2020. október 7.
Földi-Kovács Andrea: Jó estét kívánok! Ez a Magyarország élőben. Én Földi-Kovács Andrea vagyok. Európát újra padlóra küldheti a koronavírus-járvány, több országban is rekordszámú új fertőzöttet regisztráltak. Komoly dilemma előtt állnak ilyenkor a döntéshozók, hiszen egyszerre kell védeni a gazdaságot és az emberek egészségét. Vendégem Orbán Viktor miniszterelnök. Jó estét kívánok!
Kezét csókolom! Jó estét kívánok!
Miniszterelnök úr, kormányülésről jött. Miről döntöttek?
Tucatjával hoztunk döntéseket, ahogy az lenni szokott, de az Ön kérdésével egy nyomban a járványhelyzetre vonatkozó döntések idézendők itt föl.
Születtek olyanok ezek között, mondjuk, amelyek közvetlenül és rövid távon befolyásolják az emberek mindennapjait?
Úgy szokott történni, hogy az operatív törzs jelentést tesz a helyzetről nemzetközi kitekintéssel, és utána javaslatokat tesz; van, amit elfogadunk, van, amit meg nem. Most az a helyzet, hogy a kórházi ágyak biztosítása a kulcskérdés. Próbálom nem bonyolultan mondani, arra készülünk, hogy legrosszabb esetben lehet 200 ezer egyidejűleg megfertőzött magyar ember, az ő ellátásukhoz kell 16 ezer kórházi ágy és 800-1000 lélegeztetőkészülék. Az első kérdés mindig az, hogy ezek a számok stimmelnek-e még? És hogy ha 400 ezer lenne a fertőzöttek száma, akkor megvannak-e a szükséges ágyak, gépek, emberek, orvosok, ápolónők? És akkor döntünk mindig arról, hogy kell-e az egyébként normális ügymenetben, ellátási rendben soron következő műtéteket, ellátásokat halasztani a járványkezelés érdekében vagy nem. Másképpen fogalmazva: kell-e bevonni kórházakat, újabb kórházakat a járványügyi ellátásba. És ma azt a döntést hoztuk, hogy nem kell műtéteket halasztanunk még. Honnan tudjuk? Én is mindig azt szoktam kérdezni a minisztertől, hogy honnan tudjuk, hogy nem kell? Erre az a válasz általában, hogy tavasszal az a képessége a magyar orvostársadalomnak és tudósoknak, orvosmatematikusoknak, járványügyi szakembereknek, hogy előre lássanak, az olyan egy-másfél hét volt. Tehát a miniszter teljes felelősséggel a járvány alakulásáról egy-másfél hetes időtávban tudott nyilatkozni. Most, miután már a második hullámban vagyunk, és van tapasztalatunk, a minisztereink mernek nyilatkozni általában három hétre. Most úgy láttuk, hogy a következő három hétben nem várható, bár felszálló ágban marad a járvány, nem várható olyan nagyarányú változás, ami a soron következő, ütemezett ellátások, műtétek lemondásához vezetne.
Bocsánat, egy kicsit, ugye, Csehországban szükségállapotot hirdettek ki, a szlovének is szigorítanak. Mi az a pont, mert azt mondja, most háromhetes időtávban nem lesz szükség ilyen lépésre, amikor azt mondják, hogy mégiscsak meg kell lépni ezeket?
