Nő az esély címmel 7,5 milliárd forint keretösszegű pályázati program indul áprilisban mintegy kétezer roma nő képzésének és foglalkoztatásának elősegítésére - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Encsen.
A magyarokat beolvasztani sem Brüsszelnek, sem másnak nem sikerül, és nem is fog sikerülni, azonban az együttműködésre mindenkor készen állnak - jelentette ki Soltész Miklós államtitkár kedden, a március 15-i nemzeti ünnep előestéjén tartott marosvásárhelyi gálaesten.
Art filmalkotások forgalmazásának támogatására 31.800.000 forint keretösszeggel pályázatot hirdet az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Tel-Avivban a helyi magyarok képviselői előtt kiemelte a két nép közös szabadságszeretetét, méltatta a magyar zsidó múlt virágkorát, szólt a hagyomány átadásáról a következő generációknak, és a Magyarország és Izrael közötti sikeres együttműködésről beszélt március tizenötödike alkalmából, a tel-avivi nagykövetség rendezte fogadáson csütörtök este.
Crossing borders címmel modern és kortárs magyar képzőművészek alkotásait bemutató kiállítás nyílt csütörtökön a pozsonyi Danubiana Meulensteen Kortárs Művészeti Múzeumban.
Az elmúlt napokban már több mint 10 ezren töltötték ki azt az internetes kérdőívet, amely az iskolai buszos kirándulások feltételeinek lehetséges változtatásáról szól. Az online kérdőívet most az iskolákon keresztül a szülők is megkapják e-mailen, mert "szeretnénk minél több szülő véleményét megismerni" - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára kedden az MTI-nek.
Szabadságharc nélkül nem lett volna, és ma sincs méltányos kiegyezés - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere, aki a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából művészeti díjakat adott át kedden a Pesti Vigadóban.
Azt a nemzetet, amely nem küzd a saját szabadságáért, nem áll ki önmagáért, más nemzetek semmibe fogják venni - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán Budapesten, a Bem téren tartott március 15-i megemlékezésen.
Március 15. a magyarok számára hegycsúcs, ahol tisztább a levegő, és ahonnan messzebb lehet ellátni, áttekinthető a mögöttünk és az előttünk álló út - hangoztatta az emberi erőforrások minisztere Budapesten kedden, mielőtt állami kitüntetéseket adott át a nemzeti ünnep alkalmából.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket adott át a Pesti Vigadóban.