Kormányportál

A miniszterelnökkel Kocsis Éva beszélgetett 2016. április 22-én a Kossuth Rádió „180 perc” című műsorában.

– A stúdióban Orbán Viktor miniszterelnök, jó reggelt kívánok!

– Kezét csókolom, jó reggelt kívánok!

– Az elmúlt napokban Európa egyik legnagyobb tekintélyű konzervatív politikusával, Helmut Kohllal találkozott. Miről egyeztettek, miről volt szó? Németországról volt szó többet vagy Magyarországról?

– Európáról beszéltünk, de természetesen a német–magyar barátság adta a találkozó okát, ha Németország déli részén járok, akkor mindig elmegyek a kancellár úrhoz. Mindig szó esik arról, hogy a magyarok segítettek a németeknek az újraegyesítésben, hiszen átengedtük a keletnémeteket, és lebontottuk a vasfüggönyt. Ez igaz. Kevesebb szó esik arról, hogy ez fordítva is így van: mi is sokat köszönhetünk a németeknek, mert a német egyesítés, a gyors német egyesítés tette visszafordíthatatlanná a mi felszabadulásunkat. Erről el szoktunk feledkezni. Németországban óriási viták voltak az újraegyesítésről, a baloldal alapvetően egy lassabb újraegyesítést akart, ha egyáltalán, a két német állam és Kohl kancellár volt az, aki végig kitartott amellett, hogy minél gyorsabban, ha lehet, azonnal, feltételek nélkül, nyugati világhoz tartozó Németországot kell létrehozni. Így az egyesült Németország adta meg a közép-európai népek szabadságának és függetlenségének a garanciáját, ezért mi szerintem köszönettel, sőt hálával is tartozunk Helmut Kohlnak, ezért szoktam őt mindig meglátogatni.

– Tulajdonképpen ez a találkozó három főszereplős volt, annak ellenére, hogy a harmadik főszereplő nem volt jelen, Angela Merkel.

– Igen, de mi csak ketten voltunk, ezért nem tartjuk magunkat főszereplőnek.

– De azért szóba került?

– De ez a találkozó a mi megbeszélésünk volt, harmadik személyt nem érintett.

– De azért azzal egyetért, hogy annak volt vagy van oka, hogy fél Európa azt találgatta, hogy milyen kontextusban kerül szóba a jelenlegi német kancellár.

– Nézze, azért van ez így, mert volt – a múlt időt szeretném aláhúzni háromszor – egy jelentős különbség Németország és Magyarország között a migránsválság kezelésében. Élesen szembenálló álláspontok voltak ezek. Mi azt mondtuk, a külső határokat kell megvédeni, és senki sem léphet be az Európai Unió területére anélkül, hogy regisztrálnánk, hogy tudnánk, hogy mit akar, tudnánk, hogy mit szeretne itt csinálni anélkül, hogy megadtuk volna erre az engedélyt. A németek ezzel szemben azt mondták, különleges helyzet van, mindenki jöhet ellenőrzés nélkül. Ez két, egymással szembenálló álláspont volt, de a németek közben megváltoztatták az álláspontjukat. Ma ugyanazt mondják, mint mi. Ha megfejtjük – ugye, Nyugaton más nyelvet beszélnek, mint nálunk, más természetű politikai nyelvet, ott egy indirekt, udvariaskodó, rejtett tartalmakat hordozó beszédmód van, a magyar politika nyelve pedig közvetlen, egyértelmű, világos, egyenes – azt, amit ők mondanak, a külső határvédelem fontossága, és így tovább, akkor megváltozott a német álláspont, ott is a külső határok megvédésének fontosságára helyezik a hangsúlyt. Két eszközt használunk erre: megegyezünk az Európán kívüli országokkal – egy ilyen kísérlet a törökökkel való megegyezés –, másfelől pedig keményen megvédjük a határainkat, végig a balkáni útvonalon. Ezért állt meg a menekültek áramlata is. Én azt gondolom tehát, hogy ma már a szükséges lépéseket tekintve, a külső határvédelem elsőségét tekintve nem vallja be Európa, de ugyanazt mondja, mint amit mi mondunk, és amit mi csináltunk.