Aki volt katona, az talán könnyebben fogja érteni, amit mondok. A laktanyák is úgy voltak régen, hogy volt elsőlépcsős, második lépcsős, harmadik lépcsős. Most a kórházak vannak így besorolva. Vannak elsőlépcsős kórházaink, most ott folyik a vírussal fertőzött emberek kezelése. Ha ott elfogytak az ágyak, akkor jönnek a második lépcsős kórházak és aztán a harmadik lépcsős kórházak. Ugye, a kórház nem elég, mert orvos és ápoló is kell. Ezek szerencsés esetben nagyjából optimális módon helyezkednek el, de nem túl gyakori a szerencsés helyzet. Tehát gyakran van úgy, hogy egy kórházba vezényelnünk kell kórházi személyzetet, ápolónőket és orvosokat. Ma ezt is meghallgattuk, az erről szóló jelentést is, hogy a vezénylésekkel mi a helyzet. Ez a legkényelmetlenebb dolog mindig. És ma azt a jelentést kaptuk, hogy a vezényeltek száma még nem érte el az összes ápolónő és orvos 1 százalékát sem, tehát még vannak vezénylési tartalékaink is.
Erre majd még kitérünk, merthogy a Magyar Orvosi Kamara kifogást emelt, mondjuk, az orvosok vezényelhetősége tekintetében is, de ezek az egészségügyi szempontok és az egészségügyi intézmények. A mindennapokat érintő szigorításokra kell-e számítani rövid-középtávon?
Egyelőre nem, mert azt gondoljuk, hogy a nemzeti konzultációban kifejeződött közvélekedés jó alapot ad a döntéseinkhez, és az a közvélekedés úgy hangzott, hogy az országnak működnie kell. Sikerült tavasszal jól védekeznünk, az összefogás önbizalmat adott az embereknek is, a kormánynak is, reményeim szerint a kórházban dolgozó embereknek is. Ha összefogunk, akkor együtt újra sikerülni fog anélkül, hogy le kellene állítani az országot. Tehát most továbbra is azon az irányvonalon haladunk, az ország működik, és közben védekezünk.
Ugye, áprilisban egy nagyon komoly gazdaságvédelmi csomagot jelentett be Ön személy szerint, majd’ százmilliárdos tételről volt szó. Ennek lesz folytatása, mert a járvány is folytatódik?
Ma is döntöttünk jó néhány ügyben, amit a gazdaságvédelmi operatív törzs terjesztett elénk. Adókönnyítések, gazdaságélénkítő lépések. Az új, családügyekért felelős miniszter asszony, Novák Katalin pedig egy új otthonteremtési program pilléreit terjesztette elő. Ebből az 5 százalékos áfát el is fogadtuk, tehát 2022. december 31-éig zajló építkezések esetében ismét 5 százalék lesz a lakásépítésnek az áfája, és még jó néhány hasonló horderejű dolgot javasolt a miniszter asszony. Az 5 százalékos áfát már korábban alkalmaztuk, az kidolgozott, ezért merek erről beszélni, a többi lépésnél még van munka, azon dolgozni kell, és ahogy elkészülnek a részletekkel, úgy jön majd az Önök színe elé, tehát a nyilvánosság elé a miniszter asszony.
Törvénymódosításokra is szükség lesz majd menetközben?
Lesz olyan közte, igen. Például az adóügyi szabályok, adóeljárási szabályok könnyítése, a bürokrácia csökkentése ezt mindenképpen meg fogja követelni.
Ugye, ahogy Ön is említette, a kórházi ágyak mellé orvosok, ápolók kellenek. A kormány bejelentette, hogy 120 százalékos béremelésre kerül sor, ugye, az orvosok tekintetében, több lépcsőben. Ön azt is mondta, hogy ez egy történelmi lépés, merthogy korábban, bár minden kormány megfogalmazta, hogy erre szükség lenne, de senki nem vállalta föl. Miért pont most?
