Az Emberi Erőforrások Minisztériumának munkatársai az idei évben is több mikrobusznyi ruhát, könyvet, játékot, tisztálkodási szert és tartós élelmiszert gyűjtöttek össze a rászoruló emberek számára több hetes, immár hagyományosnak számító karácsonyi adománygyűjtési akciójukkal.
Az elmúlt három évhez hasonlóan a következő két évben is újabb jelentős bérfejlesztésre számíthatnak a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazat dolgozói, akiknek a bére ennek eredményeként átlagosan 62 százalékkal emelkedik 2013-2018 között - mondta Czibere Károly sajtótájékoztatóját követően az MTI-nek.
A költségvetés év végi technikai zárásával a kormány döntése nyomán 54 milliárd forint többletforrást kapnak az egyházi oktatási intézmények szerte az országban - jelentette be Soltész Miklós sajtótájékoztatón.
Fennállásának 70. évfordulója alkalmából rendezett nagyszabású ünnepséget tegnap este a Magyar Röplabda Szövetség.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerint a csendes német többség pozitívan elfogult Magyarországgal szemben.
Az elkezdett folyamaton a PISA-felmérés lényegében nem fog változtatni, ugyanakkor több dolgot át kell tekinteni - nyilatkozta Palkovics László oktatási államtitkár a Magyar Időknek.
A dusnoki Aprók Gyermek Néptáncegyüttes nyerte el a közönségdíjat a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor pénteki döntőjében, amelyet a Duna televízió élőben közvetített.
A kórházak adóssága folyamatosan csökken - mondta az emberi erőforrások minisztere az ATV Szabad szemmel című műsorában péntek este.
"Mi, magyarok sosem kaptuk és sosem adtuk ingyen a szabadságunkat", éppen ezért olyan értékes számunkra - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, a Gulág Emlékbizottság rendezvényén.
A világ legkorszerűbb múzeumi raktárai jönnek létre 2018-ra a Szabolcs utcában épülő Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központban (OMRRK), a Liget Budapest projekt keretében - közölték az építtetők a beruházás helyszíni sajtóbemutatóján.