Kormányportál

2018. december 21.

Nagy Katalin: A köztársasági elnök aláírta a Munka törvénykönyvének módosítását. A parlament által múlt szerdán elfogadott jogszabályt „rabszolgatörvénynek” nevezi az ellenzék, és utcára hívta és hívja szimpatizánsait. Köszöntöm a stúdióban Orbán Viktor miniszterelnököt. Ugye, a Munka törvénykönyvének a módosítása mindig és mindenhol egy kényes, érzékeny pont. Nem attól tartanak a szakszervezetek, hogy a munkaadók visszaélnek majd ezzel a törvénnyel? Hogyan látja?

Magyarországon egy olyan helyzetben vagyunk – jó reggelt kívánok a hallgatóknak –, hogy munkaerőhiány van. Tehát ma ott tartunk, szemben a 2010-es helyzettel, amikor 12 százalék magasságában volt a munkanélküliség, hogy most már 4 százalék alá ment, közelítünk a 3 százalékhoz, és ha 3 százalék alá megyünk, az közgazdasági értelemben már teljes foglalkoztatást jelent. Ez jól van így, hiszen ezt ígértük az embereknek. Ugye, két dolgot vállaltam 2010-ben a munka frontján. Az első, hogy mindenkinek lesz munkája, aki dolgozni akar, és munkából tarthatja el a családját; a második pedig, hogy meg fogja majd érni dolgozni, és aki többet dolgozik, az többet is fog keresni, és mindenki tehet majd egy-egy lépést előre. Most a Munka törvénykönyvét azért kellett módosítanunk, mert ma már a munkaadók lasszóval fogják a munkavállalókat, a jó munkásoknak becsülete van Magyarországon, keresik őket. Nem véletlen, hogy 4-5 éve folyamatosan nőnek a bérek, nem feltétlenül azért, mert a munkaadók többet akarnak fizetni, hanem azért, mert többet kell fizetniük, hiszen ha jó munkásokat akarnak, akkor azokat meg kell fizetni, mert ha ők nem fizetik meg, akkor elmennek a konkurenciához. Az én felfogásom szerint a munkavállalókat, a munkásokat és a dolgozókat leginkább nem a munkaügyi szabályok védik, hanem az olyan gazdaságpolitika, ahol szükség van rájuk. Ez minden jogi szabályozásnál erősebb védelmet jelent, és ma Magyarországon ez a helyzet. Megjelent ugyanakkor az a jelenség, hogy az emberek többet akarnak dolgozni, de a munkaügyi szabályaink, amiket a múltból örökültünk, buta korlátozásokat állítanak eléjük, ezért megpróbálják ezeket kijátszani, tehát napi gyakorlat a munkaügyi hivatalok visszajelzése alapján, hogy mindenfajta kiskaput keresnek, stiklikkel próbálkoznak, ügyeskednek, mert nem engedi meg a törvény, hogy aki többet akar dolgozni, és így többet akar keresni, az többet is dolgozhasson. És mi semmi mást nem akartunk, és most sem akarunk, minthogy ezeket a buta szabályokat elmozdítsuk, félretegyük, és azok, akik dolgozni akarnak, hadd dolgozzanak és hadd keressenek többet. Ehhez persze az kell, hogy ne lehessen őket túlmunkára kényszeríteni, ezt a törvény világosan tiltja, nem lehet őket túlmunkára kényszeríteni, aki mást állít, az hazudik, és az szükséges, hogy megkapják a munkájukért a bérüket. Ezért ugyanúgy, mint eddig, hónap végén ki fogják nekik fizetni a rendes munkabérüket meg a túlórabérüket is. Aki mást állít, az hazudik, az politizál ahelyett, hogy a tényekről beszélne. Így áll a helyzet, szerintem ez jó törvény. A puding próbája az evés, én abban bízom, hogy a mindennapi életben, a gyakorlatban ez megállja a helyét, és majd beválik.

Németországban ennél magasabb ez a bizonyos túlórakeret, ott nem 400 óra egy évben, hanem 416.