A történelmi szó eléggé elkoptatott, tehát unalmasan is hangzik talán már sokak számára, annyi történelmi dolog történik velünk nap mint nap – maga a járvány is egy ilyen dolog –, úgyhogy én nem innen közelítenék, nem a történelem felől. Bár azt is mondhatjuk, hogy ilyesmire 50-60-70 éve nem volt példa Magyarországon, és akkor mondhatjuk, hogy áttörés jellegű, de én nem innen nézem most a világot, hanem a járvány felől. És arra a kérdésre kellett választ adni, hogy a járvány idején indokolt-e, ahol gazdasági válság is van, költségvetési bajok is, indokolt-e ilyen arányú béremelést megkockáztatni. És miután hét-nyolc hónapig még el fog tartani ez a mostani járvány, tehát fölszálló ágban leszünk, vakcina, amíg nem érkezik, addig nincs szabadulás, az orvosokra pedig óriási teher hárul, az én fejemben az volt a logika, hogy mikor, ha nem most? Tehát amikor ilyen terhelés lesz, amikor mindenki látja, hogy az orvosoknak valóban emberfeletti munkát kell végezniük, mikor lépjük meg ezeket a fontos béremelési lépéseket, ha nem éppen most?
Hadd kérdezzem meg, hogy egyébként, ugye, egy világjárványról van szó, tehát mindenhol, minden tagállamban szükség van jó orvosokra. Ez generált egyébként extra elszívó hatást?
Egyébként is van egy elszívó hatás, mert a magyar orvosok világszínvonalat képviselnek. Azt nem tudom, hogy ez valami ősi tehetség-e, hogy a magyarokban van egy érzék, vagy a képzésünk színvonala adja, de az is lehet, hogy mind a kettő, sőt biztos a hagyomány is, az orvos szakmának van egy nagy tekintélyű hagyománya Magyarországon száz évekre visszamenőleg. Tehát lehet, hogy mindez együtt adja azt, hogy a magyar orvosok a világ legjobbjai közé tartoznak mindenhol, világszínvonalon tudnak teljesíteni, az, hogy mi a 20-25 legjobban védekező országban voltunk tavasszal, a járvány első hullámakor, azért volt, mert az orvosaink világszínvonalon teljesítettek, jobban teljesítettek, mint a kollégáik számos nyugat-európai országban. Tehát elszívó hatás mindig lesz, mert a magyar orvos nagyon jó, keresett ember lesz, keresett munkaerő lesz mindig is.
Meg tudja vajon akadályozni ezt az elszívó hatást ez a béremelés? Hogy’ kalkulálnak?
Papíron igen. Amit láttam papírokat, ott voltak különböző béremelési szintek, és mindegyikhez rendeltek következményeket, egy döntés-előkészítési anyag így néz ki általában, és volt egy pont, ahol azt mondták az előterjesztők, hogy ez az a szint, ahol esély van arra, hogy az orvosok itthon maradjanak. Én megismétlem még egyszer, hogy a legjobb orvosainknak folyamatosan számolniuk kell azzal, hogy kapnak jobb ajánlatot pénzügyileg, mint itthon. De azért máshol élni nehéz, azért mégiscsak magyarok vagyunk, az ember mégiscsak itt szereti visszaadni a tudását, ahol a tanáraitól azt megkapta, tehát én nem gondolom, hogy az orvosbérek önmagukban eldöntik, hogy az ember hol dolgozik. Persze hogyha azok embertelenül alacsonyak, és a munkavégzés körülményei civilizálatlanok, és mondjuk, a kultúra, amiben dolgozni kell, egy kórházi kultúra inkább taszító, akkor az embert nem elszívják, az elmenekül. Tehát nekünk mindenhol javulnunk kell, barátságos, befogadó hangulatú munkahelyeket kell létrehoznunk a kórházakban a betegeknek is meg az orvosoknak is, hogy jó legyen ott dolgozni. Eleve egy nehéz hely, mert az emberek nem szórakozásból járnak kórházba, tehát az nagyon nehéz hely eleve, de mégis azért, ha lehet, annak legyen egy bátorító atmoszférája, hangulata, kultúrája. Bánjunk úgy egymással, az orvos a beteggel, a beteg az orvossal, legyenek tisztességes bérek, és legyen tisztességes szakmai előmeneteli lehetőség, hogyha valaki jobb, többet teljesít, akkor jobban is boldoguljon. Szerintem ezek együtt hozzák létre az ember fejében azt a döntést, hogy megy vagy marad.
