Magyarország mély megrendüléssel értesült az egyiptomi kopt közösség ellen elkövetett újabb terrortámadásokról, amely a Kairótól északra lévő Tanta városában a virágvasárnapi szentmisén, a Szent György székesegyházban, valamint néhány órával ezelőtt Alexandriában történt.
Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerint nőtt az érdeklődés a roma kultúra iránt és nyitottabb lett az elmúlt években a többségi társadalom a romák felé.
A szociális ágazatban a bérek átlaga idén eléri a 200 ezer, jövőre pedig a 230 ezer forintot - mondta Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.
A kormány célja, hogy az állami gondozásban élő gyermekek ne több százfős lelketlen állami intézményekben, hanem lehetőleg családban, vagy legalább családiasabb és jobb körülmények között nőjenek fel.
Lengyelek és magyarok barátsága mögött ezer év kölcsönös hűség van - mondta a Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a legrégebbi magyarországi lengyel településről, Derenkről szóló konferencián pénteken.
Messaoudi Emina és Kurely László, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói részesültek idén Törőcsik Mari-ösztöndíjban, az elismerést jelképező okleveleket Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára adta át pénteken Budapesten.
A keresztút stációit ábrázoló fametszetekből és grafikákból, Plugor Sándor és Imets László erdélyi művészek munkáiból nyílt kiállítás csütörtökön a Várnegyed Galériában, Húsvétra várva címmel. Az ünnepályes megnyitón beszédet mondott Hoppál Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára is.
Március végéig megjelent az összes, Emberi Erőforrások Minisztériumának területéhez tartozó uniós, illetve EFOP-pályázati felhívás - közölte Rétvári Bence, a tárca parlamenti államtitkára egy szerdai budapesti háttérbeszélgetésen. Schanda Tamás államtitkár közölte: több mint 1000 milliárd forintos keretről van szó.
Tankönyv helyett tabletet kaphat 2018 szeptemberétől több ezer ötödik osztályos diák, és a tanárokat is korszerű digitális eszközökkel szerelik fel - mondta az oktatási államtitkár csütörtökön egy szombathelyi tanácskozáson.
Rendhagyó múzeumtörténeti kiállítás nyílt a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Skanzen Galériájában csütörtökön, a tárlat 50 személyes történeten keresztül mutatja be a szentendrei Skanzen elmúlt 50 évét.