– Meglehetősen optimista lett a németek, német paradigma megítélésében. Gondolom, arra gondol, amit Angela Merkel tegnap is hangsúlyozott, hogy komoly zavarokat okozhat majd az uniós belső piac működésében, ha az Európai Unió nem lesz képes garantálni a külső határainak a biztonságát, de még ott van az a bizonyos kvóta, abban is közeledtek az álláspontok.

– A kvóta ügy teljesen más, de az nem arról szól, hogy engedjünk-e be bárkit is, hanem arról szól, hogy mi legyen azokkal, akiket már beengedtek. Az egy másik vita. Tehát a tekintetben, hogy nem lehet folytatni azt, ami eddig történt, hogy a gazdasági migránsok erőszakos nyomulása előtt kinyitjuk a kapuinkat, hogy ezt meg kell állítani. Ez a vita már lezárult, ebben egyetértés van. Most annál a vitánál tartunk, hogy mi legyen azokkal, akik már bent vannak, vagy mi legyen azokkal, akiknek esetleg sikerül bejutni, mert időközben Ön is láthatja, hogy mi lezártuk ugyan a balkáni útvonalat, tehát a V4-ek segítségével Magyarország a nyugat-balkáni országok az útvonalat mi lezárta. Itt már átjönni nem lehet ellenőrzés nélkül, de ismét feléledt a probléma Olaszország tengeri határainál, ott még jöhetnek be, azt még meg kell védeni. Aztán utána meglátjuk, mennyien vannak bent, és ezeknek a szétosztásáról szól a vita. Nekem van egy nagyon egyszerű elvi álláspontom, ez sprőd, vagy durvának hangozhat talán, de igaz. Ha valaki döntést hozott arról egyedül, hogy beenged ellenőrzés nélkül migránsokat, tehát ha egy döntésnél vállalta a felelősséget egyedül, és bennünket nem engedett oda, a többi európai országot nem engedték oda ahhoz az asztalhoz, ahol ez a döntés születtet, akkor ennek a döntésnek a következményeit nem vállalhatjuk nemzetközi szinten. Ha nemzeti szinten volt döntés a beengedésről, akkor nemzeti szinten kell dönteni a döntés következményeiről. Ez azt jelenti, hogy Magyarország ebben a döntésben nem vett részt, mi elleneztük volna, ha lett volna egy demokratikus eljárás, meg is akadályoztuk volna, erre nem adtak lehetőséget, most nem kérhetik tőlünk, hogy az ő döntésüknek a következményét mi viseljük, sőt a döntésükből fakadó problémákat – terrorizmus, erőszak, az európai kultúra veszélyeztetettsége – mi importáljuk ide önként Magyarországra. Miért is tennénk? Tehát ez a kérdés, tehát a kvóták ügye fent marad. Ha nem tudjuk megállítani Brüsszelt, amely egyébként a szétosztást támogatja – Magyarországon egyébként a baloldal pontosan a brüsszeli álláspontot képviseli –, ha nem tudjuk őket megállítani egy népszavazással, akkor bizony előfordulhat, hogy nem Magyarországon fogják megmondani, hogy mi kikkel éljünk együtt. Szerintem ez a nemzeti függetlenségnek, szuverenitásnak és önállóságnak a lábbal tiprása lenne, ezért meg kell állítani egy népszavazással.

– Mindjárt részletesebben is beszélünk az egy héttel ezelőtt bejelentett tíz pontjáról, de még ezzel összefüggésben egy mondatot beszéljünk a Kohl-találkozóról. Van a pontjai között egy olyan, amelyik arról szól, hogy tulajdonképpen a menekültügyi eljárásokat az unió határain kívül, zárt, őrzött hot-spotokon kell lefolytatni. Ez gyakorlatilag egy picit folytatása is Helmut Kohlt „Aggodalom Európáért” című könyvének a magyar nyelvű előszavával. Ebben egyértelművé teszi a kancellár, hogy a menekültválságot nem Európában kell megoldani. Csak hogyha egy picit előrébb tekintünk, akkor, amíg Ön a nemzetállami szuverenitásokat hangsúlyozza, addig a kancellár a könyvében elsősorban az erősebb Európát, az összefogásban látja a megoldást. Ez nem ellentmondás?