Ez a bizonyos béremelés mekkora összegű költségvetési forrást igényel?
Van egy kis kockázat ebben, mert ugyan rendelkezünk számításokkal, de miután 10-11 különböző jogviszonyformában alkalmazzuk ma a kórházainkban az orvosokat, és azok a különböző jogviszonyok különböző bérkövetkezménnyel járnak, és úgy akarjuk átalakítani a rendszert, hogy senki ne veszítsen, ezért halálbiztos számot senki sem tud mondani. Azt tudjuk mondani, hogy amit a költségvetésből, a kincstárból eddig kifizettünk, annak biztosan ki fogjuk fizetni legalább a dupláját. Ez egy 100, de inkább 200 milliárd forintos nagyságrendű összeg.
Amire megvan a költségvetési fedezet.
A pénzügyminiszter az előterjesztést jóváhagyta. Szeretném aláhúzni háromszor, hogy a bértábla kialakítása és a hálapénzre vonatkozó új szabályok kialakítása betű szerint és szám szerint az orvosi kamara javaslata volt. Tehát mi azt befogadtuk, a pénzügyminiszter pedig rábólintott.
Most mégis kritikával él a MOK. Azt mondják, hogy nem katonák, vagy hogy ne tekintse katonáknak a kormány őket. Ugye, főként az orvos-átvezénylés kapcsán fogalmazták meg ezt a kritikát és a másodállások szabályozása kapcsán. Mit szól ehhez?
Ezek különböző természetű ügyek. A vezénylésről azt gondolom, hogy most járvány van. Mindenki láthatja az országban, hogy a vezénylés élet-halál kérdés. Azt hiszem, hogy mindannyiunknak tudomásul kell venni, nekem éppúgy, mint a kórházban dolgozóknak, hogyha menni kell, akkor menni kell, mert ha valaki nem megy, vagy nem találunk mást a helyére, aki menne, akkor valaki meg fog halni, mert nem kap ellátást. Tehát járvány idején, amikor nem a normális munkarendben kell dolgozni, hanem a baj hol itt, hol ott üti fel a fejét, ilyenkor elkerülhetetlen a vezénylésnek a jogilag megfelelő szabályozása. Tehát kell vezénylési rendszert tartalmaznia egy jogállási törvénynek. Az egy másik dolog, hogy a vezénylés nem lehet napi gyakorlat. Nem lehet őket rángatni ide-oda. Tehát a rossz szervezést nem lehet pótolni vezénylésekkel. Jól kell vezetni a kórházakat, jól kell tervezni, és akkor nem kell vezényelni, csak ha baj van. De baj szokott lenni, mint most, ezért a vezénylés szükséges dolog. Nem kell katonáknak lenniük, egyébként katonaorvosaink vannak éppen elegen. Tehát ha nagyon fontos, hogy katonák legyenek az orvosok, akkor ezt a különleges munkát a katonaorvosaink kiválóan el tudják végezni. A magyarországi honvédkórház egy NATO-kiválósági kórház. Ott egészen kiváló koponyák dolgoznak.
Ugye a hálapénzről már a miniszterelnök úr szót ejtett, hát hogy ettől a szokástól meg tud-e szabadulni az ország, az majd elválik, bár büntethető lesz, mind adni, mind elfogadni, de meg kell szokni az orvosoknak is, hogy nemet mondjanak a borítékra, és a betegeknek is, hogy ne kínálják. Mit gondol, fel lehet számolni rövidtávon ezt?
