2016. szeptember 7. Krynica-Zdrój
Good evening to Everybody. May I ask your permission to speak my wonderful native Hungarian language?
Tisztelettel köszöntöm a lengyelek miniszterelnök asszonyát, Kaczyński elnök urat, a lengyel kormány és a lengyel közélet, a lengyel üzleti élet jelenlévő igen tisztelt képviselőit. Meghallgattam a laudációt. Ha édesapám itt lenne, akkor büszke lenne rám, ha az édesanyám itt lenne, ő meg mindent szó szerint elhitt volna.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Amikor az ember egy kitüntetést kap, akkor az első dolog, hogy körül kell néznie, nem történt-e tévedés. Úgy tűnik, hogy nem történt tévedés, és ezt a kitüntetést valóban én kaptam. Dacára annak, hogyha engem kérdeztek volna meg erről, akkor számos kiváló jelöltet tudtam volna még az Önök figyelmébe ajánlani, hiszen az elmúlt év, sőt az elmúlt évek Közép-Európa magára találásának és reneszánszának nagy kezdőlépéseit jelentették. A V4-ben vannak kiváló kollégák, akik lehettek volna az év emberei, de kétségkívül úgy áll a helyzet, hogy a rangidős én vagyok közöttük, hiszen huszonhat éve vagyok parlamenti képviselő, és tizenegyedik éve vagyok miniszterelnök, úgyhogy a kitüntetést így aztán nagy tisztelettel megköszönöm és elfogadom. Ezek után azt a kérdést kell föltennünk, hogy miért kapta, aki kapta? Meggyőződésem, hogy a kitüntetéseket bár személyek kapják, mégis valójában ügyeknek, bizonyos ügyeknek adják azok, akik oda ítélik. Az ügyek pedig már csak olyanok, hogy személyeken keresztül lehet őket képviselni. Sok mindent hallhattunk itt az előbb. Nekem is fejtörést okoz felsorolni a sok ügyet, amelyeknek érdekében sorompóba léptem az elmúlt három évtizedben: nemzeti függetlenség, „a szovjetek menjenek haza”, szabadság, visszatalálás a Nyugathoz, de ha jobban belegondolok, hogy vajon miért éppen most kaptam ezt az elismerést, milyen ügyet ismertek Önök el ezzel, akkor azt kell mondanom, hogy Közép-Európa ügyét ismerhették el. Meggyőződésem, hogy az ügy, amit képviselek, nem más, minthogy a közép-európai népeknek meg kell őrizniük az identitásukat, hitbéli és nemzeti történelmi identitásukat. Ez nem egy rossz gúnya, amit a modern korban le kell vetni, hanem egy páncél, ami megvéd bennünket, amellyel sorompóba lehet lépni, amely segít a túlélésben, és amely végül is sikeressé tehet bennünket. Higgyék el nekem, nagy idők kapujában állunk, az egész kontinensünk átalakul. Azok a közösségek lesznek sikeresek, maradnak talpon, és lesznek erősek, amelyeknek az identitása, hitbéli, történelmi és nemzeti identitása erős. Én ezt képviselem, és ezt védem. Fájdalom, de időnként nemcsak a hitetlenekkel és nemcsak a nemzetellenes riválisainkkal szemben kell ezt megtennünk, hanem meg kell tennünk időnként Európa különböző vezető szellemi és politikai köreivel szemben is, de nincs más választásunk: mindenkivel szemben meg kell védeni az identitásunkat, a lengyelt, a magyart, a közép-európait, mert egyébként nem jut nekünk hely a nap alatt.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Én ennek az ügynek az elismerését látom a kitüntetésben. Ha megengednek még egy dolgot, mint magyar a lengyelhez, hadd mondjak Önöknek. Én egy falusi legény vagyok, ez az életben sok mindentől megvédett engem, sok minden bajtól megvédett, leginkább attól, hogy szükségtelenül túlbonyolítsam a politikát. Igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy a politika érdekekről, számításról, ravaszságról is szól, s ebben van igazság, de engedjék meg, hadd mondjam el Önöknek azt, hogy barátság nélkül a politika sem megy, a pártodban sem megy, a hazádban sem megy, és Közép-Európában sem megy. Nincs jó lengyel–magyar politika, ha nincs mögötte barátság, ha nincs közte a két nép közötti és a két nép vezetői közötti személyes barátság. Mi, magyarok nagyra értékeljük a barátságot, hiszen egy rokontalan és idegen nép vagyunk itt, Európában, senki nem beszéli a nyelvünket, senki nem tudja olvasni az irodalmunkat, senki nem érti a kultúránkat, rokontalanok és idegenek vagyunk. Na, egy ilyen nép meg tudja becsülni a barátságot. Ezért van az, hogy minden nehézség ellenére a magyarok a lengyelek barátságát a legtöbbre tartják a világ népeivel meglévő barátságaik között. Úgyhogy a kitüntetés, miközben úgy érzem, jó ügynek szólt, ennek a kitüntetésnek az értékét számomra, magyar ember számára különösen megnöveli az, hogy lengyelektől kaptam, és barátságból kaptam.
Sok sikert kívánok Önöknek! Isten óvja Lengyelországot!