Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Hudec László azon világraszóló magyarok közé tartozik, akiknek élete és életműve majdnem feledésbe merült, ám gondos kutatómunkával, az alakja és öröksége iránt egyre fokozódó figyelemmel mégis sikerült ki- és megmenteni őt magunknak.
A 125 éve, az Osztrák-Magyar Monarchia, a mai Szlovákia területén, Besztercebányán született és 60 éve Kaliforniában elhunyt építész életében talán csak egy szűk beavatott kör ismerte munkáit és munkásságát, ám halála után évtizedekkel, ma már úgy gondolunk rá, mint a huszadik század egyik legfontosabb magyar származású építészére.
Hudec Lászlónak kalandos élete volt, ám kitartásával, szorgalmával és tehetségével minden nehézséget leküzdött – így pedig bátran helyezhetjük őt meghatározó példaképeink panteonjába. Hudec László (születési nevén Hugyecz László) Besztercebányán született 1893-ban, a Műegyetemen végezte el egyetemi tanulmányait, majd az orosz fronton harcolt az első világháborúban.
1916-ban egy ütközetben lábsérülést szenvedett, Szibériába vitték, ahol meglehetősen groteszk módon – egyrészt az oroszországi szakemberhiánynak, másrészt tehetségének és talpraesettségének köszönhetően – nem sokkal elhurcolása után már komoly építészeti munkákban vehetett részt. Tífuszt kapott, hadirokkantnak minősítették, majd kalandos körülmények között (egy hajtányon) és hamis iratokkal átszökött Kínába.
1918. október 26-án érkezett meg Sanghajba, és nem sokkal később elhelyezkedett a Rowling A. Curry amerikai építészirodánál. 1925-ben önállósodott, és saját építészirodát nyitott E. L. Hudec néven.
1925-től 1941-ig több tucat, többségében még ma is álló és funkcionáló épületet tervezett Sanghajban, többek között a Sanghaji Nagyszínház épületét, vagy az art déco építészet egyik gyöngyszemét, a Zöld házat, amely a város első aranykorának egyik szimbólumává vált; vagy a 22 emelet magas Park Hotelt, amely az 1980-as évekig a város legmagasabb épülete, ráadásul szimbóluma lett.
Hudec munkásságának feltárása és emlékének méltó módon történő megőrzése ma már nem csak kötelességünk, hanem sürgető feladatunk is. Hiszen épületeinek egy részét kikezdte az idő kíméletlen vasfoga, más részét az új tulajdonos végérvényesen átalakított, megint más részét pedig várhatóan a közeljövőben lebontanak.
Ezért is fontos minden olyan tett, amely megőrzi nekünk Hudec László művészetét, illetve amelyeket büszkén mutathatunk fel, amikor megkérdezik tőlünk, milyen híres magyarok dolgoztak a világban, vagy éppen milyen gyökerei vannak a kínai-magyar kulturális diplomáciának, a két nemzet és nép közötti barátságnak. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy kiemeljek egy fontos momentumot.
2016-ban a Sanghaji Városi Turisztikai Hivatal Hudec Lászlót egyedüli külföldiként a 99 legmeghatározóbb sanghaji „klasszikus” közé választotta, csakúgy mint az építész által tervezett Park Hotelt. Olyan szál ez Kína és Magyarország, illetve Kína és a visegrádi négyek között, melyet komolyan kell vennünk, ahol csak tehetjük, hangsúlyoznunk kell – mindent összegezve pedig jól sáfárkodnunk azzal a példával és örökséggel, amit más külföldre szakadt honfitársaink mellett Hudec László hagyott ránk és tanított nekünk.
Szeretnék kérni Önöktől valamit. Amikor most elmerülnek Hudec László művészetében, gondolkodjanak pár percet azon, mennyire fontos alapokat rakott le ez a messzi földre elszakadt építész, és ezeken az alapokon milyen új kapcsolatokat tudunk építeni, akár az oktatásra, akár az egyetemi kapcsolatokra (a Sanghaji Nemzetközi Tanulmányok Egyetemén két éve már van magyar szak!), akár a kultúrára és a művészetekre, akár a kereskedelmi kapcsolatokra gondolunk – hogy Budapest és Sanghaj, Magyarország és Kína egyaránt profitáljon majd belőle.
Köszönöm a figyelmet