2016. december 16., Brüsszel (Brussels)

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Hogy is kezdjek neki? Hiszen olyan mennyiségű témát emelt az asztalára az Európai Tanács tegnapi ülése, hogy nehéz benne rendet vágni. Talán használjunk egy magyar logikát: beszélünk arról, ami nekünk fontos elsősorban.

A legfontosabb az magyar szempontból, hogy a csúcsot megelőzően a visegrádi négy ország miniszterelnöke megbeszélést folytatott, ahol elfogadtunk egy közös nyilatkozatot, ezt – azt hiszem – nyilvánosságra is hoztuk, arra kérem Önöket, hogy tanulmányozzák azt, mert abban minden benne van, amit ma a migráció kapcsán Európáról, az európai pozíciókról tudni érdemes. Három dolgot szögezünk le világosan, ebben nincsen semmi új, de a ránk neheződő nyomás ellenére megismételjük ezt a három nyilvánvaló állítást, és ez önmagában egy fontos politikai eredmény. A határokat meg kell védeni, akik bejöttek, azokat ki kell innen vinni, és mindenkit, aki be akar jönni, illetve akiket innen kivittünk, azokat az unió területén kívüli nagy táborokban kell őrizni és különválogatni, hogy az Európai Unió tagállamai eldönthessék – ki-ki, külön-külön –, hogy kit kíván közülük beengedni a saját területére. Ez az a triász, az a három pillér, amin a V4-ek álláspontja nyugszik. Természetesen figyelemmel vagyunk a humanitárius kérdésekre, a nemzetközi jogra, ezt Önök mind pontosan tudhatják, de a megoldás lényegét illetően minden azon áll vagy bukik, hogy akkor most zárjuk-e a határokat vagy nem. Jelzem, hogy Magyarország a balkáni irányból Európa belseje felé haladó utat zárja, Görögország nem tudja zárni a határait, a törökök jóindulatán múlik Görögország helyzete, és Olaszország sem tudja, vagy nem akarja zárni a határait. Európai nézőpontból tekintve a helyzet Olaszországban drámai – ezt az új miniszterelnök nem is rejtette véka alá. Olaszország ez idáig inkább tranzitországként szerepelt, és most, hogy a migránsok között megnőtt az afrikai államokból érkezőknek az aránya, Olaszország egyre inkább célországgá válik. Ott a helyzet a miniszterelnök úr beszámolója szerint egyre nehezebb. Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim, a V4-ek tehát ezt az álláspontját alakították ki, Európa belsejét ma nem a balkáni útvonal felől, hanem Olaszország felől érhetik a migránsok.

A vitában, amely erről a napirendi pontról szólt, elmondtam, hogy a szlovák elnökség kiváló munkát végzett, komoly kompromisszumkeresési munkát láthattunk tőlük. Az, hogy nem találták meg a kompromisszumot, nem rajtuk múlott, hanem inkább azon az egyszerű ismeretelméleti tényen, hogy két olyan álláspont van egyszerre az asztalon, amit nem lehet összeegyeztetni, következésképpen nem lehet közöttük kompromisszumot sem találni – ez az igazság. Bár a záródokumentum továbbra is arra biztat bennünket, hogy tárgyaljunk, és mi tárgyalni fogunk, mert tárgyalni mindig jobb, mint nem tárgyalni, meg kompromisszumot keresni mindig jobb, mint nem keresni, de jó, ha tudjuk, hogy két egymást kizáró álláspont van az asztalon, úgyis mondhatnám, hogy amit a németek akarnak, azt a magyarok nem akarják. Hogy egészen pontosan fogalmazzak: azt nem tudjuk, hogy a németek mit akarnak, azt tudjuk, hogy a német kancellár mit akar. Amit a német kancellár akar, azt a magyarok nem akarják. A magyarok esetében tudjuk, hogy mit akarnak a magyarok, mert mi vagyunk az egyetlen ország, amelyik megkérdezte őket arról, hogy mit akarnak, következésképpen itt nem egy kormányálláspont áll szemben egy másik kormány álláspontjával, a német kormány álláspontja áll szemben a magyar nép érdekeivel, a saját maga által pontosan kifejtett érdekeivel és álláspontjával. Ezért van az, hogy a kompromisszumkeresés természetesen fontos, de látnunk kell, hogy most vagy szétosztottunk, vagy nem, és mintha a németek szét akarnának osztani, mi meg azt mondjuk, hogy csak mi dönthetünk arról, hogy ki tartózkodik Magyarországon – a két álláspont közötti különbséget, úgy tűnik, lehetetlen lesz eltüntetni.

