2018. július 28. Tusnádfürdő (Băile Tuşnad)
Jó napot kívánok mindenkinek! Megtiszteltetés, hogy ismét itt lehetek, és hogy Tőkés püspök urunkkal együtt szólhatok ma Önökhöz. Rögtön az ő egyik fanyar megjegyzését – oldandó a hangulatot – ide is idézem. Arról beszéltünk, hogy Semjén Zsolt azt mondta, hogy Tőkés László a mi iránytűnk. Akkor azt mondta László, csak el ne veszítsétek az iránytűtöket, és ez politikailag is milyen igaz.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Minden évben meg szoktam kérdezni Németh Zsolt barátomat, hogy szerinte miről kellene beszélnem. Most a különböző ötleteket nem idézem ide, de azt mondta, hogy arra figyeljek, hogy bármilyen tágas összefüggésben is szólok, hiszen mégiscsak egy szabadegyetemi előadáson vagyunk, törekedjek arra, hogy a tágas összefüggések is innen Székelyföld, Erdély, a magyar nemzet nézőpontjából értelmezhetőek legyenek. Ezt azért bocsátom előre, mert teszek majd mindenfajta kalandozásokat, de igyekszem olyan nézőpontból beszélni a világ ügyeiről, amelynek van, lehet és lesz relevanciája Magyarország számára. Végül is mindannyiunkat ugyanaz a kérdés érdekel a mai hallgatóságot is, gondolom, hogy mi lesz, mi történik majd a következő, egy év múlva esedékes szabadegyetemi találkozónkig. Mi történik 2019 júliusáig? Azt javaslom, hogy felmérendő a távlatokat, a saját lehetőségeinket és a saját erőnket is, induljunk ki abból, hogy mi történt, mióta nem láttuk egymást. Mi történt az elmúlt egy évben? Nem az eseménytörténet érdekes itt, hanem mi az értelme mindannak, ami az elmúlt egy évben történt? Közhely, hogy az idő felgyorsult, és egy év alatt több minden, sokkal több minden történik velünk, mint korábban, ezért egyáltalán nem csoda, hogy azt is nehéz elhinni, ami már megtörtént, nemhogy azt, ami majd történni fog, és amiről én most mindjárt beszélni fogok.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A legfontosabb dolog azonban a mögöttünk hagyott egy évből, hogy a Kárpát-medencei magyarságnak sikerült átugrania egy újabb lélektani küszöböt. Köszönthettük ugyanis az egymilliomodik visszahonosult magyar állampolgárt. Ez volt a legfontosabb az elmúlt egy évben. Ha csak ennyit végeztünk volna, már ezért is érdemes lenne meglengetni a kalapunkat, de ennél többet is tettünk, és mindazt, amit tettünk, úgy formulázom, hogy a nemzetegyesítés folyamata átváltozott nemzetépítésbe. Idén áprilisban ennek meg is tartottuk a főpróbáját. Az eredmények azt igazolják, hogy a magyar nemzetépítés sikeres. Április 8-án a választáskor bebizonyítottuk, hogy mi, magyarok képesek vagyunk megérteni az egyébként rendkívül bonyolult és összetett helyzetünket, és ha kell, akkor egy akarattal tudunk dönteni a saját sorsunkról, és képesek vagyunk egy nemzetként mozdulni. Innen, Székelyföldről nézve azt mondhatom, hogy a külhoni magyarok kiálltak az anyaországi magyarok mellett. Minden itt leadott voks felelősségvállalás volt Magyarországért. Ezt a felelősségvállalást és kiállást köszönöm most meg az anyaországiak nevében hálás szívvel Önöknek. Nehéz csatában győztünk közös erővel.