Az európai átlag is magasabb, tehát nemcsak Németországban, hanem összességében az európai átlag magasabb, de én nem szeretem magunkat más mércével mérni. Ezt a törvényt nem azért hoztuk, mert máshol magasabb, hanem azért, mert a magyar gazdaság most jutott el oda, hogy ma már ez a korlát, a túlmunka korlátja problémát jelent az embereknek. Nem a munkaadóknak meg a vállalkozóknak, hanem maguknak az embereknek jelent problémát, hiszen szeretnének többet keresni, van is rá lehetőségük, van is munkahelyük, és akkor az az ember, aki dolgozni akar, beleütközik egy bürokratikus korlátba, ügyeskedésre kényszerül, ezt akartuk megszüntetni. Én hiszek abban, hogy ez jó lesz az embereknek.

Versenyképesség szempontjából is fontos lehet egy ilyen változtatás? Hiszen sokkal termelékenyebb lehet az a német cég, ahol meg lehet azt tenni, hogyha akar dolgozni, akkor akár egy évben 416 órát dolgozzon.

Nézze, az a helyzet, bár az ellenkezőjét szokták mondani, az én véleményem az, hogy ez alapvetően a kis- és középvállalkozásoknál jelentett problémát eddig. A nagy cégek mindig megoldják, majd úgy szervezik a munkát, majd úgy indítják meg a műszakokat. A kis- és középvállalkozásoknál jelent ez problémát, és a munkaügyi hatóságok is mindig a kisebbeket szokták fülön csípni, nem pedig a nagyokat, mert azoknak jól fizetett jogászaik vannak, akik majd ügyesen kikerülik ezeket a szabályokat. Tehát én nem a munkaadók, hanem a munkások szempontjából tartom ezt jó törvénynek, és nem a külföldi befektetők szempontjából, hanem elsősorban a magyar kis- és középvállalkozások szempontjából. Egyébként a versenyképesség pedig most azt jelenti már, miután munkahelyünk már van elég, még néhány beruházás, és elkelt minden munkavállaló Magyarországon, onnantól kezdve már az a feladatunk, hogy a kevésbé jól fizető vállalkozások helyett jobban fizető jöjjön létre, és a kevésbé korszerű helyett pedig korszerűbb, tehát majd minőségi cseréket kell végrehajtani a munkaerőpiacon, és a beruházásoknak a világában, mert most már elfogytak a munkások. Most már ugyanannyi munkással fogunk dolgozni a jövőben, mint most, és ha javulni akarunk, jobban akarunk élni, versenyképesek akarunk lenni, akkor a munkahelyek minőségét kell cserélni, és a munkásainkat, a dolgozóinkat kell képezni, hogy egyre magasabb értékű munkát tudjanak végezni. Ez a következő évek feladata.

Hogyan értékeli azt, ami múlt szerdán a parlamentben történt? Az ellenzék obstrukciójára gondolok. Nem tudom, hogy az elmúlt 28 évben előfordult-e, hogy odament egy képviselő, és a telefonját oda tartotta az Ön arcába?

