A Házasság Hetében azokat köszöntjük, akik igent mondanak a közös életre, azt ünnepeljük, amikor férfi és nő szövetségben vállalkozik a családalapításra. A legfrissebb adatok is bizonyítják, hogy a magyar fiatalok számára fontos a házasságkötés, ahogy a gyermekvállalás és a boldogság fontos forrásának tekintik. A 2010-es mélypontot követően hazánkban újra reneszánszát éli a házasság intézménye, hiszen húsz éve nem kötötték annyian össze életüket, mint 2016-ban. Tavaly január és november között csaknem 49 ezer pár tett így. Ugyancsak örömteli, hogy a válások száma is egyre kisebb, négy év alatt 25 százalékkal csökkent a válással végződő házasságok aránya.
Az országos nemzetiségi rajzpályázat mintegy 50 alkotását bemutató tárlat nyílt az Országgyűlés irodaházában, ahol átadták a nyerteseknek járó jutalmakat is. Soltész Miklós a rendezvényen elmondta: míg 2010-ben a magyarországi nemzetiségek az óvodától a középiskolákig 12 intézményt tartottak fenn, 2017-ben már 75-öt, a nemzetiségek támogatása 2010-ben még 3,6 milliárd volt, idén pedig 8,7 milliárd forint.
Közös és vitathatatlan érdek, hogy az egyetemek és a piac között jelenleg tapasztalható űrt a felek betöltsék, mondta el Dr. Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által, második alkalommal megrendezett felsőoktatási kerekasztal megbeszélésén, ahol a főbb piaci szereplők mellett az agrár-felsőoktatási intézmények képviselőivel is tárgyalt.
Tavalyi kimagasló teljesítményük elismeréseképpen 31 sportág 47 versenyzőjét, illetve csapatát díjazta keddi évértékelőjén a nem olimpiai sportágakat összefogó Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ).
Elindult az úgynevezett elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (eeszt) éles próbaüzeme, az ellátó intézményeket, orvosokat, gyógyszerészeket a betegadatokkal összekapcsoló rendszer növeli a betegbiztonságot - mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár.
Az elmúlt években sokkal optimistábbak, derűlátóbbak lettek a magyar fiatalok a jövőjüket illetően - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
Életének 78. évében, 2017. február 13-án elhunyt Cseri Kálmán református lelkész.
A kormány döntése értelmében a havi normatív finanszírozási támogatásnak a másfélszereséhez juthatnak az államháztartáson kívüli szociális intézmények fenntartói - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Biatorbágyon.
Magyarország a fiatalokkal együtt, a fiatalok által erősödik - hangoztatta az emberi erőforrások minisztere a Magyar Ifjúság Kutatás 2016 gyorsjelentésének bemutatásán.
Egy héten át a házasság és a család fontosságára hívja fel a figyelmet a Házasság Hete elnevezésű országos kezdeményezés. Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár szerint a házasság a gyermekvállalás előszobája, mert biztonságot nyújt a pároknak.