A másik dolog, amit elmondhattam ennél a napirendi pontnál, a köszönet volt. Megköszöntük a V4 másik három országának, hogy folyamatosan küldenek határőrizeti, katonai és rendészeti segítséget, és külön köszönetet mondtunk Ausztriának, amely a legutóbbi időszakban csatlakozott a V4-eknek a magyar határt védő erőfeszítéseihez, és jelentős erőket állomásoztat Magyarország déli határainál. Ezt nyilvánosan megköszöntük Kern kancellárnak. Jól látható, hogy ilyen ügyekben, tehát nemzetbiztonsági ügyekben a párthovatartozás másodlagos, hiszen az osztrák kancellár a szocialistákat képviseli, rólunk pedig ez nem mondható el.

Azt is elmondtuk ennél a napirendi pontnál, hogy a balkáni útvonal ügyében nem kell megijedni, mert természetesen van egyfajta félelem, hiszen a törökök helyzete – függetlenül Erdoğan elnök mindenkori szándékától – törékeny, hiszen látjuk, hogy terrormerényletek történnek Törökországban. Ugye, húsz-egynéhány percen múlt, hogy a török elnök és családja életben maradt a legutóbbi puccskísérletben. Tehát függetlenül attól, hogy Erdoğan elnök éppen mit akar, maga Törökország helyzete is egy bizonytalansági tényezőnek tűnik, ezért joggal vetődik fel az a kérdés, hogy nem indul-e újra menekültáradat déli irányból, Törökország felől. Erre a mi válaszunk az, hogy ez nem zárható ki, de megijedni nem kell, mert a magyar határvédelmet éppen most erősítjük meg, teljesen új műszaki megoldásokat alkalmazva, és Magyarország képes arra, hogy Európa belsejét megvédje. Tehát lehet, hogy a balkáni útvonalon újra lesz mozgás. Megállapodtak a miniszterelnökök – engem is közéjük sorolva – arról, hogy egymást segíteni fogjuk egy ilyen helyzetben. De még ha az együttműködés nem is lenne sikeres, hogy minél délebbre állítsuk meg az újabb menekült-, illetve migránshullámot, akkor Magyarország egymagában is képes lenne arra, V4-es meg osztrák segítséggel, hogy a saját határainál bármekkora méretű fölfelé áramlást, délről érkező migránsáradatot megfékezzen és megállítson. Ezt elmondtam a tanács ülésén, hogy erre itt, Brüsszelben lehet számítani, megjegyzem: Bécsben és Berlinben is. Azt is elmondtam, hogy segíthetnének nekünk. Ezt eddig nem tapasztaltuk, leszámítva a V4-eket meg az osztrákokat. Horribile dictu, még Brüsszel is segíthetne nekünk – most egyelőre inkább nehezíti a munkánkat –, ha például az életszerűtlen szabályokat hatályon kívül helyezné. Kifejezetten kértem, hogy változtassuk meg azokat a szabályokat, amelyek lehetővé teszik, hogy azok a migránsok, akiknek a belépést elutasítottuk, de miután a bírói út a jogállamiság szabályainak megfelelően nyitva van a számukra, és a bírósághoz fordulnak, ugye, amíg az ítélet az ügyükben meg nem születik, addig Magyarország területére léphetnek, és ott szabadon mozoghatnak. Ne rejtsük véka alá: nagy részük, ha tud, azonnal nyugati irányba távozni akar az országból, és abban az esetben, ha az unió lehetővé tenné, nem tiltaná meg nekünk, hogy azoknak, akiknek a kérelmét elutasítottuk, de bírói utat vettek igénybe, a bírói döntés megszületéséig őrizetben maradhassanak, akkor senki sem tudná