Mi történt Magyarországon? Lezártuk a harmadik kormányzati ciklusunkat. A fiatalabbakat szeretném arra emlékeztetni, azt a ködbe vesző emléket felidézni, hogy mi már egyszer ’98 és 2002 között is voltunk kormányon, tehát nem nyelvbotlás, amikor azt mondom, hogy a harmadik kormányzati ciklusunkat lezártuk, és megkezdtük a negyediket. 1990-re, a magyar demokrácia születésnapjára visszatekintve azt mondhatjuk, hogy 16 évet voltunk ellenzékben, és 12 évet voltunk kormányon. Ha Isten engedi és élünk, ennek a négy évnek a végén, ami előttünk áll, azt mondhatjuk, hogy helyreállt az egyensúly. A miniszterelnöki székfoglaló beszédemben is elmondtam, hogy a kormány azonban sportemberekből áll, és hogy nem érjük be döntetlennel.
Ha szűken a mögöttünk hagyott nyolc évre gondolok, akkor azt mondhatom, hogy nyolc év folyamatos kormányzás után kaptunk még négyévnyi munkára esélyt. Én ezt úgy értelmezem – egy fiatal magyar elemző véleményével egyetértve –, hogy felhatalmaztak bennünket arra, hogy kiépítsünk egy új korszakot. A 2010-es kétharmados győzelmet én úgy értelmezem, hogy felhatalmaztak bennünket arra, hogy az átmenet zavaros két évtizedét lezárjuk, s új rendszert építsünk fel. Ez a gazdaságban egy magyar modellt, a politikában pedig egy új alkotmányos rendet jelentett, egy nemzeti és keresztény alapokon nyugvó, új alkotmányos rendet. A 2014-es kétharmados győzelmünkkel arra kaptunk felhatalmazást, hogy ezt a rendszert stabilizáljuk. Ekkor jött létre az ellenfeleink által sokat gúnyolt kifejezés, a nemzeti együttműködés rendszere, ami ugyan nem túl szellemes megfogalmazás, de ahhoz képest, hogy a magyar történelem inkább a nemzeti betartás rendszere szokott lenni, tulajdonképpen méltánylandó célkitűzés. A 2018-as kétharmados győzelmünk pedig nem más, mint felhatalmazás egy új korszak kiépítésére.
Azonban fontos arra emlékeztetni magunkat, hogy a korszak mindig több, mint a politikai rend. A korszak egy sajátos és jellemző kulturális közeg. A korszak egy szellemi természetű rend, egyfajta közös hangulat, talán ízlésvilág is, egyfajta viselkedési mód. A rendszert, a politikai rendszert általában szabályok és politikai döntések adják, a korszak azonban több ennél. A korszakot inkább kulturális áramlatok, kollektív meggyőződések és társadalmi szokások adják. Most ez a feladat áll előttünk, vagyis kulturális korszakba kellene ágyaznunk a politikai rendszert. Ezért logikus, legkevésbé sem meglepő, hogy napjaink legizgalmasabb vitája éppen a kulturális politika területén robbant ki. És ez szinte azonnal meg is történt a választások után, ha figyelik a Magyarországon zajló politikai-közéleti vitákat, érthetik, miről beszélek. Szerintem ez érthető, és jól is van így. Mert valóban egy új szellemi és kulturális megközelítésre van szükség a harmadik kétharmad után, és mi tagadás, szeptembertől nagy változások előtt állunk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az elmúlt egy évről még azt mondhatom Önöknek, hogy a nemzeti és keresztény alapokon álló politikai rendszer stabilizálása sikerült. Az alap szilárdnak és tartósnak tűnik, nem indokolatlan tehát, hogy az előttünk álló négy évre a korszaképítést jelöljük meg feladatként. Villanásszerűen ideidézek néhány tényt, amely a 2010 után felépített politikai és gazdasági rendszer stabilitását fejezi ki. A növekedés tekintetében 2009-ben Magyarország -6 százalékot produkált, 2017-ben pedig +4 százalékot. Most nagy számokat fogok mondani, de a nagyságrendek talán érthetőek lesznek. Az az érték, amit Magyarország egy évben meg tud termelni, 2010-ben 27 ezer 224 milliárd forint volt, most pedig 38 ezer 183 milliárd. Tehát 11 