Kormányportál

Orbán Viktor a Modern Városok Program salgótarjáni állomásán elmondott sajtónyilatkozata, amely 2017. március 21-én hangzott el Salgótarjánban.

Engedjék meg, hogy én is tisztelettel köszöntsem mindannyiukat. Külön is tisztelettel köszöntöm a polgármester urat és a megye parlamenti képviselőit, a kormányhivatal vezetőjét hasonlóképpen.

Mindig nagy a várakozás, amikor egy ellenzékhez tartozó polgármester által irányított városba megy el tárgyalni a miniszterelnök. Most egy házasságkötő teremben vagyunk. Szeretném jelezni, hogy nyilvánvaló biológiai és nyilvánvaló politikai okokból házasság nem lesz, megállapodás viszont van. A megállapodáshoz korrekt tárgyalásokon keresztül jutottunk el, egy alapos és őszinte tárgyalás után vagyunk. Az aláírt megállapodást pedig a legszerényebb, visszafogott tónusban is nagy ívűnek kell tekinteni. Meggyőződésem, hogy ez a megállapodás azért nem ritkítja a párját, mert nincs neki, tehát ilyen megállapodás ennek a városnak a történetében valószínűleg még soha sem köttetett meg az ország éppen aktuális kormányzata és a várost vezető polgármester között.

Szeretném röviden elmondani Önöknek, hogy mi milyen szándékkal érkeztünk ide Salgótarjánba. Egy tágasabb történelmi horizonton úgy látjuk az Önök városát, hogy az utolsó olyan megyeközpont Magyarországon, ahol még mindig erősen él az az érzés, hogy ez egy vesztes város, hogy a rendszerváltásnak a vesztese. 27 év telt el a rendszerváltás óta. Nem engedhető meg, hogy Magyarországon legyen olyan megyei jogú, tehát komoly, közigazgatási, politikai és gazdasági súlyt betöltő város, amely egy 27 évvel ezelőtti politikai változás vesztesének érzi magát még mindig. Ezt az állapotot szeretnénk fölszámolni. Az volt az első számú célunk, hogy egy olyan megállapodást tudjak kötni a polgármester úrral, ami vesztes városból Salgótarjánt győztes várossá teszi, és olyan fejlődési pályát rajzoljunk fel közösen a polgármester úrral, amelyen ha végig tud menni a város, mire a végére ér, akkor az itt ülő emberek azt fogják mondani, hogy na, ez egy olyan hely, amely megragadta a történelmi lehetőséget, és amely egy sajátos minőséget, kulturális, gazdasági erőt hozott létre, amire joggal lehetnek büszkék az itt élő emberek. A megállapodással szembeni elvárása a kormányzatnak ezen a magas horizonton volt.

Csináltunk már ilyet. Nem gondoltam, hogy ez egy reménytelen kísérlet volna, hiszen ugyanilyen helyzetből, magát a rendszerváltás vesztesének érezve indult el és lett sikerváros Tatabánya meg Dunaújváros, és azt is megcsináltuk. És hogyha azokból az iparvárosokból lehetett létrehozni olyan városokat, amelybe ma, ha Önök elmennek, és beszélnek az ott élő emberekkel, és megnézik a számokat, és megnézik az életminőséget, és megnézik a befektetőket, magyarokat és külföldieket, az ott tanuló diákokat meg szülőket, akkor ezek az emberek büszkék a városukra Tatabányán is meg Dunaújvárosban is. Pedig nem így nézett ki a dolog néhány évvel ezelőtt. Az a pálya, az a cél, amit kitűztünk, nem lehetetlen, hiszen van előképe a saját, magyar történelmünkben.

Most természetesen ahhoz, hogy egy ilyen megállapodást létre tudjunk hozni, az első számú föltétel az volt, hogy őszintén beszéljünk egymással. Itt a politikai különbözőségekről nem kívánok beszélni, mert azok nyilvánvalóak, de nem akarunk úgy csinálni, mintha ezek nem lennének. Azt a megállapodási ösvényt kerestük, ahol el tud jutni egy szocialista polgármester és egy konzervatív, nemzeti, keresztény miniszterelnök egy olyan megállapodáshoz, amelyet jó szívvel tudunk mindketten ajánlani Salgótarján népének. Szerintem ez a megállapodás ilyen. A polgármester úr egyenesen beszélt, és megmondta, hogyha megnézem az iparűzési számokat, a mostani gazdasági teljesítményt, az adóbevételeket, akkor ilyen ívű pályát, mint amit szeretnénk, önerőből Salgótarján a maga számára nem tud fölrajzolni. Egyszerűen azért, mert ehhez nincs elegendő pénze. Annak is örül, hogyha okos gazdálkodással, ami nem könnyű feladat, addig nyújtózkodva, ameddig a takaró ér, ami egy fontos városvezetési szempont, egyáltalán működtetni tudja a várost. Még így is, a működtetés oldalán is rendszeresen szükség lehet, mint ahogy a múltban volt, a jövőben is lehet a kormányzattól érkező támogatásra. Nincs annyi helyi erő, amiből egy nagy ívű fejlődési pályát ez a város meg tudna futni. Ezért a városnak is az az érdeke, nekünk is az az érdekünk, hogy kormányzati forrásokat juttassunk Salgótarjánba úgy, hogy ezt a fejlődési ívet a város bejárhassa.

