Kormányportál

Orbán Viktor interjújának leirata, amely 2017. május 26-án hangzott el a Vásárhelyi Televízióban.

Kisistók Tímea: Szép estét kívánok, köszöntöm Önöket! Vendégem Orbán Viktor miniszterelnök lesz, aki a Modern Városok Program keretében huszonharmadik állomásként, azaz utolsóként érkezett Hódmezővásárhelyre. Üdvözlöm, Miniszterelnök úr!

Jó estét kívánok!

Két év körülbelül. Ugye, egy programsorozat lezárásához érkeztünk, mondhatnánk. Azonban ez így nem igaz, hiszen a megvalósítás még várat magára. 23 megyei jogú város, mind más és más prioritást élvezett, azonban a cél közös volt. Arra lennék kíváncsi, hogy hosszú távon ez milyen eredményt hozhat?

Ha a célokról faggat, akkor azt tudom mondani, hogy a modern európai fejlődésnek ismert az a jelensége, hogy bár megmaradnak a faluk meg a kis- és közepes városok is, de vezér- vagy vezető szerepet a nagyvárosok – ez magyar nyelven a megyei jogú városokat jelenti – játszanak majd a jövőben. Tehát a városok fejlesztése nemcsak azoknak jó, akik ott élnek, hanem mindenkinek, aki valamilyen módon, leginkább persze a munkáján keresztül kötődik ezekhez a nagyobb városokhoz. Mi olyan ipari, gazdasági erőcentrumokat akartunk létrehozni, amely jó az ott élőknek, és kisugároz a környékbeli településekre is. Ez volt az alapgondolatunk. A cél megvalósításához pedig úgy akartunk eljutni, hogy ne Budapesten döntsék el – erre már volt példa korábban épp elég –, hogy, mondjuk, Hódmezővásárhelyen vagy – hogy az ország másik sarkát mondjam – Győrben mire volna igazából szükség, hanem azt döntsék el a helyiek. Üljenek össze a képviselőtestületek, tárgyalják meg, alakuljon bizottság a kormánnyal, egyezkedjünk, és a végén akkor jöjjön létre a helyiek programjából kiindulva egy, a kormány által is támogatott fejlesztési program. Így jártunk el, így áll össze az ország nagy fejlesztési terve, 23 megállapodásból.

Összegét tekintve?

3.400 milliárd forintról beszélünk. Ezt mondjuk nehéz elképzelni egy olyan embernek, aki a havi fizetését szokta beosztani. Milliárdokkal dobálózni a költségvetési szakembereknél még csak-csak elmegy. Azt úgy kell elképzelni, hogyha az összes magyar ember egyévi jövedelemadó befizetését számolom, akkor ez körülbelül három, három és fél évnyi teljes magyar jövedelemadó mennyiség, amit most ezekben a városokban fejlesztés céljára elköltünk.

Mit hozhat ez hosszú távon az országnak?

2010-ben döntöttek úgy az emberek, hogy zárjuk le azt a húsz zavaros évet, amely 1990-től 2010-ig tartott, és indítsunk meg egy új korszakot. Akkor is láttam, hogy nagyjából ezt az új korszakot három szakaszra kell bontanunk. 2010-ben, 2011-ben és 2012 első felében az volt a feladat, hogy az országot megmentsük a pénzügyi összeomlástól, és azt a romhalmazt eltakarítsuk, amit itt hagytak az elődeink, és egyáltalán működőképes állapotba hozzuk az országot: megújítsuk és átszervezzük. A második szakasz 2012-től lényegében 2016-ig tartott, ahol az volt a cél, hogy az ország gazdasági növekedését az 1 és a 3 százalék közötti sávba emeljük föl. Ez nagy szám. Kicsinek tűnik az 1-3, ezek nem nagy számok, de ez azt jelenti, hogy legalább kétszer olyan gyorsan növekszik az országunk, mint az Európai Unió egésze. És a harmadik szakasz, amihez most közelítünk, illetve amibe most léptünk be, átléptük talán a küszöbét, pedig arról szól, hogy a 3 és az 5 százalékos gazdasági növekedési sávba emeljük föl az országot. Az első negyedév idén már erről szólt, ott 4,1 százalékos növekedésünk volt, szerintem ez a terv tartható, ennek a harmadik szakasza is sikeres lesz. És aztán majd, ha a Jóisten megsegít bennünket, meg a polgárok is megadják a bizalmat, akkor majd lehet beszélni arról, hogy 2020-at követően az 5 százalék fölötti növekedési sávba hogyan emeljük fel az országot.

