Meg kell erősíteni a magyar-szerb határzárat, ezért egy újabb kerítéssor létesül a határszakaszon a legmodernebb technikai eszközökkel - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A kormányfő azt mondta, a már meglévő mellé egy "masszívabb védelmi rendszert" kell felépíteni, ezért az újabb kerítéssor egy "komoly létesítmény" lesz - a műszaki tervek már készülnek -, amely több százezer embert is fel tud tartóztatni egyszerre. Erre is fel kell ugyanis készülni a törökök politikájának megváltozása esetén - jelezte.

Az újabb kerítéssor egy "komoly létesítmény" lesz, a műszaki tervek már készülnek Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Emlékeztetett arra a kormánydöntésre is, hogy háromezerrel emelik a rendőrség létszámát.

Úgy fogalmazott: Magyarországra ma a madár se tud ellenőrzés nélkül berepülni. "A határt nem lehet virágokkal és plüssállatkákkal megvédeni. A határt kerítéssel, rendőrökkel, katonákkal meg fegyverrel" lehet megvédeni - jelentette ki Orbán Viktor.

Problémaként beszélt arról, hogy akiknek Magyarország elutasítja a belépését, de "az emberi jogi szervezetek Soros György pénzéből fizetett aktivistái" fellebbeznek ez ellen, azoknak Magyarország területén kell megvárniuk a bírósági döntést, és közben nem lehet őket zárt táborokban tartani. Ha a fellebbezést zárt táborokban kellene megvárniuk, akkor még az a néhány ember sem lenne, akit ma az embercsempészek Nyugatra próbálnak irányítani - tette hozzá a miniszterelnök.

Magyarországra ma a madár se tud ellenőrzés nélkül berepülni Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Azzal kapcsolatban, hogy az osztrák belügyminiszter szükségállapot bevezetését sürgeti országában, Orbán Viktor azt mondta: az osztrákoknak azt a kérdést kell megválaszolniuk, hol akarnak kerítést. Azt tanácsolta Ausztriának - folytatta -, hogy ne a magyar-osztrák határon akarják megvédeni országukat, hanem a magyar-szerb és a magyar-horvát határon, sőt közös közép-európai erővel a szerb-macedón, illetve a macedón-görög határon is meg lehetne ezt tenni, vagy akár európai erőforrások bevonásával Görögország déli szigetvilágbeli határait is meg lehetne védeni.

Ausztria "fenyegetettsége" egyébként ma nem Magyarország irányából erős, hanem "a gyengébben, nehézkesebben védekező" Olaszország felől - jegyezte meg.