Boldog ember lennék, ha tudnám. Meg kell próbálni. Itt is azt tudom mondani, hogy kívülről nehéz okosnak lenni. Évekkel ezelőtt is lehetett volna ilyen szabályt hozni. De amíg az orvosok nem követelik, hogy hozzuk meg ezeket a szabályokat, addig szerintem, a politika felől közelítve ez több mint kockázatos lett volna, de ezt az orvosi kamara kérte. Ezeket a szövegeket, a törvényjavaslatok szövegeit, még a btk.-nak a szövegeit is ők dolgozták ki. Tehát így én is oda mertem állni, és azt tudom mondani az orvosi kamarának, hogy együtt csináltuk most együtt kell megvédenünk. Abban az orvosi kamarának igaza van, és én számítok egyébként a velük való együttműködésre meg az ő munkájukra a későbbiekben, hogy az elfogadott törvényben van több mint tíz olyan kérdéskör, amit később rendeletben kell szabályozni. Tehát nem tudtuk le a problémákat, nem válaszoltunk meg minden kérdést, és jó néhány kérdést nem is tudunk megválaszolni az orvosi kamara nélkül, tehát rájuk szükség lesz a jövőben is. Arról nem beszélve, hogy a rendeletek világán kívül még van a rendeletekkel nem szabályozott erkölcsi területnek a világa, ahol meg az orvosi kamarának kell felállítani a sztenderdeket, és nekik kell azokat betartatni. Tehát orvosi kamara nélkül működtetni egészségügyi rendszert nem is lehet.
Na hogy a hálapénz rendszerétől sikerül-e megszabadulni, az majd a jövő zenéje, mindenesetre külföldi kritikáktól rövid távon valószínűleg nem. Hogy egy egészen frisset hozzak: Soros György ma arra szólította fel az EU-t, hogy indítson próbapart Magyarországgal szemben, méghozzá azért, merthogy az Európai Bíróság mindenben helyt adott az Európai Bizottság lex CEU kapcsán indított kötelezettségszegési eljárásában foglaltaknak. Mit szól ehhez?
Először is az Európai Bíróság ítéleteit, függetlenül attól, hogy jónak tartjuk-e vagy sem, szakmailag kiérleltnek értékeljük-e vagy sem, esetleg abszurdnak tekintjük vagy okosnak, végre szoktuk hajtani. Ez most is így lesz, nem is okoz ez nagy nehézséget, számos jogi megoldás lehetséges, amely kielégíti az Európai Bíróság döntését, habár néhány tisztázó kérdésre még választ kell kapnunk. Tehát folytatódni fog a párbeszéd. Ha valaki próbapert szeretne indítani Magyarország ellen, tegye, mi semmi jónak nem vagyunk az elrontói.
Meglepte egyébként ez a felvetés?
Soros György az a hazafi, akitől nem lep meg, hogyha megtámadja külföldön a saját hazáját, hiszen végül is egy magyar emberről beszélünk, és azért sem lepnek meg ezek a dolgok engem, ha megengedi, hogy így fogalmazzak, mert itt nem az a fontos, hogy mit mondanak, hanem az a fontos, hogy miért mondják. És a dolog úgy fest, hogy a Magyarországgal szembeni támadások az európai politikai baloldal vagy az európai baloldalnak a támadásai olyan országok ellen, és itt Magyarország egy fontos ország, ahol a baloldal nincs kormányon. Mindig csak azokat a kormányokat támadják meg, ahol a baloldal nincs kormányon. És azért támadják meg ezeket a kormányokat, hogy előbb-utóbb a baloldalt ezekben az országokban kormányra tudják segíteni. Itt is arról van szó, bár Ön fiatal, lehet, hogy már nem emlékszik rá, de a magam korabeliek még tudják, hogy mit mondok, ezt úgy hívják, hogy internacionalista segítségnyújtás. Amikor az orosz csapatokat, bocsánat, a szovjet csapatokat bevezényelték ide, hogy megvédjék a kommunistákat, az egy internacionalista segítség volt. Most ugyanaz a helyzet, a magyar baloldal gyenge, a nép inkább ellene van, ők is a nép ellen egyébként, de ez egy másik dolog, és ilyenkor, hogy kormányra tudjon kerülni a baloldal, nemzetközi csapatokat, internacionalista segítséget szoktak nyújtani. Ezt látjuk. Tehát a Magyarországgal szembeni támadásokat a jogászoknak persze szálazgatni kell meg értelmezni, meg mindenre válaszolni, mert ezt a bokszmeccset így vívják, hogy mindenre kell választ adni, de a dolog lényege és értelme nem ez, hanem, hogy miért történik, ami történik. És még egyszer mondom: azért történik, mert Brüsszelből a magyar baloldalt hatalomra akarják segíteni.