Hódmezővásárhelyen vagyunk, néhány órával ezelőtt egy együttműködési megállapodás aláírására került sor a város első emberével. Azt lehet-e tudni már, természetesen Ön tudja, megosztaná-e velünk, hogy mit tartalmaz, és mit jelent ez nemcsak a város, hanem a környező települések, illetve térség számára is kihathat-e?

Elveket is szolgál ez a megállapodás. Van néhány életelv, amit a magyarok közel éreznek a szívükhöz, és az ilyen fejlesztési programok ezeket az életelveket indokolt szolgálni. Az első dolog, hogy a magyar ember nem szeret kegyelemkenyéren, segélyen élni, hanem a saját munkájából akarja fönntartani magát meg a családját, tehát ez a terv is tartalmaz olyan pontokat, amellyel az itteni beruházásokat fogjuk majd fejleszteni, hogy még több embernek legyen munkája, habár Hódmezővásárhelyen a munkanélküliség a 3 százalék alatt van, amit a nemzetközi közgazdásztudomány már a teljes foglalkoztatás kategóriájához sorol. Itt a dolgok nem állnak rosszul. A másik dolog, hogy legyen tisztességes bére. Az ember akkor érzi igazságosnak az életet, hogyha úgy látja, hogy a munkájáért tisztességes bért kap, ezért vannak a béremelési programok, és ezért akarunk ide olyan beruházásokat hozni, amelyek egyébként alkalmasak arra, hogy magasabb bért fizessenek az embereknek, illetve egyre magasabb bért fizessenek az embereknek. A harmadik dolgot, amit a magyar ember szeret, úgy mondják, hogy az én házam az én váram. Mindenki akar magának egy területet, ahol ő és a családja háborítatlanul, mindenfajta beavatkozás, akár emberi, akár hatósági beavatkozás nélkül, szabadon, teljes szabadságban élhet, ezért olyan programelemeket is tartalmaz a megállapodás, ami az itteni életminőség javításáról szól. Otthonossá és lakhatóvá teszi, még inkább azzá teszi a várost, bár én végigsétáltam ma ezen a városon, ennél lakhatóbb város kevés van Magyarországon. Tartalmaz a megállapodás néhány nagy ívű célkitűzést is, mert az is kell a magyar embernek, hogy úgy érezze, hogy nem helyben jár, hanem a jövő tartogat a számára valamit, amiért érdemes még inkább mozgósítani az erőit, érdemes izgalommal várni a holnapot meg a holnaputánt. Itt most dolgozunk azon a terven, hogy egy olyan villamos vasútszerű összeköttetést hozzunk létre Hódmezővásárhely és Szeged között, amely kifizethető, és ugyanakkor nem ér véget Szegednél, hanem ma arra jutottunk, hogy azt Szabadkáig el kéne vinnünk. Ez azt jelentené, ha ez sikerül, és a szerbekkel is tető alá tudom hozni a megállapodást, hogy Szabadka belvárosából villamossal el lehet jutni Szeged, illetve Hódmezővásárhely belvárosába. Ez egy teljesen új dimenziót adna a térség életének.

Ezen kívül még kiemelne egy-két olyan dolgot, amely megvalósításra kerülhet, és meghatározhatja a város, illetve a térség jövőjét?

Nézze, mondjuk a negyedik ilyen életelv, ami a magyarnak fontos, hogy mi a családunkért élünk. A magyar ember él-hal a saját gyermekeiért. Mi egy olyan családpolitikát folytatunk, amely nem azokat támogatja, akik a családból akarnak megélni, vagy a gyerekből akarnak megélni, hanem a gyerekért akarnak élni, ezért kötünk minél több támogatást a munkához. A családtámogatási rendszerünknek az alapja a munkára épülő gazdasági rendszer, de iskolák is kellenek ahhoz, hogy az ember úgy érezze, hogy a gyerek előtt nyitva van a világ összes nagy kapuja, mert fölkészültség nélkül semmilyen kapun nem lehet sikeresen át- és belépni. Ezért megállapodtunk arról, hogy két gimnáziumot is föl fogunk újítani, rá is fér mind a kettőre, láttam őket, és a szakképzési centrumokat is fölújítjuk. Ez itt kollégiumot és szakgimnáziumot is jelent. Építünk könyvtárat, amely szintén ehhez a területhez, ehhez a gondolathoz kapcsolódik majd, ami valamivel több lesz majd, mint egy könyvtár. Ma már ezeket úgy hívják, hogy könyvtár és tudásközpont. Remélem, hogy az itt élő embereknek az intellektuális igényeit majd ki tudja elégíteni. Aztán beszéltünk még arról, hogy turisztikai fejlesztéseket is végrehajtunk. 117 kilométernyi kerékpárutat fogunk építeni, amely kifejezetten már inkább a turizmushoz, semmint a munkába járáshoz áll közel.