Nézze, mindannyian ismerünk a magánéletből ilyen kellemetlen alakokat. Nem, az előfordul még a családban is néha, hogy vannak olyan pofák, olyan mókusok, vagy nem tudom, hogyan mondjam, olyan kellemetlen alakok, akik azzal akarnak kitűnni, hogy belemásznak az ember képébe, és szándékosan botránykeltő módon viselkednek, és akkor a család ül, meg a baráti kör, olyan kínos ez az egész, mit kezdjünk vele? Legszívesebben az ember elküldené, de nem akar udvariatlan lenni, mert nem akar az ő szintjére süllyedni, és akkor két lehetőség van, vagy otthagyja, faképnél hagyja, ez a legjobb egyébként, vagy tűri. Ugye, a törvényalkotásban mi nem hagyhattuk ott a helyünket, mert éppen arról szólt a küzdelem, hogy ki bírja tovább idegekkel, ki bírja jobban. Tehát ezt a versenyt nem cselekvéssel, hanem tűréssel lehet megnyerni, most nem cselekedni kell, visszaütni vagy erőt mutatni, hanem az erő sokkal inkább a tűrésben van, a türelemben van, a „karaván halad” politikában van. Három óráig kell ilyenkor állni a parlamentben, éppen blokád alá vettek bennünket, az még csak hagyján, hogy belefütyülnek az ember képébe, meg beletolják a mobiltelefonjukat, de valaki beült például a székembe, rátette a kezét a szavazógombjaimra, meg akarta akadályozni, hogy szavazhassak. Ezek azért már jogilag is minősíthető komolyabb dolgok, nem játék ez, nem cirkusz a parlament, nem azért küldtek oda bennünket az emberek, hogy botrányt keltsünk, hanem hogy elvégezzük a munkánkat. Voltam ellenzékben, kétszer nyolc évet voltunk ellenzékben, igen, az nem jó érzés, amikor az ember elmondja az érveit, úgy érzi, hogy igaza van, a kormánytöbbség pedig szerintünk gyengébb érvek alapján – gondoltuk, ezt ellenzéki éveinkben – mégis megszavaz egy törvényt. De hát ennek ez a rendje, majd utána beszélni kell az emberekhez, be kell bizonyítani, hogy mégis inkább a mi álláspontunk volt jó, a mi programunk a jobb, és harcolni kell azért, hogy az emberek kitüntessenek bennünket a bizalmukkal. Botránnyal nem lehet megakadályozni törvényalkotást, hogyha olyan elszánt emberek vannak a másik oldalon, mint mi vagyunk. És mi nem alkalmaztunk erőszakot, ők erőszakot alkalmaztak a parlamentben, nem engedték fel a levezető elnököt, de megtaláltuk a módját, hogy hogyan történjen meg mégis az ülés, és hogyan hozzuk meg a törvényeket. Én csak azt szeretném mondani a választópolgároknak is, hogy ne idegeskedjenek, ne háborodjanak fel, akármit látnak az ellenzéktől. Megnyugodhatnak, a kormánypárt sohasem fogja elveszíteni az idegeit, szépen, nyugodtan, rendes tempóban el fogjuk végezni a munkánkat.

Igen, de hát a mai napra is tüntetést szerveznek, és az elmúlt napokban is volt, láttuk a képeket, több millió forintos kár keletkezett, például a Kossuth téren egy frissen átadott szoborcsoportot sikerült megcsonkítani. Az embernek így karácsony előtt az van a gondolataiban, hogy milyen ember az, aki gyerekeknek szánt szánkókat tör össze, rugdal össze és gyújt fel.

