Orbán Viktor miniszterelnök interjúja a 888-hu-n.

GFG: Mindörökké Fidesz?

Orbán Viktor: A Fidesz igazi self-made történet. A Fidesz-sztori arról szól, hogy jön tíz-húsz-harminc srác valahonnan, fellázadnak, elegük van a világból, amely körülveszi őket, felhajtják a gallérjukat, és megcsinálják a saját történetüket. Mi nemcsak politikai értelemben számítottunk senkiknek, földrajzilag is a ködbe vesző végekről jöttünk. Ami engem illet, talán én lehettem az első ember a családban, akinek azt mondták, hogyha van meló a kertben, és van lecke, akkor a lecke jön előre. 1982-ben jöttem az egyetemre, a budaörsi kollégiumban laktunk, és én csak a 40-es busszal mertem közlekedni, az jelentett nekem biztonságot. Aztán persze megértettem, hogy mindent meg lehet tanulni. Ha nagyképűsködnek az évfolyamtársaid, akkor el kell olvasni azt a tíz könyvet, megnézni azt a húsz-harminc filmet, amivel le vagy maradva, majd utoléred őket. Ezek nem igazi problémák, ezek mind megtanulhatók. A karakter az, ami nem tanulható. És ott a Fideszben erős karakterek kerültek egy közösségbe. Olyan emberek, akik csak magukra és egymásra számíthattak. Ezért van az is, hogy a Fidesz ma is modernebb, mint bármelyik jelenlegi vetélytársa. Amikor már éppen kezdenénk belemerevedni a dolgokba, akkor képesek vagyunk megrázni magunkat, körülnézni, hogy mi van a világban, olvasni, tanulni, érdeklődést mutatni a világ új dolgai iránt. Ez egy bizonyos szellemi izgalmat tart fenn nálunk, de mindez inkább a karakterből jön, semmint az iskolázottságból. S itt van valahol a most megválasztott amerikai elnökkel is valamiféle rokonság. Rajta is érezni ezt a self-made man mentalitást.

GFG: Ezt a rokonságot sejthette meg Trump, ezért telefonált?

Orbán Viktor: Ráérzett. (nevetés)

GFG: Hogy kell ezt egyáltalán elképzelni, milyen volt ez a telefonbeszélgetés Trumppal?

Orbán Viktor: Egy igazi amerikaival beszéltem, Trump nem egy dolgokat túlbonyolító politikus, aki már a megszólítással is gondban van. Volt közös hang. Ez ritka a politikában, főleg egy nagyhatalom elnökével. Végül is nincs a világon olyan ember alkotta dolog, amit ne lehetne megváltoztatni. Meg lehet változtatni Magyarországot, meg lehet változtatni Európát és az Egyesült Államokat is. Egy országot megváltoztatni csak olyan embernek van esélye, akiből hiányzik a megfelelési kényszer, egyenesen beszél, kimondja, amit gondol, és ha mond valamit, annak van veleje. Az Egyesült Államokat megváltoztatni elnöki pozícióból is gigászi, szinte lehetetlen feladat, a legtöbben meg sem kísérelték. Talán majd most.

Én harminc éve nyomom az ipart, sokféle politikai karaktert láthattam. Trump és csapata nem úgy néznek ki, mintha be akarnának iratkozni bármilyen tanfolyamra. Self-made figurák jönnek, akik önmagukban is sikeresek, akik nem úgy kezdik a mondataikat, hogy „én is ismerem a nemtudomén kicsodát”, hanem azt mondják: „én azt csináltam, hogy”. És ők nagyban csinálták azt, hogy. Azt gondolom, hogy az akolmeleg, „egy keretben bégetünk” szoclib világnak vége van, a többes szám első személyű mondatok helyett gyakrabban fogunk hallani egyes szám első személyt: „én azt gondolom”, „én azt tanultam”, „nekem az a tapasztalatom”, „én ezt csinálom.” Karakteresebb, vagányabb politika ideje jön.

Fűrész Gábor: Érdekes, hogy ugyanazt kapja Trump, mint amit a magyar kormány is megkap. Ugyanazok a vádak, ugyanazok a kritikák.

