Szentandrássy István 1957-ben született Budapesten. Állami gondozottként nőtt fel. Kezdetben verseket és drámákat írt, majd rajzolni kezdett, ezután jutott el a festészethez. Mestere, a szintén roma származású Péli Tamás volt, akit Csapon, egy gyermektáborban ismert meg. Itt találkozott először a cigány kultúrával és identitással.
Már gyermekkorában elkezdett rajzolni, de egy ágyhoz kötő betegség kellett hozzá, hogy felfedezze: rajzai megelevenednek és üzenni tud velük. Festő lett belőle, bár valódi festészetet oktató iskolát nem járt, mégis a legnagyobbak közé jutott, a legnagyobb alázattal. Péli Tamás festőművész mondta vele kapcsolatban, hogy a mester mindig mestert nevel. A mondás beigazolódott. A festészetnek, színeknek, de a szavaknak is mestere volt, festményeibe belefestette a saját balladáját: az árvaságát, a betegségét, de mindemellett a sok fájdalom mellett az élni akarását is. Ezt a belső erőt tudta átadni a festészetén keresztül mindenkinek azzal az üzenettel, hogy törekedjünk arra, hogy minél többre vigyük, hogy akarjuk jobban szeretni mindazokat, akikkel egy hazában élünk, és legyünk büszkék származásunkra, kultúránkra.
Festészete, amely összeforr a Bibliai történetekkel, a spanyol irodalommal és legelsősorban a cigány hitvilággal és hagyománnyal, a magyar kultúra szerves részévé vált, kulturális örökségünket gazdagítja. Képeiből rendszeresen rendeztek kiállítást. Önálló tárlata volt a Várkert Bazárban, a Művészetek Völgyében, a szentendrei MANK Galériában, illetve legutóbb a Terror Háza Múzeumban.
1995-ben Pro Urbe Budapest díjat, 1999-ben pedig a Kisebbségekért díjat vehette át. 2012-ben Kossuth-díjat kapott, a cigányság ősi, balladisztikus hagyományait és alakjait sajátos színvilággal ábrázoló műveiért, a hazai cigány kultúra megőrzésében és széles körű megismertetésében szerzett elévülhetetlen érdemeiért, külföldön is nagy sikert aratott kiállításaiért, példaértékű művészetéért. Szentandrássy Istvánt az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti.