Kormányportál

Orbán Viktor az Európai Tanács ülését követő sajtótájékoztatójának szó szerinti leirata, amely 2017. március 10-én hangzott el Brüsszelben.

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Kétnapos miniszterelnöki csúcsot tartott az Európai Unió. A „Konklúziók” címet viselő szöveget talán megkapták, vagy ha nem, akkor hamarosan meg fogják kapni. A saját logikám szerint három nagy kérdésről cseréltünk eszmét, és hoztunk döntéseket is. Az első az volt, hogy az Európai Tanács, tehát a miniszterelnökök gyűlésének az elnökét kellett megválasztanunk. A második, hogy nekem meg kellett oldanom, hogy a legutolsó otthoni, magyar migrációs jogszabályokat az itteni, európai nemzetállami, tagállami vezetőkkel elfogadtassam. És a harmadik feladat pedig az volt, hogy megvitassuk Európa jövőjét annak apropóján, hogy nemsokára hatvanadik éve lesz napra pontosan, hogy az Európai Unió római szerződését aláírtuk, és ezért Rómában lesz egy európai uniós csúcs, ahol szeretnénk a választópolgárokhoz üzenetet, európai programot intézni. Ennek a megszövegezését, még pontosabban egy ilyen üzenetnek, egy Európa jövőjéről szóló dokumentumnak az alappilléreit próbáltuk meghatározni a mai napon.

Ami az Európai Tanács elnökének ügyét illeti, Donald Tuskot választottuk meg az Európai Tanács elnökének. Magyarország számára ez a döntés Európáról szólt, Európa működőképességéről, és nem egyik vagy másik tagállamról. Tudomásul kell vennünk, hogy az európai politika pártpolitikai alapon működik, a magyar kormányzópártok az Európai Néppárthoz tartoznak, és csak egyetlen jelölt volt, aki az Európai Néppárthoz tartozott, így azt az ígéretemet nem tudtam tartani, amit Kaczyński elnök úrnak tettem. Tekintettel arra, hogy a lengyel kormány jelöltje még az ülés előtt kilépett az Európai Néppártból, Saryusz-Wolski barátom, és így nem volt már csak egyetlen európai néppárti jelölt. Egyébként arról, hogy ez a helyzet előállt, előzetesen levélben a lengyel miniszterelnököt még a brüsszeli csúcs előtt egy vagy két nappal tájékoztattam, tehát senkit semmilyen meglepetés nem érhetett. A helyzet azonban feszült volt ennél a napirendi pontnál, ezért meggyőződésem, hogy itt most higgadtságra lesz szükség a következő időszakban. Ami bennünket illet, mindent megtettünk, hogy egy ésszerű kompromisszumot tudjunk létrehozni, de személyi kérdésekben nagyon nehéz kompromisszumot, különösen ésszerű kompromisszumot tető alá hozni. Szeretném jelezni, hogy ez egy olyan csata volt, ami nem volt megnyerhető a lengyel részről, tehát bele kell törődnünk abba a döntésbe, ami született, akkor is, hogyha egyébként van olyan tagállam, méghozzá Lengyelország, amelyik számára ez nem fogadható el. Fontos a lengyel–magyar kapcsolatok szempontjából azt aláhúzni, hogy ez a mostani döntés nem befolyásolja a lengyel–magyar szövetséget, továbbra is szilárdan állunk Lengyelország mellett minden olyan ügyben, amely méltánytalan támadásokat jelent Lengyelország ellenében. Ilyenből szép számmal vannak itt az Európai Unióban. Tehát ettől a mostani személyi döntéstől függetlenül Lengyelország számíthat Magyarország szolidaritására. Ezt a vitát senki sem használhatja fel egyetlen tagállam ellen sem, ezért Lengyelországnak is kijár a tisztelet és az egyenlő elbánás a jövőben. Egyébként pedig a lengyelek iránti megbecsülésünk és a Kaczyński elnök úr iránti baráti érzelmeink változatlanok. Ennyit mindaz, amit a személyi döntésről tudok most mondani Önöknek.

