A Közel-Keleten a legnagyobb szükség az oktatás és az egészségügy, valamint az alapvető közműszolgáltatások újjászervezésére van - mondta a Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
Kirill, Oroszország pátriárkája elfogadta a magyar kormány meghívását és Budapestre látogat majd a felújításra kerülő Petőfi téri orosz ortodox templom átadására - közölte az MTI-vel Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Beváltotta a hozzá fűzött reményeket a hajléktalanellátó-rendszer fejlesztése, hiszen az képes most, a legnagyobb "nyomáspróba" alatt is segítséget nyújtani a hajléktalan embereknek – mondta Czibere Károly.
A szélsőségesen hideg idő beállta óta eltelt két éjszaka után sem érkeztek hírek kihűléses esetekről; a hajléktalanok éjjeli menedékhelyein az elkövetkező napokban is lesz még hely - mondta Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.
A málenkij robot (szovjet kényszermunka-táborok) áldozatainak emlékét őrizni és ápolni kell, a megemlékezés egyúttal figyelmezetés, hogy békében csak a keresztény értékek megőrzésével lehet élni - mondta Soltész Miklós államtitkár Gyulán.
A reformáció egyszerre hálaadás és kritikus szembenézés önmagunkkal - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a reformáció 500. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév központi megnyitóján péntek este a Művészetek Palotájában.
Az országban két jelentős kutatás-fejlesztési célú infrastruktúrafejlesztés kezdődött el: Szegeden, az ELI Science Parkban lézerkutató-központ épül, Zalaegerszegen pedig a világon egyedülálló járműipari tesztpálya valósul meg - hangsúlyozta Palkovics László oktatási államtitkár, kormánybiztos Zalaegerszegen.
Az ország felkészült a rendkívüli hidegre, a hajléktalanellátó rendszer, valamint a Belügyminisztérium irányítása alá tartozó szervezetek munkatársainak felkészítése megtörtént, a földgázellátás pedig folyamatos - mondta közös sajtótájékoztatóján Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár és Aradszki András energiaügyért felelős államtitkár.
Jó tanárok nélkül nincs jó oktatás és iskola - hangoztatta Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, egy II. kerületi nyugdíjas pedagógus otthonban.
A kórházak pénzügyi-számviteli egységesítése egy korábbi folyamat folytatása, amellyel az intézmények működtetése lesz olcsóbb - mondta az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön újságíróknak egy más témában tartott sajtótájékoztató után.