– Nem, mert ezt az erősebb összefogást hívják Schengennek. Az én javaslatom az, hogy aki tagja a schengeni rendszernek, vagyis élvezi annak előnyeit, hogy Európán belül határok nélkül mozoghat, annak vállalnia kell az ebből fakadó kötelezettségeket is, vagyis a külső határ védelmét, ha az unió szélén helyezkedik el. Aki ezt nem teszi meg, attól át kell venni, el kell tőle kérni a külső határ védelmének jogát. Nem lehet elvenni, mert nemzetállamokról van szó, de meg lehet kérni arra, hogy adja át egy közös európai határvédelemnek, és ha nem adja át, amihez szintén joga van, akkor ki kell zárni, illetve fel kell függeszteni a Schengenben meglévő tagságát.

– Görögország?

– Bárkiről is legyen szó. Tehát vagy megvédi maga, vagy átadja a határvédelmet az európai országok közös katonai és rendőri erőinek, vagy kilép Schengenből. Ez a három lehetőség.

– Jelenleg azt látjuk, hogy a törökökkel kötött egyezmény értelmében az az útvonal, azon az útvonalon csökkent a migrációs áradat, viszont átterelődött Líbia felé.

– Ezért fontos, hogy Líbiában minél hamarabb létrejöjjön egy kormány. Ne felejtsük el, amíg Berlusconi volt Olaszország miniszterelnöke, addig ő megegyezett a líbiai kormánnyal, és így onnan migrációs nyomás nem volt. Időközben Berlusconi is távozott Olaszország miniszterelnöki székéből, meg néhány nyugati állam szétbombázta Líbia kormányát is, és most ott káosz van. Ezért nincs se kerítés, se politikai akarat, amely megfékezné a líbiai partoktól Európába igyekvő gazdasági migránsokat. Ezt a képességet vissza kell állítani, ezért minél hamarabb kell egy líbiai kormány, akivel meg kell egyezni arról, hogy létre kell hozni egy hatalmas méretű nagy menekülttábort a líbiai partoknál, de Európán kívül, Afrika területén. Ezt az Európai Uniónak kell finanszíroznia, fenntartania, oda kell összegyűjteni mindenkit, aki Európába igyekszik, ott kell őket ellenőrizni, ott kell tőlük elvenni a jogi beadványaikat, ott kell lefolytatni az eljárásokat, aztán ha van befogadó ország, akkor szabályozott formában jöhetnek. Feltéve, ha van befogadó ország. Ez a megoldás szerintem.

– Ez összhangban van a múlt héten bemutatott tízpontos javaslatcsomaggal.

– Ez annak a veleje.

– Tulajdonképpen ott vannak már – a németeket már említette, hogy aláhúzva, többször is –, hogy a vita egyik erősebb része az elült, de ez azt is jelenti, hogy például a tíz pontja mögött az erős németek ott vannak, ott lesznek.