Orbán Viktor: Volt egy status quo, ami nagyjából a nyolcvanas évek végétől jött létre, és ezt szinte mindenki megváltoztathatatlannak gondolta. Olyan rendíthetetlennek hitt pilléreken nyugodott, minthogy a demokrácia csak liberális lehet, Oroszország csak ellenség lehet, a nemzetközi szervezeteknek mindig igazuk van a nemzetekkel szemben, a szabadpiacnak mindig igaza van az állammal szemben, a politikusoknak az emberek helyett az ideológiára kell hallgatniuk. Most az történik, hogy ezek a rendíthetetlennek tűnő pillérek recsegnek-ropognak, alig-alig tartják már az építményt. Akik ezeken a pilléreken állnak, ugyanúgy látják Trumpot, mint minket, csak mivel Amerika nagyobb, számukra Trump veszélyesebb. De onnan nézve, ahonnan ők nézik a világot, a méretet leszámítva sok a hasonlóság.

Fűrész Gábor: Ellenség volt Amerika?

Orbán Viktor: Az amerikai néppel általában jó barátságban voltunk, jó együttműködésünk volt az amerikai gazdasági szereplőkkel, viszont egyes amerikai politikusok valóban ellenségesek voltak, és nemcsak velünk, hanem egész Közép-Európával. Megveszekedetten ellenségesek. És ha ezt magunkra vettük volna, akkor megalázva éreztük volna magunkat. Odaadtak nekünk egy fecnit, és azt várták el tőlünk, hogy fogadjuk el, amit feltételekként erre írtak. Abból indultak ki, hogy Közép-Európában kétfajta vezető van: az egyik korrupt, a másik Putyin embere, vagy az is lehet, hogy mind a kettő egyszerre, ezért nekik az a dolguk, hogy ezeket a vezetőket visszaszorítsák. Tehát a szuverenitás viselkedési normáját teljes egészében zárójelbe tették, és a direkt beavatkozás mellett tették le a voksukat. A yes-man típusát akarták elterjeszteni, hogy jönnek, előadják a feltételeiket, és itt olyan vezetők lesznek majd, akik erre csak azt mondják: „yes, sir!”

Ez volt az ellenséges viszony személyes része, e mögött volt egy ideológia is, amit ők nemes egyszerűséggel csak soft powernek neveznek. Ez azonban nemcsak teória, hanem egyúttal körmönfont akcióterv is. NGO-kon, alapítványokon, civil szervezeteken, médián keresztül érvényre juttatni a saját érdekeiket; ez volt a cél, és ezt Soros Györgyön keresztül látták megvalósíthatónak. Nézzétek, a most lezajlott romániai választáson magyarellenes hang – leszámítva egy-két ostoba esetet – lényegében nem volt. Erre az a magyarázat: nem a magyarok voltak a fő veszély, hanem Soros György. A győztesek a Soros-rendszer ellen kampányoltak, azt mondták, az igazi ellenfél nem a töredékpártok, hanem a Soros által támogatott NGO-k, alapítványok.

GFG: A Politico szerint a jövő év Soros éve lesz.

Orbán Viktor: Nem az övé lesz, hanem róla fog szólni; a kettő nem ugyanaz. Mert mi a logikus válasz a kialakult helyzetre? Minden országban azon lesznek, hogy Sorost kiszorítsák. Ezt már most lehet érzékelni Európában. Felderítik, honnan jöttek a pénzek, milyen titkosszolgálati összefüggések vannak, milyen NGO-k milyen érdekeket képviselnek. A következő év Soros és az általa szimbolizált erők kiszorításáról fog szólni. Ilyen értelemben tehát a Politico jóslata indokolt.

GFG: Merkel viszont negyedszer is indul a kancellárságért. Innen nézve ezt akár viccesnek is lehetne nevezni. Van humora Angela Merkelnek?

Orbán Viktor: Nehéz megmondani, hogy egy német mikor viccel, és mikor gondolja komolyan. Egy biztos: Merkel nem a humorra építi a pályafutását. Ő igazi erőpolitikus. Ügyesen és tudatosan használja az erőt. Ezt be kell látni, függetlenül attól, hogy menekültügyben a frászt hozta ránk. Nem véletlen, hogy ő van legrégebben hatalmon Európában. Tegyük hozzá azt is, hogy a németek eleve nagyon erősek. Márcsak azért is, mert ott vannak mindenhol. Ezért bármilyen érdekütközés adódik, egy kisebb országnak úgy érdemes manőverezni velük szemben, hogy a németeknek többe legyen a leves, mint a hús, vagyis ne érje meg nekik érvényesíteni az erőfölényüket. Ne felejtsük el, hogy öt évvel ezelőtt a magyar média meghatározó része még német tulajdonban volt. Amikor a németekkel konfliktusos álláspontot képviseltem, másnap a német tulajdonban lévő magyar sajtó rögtön ellentámadást intézett. Ez a helyzet mára megváltozott. Ez már egy más világ.