Nem ez az első eset, hogy segíteni próbálunk Salgótarjánon. 2012 decemberében – ha jól emlékszem – éppen itt, ebben a városban jelentettem be, hogy az összes önkormányzattól átvállaljuk a korábbi adósságot. Ez azt jelentette az Önök városa számára, hogy emlékeim szerint 3,5 milliárd forint körüli összeget, mint adósságot levettünk a város válláról annak érdekében, hogy könnyebben tudjon futni. Ez az előtörténet is azt mutatja, hogy Magyarország számára Salgótarján fontos, tehát szeretném, hogy az itt élők tudnák, hogy Magyarország szeretné Salgótarjánt olyan városnak látni, amely fejlődik, és amely városra egész Magyarország okkal lehet büszke. Tehát Salgótarján nem egy elhagyott, nem egy elfelejtett, nem a világ végén lévő város, hanem egy olyan város, amelyre Magyarországnak szüksége van. Meggyőződésem, hogy egy ilyen salgótarjáni fejlesztési program mögött, ha megkérdeznénk a magyarokat, nemcsak a salgótarjáni illetőségűek lennének ott, hanem ott lenne egész Magyarország, mert mindenkinek fontos, hogy egy ilyen, nagy hagyományú, volt iparváros megtalálja a helyét a XXI. század Magyarországán.

Nekem személyesen is fontos, megmondom őszintén. Én ezt tekintem igazán teljesítménynek. A belvárosból csinálni Budapesten egy olyan területet, amelynek a világ csodájára jár, az is egy szép feladat, meg Székesfehérvárból európai szintű várost építeni, meg Debrecennek megadni a lehetőségeket, szép feladatok, de nem foghatók szakmailag ahhoz a szépséghez, amit Tatabánya, Dunaújváros vagy éppen Salgótarján modernizálása, korszerűsítése és fejlődési pályára állítása jelent. Nekem személyesen is fontos, hogy ez a program sikeres legyen. Ezzel a szándékkal is írtam alá. Fogok mondani számokat, amelyek első pillantásra megdöbbentően nagynak fognak tűnni, de miután egy szerződésben aláírtuk, vállaltuk a teljesítését, meg az ütemezése is megvan, ezért, kérem, hogy higgyék el ezeket a számokat.

Az első dolog, amit szeretnék megemlíteni, a polgármester úr szavaihoz kapcsolódik. Korábban senki nem hitte, amikor azt mondtuk, hogy – márpedig ennek a vidéknek akkor van esélye fejlődésre, hogyha – a négysávos közúti közlekedést elhozzuk a városig. Mégis most, ahogy jöttem, láttam, hogy ez történik, pedig korábban sokan egy fabatkát sem adtak volna ezért, de ez megvalósul. Mindenki láthatja, hogy ez történik, és a polgármester úrral abban állapodtunk meg, hogy a mérnökeinket most arra fogjuk megkérni, hogy tervezzék meg a Salgótarjánt elkerülő négysávos utat, ami aztán elfuthat az országhatárig, és én pedig a szlovákok miniszterelnökével megpróbálok megállapodni arról, hogy ők is hozzák le a jó minőségű közlekedés lehetőségét a szlovák–magyar határra, és így Salgótarján nemhogy nem a világ végén lesz, ha nem is a világ központjában, de a szlovák–magyar tengely egy fontos helyén helyezkedik majd el. Számokat nem mondok, de 40 és 50 milliárd forint közötti nagyságrend az, amiről beszélünk.

A második fontos dolog, hogy a polgármester úr buszokat kért, nem is keveset, és nem is olcsón, amit mi megértünk, elektromos buszokat. Abban maradtunk a polgármester úrral, hogy ennek a városi közlekedésfejlesztésnek bele kell illeszkednie az országos közlekedési és tömegközlekedési koncepcióba, ezért egy közös munkabizottságot állítunk föl annak érdekében, hogy megtaláljuk a legjobb megoldást, amellyel Salgótarján tömegközlekedését meg lehet szervezni.