Ami a migrációs vitát illeti, úgy tudom összegezni az eredményt, hogy a tagállamok miniszterelnökei nem emeltek kifogást és nem tiltakoztak, amikor tájékoztattam őket az új magyar jogszabályról; aláhúzva, hogy egyébként ennek a jogszabálynak a tartalma megegyezik azokkal a szempontokkal és igényekkel, amelyeket korábban éppen a németek meg az osztrákok vetettek fel. Vagyishogy Magyarország területéről semmilyen jogi kibúvó vagy kiskapu fölhasználásával sem érkezhet senki Németország vagy Ausztria területére, akinek az ügyét véglegesen nem bírálták el Magyarországon. Ennek a föltételei létrejöttek. Senki nem léphet be Magyarország területére, ezért nem is mozoghat szabadon olyan személy, akinek a személyazonosságát, Magyarországra érkezésének okát és szándékait nem tisztáztuk és nem döntöttük el, hogy beléphet-e Magyarország kapuján keresztül az Európai Unióba vagy nem, tehát mindenki őrizetben marad. Az őrizet kifejezés nagyon pontos jogi kifejezés, nem azonos egyébként a fogsággal, mert a fogság az a helyzet, hogy abból nem lehet távozni, viszont ebből az idegenrendészeti őrizetből lehet távozni kifelé. Tehát befelé nem lehet jönni az unió területére, de senki sincs letartóztatva, tehát aki úgy gondolja, hogy nem akarja ebben a tranzitzónában megvárni az ügyének végleges lezárását, Szerbia irányába távozhat. Ezért nem zárunk be senkit sehova, de be se léphet Magyarország területére. Aki ezt nehezen tudja elképzelni, annak ajánlom, hogy analógiaként a reptereket képzelje el, tehát körülbelül a repülőtéri tranzitzóna az, ami hasonlít ahhoz a jogi megoldáshoz, amelyet a magyar határon ma érvényesítünk. Ezt egy sikernek tartom, hogy a tagállamok miniszterelnökei megértették, és nem tiltakoztak az új jogszabályunk ellen. Hogy a brüsszeli bürokratákkal mire megyünk, az egy másik történet, itt nemcsak tagállami miniszterelnökök vannak Brüsszelben, hanem bürokraták sok ezerszám, és nekik szoktak lenni leginkább kifogásaik, és nekik van hatalmuk és jogköreik, amelyekkel megpróbálják Magyarországot arra kényszeríteni, hogy nekik nem tetsző esetekben változtassuk meg a döntéseinket és a szabályainkat. Ez a csata még előttünk van, de úgy érzem a mostani miniszterelnöki csúcs tapasztalatai alapján, hogy jó esélyekkel bocsátkozunk bele ebbe a küzdelembe is.

Ami Európa jövőjét illeti, kétségkívül egy nehéz, pontosabban fogalmazva izgalmas időpontban ér bennünket a római szerződés hatvanadik évfordulója, hiszen nem kisebb feladat vár ránk, minthogy definiáljuk, hogy hol is van Európa helye az új világrendben azután, hogy az angolszászok, illetve egész pontosan Nagy-Britannia elhagyta az Európai Uniót. Mit jelent mindez a számunkra? Milyen biztonsági, milyen külpolitikai, milyen gazdaságpolitikai konzekvenciái vannak mindennek? Ezeket a kérdéseket vitatjuk rendszeresen. Én azt javasoltam, hogy optimista álláspontot foglaljunk el, először is tegyük világossá, hogy Európa minden nehézség ellenére továbbra is a világ legjobb helye. Tehát mindenképpen helyezzünk hangsúlyt arra, amit eddig elértünk, és az európai kultúra, az európai civilizáció, az európai gazdaság a II. világháború utáni időszakban példátlan eredményeket ért el. És ha ma megnézzük, hogy hol lehet a legjobban, a boldogság legnagyobb esélyével berendezkedni egy emberéletet a világon, akkor Európa jó eséllyel pályázik a legjobb hely címére. Ezt semmiképp ne hallgassuk el, és tegyük világossá, hogy ennek a pozíciónak a megőrzése a következő évek célja is. Ugyanakkor indítványoztam, hogy a tagállamok jogaira vonatkozó világos és egyértelmű szövegrészek készüljenek, tehát semmifajta lopakodó hatáskörelvonásra, alkotmánymódosításra, alapszerződés-módosításra ne teremtsen jogalapot a most elfogadandó dokumentum. Tegyük világossá, hogy a tagállamok jogai nem vonhatók el, tegyük világossá, hogy nem akarunk visszalépni, és nem akarjuk lerombolni azt, amit eddig elértünk. A Benelux államok is készítettek a V4-ekkel párhuzamosan egy papírt, annak a gondos olvasása fölveti azt a kétséget, hogy vajon az a papiros és a Benelux államok szándéka nem bizonyos dolgok visszacsinálására irányul-e? Itt ezt majd alaposan meg kell beszélni a Benelux-barátainkkal, ezért lesz is egy V4–Benelux csúcstalálkozó, ezt most eldöntöttük, valamikor a nyár elején ezt a lengyel elnökség időszakában fogjuk tető alá hozni.