elhagyni Magyarországot nyugati irányba. De ezt a kérésemet és ezt a javaslatomat nem fogadta el tegnap este a miniszterelnökök tanácsa, tehát azt kell mondanom, hogy e tekintetben a status quo védői és a – mondjuk úgy, hogy – reformellenzéki erőviszony nem néz ki jól, mert mi, akik magunkat a reformellenzékhez soroljuk itt, Brüsszelben ilyen egyszerű és nyilvánvaló ügyekben, olyan ügyekben is, amelyek nem a mi, hanem a többiek érdekét szolgálná, sem tudunk eredményt elérni. Tehát egyelőre a bírói ítéletig szabadon mozoghatnak Magyarország területén a migránsok, de ezért a felelősség Brüsszelt terheli, és azért is őket terheli a felelősség, ha innen nyugati irányba távoznak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Fontos eredménynek tartom, hogy a miniszterelnökök megegyeztek arról, hogy az afrikai országokkal ugyanolyan megállapodásokat vagy olyan típusú megállapodásokat kell kötnünk, próbáljunk kötni, mint a törökökkel. Ugye, különböző országcsoportokat hoztunk létre. Én külön is javasoltam, hogy Egyiptom mindenképpen szerepeljen azon országok között, akikkel megállapodást fogunk kötni. Egyiptom kulcskérdés. Ott nem állunk olyan jól, mint jó néhány más országban. Megállapítható, hogy ahol ilyen megállapodásokat kötöttünk, és a helyi kormányzatokkal sikerült együttműködést kialakítani, és több ilyen példa is van, komoly eredményeket értünk el az onnan érkezők számának csökkentésében. Szeretném jelezni, hogy az a gondolat, amit korábban embertelennek, lehetetlennek és őrültnek minősített a nemzetközi sajtó és néhány nyugat-európai miniszterelnök is, amikor hangot adtam neki, és a javaslatomat megtettem abban a Schengen 2.0-ban, amire talán még emlékeznek, csak olyan gyorsan változik itt a nemzetközi politikában minden, hogy ez olyan, mintha évekkel ezelőtt történt volna, pedig ez tán néhány hónapja lehetett, akkor még hideget-meleget, de inkább hideget kaptam azért, amikor azt mondtam, hogy egy nagy menekülttábort kell európai biztonsági őrizet mellett fölépíteni, működtetni valahol, Líbia partjainál vagy Afrika erre alkalmas földközi-tengeri pontján. Ma ez az álláspont polgárjogot nyert. Ma arról beszélünk már, hogy hogyan tudnánk megoldani ezt a feladatot, kivel lehetne megegyezni, és hol lehetne ilyesmit létrehozni. Ez jól mutatja, hogy nem reménytelen még Brüsszelben sem olyan javaslatokat tenni, amelyeket persze elsőre el is utasítanak, később azonban a józan ész okán befogadnak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezen kívül beszéltünk biztonsági kérdésekről, ha megengedik, miután a NATO főtitkára is vendégünk volt. A NATO főtitkára azért volt vendégünk, hogy az európai biztonsági együttműködésről beszéljünk. Nyilván azzal a szándékkal érkezett, mi is ezért hívtuk meg őt, hogy elkerüljük, hogy a NATO és az Európai Unió leendő védelmi rendszerei között fölösleges párhuzamosságok jöjjenek létre, és elejét vegyük annak, hogy az európai védelem valamilyen NATO-ellenes vagy NATO-alternatív összefüggésben értelmeződjön. Helyes, hogy ez nem így értelmeződik. Ez ellentétes lenne Magyarország érdekeivel.