Az első először is, hogy azt azért mondjuk el a Munka törvénykönyvéről szóló vitáról, hogy ma már jól láthatóan az csak egy ürügy volt. Ugyanakkor nem lepett meg ez, hiszen ugyanez a hisztérikus sikongatás hallatszott akkor is, amikor hazaküldtük az IMF-et, azt mondták, összeomlás lesz, aztán lecsökkentettük az adókat, összeomlik a költségvetés, aztán azt mondtuk, hogy közmunka, akkor is kezdték mondani ezt a „rabszolgamunkát”. A rabszolgáknak egyébként nem fizettek, de most zárójel bezárva. Azért jól hangzik, az ellenzék hangzatos, valótlan dolgokat is mondhat, ez nem rendkívüli azért sem a magyar, sem a nemzetközi politikában, tehát mindig ez volt, hogy amikor egy nagyobb jelentőségű döntés előtt álltunk, a kormány elszánta magát, meghozta, akkor mindig világvégét kiáltottak. De a puding próbája az evés, és a mindennapi életben kiderült, az adócsökkentés jó, az IMF-et jó volt hazaküldeni, a közmunka bevált, tehát én azt hiszem, hogy minden tapasztalati tény a rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy jó idegrendszerrel és higgadtan fogadjuk azokat a véleményeket, amelyek szerint az intézkedéseink majd tönkreteszik a magyar gazdaságot. Azt zárójelben mondom, hogy azok szoktak ilyenkor világvégét kiáltani, akik egyébként valóban tönkretették az országot. Én arra is emlékszem, hogy éhségmenetet szerveztek, nem tudom emlékszik-e még rá, ez nem volt olyan nagyon régen. Az élére álltak az ellenzéki politikusok éhségmeneteknek, akikről aztán kiderült, hogy Bécsben titokban sok százmilliót tartanak a bankszámlákon. Szóval az ellenzéki szemfényvesztésnek Magyarországon szinte korlátlanok a lehetőségei, szerintem is inkább ürügy ez a Munka törvénykönyv, mint a tényleges magyarázat. Na, most én megértem a tüntetőket egyébként. Fontos is, hogy figyeljünk rá, meg halljuk meg a hangjukat. Mint említettem, mi is voltunk ellenzékben, sőt a kommunista időkben a rendszer ellenzékeként is voltunk ellenzékben, utána pedig már parlamenti ellenzékként is lehúztunk kétszer nyolc évet. Van olyan – ismerem azt az érzést –, amikor az ember úgy gondolja, hogy egy fontos ügyben igaza van, és nincs mégsem kellő súlya a szavának, és akkor tüntet meg demonstrál és súlyt akar adni a véleményének, de ezt szerintem élesen el kell választani a vandalizmustól. Mert, mondjuk, megrongálni Kossuth Lajos szobrát… De szegény Kossuth Lajos mit vétett, mit hibázott ő, amiért meg kell rongálni, vagy szerencsétlen karácsonyfa? Még a kommunista rendőrség idejében is, amikor az új Yamahákat kapta a rendőrség, és így ijesztgetett bennünket azzal, hogy közénk hajt, akkor sem azt kiabáltuk, hogy „ég a rendőr, ég a fa”, mint amit most kiabáltak, hanem azt kiabáltuk a rendőröknek, hogy „vettünk nektek Yamahát”, ez nagy különbség. Emlékszem, Tamás Gáspár Miklóssal ültem egy cellában, a rendőrségi fogdában egy-egy tüntetés után, és nem támadtuk meg a rendőröket. Tehát szerintem a vandalizmust, az erőszakot meg a politikai véleménynyilvánítást el kell egymástól választani. A politikai véleményét tüntetés formájában is mindenki elmondhatja, de senki sem alkalmazhat erőszakot, és nem vandálkodhat. Tehát én azt látom, hogy ez inkább ürügy volt, nemzetközileg is látom ennek a nyomait. Tehát ez nemcsak egy magyarországi jelenség, mert a bevándorlásellenes jobboldali kormányokat most mindenhol tűz alá vették. Ez történt Bécsben is, most voltam ott. Ott még fel is mászott valamelyik tüntető a minisztérium épületének a tetejére, ott gyújtott tüzet. Egyébként is ez a füstbomba, hogy rádobálják a rendőrökre, szerintem ez jogi értelemben is egy súlyos dolog, szimbolikus is. A füstbomba az arra való, hogy ne lehessen látni, hogy mi a valóság meg az igazság, mert mi a fenének van szüksége az embernek füstbombára, hogy ne lehessen látni, hogy mi történik. Sohasem jó szándékú emberek szoktak dobálni füstbombát, de ez történt Olaszországban is, ahol a bevándorlásellenes Salvini-kormány, illetve Salvini belügyminiszter törvénycsomagja ellen volt nagyszabású tüntetés. Tehát látom én, hogy itt nemzetközi hálózatok is mozognak a háttérben. Nyilvánvaló, hogy a tüntetők egy részét, a legagresszívabbakat és a legaktívabbakat Soros György fizeti és a nemzetközi hálózat részeként teszik a dolgukat, ha ez a dolguk, vagy dolognak lehet nevezni mindezt Magyarországon, Bécsben vagy éppen Olaszországban.

Ön azt mondja, hogy türelemre van szükség, de az utcai erőszakkal szemben is legyünk türelmesek. Ha csak azt halljuk, hogy tüntető nem sérült meg, de rendőr több mint tíz megsérült.