Ön Soros-kolbászként írta le azt a jelenséget, amelyben, ugye, gyakorlatilag az összehangolt támadásokra is utalva valamiféle, sokféle adalékból összeálló végterméket produkálnak. Ebben a magyar ellenzék szerepe mi ebben az összehangolt támadásban?
Néha megnyomja az ember a ceruzáját, én ugyan türelmes vagyok, és mindenkinek megadom a tiszteletet, de az én tenyerem is szokott viszketni, és ilyenek jönnek ki abból a ceruzából, hogy Soros-kolbász. Az a helyzet, hogy a magyar ellenzék valóban be van darálva és be van töltve a szélsőjobbtól a kommunistákig, és ott vannak egy bélben, és ezt nem tudom másképpen nevezni, mint a finanszírozóról, aki az egész mögött áll, ez pedig Soros György, ezért hívom ezt Soros-kolbásznak.
Věra Jourovától is kapott mostanában kemény kritikát a kormányt. Ő, ugye, beteg demokráciáról beszélt Magyarország kapcsán. Aztán itt van, ugye, az Európai Parlament alelnöke…
Hadd mondjam azt, hogy a beteg demokrácia nem hangzik valami jól, de hát erre már nem emeltük volna föl a hangunkat vagy a szemöldökünket, de nem ez volt a súlyos mondat, hanem azt mondta, hogy a magyar emberek nincsenek abban az állapotban és helyzetben, hogy önálló döntéseket tudjanak hozni. Ez nem a politikáról szól meg a demokráciáról, ez a magyar emberekről szól. Ez az asszonyság onnan, Csehországból úgy látja a magyarokat, mint azok a tökfilkók, akik nincsenek abban a helyzetben, hogy saját döntéseket hozzanak. Hoznak ugyan szegények döntéseket, na de nem tudnak saját döntéseket hozni, nincsenek abban a helyzetben szegény szerencsétlenek. Ez egy olyan sértés és inzultus, hogy ilyenkor kell azt mondani, hogy álljon meg a menet, ez már nem politika, ezt mélyebbre megy, ezt inkább hagyjuk abba.
Igen, de erre nem történet semmi. Ugye, Ön felvetette, hogy távolítsák el az alelnök tisztségéből Věra Jourovát, és azt is mondta, hogy ha személyesen lesz alkalma, akkor Ursula von der Leyennel ezt megbeszélik. Kaptak választ az Európai Bizottság elnökétől?
Még nem, de mindennek eljön majd a maga ideje. Nyugtával dicsérjük a napot.
Egy rövid kérdés még itt csak. A Soros Open Society tevékenysége kapcsán, ugye, Věra Jourovával jó kapcsolatot ápol ugyanakkor az a Gerald Knaus, aki az Európai Stabilitási Kezdeményezésnek a vezetője. Ugye, itt a titkosszolgálatok indítottak egy vizsgálatot, amely ha megállapítja, hogy bűncselekményt követett el Gerald Knaus, akkor kitilthatják őt, vagy felmerülhet ennek az úriembernek a kitiltása?