A NATO-nak megvan a maga szerepe, ugyanakkor ha összekötjük ennek az európai biztonság megteremtésére irányuló szándéknak a kérdését azzal, amit a szíriai helyzetben látunk – és Szíriáról tegnap hosszan cseréltünk eszmét –, akkor jól látható, hogy itt sok tennivalónk van még. Itt a legfontosabb, hogy nézzünk szembe a realitásokkal. Nem állítom, hogy ez tegnap este megtörtént, de ebbe az irányba mozdultunk el. Szíria ügyében nem erőteljes, hanem kifejezetten a nemzetközi mércéket tekintve határozott vagy durva nyilatkozatokat teszünk, illetve láttam, hogy tettek a miniszterelnöktársaim a csúcs után, és a közös nyilatkozatban is erőteljes megfogalmazásokat találhatnak. De be kell látnunk: hogyha szembenézünk a realitásokkal, akkor azt tapasztaljuk, hogy van jó szívünk, van erős hangunk, és nincsen erőnk. Ez tükröződik vissza, ennek a három dolognak a kombinációjából fakadó tehetetlenségérzés tükröződik vissza minden nyilatkozatból. Az a tanulsága Szíriának, ahol egyébként néhány európai uniós tagállam katonailag is részt vett a korábbi eseményekben, hogyha nincs tényleges katonai erőnk, annak a vége csak katonai vereség lehet. Most éppen ezt szenvedjük el Szíriában, és ha katonai vereség van, akkor marad helyette, mármint a győzelem meg az ügyek elintézése és az ott élő emberek tényleges megsegítése helyett maradnak a jó szándékú szólamok. Ezeket se becsülöm le, a jó szándék kinyilvánítása szerintem fontos. Nekünk is fontos meggyőződésem szerint, mert önbecsülési kérdésről is szó van, meg a szíriaiaknak is fontos, hogy érezzék, hogyha már katonailag nem is, de legalább diplomácia meg a nemzetközi büntetőjog eszközeivel ott vagyunk az ő oldalukon, de sajnos a jó szándékú szólamok nem oldják meg azt a katonai helyzetet, amit most Szíriában mások katonai erővel megoldanak.

És ha arról beszélünk, hogy nézzünk szembe a realitásokkal, akkor rögtön idekapcsolhatjuk Ukrajnát is, hogyan akarna a közös katonai erő nélkül, az európai hadsereg szót nem használom, mert ezt tegnap mellőzte a miniszterelnökök gyülekezete, tehát hogyan akarnánk Európától távoli területeken katonai erőt alkalmazni úgy, hogy nincsen európai közös haderő, miközben arra sem vagyunk képesek, hogy Ukrajnába befolyást gyakoroljunk az ottani katonai eseményekre? Sőt, nemcsak a katonai eseményekre nem tudunk befolyást gyakorolni – Ukrajna hosszú napirendi pont volt –, hanem még arra is képtelenek vagyunk, és ez már nem katonai kérdés, hanem politikai kérdés, hogy megadjunk egy olyan dolgot az ukránoknak, amihez semmifajta katonapolitikai megfontolás nem kell, ami előtt semmifajta jogi akadály nem magasodik, és amivel szemben senki sem tud, akar vagy mer nyilvánosan érvelni. Ez pedig az azonnali vízummentességnek a kérdése. Még ezt sem adjuk meg. Ehelyett hosszú órákon keresztül vitatkozunk arról, hogy a hollandok által megtorpedózott és kis híján kisiklatott vagy zátonyra futtatott szabadkereskedelmi megállapodást egy újraélesztéssel hogyan hozzuk vissza az élők sorába. Ezt elvégeztük tegnap, tehát az újraélesztés sikerült, ez egy komoly eredmény, csak közben nem szabad, hogy eltűnjön a horizontról vagy a szemhatárról az a tény, hogy hónapok óta képtelenek vagyunk, miután már minden jogi akadály elhárult, hogy Ukrajnának megadjuk a vízummentességet. És ha ezt nem adjuk meg nekik, akkor mi az, amit ténylegesen teszünk Ukrajna érdekében? Úgyhogy ukrán ügyben nagy vita volt. Azt kell mondanom, hogy a V4-ek álláspontja markáns volt és határozott, azt kell mondanom, hogy a V4-ek álláspontja erőteljesen ukránpárti álláspont volt teljesen függetlenül attól, hogy ki mit gondol az Oroszországgal szemben folytatható ésszerű és helyes politikáról, ettől teljesen függetlenül mind a négyen nagyon erőteljes ukrán érdekeket képviselő közös V4-es álláspontot fejtettünk ki. Ez jó hír a jövőre nézve. Ne felejtsék el, hogy 2017 júliusától Magyarország látja el a V4-ek munkájának koordinálását, és nyilvánvalóan az ukránok megsegítése, ha már európai összefüggésben nem sikerül, legalább V4-es keretben elvárható, és meg is fogjuk tenni ennek érdekében a szükséges kísérleteket.