A többsebességes Európa kérdését is próbáltuk körüljárni. Ugye, Magyarország számára a tagállami jogegyenlőség egy fontos dolog, ugyanakkor mi nem akarunk egy rosszul szervezett családra hasonlítani, ahol az a dilemma áll a család előtt, hogy vagy mindenki megy kirándulni, vagy mindenki otthon marad. Tehát ezt az állapotot nem szeretnénk, szerintünk egy ilyen családban élni nem túl biztató, és nem túl vonzó dolog, mert aki kirándulni akar, az menjen kirándulni, ettől még az otthonunk közös marad, de ne kényszerítsük egymást olyasmire, amit a másik egyébként nem akar, még ha az együttélés bizonyos kereteit mindannyiunknak be is kell tartani. Úgyhogy a magyar álláspont az, hogy kétsebességes Európa nem jöhet létre, tehát nincs elsőrendű és másodrendű Európa, nincs mag és periféria, egyáltalán: ez a kétsebességes Európa a legellenszenvesebb gondolatok közé tartozik a számunkra. Ugyanakkor a megerősített együttműködés eszközrendszerét fölhasználva mi azt nem ellenezzük, hogy egyes országok különböző ügyekben előrébb haladjanak, előrébb jussanak, mint mások. Van közép-európai pozitív példa is, amit ma fölidéztünk a tanácskozáson, például a szabadalmi jogok esetében van olyan szabályozás, amihez a legtöbb közép-európai csatlakozott, és jó néhány nyugat-európai pedig nem csatlakozott, vagy az európai ügyészség kérdése, ahol néhány közép-európai és nyugat-európai ország nem csatlakozott, mások pedig létre akarják hozni az európai ügyészség intézményét. Tehát hagyjuk egymást, hogy mindenki a saját érdekeinek megfelelően, bizonyos keretek között előrébb mozdulhasson, mint a többiek. Aki kirándulni akar, kirándul, aki otthon akar maradni, az hadd maradjon otthon.

Összességében azonban nem ez jelentette a legnagyobb problémát Magyarország számára a jövőről szóló dokumentum esetében, hanem a migrációra vonatkozó megjegyzés. Itt sajnos megint felszínre jött az a dilemma, ami az egész migrációs ügy mögött húzódik meg. A szöveg készítői és a javaslattevők, és azt gondolom, hogy nagyon sok ország itt, az Európai Unióban a migráció kapcsán úgy nyilatkozik, hogy azt humánusan és jól kell menedzselni. A mi álláspontunk pedig az, hogy ellen kell állni a migrációs nyomásnak, és ez két teljesen különböző filozófia. A mi célunk nem az, hogy rendezett körülmények között behozzuk a migránsokat Európába, a mi célunk az, hogy ne jöjjenek be a migránsok Európába, vagy ha valaki beengedi őket Európába, utána ne akarja a nyakunkra küldeni őket. Ez egy nagyon világos álláspont, és ezt elég határozott nyelvezetben kellett elmondanom, azt indítványozva, hogy vagy ne foglalkozzunk ebben a dokumentumban a migráció kérdésével, elegánsan zárójelbe tehetjük egy időre ezt a problémát; ha igen, akkor pedig a mi álláspontunk markánsan jelenjen meg, miszerint vannak országok, amelyek nem kívánnak migránsokat befogadni, és ellen kívánnak állni a migrációs nyomásnak, és nem az a céljuk, hogy humánusan kezeljék, hanem hogy nem akarják megváltoztatni sem kulturális, sem etnikai összetételét a hazájuknak. Ez volt talán a legélesebb dolog a vita kapcsán.