GFG: És mikor lesz nekünk Volkswagenünk?

Orbán Viktor: Abban, hogy nekünk nincsenek világbrandjeink, komoly szerepet játszik a belső piac mérete. Egy tízmilliós piaccal eleve nehéz komoly brandet építeni. Én nem is ezt céloznám meg. Bár az remek, ha jönnek olyan fiatalok, akik megpróbálnak ilyen dimenzióban gondolkodni, hátha kijön abból is valami, én inkább regionális erőközpontokban gondolkodom. Már van ilyenünk: a MOL, az OTP, a Richter. Ilyenből kellene még vagy négy-öt, és ha lenne nyolc-tíz regionális központú, akár a régión is túlmutató magyar multi, az már komoly dolog lenne. Megnéztük például, hogy csinálták mindezt az észak-olaszok, a bajorok. Amikor átszámoltuk az erősségeiket a magyar méretekre, azt találtuk, ha bajor típusú gazdasági szerkezetet és stabilitást akarunk, akkor nekünk 12 ezer exportképességgel bíró kis- és középvállalkozással kellene rendelkeznünk. Valahol kétezerről indultunk, és úgy becsüljük, hogy most úgy 6 ezer környékén vagyunk. Ezt kecsegtetőbbnek gondolom, mint a látványos világbrandépítéseket.

Tóth Dalma: Maradjunk még egy kicsit Merkelnél. Ő betiltaná a burkát, Ön betiltaná?

Orbán Viktor: Sznobul úgy kell mondani, hogy igazi paradoxonnal állunk szemben. A kígyó a saját farkába harap. A liberális megközelítés önmaga cáfolatába fordul, én az egészet szájtátva figyelem. Azt mondani, hogy bejöhetsz az országomba, majd megmondani, hogy mit hordhatsz, és mit nem, ezt józan ésszel nehéz felfogni. Becsületesebb dolog azt mondani, nem látlak szívesen, maradj kívül, mert előre látom, hogy mi lesz ebből. Ha viszont valakit beengedek – nem tömegesen, hanem vendégként –, akkor nem sanyargatom, hanem azt mondom, hogy szabad ember vagy, azt csinálsz, amit akarsz, ha betartod a törvényeket. Ha burkában akarsz járni, akkor burkában jársz, ha vendégem vagy, szabad vagy. De tömegesen beengedni, majd megijedni nem jó politika. Azt hiszem, egy súlyos hiba kétségbeesett korrigálási kísérletéről van szó. Afféle utóvédharcról.

Ketipisz Sztavrosz: Mit szól hozzá, hogy Virginában betiltották a Huckleberry Finnt? (Virginia államban néhány napja kitiltottak az iskolai tananyagból két világirodalmi remekművet azért, mert gyakran előfordul bennük a nigger – magyar néger – kifejezés. Évek óta megy a huzavona amerikai államokban arról, hogy ki kell cserélni a regényekben ezeket a szavakat - a szerk.)

Orbán Viktor: De hiszen ez egy híres rasszizmus elleni könyv! Ezt hívom én liberális aberrációnak.

GFG: Vége van, vége lesz, vagy soha sem lesz vége a liberális aberrációnak?

Orbán Viktor: Semmi nem tűnik el sohasem teljesen. Különböző formákban és hullámokban előbb vagy utóbb minden visszajön. Az éppen adott korban élők felelőssége, hogy melyek lesznek az arányok. Hogy ma a liberális aberráltságok milyen teret nyernek, azon múlik, hogy a most élő emberek körében ez milyen visszhangra talál. Minden rajtunk múlik. Minden visszajöhet, ha mi úgy akarjuk, és semmi nem jön vissza, ha mi nem akarjuk. Ez leginkább a mi döntésünk.