A polgármester úr kért 1,7 milliárd forintot egy új, helyi autóbusz-pályaudvar és parkoló kialakítására. A bontást mindent beleértve tudjuk támogatni, tehát ezt a régi autóbusz-pályaudvart fölszámoljuk, és a polgármester úr tervei szerint fogjuk átalakítani.

Az ipar és a gazdaság fejlesztése érdekében azt az összeesküvést hoztuk tető alá a polgármester úrral, hogy ebben a városban tűnjön el az utolsó ipari rozsdafolt is, tehát ha mi egy fényes jövőt akarunk Salgótarjánnak – márpedig azt akarunk –, ahhoz nem passzolnak a barnamezős rozsdafoltok. És ne egyes területekről beszéljünk, hanem azt a célt tűzzük ki, hogy az összeset föl fogjuk számolni. Egy olyan városrehabilitációs programot indítunk, ahol az összes barnamezős foltját ennek a városnak át fogjuk alakítani. A polgármester úr becslései szerint ez 40 és 45 hektár közötti terület lehet. Amit lehet, ebből bevonunk új ipari park formájában az ipari termelésbe, amit meg más célra kell használni, azt más célra fogunk használni. Itt egy tízmilliárdos nagyságrendről, összegről beszélünk.

A polgármester úr azt mondta, hogy ez nagyon szép, de kevés, és még plusz 12 hektárnyi új zöldmezős területet is be kell vonni ipari parkok céljára, erre pedig megállapodtunk 2,5 milliárdos keretösszegben.

Munkacsoportot állítottunk föl annak megvizsgálására, hogyan lehetne a megújuló energiatermelést úgy létrehozni az Önök városában, hogy az a város energiaigényét fedezze. Tehát nem az országos energiaellátás részeként, hanem kifejezetten a városi olcsó energiaellátás érdekében hogyan tudnánk létrehozni egy saját energiaszolgáltatási rendszert. Ennek műszaki részletkérdéseit nem tárgyaltuk meg, észleljük ennek nehézségeit, és egy közös munkacsoportban fogunk majd erről döntést hozni.

Megvizsgáltuk annak lehetőségét, hogy az öblösüveggyártást, amely most nagyon szép termékeket állít elő – ezt magam is láthattam – magasabb ipari minőséggé fejlesszük, és itt megállapodtunk, hogy a salgótarjáni öblösüveggyártás érdekében 4,5 milliárd forintot fog adni a kormány ennek az ipari üzemnek.

Megállapodtunk arról – a polgármester úr javaslata volt ez –, hogy a vendéglátás modern oktatási lehetőségeinek megteremtése és a kereskedelem oktatási lehetőségének megteremtése érdekében 3 milliárd forintot adjunk az oktatási intézményeknek. Ezt elfogadtuk.

Abban is megállapodtunk, hogy adunk 2 milliárd forintot a helyi adottságok figyelembe vételével megvalósuló duális képzésfejlesztésre.

Külön fejezetként tárgyaltuk az egészségügyi- és sportfejlesztéseket a városban. A polgármester úr javaslatára megállapodtunk arról, hogy a városi kórházat fejlesztjük, egy új onkológiai központot hozunk létre, és erre a kormány ad 1,7 milliárd forintot.

Megállapodtunk arról, hogy a városnak vannak jó előkészítettségi állapotban lévő tervei egy sport- és rekreációs központ létrehozásához. Ennek az alapösszege 8, azaz nyolcmilliárd forint, de ez egy 25 méteres úszómedencét tartalmazott volna, és a kormány azt vállalta, hogy inkább építsünk egy 50 métereset, és a kormány vállalja öt éven keresztül ennek az 50 méteres uszodának a fenntartási költségét abban a reményben, hogy öt év múlva úgy megerősödik a város, hogy majd visszaadhatjuk ezt a remek feladatot a város önkormányzatának, de addig is öt éven keresztül a tervezetthez képest kétszer nagyobb uszodának a működési költségét a kormány átvállalta.

Vállaltuk azt, hogy létrehozunk egy atlétika pályát az Öblös sporttelepen. Ennek a költségét 1,5 milliárd forintban állapítottuk meg, és arra kértem a polgármester urat, hogy jelöljön ki egy helyet, ahol meg tudunk építeni egy jégcsarnokot is. Azt gondolom, hogy itt, a szlovák határ mellett ez különösképpen is indokolt; különösen, hogyha regionális központ akar lenni Salgótarján.