A magyar jogrendszer széles eszköztárral rendelkezik, de nem hiszem, hogy ezek új tények lennének. Azt, hogy Jourová asszony Soros György embere, és hogy erősebben fogalmazzak, a tenyeréből eszik, ezt mindannyian tudjuk. Ezt mindig is tudtuk, tehát Věra Jourová Soros György embere az Európai Bizottságban. Ő nem Csehországot képviseli, sőt nem is a cseh embereket, sőt nem is az európai embereket, sőt nem is a bizottságot, ő Soros Györgyöt képviseli. Ilyen a helyzet, ilyen az európai politika. Ezen nem érdemes megsértődni, de elhallgatni sem érdemes. Egyszerűen szembe kell nézni azzal, hogy így állunk. Gondoljon bele, milyen abszurd dolgok vannak. Az európai sajtóban ma az a kritika tárgya, vagy ha rosszat akarnak mondani, mondjuk, a magyar miniszterelnökről vagy Magyarországról, hogy egy táborban emlegetik az amerikai elnökkel meg az angol miniszterelnökkel, miközben a magyar demokráciának vagy a magyar politikának 150 éve az volt a célja, hogy egy lapon emlegessenek bennünket a mintademokráciákkal, Amerikával meg Nagy Britanniával. Most ezt megkaptuk. Ilyen abszurd állapotok vannak ma az európai politikában, ezért még egyszer aláhúzom, hogy a szavak nem lényegtelenek, de a szavak mögött lévő szándék különösen fontos.
Na, nézzük akkor a szavak mögött lévő szándékot. Karácsony Gergely főpolgármester felvetette egyébként több más városvezetővel egyetemben, hogy az EU finanszírozza közvetlenül a magyar baloldali önkormányzatokat vagy baloldali vezetésű önkormányzatokat. Arra hivatkoznak, ugye, hogy míg bár a kormány tekintetében jogállamisági kritikákkal illetnek jogosan az uniós testületek vezetői, az önkormányzatok, a balliberális vezetésű önkormányzatokkal szemben ez a jogállamisági kritika nem áll fenn.
Hogyha lehántjuk erről a politikai szándékot, és komolyan vesszük, akkor azt tudom mondani Önnek, hogy az Európai Unió költségvetésében ma is vannak nagyon jelentős pénzösszegek, amelyeket nem adnak oda a tagállamoknak. Tehát nem a tagállamok osztják szét, hanem közvetlenül lehet jelentkezni programokkal, és e tekintetben a magyarok nem vitézkednek. Tehát én örülök annak, hogy hirtelen kicombosodtak a magyar baloldali önkormányzatok, és úgy érzik, hogy most már ők az európai forrásharcokban jól tudnák képviselni a saját városuk lakóit, de eddig is volt erre lehetőségük, és nem szerepeltek jól. Tehát azt akarom mondani, hogy óvatosan! Szerintem jobban járnak az önkormányzatok is, hogyha a magyar állam érvényesíti a magyar emberek érdekét, és így a budapesti vagy más ellenzéki önkormányzatú településeken élő emberek érdekét is jobban tudjuk képviselni, és több forrást tudunk a számukra szerezni. De ha valaki úgy gondolja, hogy meg akarja próbálni, én nem akarom erről lebeszélni sem a budapesti főpolgármestert, sem a többieket. Próbálják meg, ma is van rá lehetőség. Egyébként a magyar kormányra se dobják oda a pénzt. Először is be kell fizetnünk oda egy összeget. Kettő: programokra ítélik meg a támogatások nagy részét. Tehát ha nincs jó programod, ha nem tudod megvédeni annak a szakmai alapjait, akkor ahhoz nem lehet európai uniós forrást gyűjteni. Ráadásul azt is tudnunk kell, hogy az európai uniós forrás nem ajándék, mert több pénzt visznek ki Magyarországról, mint amennyit kapunk. Tehát a mérleg, ami a Magyarországról kimenő