Pesti Vigadó, 2015. november 7.
Mélyen tisztelt Köztársasági Elnök Úr, Akadémiai Elnök Úr, excellenciás hölgyek és urak, ünneplő közönség, hölgyeim és uraim!
Önmagában az a torokszorító tény, hogy a Cantemus kóruscsalád 40 esztendeje fejti ki áldásos tevékenységét, hálára kötelezi a közönséget, a kórusszakma művelőit szerte e hazában, és mindenkit, akit ezen évtizedek alatt valamilyen formában kapcsolatba került a csodával. Ha időtávlatba helyezzük azt, hogy mi végre is örvendezünk, és visszagondolunk arra, hogy a magyar zenetörténet évszázadaiban a vokális kultúra mikor virágzott, akkor különösen nagy kegynek érezzük, hogy kortársai lehetünk ennek a fantasztikus munkának, amit a karnagy és kórusa a magyar kultúra ápolása terén végez negyven esztendeje.
A vokális zenei kultúra jelenléte Magyarországon nagy múltra tekint vissza. A középkori liturgikus zenei időszakában valódi műhelyek jöttek létre, amelyek összekötötték a hazait az európai kultúrával. A török korbl, majd a Mátyás király idejéből máig fennmaradt kéziratos és nyomatott kották mutatják fel az akkori magyar zene legjavát. A későbbi századok során minden korszak kitermelte a maga új, vokális zenei anyagát. Vannak szerzők, akiknek műveit név szerint ismerhetjük, és akiknek műveit bemutatják a mai kórusok is. Mégis úgy láthatjuk, hogy Eszterházy Pál vagy Istvánffy Benedek, Maróti György és a XIX. század nagy szerzői után szükségünk volt arra, hogy eljöjjön Kodály és Bartók ideje. Hiszen ma ez az, amit a világban biztosan tudnak rólunk: hogy Kodály és Bartók országa vagyunk. Ám ez kevés volna, ha nem volnának mesterek, akik az évszázados rangú Kodály-módszer legmagasabb rangú követeiként közvetítik ezt a kultúrát.
Ezt ismerte fel Nyíregyházán egy fiatal karnagy, aki olyan lendülettel vágott bele a Kodály Általános Iskolában végzendő feladatába, hogy pillanatok alatt nemzetközi rangú kórus nőtt ki a keze alól. Hogy hogyan vált a Cantemus gyermekkar, a Pro Musica leánykar és a Cantemus vegyeskar önálló utakon is a magyar kultúra követévé, és hogy miképp adják át generációk óta a zenekari művészekké, karnagyokká vált vagy a hétköznapi élet bármely területén elhelyezkedett volt kórustagok a magyar kóruskultúra szeretetét, azt már az itt éneklők tudják elmesélni személyes élményeiken keresztül. Ez az a csoda, amit a koncerteken túl a Cantemus kórus nyújtott Magyarország számára az elmúlt negyven esztendőben.
Köszönjük Nektek, Cantemus! És külön köszönjük annak, aki e csodálatos munka lelke és motorja: Szabó Dénes karnagynak. Az ő munkáján keresztül láthatjuk, hogyan válik a mű ihletett tolmácsolásán túl a közönség-nevelés és közösségalkotás a professzionális kultúra teremtésével egyidejű cselekvéssé.
A mai estén tehát üdvözöljük a kóruscsalád tagjait, és azt kívánjuk jó szívvel, hogy új és új generációk ugyanebben minőségben vigyék a magyar kultúra és Magyarország jó hírét. Egyszersmind köszönettel és hálával tartozunk a mesternek, hiszen Szabó Dénes nélkül ez az egész nem jöhetett volna létre. Illő és méltó, hogy a Kossuth-díjas karmestert a tavalyi évben a magyar állam és a Magyar Művészeti Akadémia által létrehozott legmagasabb rangú művészeti Panteon a soraiba emelte. Így lett Szabó Dénes megérdemelten a Nemzet Művésze.
Isten éltesse a mestert!