GFG: Mintha a „van-e jogunk a saját döntésünkhöz vitát” vívnánk Brüsszellel is. Brüsszel bele akar szólni az energiaárakba, kettős mércét alkalmaz, kötelezettségszegési eljárást indít.

Orbán Viktor: Brüsszelben a lényeges pozíciókat a globalista-liberális, status quót képviselő erők tartják kézben. Ők tudnak egymásról, össze is vannak egymással szervezve, ismerik egymást, egyfajta módon gondolkodnak, Brüsszelt egy ilyen személyközi háló uralja. A magunkfajta keresztény, nemzeti európaiaknak itt nem osztanak lapot. Az ő céljaik ellentétesek a magyar érdekekkel. Az ő fejükben egy általuk megszervezett és uralt Európai Egyesült Államok a cél. A mi fejünkben meg nem ez van. Nekünk ezért Brüsszelben a látható és nem látható pozíciót birtokló erős emberek leginkább a vitapartnereink, riválisaink, sőt néha az ellenfeleink is. Nem személyes ügy ez, inkább strukturális. Ez a döntő kérdés, az összes többi ennek a lényegi szellemi és érdekellentétnek a kivetülése. Hogy mondjak egy példát: Brüsszel bele akar szólni az energiaárakba. Meg akarja tiltani a rezsicsökkentést. Ezt nem fogjuk hagyni. A világ nem abba az irányba megy, hogy Brüsszelből diktáljanak a nemzetállamoknak. Brüsszelben még mindig fordítva ülnek a lovon, ezért nem látják, hogy egymás után buknak meg azok, akik szembemennek az emberek akaratával. Az európai emberek ragaszkodnak a nemzetükhöz, a nemzetük függetlenségéhez.

Fűrész Gábor: Nem arról van szó, hogy mintha mindenhol egy lázadás törne ki ezzel a status quóval szemben?

Orbán Viktor: De igen. Meggyőződésem, hogy 2017 a lázadás éve lesz. Hogy ezt a lázadást aztán leverik-e vagy sem, az egy másik történet. Ausztriában egyelőre sikerült késleltetni. Olaszországban nem tudták leverni, Amerikában nem tudták leverni. Jövőre választások lesznek Németországban, Hollandiában, Franciaországban. Sok minden történhet. Az alapkérdéseket tekintve két lázadás történik egyszerre. Van egyfelől egy lázadás a középosztály részéről. Ennek világgazdasági gyökere van. Amerikában szerintem a középosztály lázadását láttuk, ezért vesztett a Clinton klán. A Brexit is erről szólt. És a legfrissebb elemzések azt mutatják, hogy valami hasonló megy végbe Franciaországban is: a magukra hagyottak, a kiszolgáltatottak keresik a kiutat, és ez a magárahagyatottság válik politikai szavazattá. És van egy nemzeti típusú lázadás is. Az Európai Egyesült Államok hívei most éppen lopakodva csorbítják az egyes nemzetek szuverenitását a menekültügy kérdésében. Hatáskör-átcsoportosításokat hajtanak végre a nemzetek rovására. A nemzetek ez ellen lázadnak. Ez egy valóságos szuverenitásküzdelem. S mindezt körbefonja a politikai korrektség, az elszigetelés, a megbélyegzés elleni szellemi lázadás. Ez a lázadás 2016-ban elkezdődött, jövőre még inkább kiteljesedik, ezért mondom, hogy 2017 a lázadás éve lesz.

GFG: Hogy lehet lázadni kormányról? Nincs itt ellentmondás?

Orbán Viktor: Nem a kormány lázad, hanem az emberek, és mi azt képviseljük, amit az emberek akarnak. Ez a mi politikai genomunk. Szabadságharcos nép vagyunk. Erejével visszaélő, elnyomásra jelentkező hatalmasság van épp elég. Itt vannak a nagy konszernek, amelyek extraprofitot akarnak, és ez nem esik egybe a magyar emberek érdekeivel. Itt vannak az európai intézmények, amelyek hatásköröket akarnak elvonni. Itt vannak ezek a szabadkereskedelmi szerződések, amelyek összességében akár lehetnének jók is nekünk, de részleteikben mégis rosszak. Minket nem zavar az elitellenes hangulat, sőt! Természetes, hogy szembemenjünk bármilyen nagyokossal. És ha nem csontosodunk bele a kormányzás karosszékeibe, akkor meg fogjuk találni a közös hangot az emberekkel.

