Hátrányos helyzetű gyerekeknek és az őket nevelő családoknak gyerekesély program indul, amelynek célja, hogy megakadályozza a veszélyeztetettség kialakulását és a gyerek kiemelését a családból - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
Hátrányos helyzetű gyerekeknek és az őket nevelő családoknak gyerekesély program indul, amelynek célja, hogy megakadályozza a veszélyeztetettség kialakulását és a gyerek kiemelését a családból - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
Az alapbéren felül 15 százalékos bérpótlékban részesül 2017. január 1-jétől a kulturális ágazatban dolgozó több mint 20 ezer közalkalmazott.
Sikeres a köznevelési kerekasztal elmúlt kilenc hónapban végzett munkája - értékelt az oktatási államtitkár a kerekasztal keddi ülése utáni sajtótájékoztatón. A tanácskozáson részt vevő OECD oktatási igazgatósági vezető szerint Magyarország jó úton indult el, ugyanakkor további lépéseket szorgalmazott többek között a szakoktatás javítása érdekében.
Bemutatták Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament volt elnökének, a Konrad Adenauer Alapítvány vezetőjének Európa egysége, a mi boldogságunk című, magyarul most megjelent önéletrajzi kötetét kedden Budapesten.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága a 2017. évre meghirdette az egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások támogatási lehetőségeire vonatkozó felhívását. A támogatási kérelem elektronikus feltöltésének határideje: 2016. december 21.
Az úszósportban az elmúlt időszakban felmerült problémák és ellentétek megoldásában két nagyon fontos szempontot kell az érintetteknek figyelembe venni.
Tamás Gyuláné, a Pécsi Egyházmegyei Karitász tagja, a Szociális Testvérek Társaságának kültagja kapta az idén a Szent Erzsébet rózsája-díjat, amelyet Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke adott át.
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének sztrájkkövetelései november 18-án, hivatalos úton is megérkeztek az EMMI Szociálpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkárságára. A sztrájktörvény alapján a sztrájkot minden esetben meg kell előzze az egyeztetés a sztrájkkövetelésekről, és ennek eredménytelensége okán lehet meghirdetni a sztrájkot. Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár, a sztrájktárgyalásokra kijelölt állami vezetője ennek megfelelően szerdára hívta össze az egyeztetést a követelésekről.
A kormány elkötelezett abban, hogy megerősítse a gyermekvédelmi jelzőrendszert, kiemelt társadalompolitikai célja az esélyteremtés, valamint a gyermek Alaptörvényben garantált védelemhez való jogának biztosítása.