pénzek és a beérkező pénzek egyenlegét illeti, úgy fest, hogy ma több pénz megy ki Magyarországról, mint amennyi bejön ide, ideértve az uniós pénzeket is. Ráadásul, csak hogy még bonyolítsam a helyzetet, a mostani európai uniós szabályozás egy új, a gazdasági válság miatti pénzügyi alapot állított föl. Végre! Mert szerintem nincs fontosabb dolog ma Európában, minthogy a járvánnyal a vírus elleni küzdelemmel és annak gazdasági következményeivel foglalkozzunk. Hogy közben jogállami meccseket vív az európai baloldal, az egy komoly felelőtlenség, ennek nem most van itt az ideje. Tehát azt akarom mondani, hogy ráadásul ami a válságkezelő pénzügyi alapból, amit Next Generationnak neveznek, érkezik, az meg egy hitel. Azt nem is kapja Magyarország, hanem azt közösen fogjuk fölvenni a pénzügyi piacról. És ha nem tud fizetni valaki, nem akarok országnevet mondani, de volt már olyan déli ország, amely nem tudott fizetni, és van nem egy, amelynek a feje fölött ilyen felhők gyülekeznek. Ha ők nem tudnak majd fizetni, mi fogunk fizetni. Itt végképpen nincs arról szó, hogy valami európai uniós pénz jönne Magyarországra, az a mi közösen fölvett hitelből ránk eső rész meg valamivel több, az igazság az, ha jól számolok, valamivel több is ennél, de összességében itt egy hitelfelvételről van szó.
Csak egy egészen rövid kérdés ezzel kapcsolatban. Megéri Magyarországnak felvenni? Ugye, 16 milliárdnyi lenne az a rész, ami ebből a hitelből, mondjuk, kijutna nekünk ebből, hogy ha különféle jogállamisági kifogásokkal, mondjuk, ebből nem tartanak vissza, vagy akár egy eurócentet sem fizetnek ki. Szóval megéri így egy közös hitelfelvételbe, vagy adósságvállalásba belelépni. Vagy lehet, hogy nem is kapunk belőle?
Hogyha csak szűk magyar érdeket nézek, akkor rezeg a léc. Ugye, itt most arról van szó, hogy kétfajta hitelt akarnak adni, az egyik, amit közvetlenül vehetnek föl a tagállamok, de uniós zászló alatt, de közvetlenül veszed föl, közvetlenül fizeted vissza. A másik rész, amit közösen veszünk föl, és közösen is fogunk visszafizetni. Tehát, hogy ez megéri-e Magyarországnak, ez több mint kétséges. Miért mondtunk mégis igent? A magyar parlament és a magyar kormány miért mondott igent? Azért, mert vannak olyan országok, különösen délen, amelyek, ha nem kapják meg ezt a pénzügyi segítséget, akkor össze fognak omlani, és ha összeomlanak, ugyan bennünket nem rántanak magukkal, mert mi nem vagyunk eurózónás tagállam, de kétségkívül mi is szenvedni fogunk, az ő betegségükből jut nekünk is. Ezért döntöttünk úgy, hogy habár szűken számított magyar szempontból fifty-fifty, vagy kétséges a dolog, de ha az európai logikát követjük, meg még a szolidaritást is figyelembe vesszük, akkor a többiekkel közösen érdemes vállalnunk ezt a kockázatot, és végül is így döntöttünk. De még egyszer mondom, ez nem az az égből hulló manna, amit csak föl kell szedegetni, és máris élvezhetjük a gyümölcsét, ez egy hitel. Vissza kell majd fizetnünk, igaz, hogy nem azonnal, hanem hét év múlva kezdjük meg, de harminc évig fizetjük, az Ön gyerekei is még fizetni fogják.
Nagyon sok nyitott kérdés van még, meglátjuk, hogy melyik hogy dől el. Miniszterelnök úr, köszönöm, hogy itt volt. És ez volt a „Magyarország élőben” szerdán este. Én köszönöm ma esti megtisztelő figyelmüket. A viszontlátásra!