Megállapodás született a szociális ágazat szerdai sztrájktárgyalásán, így a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) visszavonja a december 5-ére meghirdetett országos szervezésű sztrájkot.
A hagyományos értékeken alapuló politizálást, Európa zsidó-keresztény gyökereit ma már mind kevesebben tagadják meg. Hat évvel ezelőtt a kormány családközpontú, keresztény értékekre építő politikáját még mindenhol támadták, hazánkat ki akarták közösíteni. Ma már sokan belátják, hogy igazunk van – mondta Soltész Miklós, az EMMI egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a Magyar Diaszpóra Tanács VI. ülésén tartott beszédében.
Szabó Tünde reméli, hogy az úszók és a Magyar Úszó Szövetség között kialakult konfliktus lezárul Gyárfás Tamásnak "az úszósport érdekében hozott döntésével".
Nagyon fontos a tanodák hosszú távú finanszírozásának megoldása, ezért megkezdődött a munka arról, hogy ezt miként lehetne biztosítani, illetve hogyan lehetne a tanodákat a rendszerbe illeszteni - mondta Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár szerdán Budapesten, a II. Országos tanodakonferencián.
Egyezményeket írtak alá a bundázás, a nézőtéri erőszak és a dopping elleni fellépés jegyében az Európa Tanács (ET) budapesti sportminiszteri értekezletének résztvevői.
Fontos, hogy legyen egy közösség, amely összetart, amely eseményeken meg tudja mutatni magát, amellyel az egész nemzeti közösség együtt ünnepelhet - mondta Fülöp Attila, az EMMI egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Jantra magyarországi bolgár néptáncegyüttes fennállásának 20. évfordulóján.
Dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára tegnap hivatalában fogadta Georgios Vasiliadist, Görögország kultúráért és sportért felelős miniszterhelyettesét, aki a 14. EPAS konferenciára érkezett Budapestre.
Teljesítményfokozó-szereket bevizsgáló központot hoz létre a kormány 2017-ben - jelentette be az emberi erőforrások minisztere Budapesten.
Ferenc József sosem futott el a hivatalából adódó döntések és felelősség elől - hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Várkert Bazárban, az osztrák császár és magyar király halálának 100. évfordulója alkalmából tartott nemzetközi konferencián.
Balog Zoltán szerint a mostani kormányzatra hárult számos olyan történelmi-kulturális adósság törlesztése, amelyet negyedszázada nem sikerült rendezni.