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Beszéltünk migrációról, beszéltünk Ukrajnáról, beszéltünk a NATO-főtitkárról, a katonai együttműködés kérdéséről. Talán még egy kérdésről kell beszélni, amiről hosszú és keserű vita alakult ki tegnap. Egyáltalán nem mondhatnám, hogy kellemesen éreztem magam. Ez a vita a rezsicsökkentésről szólt, persze nem ilyen primitíven és durván, mint ahogy most ezt én idelöktem maguk elé, hanem európai, elegáns, jogfilozófiai keretekben. A rezsicsökkentés betiltásának európai, szalonpubis álneve az energiaunió, és az energiaunióról, ahogy az lenni szokott, anélkül, hogy eldöntöttük volna, hogy az mi is, egy-két évvel ezelőtt azt a döntés hoztuk, hogy az lesz. Ezért most minden dokumentumban leszögezzük, hogy az márpedig lesz, tehát energiaunió lesz. Azonban, hogy mit jelent a közös energiapolitika, az elemeit most rakjuk össze, és most derül ki, hogy vannak olyan elemek, amiket a tagállamok egy része vagy többsége szeretne, más államok meg nem szeretnének, és vannak olyan elemek, amiket egy-egy ország szeretne, a többség meg nem. Minden országnak van valamilyen problémája szinte kivétel nélkül, amelynek van komoly energiatermelő potenciálja, az ő ügyeiket itt most nem említem föl. Talán a lengyelekét érdemes fölemlíteni, mert sok mindent láttam már az unióban, de amit most a lengyelekkel csinálnak, olyant még nem láttam, vagy amit akarnak tenni, nem láttam. Úgyhogy fel is kellett szólalnunk a lengyelek mellett, és ki kellett állni Lengyelország mellett. Itt egy olyan részletszabályozást fogadott el az emisszió, tehát a kibocsátásra vonatkozó közös energiapolitika keretében a bizottság, amiben olyan mértékegységet határoznak meg, ami egyedül a lengyeleknek rossz. Tehát ahogy Pesten mondják, ha van a kiszúrásnak klasszikus esete, akkor ez az, tehát azt kell mondanom, hogy azért legalább a látszatra kellene adni. Ezt el is mondtam. Hogy az emissziós értékeknek olyan meghatározása, hogy az egyetlen országnak rossz, és senki mást nem érint hátrányosan, nem tekinthető az európai szellemtől vezérelt megoldásnak. Most ez a lengyelek dolga, de miután fontos szövetségesünkről van szó, ezért itt is ki kellett állni. De van egy magyar ügy is. Ennek a vitának a tartalmi elemeit most nem nyitottam meg, hanem bejelentettük a lengyelekkel közösen, és a szöveg is viseli ennek nyomát, hogy bár akarunk, sőt határidőt vállalunk az energiaunió létrehozására, vannak nagyon súlyos problémák, amelyeket az energiaunió véglegesítése előtt meg kell oldani. Lábjegyzetben itt utána feltüntetjük Lengyelországot, de talán még Magyarországot is, de lehet, hogy csak a lengyeleket. A végső szöveget éjjel rakták össze, a lengyelek nevét említik. Ez azt a problémát rajzolja ki a szemünk előtt, hogy ebben az energiaunióra vonatkozó csomagban van egy olyan szabály, ami meg akarja tiltani az államoknak az árszabályozást. A V4-eken is tárgyaltunk erről, azt mondhatom most nyugodtan Önöknek, hogy Magyarország ebben a küzdelemben nem marad egyedül. Tehát van még olyan ország – szerintem nem is egy –, amelyik lehetetlennek tartja, hogy Brüsszel megtiltsa, nevezzük úgy, hogy a rezsicsökkentést vagy jogi nyelven fogalmazva: az állami árszabályozás lehetőségét. Azt gondolom, hogy márciusban kerül a csúcs elé az energiaunióról szóló részletes előterjesztés, és ezt a küzdelmet, amiről most itt, Önök előtt beszéltem, ott fogjuk majd megvívni. Ez jól mutatja, hogy nem egy egyszerű jogalkotási kérdésről van szó, nem egy európai filozófiai kérdésről, hanem több százezer magyar családot húsbavágóan érintő kérdésről.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Azt hiszem, hogy a legfontosabb kérdéseket sikerült érintenem.

Köszönöm szépen a figyelmüket, és ha válaszolhatok a kérdéseikre, örömmel megteszem.