Ez jól mutatja, emlékszem azért 2006-ra, mondjuk, akkor a szocialisták voltak kormányon, akkor vérző fejű emberekkel voltak tele a híradások, lovasrohamot vezényeltek a békés tüntetők ellen, gumilövedékeket lőttek ki rájuk. Most én azt kértem a belügyminisztertől, hogy legyen egyértelmű, határozott, de türelmes a rendőrség föllépése. És köszönettel is tartozunk a rendőröknek, hogy ezt sikerült megvalósítani, mert könnyű ilyeneket mondani, de amikor ott áll az ember és akkor agresszív, láthatóan erőszakra kész emberek a rendőrsorfalba belerohannak, meg gyalázatos dolgokat kiabálnak rájuk, meg tettleg is bántalmazzák őket, és valóban rendőrök sérülnek meg egyébként a békés, normális emberek védelmének szolgálatában, mint ahogy történt, akkor én megemelem a kalapomat a rendőrség föllépése előtt. Nézem a nemzetközi eseteket is. Nyugat-Európában, nem így szoktak viselkedni a rendőrök, vagy képzelje el itt az MTV-nél, ami történt, hogyha, mondjuk, Németországban a baloldali párt, a Linke meg, mondjuk, a jobboldali párt, az AfD képviselői összeállnának és erőszakkal betörnének a német közszolgálati televízió épületébe, ott mi történne? Nem hiszem, hogy úgy bánnának velük, mint itt, ott megkapnák a magukét, azt gondolom a német rendőrök nem viccelnének. Én azt hiszem, hogy nemzetközi mércével is a magyar rendőrök az önveszélyesség határáig vállalták, hogy türelmesen reagálnak arra, ami történik. Kívánom nekik, hogy legyen lelkierejük meg türelmük meg idegrendszerük meg csigavér legyen a következő napok, hetek, hónapok – ki tudja, milyen hosszú időszak ez – ilyen típusú provokatív megmozdulásaival szemben. És szeretném, ha a rendőrök tudnánk, hogy a kormány mögöttük áll, a kormányra számíthatnak, és nagyon remélem, hogy a jogi szervei, hatóságai Magyarországnak higgadtan és nyugodtan világossá teszik, hogy hol vannak a törvényesség határai, meddig lehet elmenni és hol van az a pont, ami után már jogi következményekkel is számolni kell.

Az elmúlt hét végén, ugye, uniós csúcs volt, az osztrák elnökség befejező stádiuma, aztán utána pedig ezen a héten Afrika-csúcs volt, amelyen az derült ki, hogy Európa mintha egy kicsit lemaradt volna ebben a beruházásban, hogy az afrikai kontinensen azon túl, hogy segítséget kell adni, de ez egy terep is tulajdonképpen akár az európai vállalkozásoknak ahhoz, hogy nyereségesen tudjanak ott beruházni. Kína meg ebben nagyon jól áll, nem?

Igen, de fontos, hogy Magyarország tudja a maga helyét ebben az ügyben, mert fontos, hogy értsük a világot, tudjuk, hogy ott mi történik, mármint a világ fejleményeit kalkuláljuk a saját döntéseinkbe, de ne higgyük azt, hogy világpolitikát csinálunk. Tehát Magyarország, nem szeretem kis országnak nevezni Magyarországot, mert ha a szomszédainkra nézek, akkor inkább erősnek vagy nagyobbnak látom Magyarországot európai összevetésben is Belgium méretű ország vagyunk, ezt nem érdemes kicsinek nevezni, de azért túl nagynak sem érdemes látni, és amikor vállalkozunk nemzetközi szerepre, vagy nemzetközi döntésekben veszünk részt, akkor tudnunk kell, hol a helyünk. Ez a magánéletben is jó, meg az államéletben is jó. Most hol van Magyarország helye Afrika ügyében? Magyarország helyét az jelöli ki először is, mi is látjuk, hogy meg fog duplázódni Afrika népessége, 2050-re azon a kontinensen lesz több, mint 2-2,5 milliárd ember. Azt is látjuk, hogy jelen pillanatban nem tudják megszervezni ott az életüket, ennyi embert nem tudnak ott ellátni. Le kell vonni ebből a következtetéseket. Az első, hogy fel kell készülnünk arra, hogyha onnan kiáramlás van, meg tudjuk védeni Magyarország határait. Mert én ugyan megértem az afrikai helyzetet, de az nem ok arra, hogy hagyjuk, hogy egy invázióval ellepjék Európát vagy éppen Magyarországot. Tehát fel kell készülnünk arra, hogy a következő évtizedekben folyamatosan képesnek kell lennünk arra, hogy a Magyarországra irányuló, vagy Európába irányuló, de Magyarországon keresztül oda eljutni akaró nagy tömegeket képesek legyünk föltartóztatni Magyarország határainál. Erre képesek vagyunk politikailag, jogilag és erő szempontjából is. A második dolog, hogy segítséget nyújtsunk azoknak, akik Afrikában élnek, hogy ne kelljen eljönniük. Mi annyi segítséget tudunk nyújtani, ami arányban áll a gazdasági képességünkkel. Itt például elmondom azt, hogy van 900 olyan afrikai diák, aki ma Magyarországon teljes állami ösztöndíjjal tanul. Összességében is 2500-3000 között van az Afrikából ide érkezett egyetemi diákok száma, de ezek közül 900-nak a magyar állam fizeti az ösztöndíját. 900 ösztöndíjnak volna helye a magyar gyerekek között is, ott is van, aki szívesen venné, hogyha állami ösztöndíjjal tanulhatna. De miután mi a világ részei vagyunk, és valamennyi szerepet kell vállalnunk mások bajainak enyhítésében is, ezt a 900 ösztöndíjat nem a magyar gyerekeknek adjuk, hanem afrikai diákoknak adjuk abban a reményben, hogy kiképezzük őket, utána hazamennek, és otthon tudják szolgálni a saját hazájukat, és képesek lesznek olyan gazdaságot működtetni, hogy otthon tudjanak maradni azok a gyerekek, akiket most szülnek éppen az afrikai nők. Tehát ennyi szerepet tudunk vállalni. Nyitottunk egy gazdasági befektetéseket segítő hitelkeretet az Eximbanknál, tehát azok a magyar vállalkozások, akik Afrikába akarnak menni, és ott akarnak üzletelni, és ott munkahelyeket akarnak létrehozni, azok erre kapnak bankhitelt kedvezményes, biztos formában a magyar államtól; ezzel is tudják segíteni az afrikai gazdaság fejlődését. Azt akarom mondani ezzel, hogy az elvárásaink magunkkal szemben legyenek reálisak, de azokat viszont teljesítsük. Én úgy látom, hogy a Szijjártó-féle külügyminisztérium ma ezen az útvonalon halad.