Egy külön fejezetben tárgyaltuk a térség turisztikai vonzerejének fejlesztése érdekében szükséges beruházásokat. Itt vannak nem is csak a város, hanem a megye és a régió által elkészített fejlesztési tervek. Ezek 22 milliárd forintot kóstálnak. Ez egy olyan fejlesztési terv, amelyet a kormány nem zár ki, tehát lehetségesnek látjuk, csak azt kértük, hogy a turisztikai ügynökség jóváhagyását nyerjék el ennek a nagy ívű turisztikai fejlesztésű programnak a megvalósításához. Amennyiben a szakmai jóváhagyás meglesz – és remélem, hogy ez meg fog történni –, akkor ezt a 22 milliárd forintot az Önök rendelkezésére fogjuk bocsátani.

Egy újabb fejezet volt a kulturális és lelki-egyházi élet támogatása a városban. A polgármester úrral abban maradtunk, hogy fölállítunk egy olyan munkacsoportot – megkértem Becsó képviselőtársamat is, hogy vegyen részt ebben a munkában –, amely a teljes egyházi igényt próbálja fölmérni a városban és a környékén, ideértve az összes templomot, plébániát, parókiát, oktatási és szociális intézményt. Tehát legyen egy olyan csomag, amely arról szól, hogy Salgótarján és környéke egyházi életének, egyházi intézményeinek fejlesztése érdekében mit kellene tenni, és ennek a költségeit a kormány vállalja, de ezt a megállapodást az egyházzal kell megkötni, és csak utána lehet vele jönni a kormányhoz. De a kormány, miután nagyjából látjuk ennek a megállapodásnak a lehetséges tartalmát, előre tud nyilatkozni arról, hogy egy ilyen megállapodást teljes egészében támogatni fogunk. Egy regionális központban mindennek rendben kell lennie, nemcsak a városházának, nemcsak a sportpályáknak, hanem a templomoknak és a temetőknek is rendben kell lennie, hogy az ember büszke lehessen, és azt mondhassa, hogy ez egy térség központja. Úgyhogy ezt a munkát is el kell végeznünk.

És így érkeztünk el a legnehezebb kérdéshez. Az a nagy kaland, amibe megpróbálunk majd a polgármester úrral közösen belevágni. Én sem gondoltam volna, mielőtt ideérkeztem, hogy itt van a városnak a központja, hiszen mégiscsak egy regionális központot akarunk létrehozni Salgótarjánban; a regionális központnak kell, hogy legyen saját központja. És az a kérdésünk, hogy van-e megfelelő városközpontja Salgótarjánnak ahhoz, hogy ezt a szerepet, amit maga elé célul tűzött ki, betöltse. És a válasz az, hogy nem olyan ez a városközpont, amilyennek lennie kellene ahhoz, hogy egy regionális központ középpontjának, epicentrumának láthassuk, és én azt javasoltam, és azt ajánlottam a polgármester úrnak, hogy állítsunk fel egy munkacsoportot, amely készítse el a főtér és a városközpont teljes rehabilitációs tervét. Hogy ezt régi épületekkel kell-e megoldani vagy újakkal –, ez már nem a kormányzat dolga, ez az itt élő emberekre tartozik meg az itt élő emberek választott vezetőire. Ezt Önöknek kell kidolgozni, de ennek a költségét nagyvonalú, de ésszerű határokon belül a kormányzat vállalja, és így Salgótarjánnak lehet olyan magja, amit reményeim szerint minden itt élő ember magáénak érezhet, és büszke is lehet rá.

Annak érdekében, hogy ezek a nagy tervek ne maradjanak írott malaszt, abban maradtunk, hogy nagyon rövid időn belül egymilliárd forintot át fog utalni a kormány kifejezetten tervezési célokra. Mert miután a városnak nincs olyan iparűzési adóbevétele, hogy ezeknek a beruházásoknak az előkészítését meg tudja indítani, ezért át fogunk utalni most, hamarosan egymilliárd forintot és egy hónapon belül pedig további néhány milliárd forintot, amit majd addigra pontosan ki fogunk számolni, amely a tervezések meg az itteni programok előkészítéséhez szükségesek a város oldaláról. És akkor, ha a város ezt értelmesen használja föl, akkor elkészülnek azok a tervek, amelyekre utána ütemterveket tudunk készíteni belátható időn belül, s egy-két éven belül érezhető változásokat tudunk elérni a salgótarjáni emberek életminőségében, a városképében és az itteni gazdasági-üzleti lehetőségek tekintetében is.

Köszönöm szépen a polgármester úrnak a tárgyalás lehetőségét, és örülök, hogy aláírhattam a megállapodást. Köszönöm a figyelmüket!