És a katonai képzésre is fordítanak.

Katonaiskolát is fogunk létrehozni, igen, katonai szakközépiskolát, és miután készülünk arra, hogy átszervezzük az agrártudományi egyetemi képzést, főiskolai és egyetemi képzést, ebben is helyet fogunk szorítani valahogy Hódmezővásárhelynek, mert ez egy olyan város szerintem, amely hozzá tud adni a felsőfokú agrárképzések teljesítményéhez is. És aztán beszéltünk arról, hogy a másik irányba, tehát Debrecen felé is meg kell teremteni az összeköttetést. Van egy nagy tervünk. Ezt most egyelőre… A kiviteli tervek vagy a koncepciótervek készítésénél vagyunk, ami arról szól, hogy elvigyük Hódmezővásárhelyről a négysávos gyorsforgalmi utat Békéscsabára, és Békéscsabáról pedig elvigyük tovább Debrecen irányába, tehát nagy terveink is vannak. Most úgy a saját lábunkra álltunk. A városok is rendben vannak, az életminőség is a gyerekeink számára elfogadható, egy szülő szerintem örömmel nevel egy olyan városban gyermeket, mint Hódmezővásárhely, de utána egy nagyságrendet kell lépnünk, és kicsit ki kell tágítani ezt a világot, ahol élünk. Úgy, ahogyan az egyébként ötven, száz vagy inkább 150 évvel ezelőtt itt volt. Itt azért van egy Vajdaság, itt azért van egy Dél-Erdély, itt van maga Szeged–Csanád megyeterületei, ezeket egy egységként kell majd látnunk. Ez most kicsit messzire vezető víziónak vagy látomásnak tűnik, de öt-tíz éven belül ez meg fog majd valósulni, és Hódmezővásárhely nem az ország végében lesz, hanem egy nagy kultúrtájnak a közepéhez tartozik majd. Egy ősi, helyreállított, történeti régiónak lesz vagy lehet megbecsült városa.

A Modern Városok Programok mottója az, hogy a vidék fejlődésének kulcsa a vidéki városokban rejlik. Az imént már Miniszterelnök úr utalt arra, hogy folytatása is lesz, és esetlegesen települések, kisebb városok, falvak is részesedhetnek majd támogatásban a további boldogulásukat illetően.

Támogatások most is vannak a kisvárosi és falusias települések számára is, csak azok nem állnak össze egy olyan koncepcióvá egyelőre sem intellektuálisan, sem koordináltság szempontjából, mint a megyei jogú városok Modern Városok Program nevet viselő programja. A kis- és közepes városokat egyébként sikerül fejlesztenünk a megyei közgyűléseken keresztül. Ott kevésbé aggódom, ott úgy látom, a dolgok jó irányban mennek maguktól is. Persze nincs olyan szám, amihez ne lehetne még egyet hozzáadni, tehát nincs olyan fejlesztési forrás, aminél ne kellene több, de ami miatt inkább aggódom, a falusias típusú, falusias életformájú településeink. Ott is vannak fejlesztések, mert a megyei közgyűlésen keresztül történnek dolgok. Mint ahogy én is teszem, ha esetleg az ember jön-megy, jár-kel az országban, láthatja azért a csinosodásnak meg a fejlődésnek, sőt több helyen a gazdagodásnak is a jeleit, de azért ebben a pillanatban nem dőlt el a magyar falu jövője. És meggyőződésem, hogyha nincs a falusi életminőséget fejlesztő, központilag támogatott, nagy programunk, akkor nőni fog azoknak a száma, akik egyre inkább a városokban keresik az életterüket. És énnekem fájna a szívem a fölhagyott magyar falvak miatt. Én azt gondolom, hogy a falusi életforma – magam is onnan jövök – egy rendkívül értékes életformája a magyar nemzeti közösségnek, értéke a magyar településszerkezetnek, és ott olyan értékek is nagyobb eséllyel maradnak meg, amelyek esetleg a nagyvárosokban már kevésbé. Ott a személyes ismeretség, egyáltalán: a személyközi viszonyok mások. Ez mind más kultúrát, más mentalitást eredményez, és az országnak szüksége van szerintem a falusiak mentalitására. Nem szeretném, ha a faluk kiürülnének, de az ott élők sem szeretnék, ehhez perspektívát kell adnunk. Kell egy külön falusi lakásépítési programot hirdetnünk, kell egy munkába járási programot hirdetnünk. Itt járunk egyébként leginkább elöl, már sok mindent tettünk, és egyáltalán: a szolgáltatások falun keresztüli elérhetőségét lehetővé kell tennünk. És ne feledkezzünk el a digitalizációról, ki kell építenünk – ez folyamatban van egyébként – azt a nagy, széles és gyors internetrendszert, amin keresztül az ország bármely pontjáról a világháló segítségével a dolgok közepére ugorhat az ember. Én abban bízom, hogy Magyarország településszerkezetét is sikerül nem egyszerűen csak konzerválni, hanem a falusi településeknek is fejlődési perspektívát nyitni.

