A fiatalok vidéken maradását, illetve vidékre költözését támogató pályázat indul Esély Otthon címmel - jelentette be Novák Katalin sajtótájékoztatón, amit Schanda Tamással tartott közösen.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára elmondta, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló pályázat keretösszege tízmilliárd forint.
Az egyes önkormányzatok 50 és 200 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el.
Az államtitkár közölte, a lakosságszám mellett a pályázat másik feltétele, hogy az adott településen a 18-35 év közötti korosztály száma csökkenő tendenciát mutasson a KSH adatai alapján. Országszerte 294 ilyen település van - tette hozzá.

Az Esély Otthon pályázat arról szól, hogy a fiatalok esélyt kapjanak a kistelepüléseken a családalapításra, az otthonteremtésre és a munkavállalásra, valamint esélyt ad a vidéki településeknek is, hogy vonzóak legyenek a fiataloknak - hangsúlyozta Novák Katalin.
Szólt arról is, hogy a Magyar Ifjúság Kutatás 2016 gyorsjelentése szerint
Egyre több fiatal dolgozik, és csökken körükben a munkanélküliség, a 25 év alatti fiatalok munkanélküliségi rátája 12 százaléka alatt van.
Schanda Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár közölte, a projektek megvalósítására 36-42 hónap, azaz több mint három év áll rendelkezésre, így hosszú távú és kiszámítható támogatások válnak elérhetővé magyar fiataloknak, valamint ezalatt az idő alatt a fejlesztések beépülhetnek a helyi társadalom életébe is.

Kiemelte, a kormány azért dolgozik, hogy azok a fiatalok, akiknek vonzó a vidéki élet, lehetőségekhez jussanak és megtalálják a számításaikat. Ezt szolgálja a mostani pályázat is, amelynek
- tette hozzá.
Schanda Tamás elmondta azt is: a részt vevő önkormányzatoknak vállalniuk kell, hogy projektek megvalósításával hozzájárulnak a fiatalok helyben maradásához, feltérképezik és koordinálják a helyi munkaerőpiaci igényeket, valamint támogatják a településen élő vagy oda költöző fiatalok kedvezményes lakhatását.
Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.