GFG: A sok győzelem és hatalom nem szállt a Fidesz fejébe?

Orbán Viktor: A Fidesz egy nagy néppárt, több tízezer fejet számlál. Nem látok bele mindegyikbe. A siker olyan, mint a szesz; kinek jobban megárt, kinek kevésbé. Nem mond igazat, aki tagadja. De ezt minden politikusnak kezelnie kell, különben ugyanúgy jár, mint az alkohollal. Jön a durva kijózanodás, másnaposság, fejfájás, és kint találhatja a cókmókját az ajtó előtt.

GFG: Van korrupció?

Orbán Viktor: A rosszra való hajlam egyidős az emberrel, így a korrupció is. Ahogy minden bűn ellen, a korrupció ellen is küzdünk. Ez sohasem kerül le a napirendről. Igyekszik az ember olyan munkatársakat választani, akikben megbízik, akikről feltételezi, hogy nem engednek a kísértésnek. A korrupciót bizonyítani nehéz, korrupcióval vádolni annál könnyebb. Azt bizonyítani, hogy a vád hamis, nem történt korrupció, gyakorlatilag lehetetlen. Bizonyítékok híján vádolni bárkit is rágalmazás, ami ugyanolyan bűn, mint a korrupció. Magyarországon negyven év diktatúra volt, a ravaszkodás, a kiskapukeresés, a trükközés, a pult alatti ügyeskedés az élet részévé vált. A másik csúnya öröksége annak a korszaknak az irigység, mint alapállás. Az a mentalitás, hogyha valaki sikeres, az csak gyanús lehet. Ez a hozzáállás csak lefelé vihet mindenkit, és lefelé viszi az egész országot. Egymás sikerének örülni kell, az visz felfelé.

Horváth József György: Mi motiválja még, mi hajtja?

Orbán Viktor: Vagyis mikor érzi az ember leginkább üresnek magát? Elárulom: a győzelem másnapján. Ilyenkor születik meg a felismerés, hogy a győzelem nem önmagáért való. Bár a tizenkettedik menetben mindent elhomályosít a küzdelem, de másnap már tudja az ember: nem az volt a cél, hogy nyerjünk, az csak egy eszköz. Ha az ember magyarnak születik, akkor előbb-utóbb rájön, hogy ezzel feladatot és küldetést is kapott. Ezt a politikában könnyen le lehet fordítani. Én ebbe nőttem bele. Magyarnak lenni küldetés, feladat, misszió, meló. Egy magyar nyelven felépült, magyar észjárásra épült, nagyszerű, ezeréves civilizációt idegenek között, magányosan ezen a helyen megtartani, felerősíteni, továbbvinni. Én ezért dolgozom, ez visz engem előre. Csak lazán, görcs és pátosz nélkül, derűsen, szeretettel.

GFG: Ki a legkeményebb ellenfél?

Orbán Viktor: Mindig önmagad. A mindenkiben megbújó rosszra való hajlamot kell legyőzni. Például, hogy reggel jobb ágyban maradni, mint felkelni. Az életem során erre jöttem rá. (nevetés) Saját magad legyőzése a legkeményebb ellenfél, mert mindig több van benned, mint amit kihozol magadból.

Horváth József György: Ki volt a legkeményebb politikai ellenfél?

Orbán Viktor: Horn. Ő volt a legnehezebb. Isten nyugosztalja! Az önmagát túlélt, szívós szoci világ álneve Horn Gyula volt. Megtestesítette mindazt, amit le akartunk győzni, magunk mögött akartunk hagyni. Horn komoly ellenfél volt, dacára annak, hogy őt végül legyőztem. Ez olyan bravúr volt, mint ahogy a tizennégy éves Egerszegi Krisztina csusszant be elsőként a két debella NDK-s úszónő között.

GFG: Ki a faszagyerek?

Orbán Viktor: Puskás Öcsi. Ez eldőlt, nincs kiadó hely. A legnagyobb történet Puskás Öcsié. És ez a mi történetünk, velejéig magyar történet.

GFG: Mi lesz az országgal tíz év múlva?