– Nem teljesen, mert Brüsszel közben közzétette a maga javaslatát. Ugye, a Schengen 2.0-t azért kellett közzétennünk, és ebben a határozott akcióterv formában kellett ezt megtennünk, mert Brüsszel előállt egy képtelen javaslattal. Brüsszel azt mondja, hogy Európának a demográfiai, tehát a népesedési és gazdasági problémáit úgy kell megoldani, hogy beengedünk minél nagyobb számban migránsokat. Ez egybeesik a ma nyilvánosságra került volt szocialista kormányok migrációs politikájának dokumentumával, tehát Brüsszel és a magyar baloldal – azt is mondhatnánk, hogy az európai és a magyar baloldal – között teljes összhang van. Be akarnak hozni sok millió embert Európába. Az előző szocialista kormányok programjában az szerepelt, hogy az ország egytizede belátható időn belül külföldiekből fog állni, ez egy agybaj, ez egy képtelenség az én felfogásom szerint. Balról nézve talán ez valami értékes dolog, az én nézőpontomból, mondjuk, nemzeti nézőpontból meg keresztény nézőpontból ez egy agyrém, lehetetlenség. Tehát nekünk ezt mindenképpen meg kell akadályozni, nemcsak Brüsszelt kell megállítanunk ebből a szempontból, hanem Brüsszel magyar szövetségeseit, a magyar baloldalt is meg kell állítanunk, hiszen most már mindenki olvashatja, hogy milyen terveket forgattak a fejükben. Tehát a mi álláspontunk az, hogy a népszavazással kell ezt a kérdést Magyarországon lezárni. Én azért is tartom abszurdnak a felvetést, mert ha megnézi az európai országokban az ifjúsági munkanélküliség mutatóit, akkor a déli államokban, Görögországban, Spanyolországban 40-45-48 százalékos az ifjúsági munkanélküliség. Hát miért nem azon dolgozunk, hogy az Európán belül élő fiataloknak, a mi gyermekeinknek, az utánunk következő nemzedéknek, akik európaiak, itthon vannak ezen a kontinensen, mi neveltük, és mi tanítottuk őket, miért nem azon dolgozunk, hogy nekik adjunk munkát? Ahelyett, hogy ide akarunk hozni, be akarunk engedni kívülről jövő, más kultúrából érkező, együttélési problémákat okozó, terrorveszélyt növelő migránsokat.

– Arra sajnos nincs időnk, hogy az európai integrációnak a jelenlegi helyzetéről beszéljünk, de a kritikusok, az Önt kritizálók ezt egyértelművé teszik: fogy az európai társadalom, valakinek dolgoznia kell.

– Na, de hát, ha 48-40 meg 45 százalékos ifjúsági munkanélküliség van, akkor miért nem a saját embereinket állítjuk munkába először?

– Ennek a gondolatnak van követője Európában? A tíz pontja mögött hányan fognak felsorakozni?

– Nehéz dolog, mert ez, amit most elmondtam Önnek és a magyar fülnek, természetesnek hangzik, rasszizmusnak minősül Nyugaton. Tehát azt mondják, hogy micsoda dolog az, hogy elsőbbséget adunk a saját gyerekeinknek? Ez Magyarországon normális dolog, mert szerintem itt tízből kilenc ember ezt gondolja, ez az élet rendje, de Nyugaton ezt önzésnek tekintik, szolidaritáshiánynak tekintik, embertelenségnek tekintik, még esetleg rasszizmust is belelátnak abba, hogy terrorizmussal vádoljuk meg az egyébként terrorista migránsokat, az meg végképp elfogadhatatlan. Tehát a Nyugat egy buborékban él, a saját élettől eltávolodott eszméiből felépített buborékban él, és ami ebben a valóságban nem létező, de az ő fejében ott lévő szép új világtól eltér, a legdurvább jelzők illeti Európában. Tehát arra azért nem szabad számítani, hogy ugyanezen a nyelven, mint ahogy most ezt én teszem meg a V4-es miniszterelnökök beszélnek, megszólalnak a nyugatiak, más kurzus van, elnyomás van szellemi értelemben. Aki a főáramtól eltérő kategóriákat, nyelvezeteket, értékeket használ, másnap ledorongolják a sajtóban, és annak következménye vannak a politikai erőviszonyokra és versenyre nézve. Úgyhogy nincsenek könnyű helyzetben az én barátaim Nyugaton.

– Beszéljünk belpolitikai ügyekről is. Készül a jövő évi büdzsé, most, amikor Németországban volt, hogyha jól tudom, találkozott német üzletemberrel, üzletemberekkel is.

– A Mercedes vezetőjével és a Deutsche Telekom első embereivel találkoztam.