A munkáltatók és a munkaadók nem tudtak megegyezni a minimálbér összegében. Az emelés arányát nem tudták eldönteni. Ugye, a munkaadók olyan 5-7 százalék körüli emelést látnak elfogadhatónak, a munkavállalók meg 10 százalék fölöttit szeretnének. Ilyenkor a kormánynak van joga eldönteni, hogy mekkora lesz ez a minimálbéremelkedés. A kormány vélemény melyik számhoz áll közelebb, az 5-7-hez, vagy a 10-en felülihez.

Én nem akarok élni ezzel a jogunkkal. Tehát az, hogy jogunk van eldönteni, nem azt jelenti, hogy feltétlenül használnunk is kell ezt a jogot. Én az utolsó pillanatig várni szeretnék, és azt szeretném, hogyha nem a kormány határozná meg erővel, a jogszabályok erejével, vagy a polgároktól kapott politikai erején keresztül a minimálbér mértékét, hanem ha a munkaadók és a munkavállalók meg tudnának erről egyezni. Én hiszek abban, hogy ők jobban tudják, mint mi, tehát biztos vagyok abban, hogy a munkaadók meg a munkavállalók jobban be tudják lőni, és meg tudják határozni, hogy mi az, ami jó a magyar gazdaságnak, mert a magyar gazdaság, azok ők. Mi csak szabályozzuk a magyar gazdaságot, mi csak feltételeket teremtünk, mi csak jogi körülményeket, adójogszabályokat hozunk létre, de a gazdaságot működtetni a dolgozók működtetik. Ez az ország azért sikeres, mert a magyarok sokat dolgoznak, és jól dogoznak, a vállalkozások pedig ügyesek, és jól vállalkoznak. Tehát én abban hiszek, hogy a munkásoknak és a munkaadóknak kell megegyezni arról, hogy mekkora legyen a minimálbér. Ez az ország érdeke. Nem akarok eléjük lépni, hiába van ehhez jogunk, és nem akarom helyettünk eldönteni, hogy mekkora legyen a minimálbér. Erre kértem a pénzügyminiszter urat, hogy arra törekedjen, hogy a tárgyalások vezessenek eredményre. Ne ügydöntőként lépjünk fel, hanem inkább közvetítőként, és érjük el, hogy ők hozzák meg a döntést.

A gazdaság jól teljesít. Mire számíthatunk 2019-ben? Itt a jelek szerint az a politika lesz az, ami meghatározó lesz, abban az értelemben, hogy európai parlamenti választások lesznek májusban. Mire készülhetünk, változik-e valami?

