2018. szeptember 17., Budapest

Tisztelt Elnök Úr!

Sok hozzátennivalóm nincs. Érdekes dolgokat hallottunk. A legkülönösebb talán az volt, hogy mintegy húsz percig tettem eleget az alkotmányos szokásokból fakadó kötelességemnek, és egyetlenegyszer sem használtam azt a szót, hogy áruló, ezzel szemben Szabó Tímea azt állította, hogy én csak erről beszéltem. Nem egy freudi elszólásról van itt szó?

Sokadszor hallom, hogy folyamatosan úgy beszélnek a külföldön dolgozó magyarokról, mintha azok valami rossz dolgot tennének, mintha helytelen volna azt a lehetőséget megfontolniuk, és aztán úgy dönteni, hogy külföldön vállalnak munkát. Én jól emlékszem, amikor még Medgyessy Péter kormánya tárgyalt az európai uniós tagságról, akkor mi még ellenzékben voltunk, Önök kormányon, és akkor az egyik legfontosabb feladatot úgy határoztuk meg a tárgyaló delegáció számára, hogy érje el, hogy minél kevesebb akadály legyen a leendő magyar, Nyugaton dolgozni akaró munkavállalók előtt. Ez volt a közös mandátumunk, amelyet Medgyessy Péternek adtunk. Ezek után, amikor elérjük, hogy egyébként Nyugaton tudnak munkát vállalni az emberek, akkor úgy beszélni a Nyugaton történő munkavállalásról, mintha az, aki oda kimegy, valami rosszat tenne, azt hiszem, hogy rosszindulatú dolog és tévedés. Miért nem bízzák a magyarokra, hogy eldöntsék, hogy ki van közöttük abban az állapotban, ki van olyan bátor, ki van olyan talpraesett, ki van olyan – nem könnyű dolog az! –, hogy elmegy Magyarországról idegenbe munkát vállalni akármilyen okból is? Miért akarják őt negatív fényben föltüntetni? Én határozottan kiállok azok mellett a magyarok mellett, akik úgy döntenek egyébként, hogy külföldön munkát fognak vállalni, és egyébként a rájuk vonatkozó szabályozás tekintetében ránk mindig is számíthatnak. Ezt úgy találjuk, hogy helyes dolog, és ha külföldön akarnak dolgozni, akkor éljenek azokkal a lehetőségekkel, amelyeket egyébként erre az Európai Unió és a magyar kormány is megteremt.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Meghallgattam az ellenzéki pártok vezetőit. Az a benyomás alakult ki bennem, hogy ismét a régi nótát hallom, mintha elsikkadt volna az a tény, elkerülte volna az önök figyelmét az a tény, hogy itt öt hónappal ezelőtt parlamenti választások voltak. Ezeket a vitákat a derék magyar nép hosszú éveken keresztül meghallgatta, megfontolta, mérlegelte, majd elment választani, és döntött. És úgy döntött, hogy Önök akkorák, mi pedig ekkorák; úgy döntöttek, hogy Önök ennyi bizalmat kapnak, mi pedig annyit, amit itt látnak. Ez nem a mi döntésünk volt, ez a magyar választópolgárok döntése volt. Szeretném világossá tenni, hogy ezeket a vitákat a magyar gazdaságról, családpolitikáról, migrációról a magyar választópolgárok meghatározták, és eldöntötték, és azt akarták – ezt a szándékukat kifejezték –, hogy folytassuk a családpolitikánkat, a gazdaságpolitikánkat, a nemzetpolitikánkat és a migrációval szembeni politikánkat is. Én nem akarok Önöknek tanácsot adni – talán ez helyes –, de mégis annyit talán fontoljanak meg, hogyha nem akarnak bent ragadni a múltban, és mindig ugyanabban a mókuskerékben száguldozni, akkor esetleg kövessék az embereket, az sokat segít. Higgyék el, akkor talán a régi kérdések helyett azok a kérdések is napirendre kerülhetnek ebben a Házban, amelyek valóban fontosak a magyar emberek élete szempontjából.

A második dolog, tisztelt Hölgyeim és Uraim, amit szeretnék elmondani, illetve kérni a tisztelt ellenzéktől, hogy ha olyan helyzet áll elő, mint legutóbb is, akkor ne szavazzanak, sose szavazzanak Magyarország ellen. Egy dolog a kritika, és egy másik dolog szembefordulni a hazánkkal. Én most figyeltem Önöket – volt rá időm és lehetőségem –, és megerősödött bennem az a korábbi gyanúm, hogy az itt a feneség, az fertőzi a magyar politikát, hogy vannak itt emberek és pártok, akik egész egyszerűen jobban gyűlölnek bennünket, mint amennyire szeretik a hazájukat. Ez baj, mert ezt a határvonalat nem szabadna átlépni. Úgyhogy ahelyett, hogy árulónak nevezném azokat, akik Magyarország ellen szavaztak, de mégiscsak valahogy reagálva erre a helyzetre, azt tudom mondani Önöknek, hogy volt már ilyen a nemzetközi történelemben, és csak idézni tudom azt, amit Leonidász mondott egy hasonló helyzetben, amikor az őt elárulóknak, illetve Spártát elárulóknak csak annyit mondott: élj örökké.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A határvédelem jogáról annyit szeretnék még mondani itt Önöknek, hogy most bontakozik ki ez a vita, amit itt ismertettem. Nem tisztségviselőktől, nem bürokratáktól idéztem, hanem Európa meghatározó politikusaitól. Valóban fenyeget az a veszély bennünket, hogy a határvédelem megerősítésére hivatkozva olyan országtól, esetleg országoktól, mint amilyen mi is vagyunk, aki képes megvédeni a saját határát, aki egyetlen percnyi kétséget sem hagy afelől, hogy megvan az ereje és az elszántsága, hogy megvédje az ő schengeni külső határszakaszát, jogot akarnak elvenni. De miért? Ha meg kell erősíteni azokat, akik nem tudják megvédeni, akkor erősítsük meg. De miért kell tőlünk jogot elvenni? Miért kell elvenni Magyarországtól azt a jogot, hogy a határunkat mi magunk megvédjük? Majd mi tudjuk, kit kell, és kit nem kell beengedni. Mi pontosan tudjuk, hol kell kerítést építeni. Tudjuk pontosan, hány ezer és tízezer embernek kell ott szolgálatot teljesíteni. Miért akarja valaki Brüsszelből ezt a jogot elvenni mondván, hogy majd persze a magyarok parancsolnak, de azért ide jönnek Brüsszelből a nem tudom, kicsodák… Miért van erre szükség? Kérem, gondolkodjanak el ezen! Értelmes dolog ez? Ha nem értelmes a mi logikánk szerint, vagyis a magyar határvédelem ezt nem kívánja meg, ha van értelme egy ilyen javaslatnak, akkor más az értelme, nem pedig az, hogy megvédjék a határt. Azt akarják, hogy átadjuk a kapukulcsot. Ők akarják azt mondani, hogy ki jön be és ki nem, és nem az a céljuk, hogy megvédjük a határt, hanem, hogy beengedjük azokat, akiket ők szeretnének beengedni és befogadni, csak nem tudnak átvergődni a magyar határon. Ezért azt kérem az ellenzéktől, hogy ebben a kérdésben, a magyar határvédelemhez fűződő jogok csorbításának és elvételének kérdésében képviseljenek magyar nemzeti álláspontot, és kérem, hogy a saját pártcsaládjukban támogassák a magyar kormány álláspontját. Csak annyit szeretnék kérni az ellenzéktől, hogy nemzeti ügyekben álljanak a nemzet mellé.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!