Orbán Viktor: Erősebbek leszünk és gazdagabbak. Nem kell ezt túlbonyolítani. Rajtunk múlik. Rajtunk magyarokon, senki máson. Először is azon, hogy mire tartjuk magunkat. Hiszünk-e Magyarországban és a magyarságunk erejében? Hiszünk-e egymásban? Örülünk egymás sikereinek, vagy inkább irigykedünk és egymás ellen áskálódunk? Ha hiszünk Magyarországban, a magyar emberekben, egymásban, akkor szép jövő előtt állunk. Egy összetartó, erős nemzet kell, amelyik kiáll magáért, nem hagyja magát, nem hunyászkodik meg senki előtt, és végigmegy az úton, amin elindultunk. Sok múlik azon is, hogy mit adunk át a következő nemzedékeknek. Egy ország mindig olyanná lesz, amilyenné a gyerekeinket neveljük. Ha jó példát mutatunk nekik, ha őket is arra neveljük, hogy ne a könnyebb utat keressék, hanem a saját útjukat még akkor is, amikor nehezebbnek tűnik, akkor az ország újra naggyá lehet. Mit üzen Amerika? Tegyük naggyá újra Magyarországot!

GFG: Közeleg az év vége. Hogyan bulizik egy miniszterelnök? Egyáltalán: mi fér bele egy napjába?

Orbán Viktor: Én régóta a folyamatosan megfigyelt emberek kategóriájában vagyok. Amit ti bulinak hívtok, az nekem már nem adatik meg. Borom viszont van otthon, felteszem Cseh Tamást, és akkor minden a helyére kerül. Az ember felkel reggel, és bár éjszaka is dolgozott, megküzd a kihívással, hogy képes-e példát mutatni a gyerekeinek, hogy előbb kel fel, mint ők. Aztán az is eldől, hogy Anikó viszi-e a gyerekeket az iskolába vagy én. Ha ez megvan, bemegyek a tornyosba, az autó hátsó ülésén végigolvasom a Nemzeti Sportot, hogy a világ fontos eseményei nehogy elsurranjanak mellettem. Beérve átnézem a híreket, erre adok fél órát, reggeli vagy van, vagy nincs. Inkább nincs. Aztán elkezdődik az élet. Jönnek az emberek és az ügyek egymás után attól függően, hogy miről szól a nap. Ma például innét hazamegyek, kivasalom a nadrágomat, és elmegyek a fideszes képviselők évzáró estjére, ahol beszédet kell mondanom. Ami az ebédet illeti, ha katona lennék, akkor kantint mondanék, így inkább a menza a helyes kifejezés, az Országházban lévő menzáról fel szoktam hozatni a kosztomat. Tegnap ettem egy remek sült disznómájat. Kis öröm is öröm. Közben persze olvasni kell, ez csúf szokás. Nem polgári, talán még plebejusnak sem mondanám, de annyi a meló, hogy nem kerül át magától a munka az elvégzendőkből az elvégzettek oldalára. Aztán verkli tovább. Ha szerencsém van, lemegyek este edzeni Felcsútra, de általában nincs szerencsém. Úgyhogy bent maradok 10-ig, 11-ig, aztán másnap kezdődik minden elölről.

Pörge Béla: Kinek szurkol?

Orbán Viktor: A focikérdésektől a miniszterelnök el van tiltva, de azért elmondom: a Felcsútnak szurkolok, Akadémiát is alapítottam. Ha majd egyszer nyugdíjba megyek, ide jövök vissza – ellenfeleim legnagyobb örömére. A fiatalokban bízom. Ráadásul vissza is fiatalítanak.

Ketipisz Sztavrosz: Van kedvenc filmje?

Orbán Viktor: Vannak kultikus filmek, amelyekre az ember emlékszik, a „Volt egyszer egy Vadnyugat” ilyen. A Clint Eastwood-filmeket is szeretem. A Gran Torinót a „Volt egyszer egy Vadnyugat” mellé nyugodtan be is írhatjuk. Vagy Denzel Washington Kényszerleszállását. A gyerekek is sokat segítenek. Nekik kedvenc filmjeik vannak, és ezeket kötelező megnézni. A nagy sláger a „Büszkeség és balítélet,” ezt láttam legalább fél tucatszor, az összes lánygyerekem ott hüppög rajta.