Kellene, hogy változzon, mert ellenszélben dolgozunk, és szeretném, hogyha Európában olyan szelek fújnának, amibe bele tudjuk akasztani a vitorlánkat, bele tudjuk fordítani a vitorlánkat. Ma nem ez a helyzet. Ma úgy vagyunk sikeresek, hogy Brüsszelből megtesznek azért, hogy sikertelenek legyünk. És ezért nekünk olyan képviselőket kell most elküldenünk Brüsszelbe, akik Magyarországot képviselik Brüsszelben és nem Brüsszelt Magyarországon. Anélkül, hogy sértegetni szeretném az ellenzéket, a helyzet úgy áll, hogy az ellenzék fölfogása abban ölt testet, hogy szerintük Magyarországon azt kellene csinálni, amit Brüsszel mond. Aki az ellenzékre szavaz, olyan képviselőket küld Brüsszelbe, akik nem Magyarországot fogják ott képviselni, hanem majd Brüsszelt akarják képviselni Magyarországon. A mi jelöltjeink nem ilyenek, mi készen állunk, fölkészültünk, jelöltjeinket megneveztük, mi olyan embereket küldünk majd Brüsszelbe, akik Magyarország érdekeit fogják ott képviselni, és abban bízom, hogy a többi országból is nagyobb számból érkeznek nemzetileg elkötelezett képviselők, mint korábban, és akkor meg tudjuk fordítani az európai széljárást. Gazdaságilag is sokkal jobban tudnánk fejlődni, tehát ma Brüsszel olyan gazdaságpolitikát folytat, amely a magyar nemzetgazdaság számára nem előnyös, kettős mércét alkalmaz, tehát nem egyszerűen csak politikai kérdésről van szó, bár legfontosabb a migráció, mert minden a biztonságon múlik, de azért gazdasági kérdésekről is szó van. A választások azt is befolyásolják majd, hogy meg tudjuk-e változtatni a brüsszeli gazdaságpolitikai gondolkodást, és egy Magyarország számára támogatóbb közeget tudunk-e ott létrehozni. Erre van esélyünk, ez egy reális cél, érdemes érte küzdeni.

Jó évünk lesz a következő? Legyen?

Erős évünk volt. Induljunk talán ki onnan, hogy mi van mögöttünk. 2018 egy erős év volt a magyar gazdaságban. Amit gondoltunk az év elején, hogy mindenki léphet majd egyet előre, az szerintem megvalósult. A megelőző év is erős volt már, látok a világgazdaságnak az egén felhőket, azt is látom, hogy az emberekben is van aggodalom. Szeretném őket megnyugtatni, a magyar gazdaság minden emberi számítás szerint jól fog teljesíteni a 2019-es évben is, és a kormány elég elszánt és határozott és cselekvőképes ahhoz, hogyha bármilyen döntést hozni kell a világgazdaság esetleg kedvezőtlen fordulatai miatt, akkor azokat a döntéseket gyorsan meg tudjuk hozni. Tehát képesek vagyunk arra, hogy a hullámverést is jól vegyük, jól manőverezzünk. A kulcs mindig az, hogy az emberek akarnak-e dolgozni, és elhiszik-e azt, hogy van értelme a munkájuknak. Szerintem az elmúlt években a magyarok kézzelfogható bizonyítékát kapták annak, hogy képesek, hogy van önbecsülésük, hogy ők is valakik, hogy Magyarország is valami, ez egy komoly ország, képesek vagyunk munkából eltartani a családunkat, képesek vagyunk a saját lábunkon állni, nem szorulunk alamizsnára, nem szorulunk senkinek a kegyelmére, legfeljebb a Jóistenére, képesek vagyunk saját erőből jó életet teremteni magunknak Magyarországon úgy, hogy nemcsak egyenként, hanem összességében is igaz legyen ez a megállapítás. Én szerintem ezen az úton fogunk továbbmenni a következő évben is, tehát én bizakodva nézek a 2019-es év elé, és mindenkinek áldott, békés ünnepeket és szerencsés, sikeres újévet kívánok!

Köszönöm! Orbán Viktor miniszterelnököt hallották.