– A 2017-es költségvetéssel a fejében már befektetésekről, fejlesztésekről is tárgyalt?

– Ajaj, a Deutsche Telekommal van egy stratégiai megállapodásunk. Mi szeretnénk, ha Magyarország lenne Európa legmodernebb országa a tekintetben, hogy ezeket a modern technikákat, technológiákat, amik aztán nemcsak a gazdaságot, hanem az életünket is átalakítják, mi minél hamarabb megértenénk, hozzáigazítanánk a saját természetünkhöz meg életformánkhoz, és használnánk, és így versenyelőnyre tennénk szert. Én a Deutsche Telekomnál belenéztem abba, hogy milyen lesz a világ 15-20 év múlva, egy digitális bemutatón vettem részt, hogyan fog kinézni egy család lakása, hogyan járunk iskolába, hogyan fogunk közlekedni. A világ nagy átalakulás előtt van nemcsak Európában, sőt egy nagy verseny van a tekintetben, hogy alakul át gyorsabban, ezt digitalizációnak is nevezik, ez érinteni fogja a termelést, ahogy dolgozunk, ahogy tanulunk, ahogy élünk, ahogy közlekedünk, sok mindent átalakít. Jó lenne, ha nem tárgyai lennénk ennek az átalakításnak, hanem alakítói, szereplői, alanyai, méghozzá stratégia szerint döntéseket hozó alanyai: hogyan, milyen ütemezésben akarjuk életünk részévé tenni mindezt, és hogyan akarunk mi felkészülni, bár én már öregecske vagyok ehhez, de hogyan akarunk mi magunk erre felkészülni, meg hogyan akarjuk felkészíteni erre a gyerekeinket meg az unokáinkat. Tehát meggyőződésem, hogy Magyarország, amelynek az erejét nem a mérete adja, hanem a gyorsasága, a szellemi frissessége, a nyitottsága, a modern dolgok megértésére való képessége, ezek átültetésére való képessége. A magyar szellem mindig is fürge és nyitott, itt most egy nagy lehetőség előtt állunk és meg tudjuk erősíteni Magyarországot. A Deutsche Telekommal való megállapodásnak például – hogy közérthető formában beszéljek – az egyik fő pontja, hogy 2018-ra a cégeknél is és a háztartásoknál, tehát a családoknál is a szélessávú internetelérés száz százalékos legyen, elsők akarunk ebben lenni Európában, meg akarjuk előzni még a németeket is, akiknek hasonló céljaik vannak. Ehhez együtt kell működnünk azokkal a nagyvállalatokkal – ezek részben amerikaiak, részben és elsősorban németek –, akikkel eddig is jó tapasztalataink vannak, például a Deutsche Telekommal, és ezért nagy fejlesztéseket fogunk közösen végrehajtani, az internetnek az áfáját elkezdtük csökkenteni, ezt majd még szeretnénk a következő években folytatni is. Tehát a digitális Magyarország kialakítására nézve komoly terveink vannak.

– A szavaiból arra következtetek, hogy ez a következő időszakban az innovációra, a kutatásfejlesztésre nagyobb hangsúlyt szeretnének fektetni. Ez látszik a büdzsében?

– Az első lépéseket megtettük, igen. Korábban szétaprózódott módon költöttük el ezeket a forrásokat, most azzal, hogy az akadémia volt elnöke, Pálinkás professzor úr vállalta a kormányzati munkában való részvételt, ezeket a döntéseket az ő körülötte szervezett szakértői csapatok és hivatalok hozzák meg. Abban bízunk, hogy az ő fejében rend van, jóváhagytuk az ő tudománypolitikai elgondolásait, és most abban bízunk, hogy konzekvensen a döntések révén ő ezt végre is fogja hajtani, nagy szerepe lesz Pálinkás úrnak a modern Magyarország kialakításában.