Szinte napra pontosan, hét éve a Fidesz–KDNP az Ön elnökletével vezeti az országot. Az imént már utalt arra, hogy a gazdaságpolitika jó irányba indult el. Ezzel elégedett-e, illetve akkor óriási adósságállománnyal vették át az országot. Amire viszont nem lehetett számítani, és bizonytalan volt, és pedig az, hogy a migrációs helyzet megváltoztatott mindent. Erre vonatkozólag közel- és távoljövőben mi a terv?

Valóban, a tizenegyedik miniszterelnöki évemet fejezem be hamarosan, és nyitom meg a tizenkettediket. Korábban azt gondoltam, hogy én már mindent láttam ebben a szakmában. Ez elbizakodottság volt, több alázatra van szükség, mert mindig történhet valami. Azt be kell látnom, amire az ember álmában sem gondolt volna, és, mondjuk, két évvel ezelőtt az a roham, ostrom, ami alá vették Magyarországot az illegálisan Európába törekvő hadak, azért én fantáziámat is meghaladta. Sose gondoltam volna, hogy olyan emberként, aki folyamatosan a határok nélküli, szabad mozgásra épülő Európáért harcolt és dolgozott, még a kommunista időkben is, az ellenállásban, a kommunisták elleni ellenállási mozgalomban is szabadságot, a szabad mozgást, a szögesdrótkerítések lebontását, egyáltalán a szabad európai életteret tartottuk szem előtt. Sosem gondoltam, hogy egyszer a haza, az ország, az itt élő emberek és a családok védelme azt fogja követelni tőlünk, hogyha meg akarjuk őrizni a szabadságunkat nyugati irányban, akkor déli irányban viszont le kell zárni a határokat a bennünket ostromló hadak előtt. Erre volt szükség, az illegális migrációt meg kellett állítani. Nem segített nekünk ebben senki. Magyarországra hárult annak a feladata, hogy kimondjuk, hogy ezt a hatalmas embertömeget meg lehet állítani. Kimondjuk, hogy van bennünk akarat, hogy ezt megtegyük, és utána be kellett bizonyítani, hogy ez a fizikai valóságában is végrehajtható. Meg kellett építeni a fizikai határzárat a jogi határzár mellé annak érdekében, hogy bizonyítsuk a világnak, hogy nem fölemelt kézzel kell fogadni az illegális migránsokat, akik rendkívül sok veszedelmet, terrorveszélyt, közbiztonságromlást és jól előrejelezhető társadalmi konfliktusokat hoznak magukkal, hanem igenis meg lehet ezt állítani, ellenőrzés alá lehet vonni, a határaink feletti uralmat vissza lehet nyerni, és meg lehet védeni. Nemcsak a déli határ mentén élő településeket, mint például Hódmezővásárhely meg az itt élő embereket, hanem az egész országot is meg lehet védeni, sőt ha az európai vezetők akarnák – ezt kellett nekünk bebizonyítani –, akkor egész Európát is meg lehetne védeni. Ez volt talán a tíz-egynéhány éves miniszterelnökségemnek a legnehezebb kihívása, amit most Ön elé tudok idézni, de azt kell mondanom, hogy az ország jól vizsgázott. Ez nem az én személyes ügyem, persze én is benne vagyok, mert azok közé tartozom, akik megálljt akarnak parancsolni az efféle veszedelmeknek, de az ország szerintem jól vizsgázott, az emberek ezt pillanatok alatt megértették, a véleményüket kinyilvánították, kiálltak mellette. Itt Soros György meg Brüsszel mondhatott, amit akart, a magyaroknak megingathatatlan volt a véleménye a tekintetben, hogy a határainkat meg kell védeni. Megadták a szükséges támogatást, ezért hálás vagyok nekik. Fölruháztak mindenfajta jogkörökkel, adtak pénzt a költségvetésen keresztül, és meg tudunk építeni a határvédelmi rendszerünket. Ez egy szép, közös és nagy eredménye a magyarok közösségének.

Legyen ez a végszó, Miniszterelnök úr! Köszönöm szépen a beszélgetést, Önöknek pedig, hogy velünk tartottak. További szép estét kívánok, viszontlátásra!