Nem tudom, hogy kell-e, vagy lehet-e, vagy érdekli-e Önöket, hogy tájékoztassam arról, hogy az osztrák kancellárral is volt egy remek kétoldalú megbeszélésem. Ha nincs tiltakozás, akkor röviden erről is beszámolok. Ez egy nagyon nehéz helyzet. Az elején azt kellett tisztázni az osztrák kancellárral, hogyan ne értsünk egyet. Úgy ne értsünk egyet, mint Faymann kancellár úrral, hogy rögtön le is romboljuk az osztrák–magyar együttműködés lehetőségeit, vagy úgy ne értsünk egyet, hogy közben mindketten biztosítsuk egymást a kölcsönös személyes és a népeinket megillető elismerésről, és a viták ellenére is tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy fönntartsuk a jó osztrák–magyar együttműködést. Ezt kellett az elején eldönteni. Arra jutottunk, hogy mind a kettőnkben megvan a szándék arra, hogy bár most súlyos konfliktusok vannak a két ország között, mégis törekedjünk arra, hogy a lehető legtöbbet tartsunk fönn a jó osztrák–magyar jószomszédi viszonyból. Mind a ketten értéknek tartjuk a jó osztrák–magyar kapcsolatokat, és a jövőben is lesz jelentősége annak, hogy ez a két ország képes-e, és ha igen, akkor milyen mértékig együttműködni egymással. Tehát próbáljuk a konfliktusokat az adott, pontosan körülhatárolt témára visszaszorítatni, tehát ne egy általános kapcsolatmegromlás legyen, hanem határoljuk körül azokat a problémákat, azokat a kérdéseket, amiben nem értünk egyet, és nézzük meg, hogy tudunk-e valamilyen megoldást találni. Természetesen ezeket a kérdéseket másképpen ítéljük meg. Az osztrák fél úgy látja, hogy ő az Európa jogszabályai szerint, annak keretein belül jár el, amikor most megváltoztat néhány munkavállalási és szociális szabályt, én pedig úgy látom, hogy Ausztria kilép az európai uniós jog kereti közül. Ők úgy látják, hogy a magyarokat nem fogja hátrány érni a döntéseik eredményeképpen, én meg úgy látom, hogy de igenis fogja, és ezt nem akarjuk elfogadni. Ezt a vitát végig akarjuk vinni. Én két dolgot tudok tenni, illetve a magyar kormány két dolgot tehet. Az egyik, hogy az európai uniós fórumokon föl fogunk lépni, hogy az európai jog kereteiből kicsúszott osztrák szabályozásokat visszatereljük az európai jogszerűség talajára. Ez egy jogvita lesz majd. A másik pedig, hogy szerettem volna világossá tenni, hogyha Ausztria megbontja a jó osztrák–magyar gazdasági egyensúlyt az egyik oldalról, akkor mi a másik oldalon erre reagálni fogunk. A mi fölfogásunk ugyanis az, hogy az osztrák–magyar gazdasági kapcsolatok a legutóbbi időkig kifejezetten jól működtek. Tehát mi semmi okát nem látjuk annak, hogy ezeken változtatni kellene. Úgy gondoljuk, hogy ez jó volt mind a két félnek. Nyilván azért is alakult ki ez a helyzet, mert mind a két fél megtalálta ebben a maga érdekét. A magyarok is elégedettek voltak meg az osztrákok is. Az osztrákok nyilván elégedettek lehettek a magyarországi befektetéseikkel, hiszen óriási tőkeerővel ruházhatnak be Magyarországon, ha úgy tetszik, tőkedömpinget alkalmaznak, és mi is elégedettek voltunk azzal, hogy az Európai Unió szabad mozgásának lehetőségét kihasználva magyarok dolgozhattak és kaphattak fair elbánást, egyenjogú megítélést Ausztria területén. A mi fölfogásunk szerint ennek az idillnek a megbontásáért nem a magyarok a felelősek, hanem Ausztria, mert ő akar új szabályokat bevezetni. Ezeknek az új szabályoknak a hatása nem teljesen világos. Erről eltérő becslése van a magyar kormánynak, és eltér az osztrák kormány becslése. Abban maradtunk, hogy monitorozni fogunk, ami azt jelenti, hogy követni fogjuk az eseményeket. Hogy közös bizottságot is állítunk-e föl, ezt még nem tudom, de Magyarország mindenképpen fölállít a magyar gazdasági élet szereplőit és a magyar kormányzat szakértőit is magában foglaló, nyomkövető vagy nyomon követő bizottságot, amely majd összesíti a magyar döntéshozók számára, hogy a magyarok helyzete Ausztriában, a magyar munkavállalók helyzete Ausztriában romlott-e vagy sem, és ha igen, milyen mértékben. És én azt ígértem meg az osztrák kancellárnak, hogyha romlott a magyarok helyzete, akkor fair és ezzel arányos helyzetromlás fog bekövetkezni az osztrákok magyarországi helyzetében is, mert az egyensúlynak létre kell jönnie. Ha alacsonyabb szinten, mint ahol eddig volt, akkor alacsonyabb szinten, de balekok nem vagyunk, és az egyensúlyról nem mondhatunk le. Tehát a fogadjisten pontosan olyan lesz, mint az adjonisten, nyílt lapokkal játszunk: fair, átlátható, transzparens helyzeteket szeretnénk látni, ezért minden kérdést teljes nyíltsággal fogunk megbeszélni az osztrák barátainkkal. Azt is kérte az osztrák kancellár, hogy semmiképpen ne használjak fenyegető tónust, úgyhogy amit most mondtam, azt ne tessék fenyegetésnek venni.