– Szemezgessünk még egy picit a 2017-es büdzséből! Korábban a legtöbb szakértő az oktatási rendszerből körülbelül 100 milliárdot hiányolt, most az látszik, hogy a jövő évi büdzsében körülbelül 130 milliárdos többlet áll rendelkezésre. Amikor erről a pluszforrásról döntöttek, akkor mit kért, hogyan és mire költsék el ezt az oktatás területén?

– Először is ugyan a költségvetés mindig egy évről szól, de nekem az a dolgom – talán a pénzügyminisztertől valamelyest eltérő módon –, hogy hosszabb összefüggésekben lássam mindazt, amiről a költségvetés szól. Tehát egy bizonyos történelmi és kulturális kontextusban szemléljem – ez a miniszterelnök feladata. Ebből a szempontból egy jó költségvetést készítettünk 2017-re. Ezen az időhorizonton, amiről én beszélek, azt lehet látni, hogy 2010-ben, amikor a nemzeti kormány létrejött, és meghirdettük a polgári berendezkedés kialakítását, körülbelül három évünk ment el az életünkből, nem a kormányéból, hanem Magyarország minden polgárának az életéből, hogy az összeomlástól megmentsük Magyarországot, a lovakat, amelyek a szakadék felé száguldottak, megfékezzük, és a gazdasági összeomlás veszélyét elhárítsuk. Ez volt az örökség. Ha megnézi a számokat, ez jól látszik, de 2013-tól kezdve a magyaroknak köszönhetően, ami szerintem egy példátlan összefogás és tett Európában, egy új szakaszt nyitottunk meg. Tehát 2013, 2014, 2015, 2016 és jól láthatóan az előttünk álló 2017 arról szólt, hogy minden évben lehetett egy lépést tenni előre, ez így lesz a következő esztendőben is. A magyar reformok működnek, és ezért egy felívelő korszak éveit éljük ebben a pillanatban. Nehezen hiszi a magyar, hogy egy felívelő korszak napjait éljük, nem ehhez vagyunk szokva, egyébként is van bennünk egy egészséges és jól fejlett kritikai szellem, de az igazság az, hogy lassan az ötödik-hatodik évébe lépünk egy felívelő korszaknak, amit az jellemez, hogy a bérek folyamatosan nőnek, minden évben nőnek, a munkanélküliség minden évben csökken, 6 százalék alá fogjuk vinni hamarosan. 25 éve nem dolgozott annyi ember, mint most: négymillió-háromszázezernél tartunk, és közben mindezt nem hitelből értük el, sőt az IMF-től és az Európai Uniótól felvett hiteleket közben még vissza is fizettük. Tehát csökkennek az adók, nőnek a reálbérek, a nyugdíjak értékét meg tudtuk őrizni, sőt emelni is tudtuk, és ami nekem a legfontosabb, mert mi egy nemzeti kormány vagyunk, és a nemzeti gondolkodásban mindannyian benne vagyunk, nemcsak a felsőrétegek, meg a középosztály, hanem minden magyar benne van az Európai Unió legutóbb nyilvánosságra hozott statisztikái szerint. Tehát nem én mondom, hanem az Európai Unió mondja: 2013-ban és 2014-ben 600 ezerrel csökkentettük a szegények számát két év alatt, és ez volt a legnagyobb csökkenés az egész Európai Unióban. A magyar népesség 28 százaléka volt szegénynek mondható, és ezt most levittük már 20 százalékra, és 2014 óta azért komoly dolgok történtek, tehát 2015, 2016, s 2017-et, ha majd meg fogjuk nézni egy-két év múlva, akkor azt fogjuk látni, hogy a szegények száma tovább csökkent, és egy nemzeti kormány számára rendkívül fontos, hogy mi van azokkal, akik nehezebb életkörülmények között élik az életüket. Nekik kell minden évben egy lépéslehetőséget biztosítani, ezt a 2017-es költségvetés megadja, különösen a legfontosabb élelmiszerek áfájának csökkentése révén.

– A 130 milliárdos többletösszeg oktatásra. Nyilván optimista azzal kapcsolatban az ember, de az oktatás egészével is az?

