerült probléma mihamarabb megoldódjon.