– Nézze, ugye, úgy fejlesztjük az oktatást, hogy közben a költségvetés valójában az adócsökkentés és az otthonteremtés költségvetése. Tehát csakugyan 100 milliárd forint fölötti összeg megy az oktatásba többletként, és ez jelentős dolog, de nem ez a legjelentősebb a költségvetésben. Most beszélünk költségvetésről, meg több pénz jut az egészségügyre is, de valójában a fókusza, a középpontja ennek a költségvetésnek az adócsökkentésen és az otthonteremtésen van, és még így is van lehetőség arra, hogy előrelépjünk az egészségügyben és az oktatásban.

– Az egészségügyet említettem, azt mondják, amivel egyébként szintén pluszforrás érkezik, azt mondják a hozzáértők, mi is ilyen orvosokkal beszéltünk, hogy ők örülnek a pluszforrásnak, annyi a gond, hogy olyan ez a rendszer, mint egy feneketlen kút. Szinte mindegy, mennyi pénzt ölnek bele, hogyha nem alakítják át.

– Nézze, én a nyolcvanas évek közepe óta foglalkozom politikával. Akkor még az antikommunista ellenállás szellemi műhelyeiben dolgoztam, vagy ott tanulhattam sokat az akkori ellenzékiektől, akik azóta már nincsenek a politikai pályán, és azóta vitatjuk azt, hogy valójában milyen állapotban van a magyar egészségügy, és milyenben kellene lennie, és milyen állapotba lehet egyáltalán hozni. Ez végigkísérte az elmúlt harminc-egynéhány évemet, amióta Magyarország közéletével foglalkozom. Én azt gondolom, hogy ebben a pillanatban van az a kihívás, hogy Nyugat-Európában sokkal magasabb béreket adnak a jól képzett ápolónőknek és orvosoknak. Emelni kell Magyarországon az orvosok és az ápolónők bérét, ráadásul egy átfogó rendszerben, nem egyszer nagyot emelni, aztán elfeledkezni róla, hanem lehetőleg három-négy éves bérfelzárkóztatási döntések keretében, és csökkenteni kell a különbséget a nyugati orvosbérek és a magyar orvosbérek között, de hogy utol tudnánk őket érni a következő egy-két évben – ugye, 2018-ig van nekem mandátumom –, nem merem állítani. Azért épp elmével, ha megnézzük az angliai vagy a német orvosfizetéseket, ezt senki felelősen nem vállalhatja, de hogy csökkentsük a különbséget, azt igen. És aközben az életminőséget javítjuk itthon, például az áfa-csökkentéssel azért még a legszegényebb családoknál is maradni fog, egy átlagos magyar családnál mondjuk így 35-40 ezer forint egy évben, hogy a nyugdíjemelés, amely látszólag csak 0,9 százalék a jövő évi költségvetésben, az áfa még egyszer ennyit emel indirekt módon a nyugdíjak értékén. S akkor azt tudom mondani, Magyarország egy olyan hely lesz, ahol szívesen maradnak majd az emberek, és nem lesz kilátástalan az életük. De az egészségügyben dolgozók bérkülönbségének a csökkentésére – még egyszer mondom – a lehetőségeink korlátozottak. Mindent meg fogunk tenni, amit lehet, mert becsüljük az orvosainkat, a magyar ember általában becsüli az orvosokat, és különösen becsüljük a képzett ápolónőket, akik velünk meg a rokonainkkal foglalkoznak a kórházban, ez egy ilyen lelki dolog itt, Magyarországon. Nem tekintjük a betegséget magánügynek, hanem azt egy családi ügynek tekintjük, ezért ezeknek a szakmáknak az elismertsége nagy, és örülök, hogy most tárgyalások zajlanak az egészségügy képviselői meg a kormányzat között. Nem tudtunk még eddig megállapodni, de tárgyalunk. Látok esélyt a megállapodásra, és akkor szerintem itt is egy felzárkózás indulhat meg.

– Az előző percekben Orbán Viktor miniszterelnököt hallották.