ezer milliárd forinttal nagyobb értéket állítunk elő minden egyes évben 2010 óta, mint tettük ezt korábban. Azt mindenki tudhatja, hogy a pénzügyeket rendbe tettük, a hiteleket, a 2008-as válság miatt felvett hiteleket visszafizettük, az IMF-et hazaküldtük, a hiányt kordában tartjuk, az államadósságot pedig 85 százalékról 71 százalékra vittük le. Azt is lehet tudni, hogy az export mértéke a 19 ezer 690 milliárd forintról 31 ezer 102 milliárd forintra nőtt. Soha ilyen magas Magyarország történetében nem volt. A 15 és 64 éves kor közötti foglalkoztatottaknak a száma a 2010-es 55 százalékról 69 százalékra nőtt, ami azt jelenti, hogy 756 ezerrel többen dolgoznak ma Magyarországon, mint 2010-et megelőzően. A bérek 60 százalékkal jobban állnak, mint 2010-ben. A demográfia termékenységmutatója 1,25-ről 1,5 százalékra nőtt. És olyan mutatókban is stabilitást láthatunk, mint az orvosok száma, 3665-tel több orvos dolgozik, mint 2010-ben. A bűncselekmények száma felére csökkent. A szélessávú internet-elérhetőség 51 százalékról 82 százalékra nőtt. És hogy mondjak még egy más adatot is, más természetűt, a színházlátogatások száma 3 millió 160 ezerrel megemelkedett Magyarországon, 2017-ben 7 millió 601 ezer színházlátogatást regisztráltak. Tehát amikor stabilitásról beszélek, akkor ez az egész magyar élet stabilitásáról szól a gazdaságtól a középosztály kulturális fogyasztási szokásaiig, illetve a szegények számának csökkenéséig.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ez az a stabilitás, amely nem teszi nagyképűvé vagy valóságtól elrugaszkodottá mindazt, amit ezek után szeretnék mondani. Mit lehet ilyenkor tenni? Egy ilyen helyzetben, kétharmados választási támogatottsággal a hátunk mögött egy nemzeti kormány nem vállalkozhat kevesebbre, minthogy nagy célokat tűz maga elé. Olyan nagy célokat, amelyeket korábban elképzelhetetlennek gondolt, olyan nagy célokat, amelyek értelmét adják a következő évek munkájának. Ezeket a célokat mi megfogalmaztuk, kifejtés nélkül arra a kérdésre válaszolva, hogy mi fog itt történni, most a legfontosabbakat ezek közül megemlítem.
2030-as időhorizontban gondolkodva azt akarjuk, hogy az Európai Unió öt legjobb országa közé tartozzon Magyarország. Az öt legjobb ország közé, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni. Az öt legversenyképesebb ország közé tartozzunk ’30-ra. 2030-ra a népesedési hanyatlást állítsuk meg, 2030-ra fizikailag is kössük össze Kis-Magyarországot a többi területtel, a gyorsforgalmi utak menjenek el az államhatárokig. 2030-ra legyen meg az energiafüggetlensége Magyarországnak, ami a biztonság egyik fontos dimenziójává vált, készüljön el Paks, és az új energiaforrások lépjenek működésbe. Szorítsuk vissza a népbetegségeket, építsük fel az új magyar honvédséget, és kezdjünk hozzá Közép-Európa gazdasági megépítéséhez is.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ezek a távlatok, amikből érthető lesz mindaz, amit ezek után mondani fogok. A legfontosabb a mostani hely szempontjából nézve az a tervünk, hogy újjáépítsük az egész Kárpát-medencét. Úgy látom a történelmi helyzetet, hogy véget ért a száz év magyar magány korszaka. Újra erősek vagyunk, elszántak vagyunk, bátrak vagyunk, van erőnk, van pénzünk, vannak erőforrásaink, és az elmúlt években bebizonyítottuk a szomszédainknak, hogy aki a magyarokkal együttműködik, az jól jár. Itt a pillanat, hogy újra felépítsük a Kárpát-medencét. Van egy ajánlatunk a szomszédaink számára. Ajánlatunk abban összegezhető, hogy kössük össze immáron végre és komolyan az országainkat egymással. Kössük össze a nagyvárosainkat gyorsvasúttal és autópályákkal. Mégiscsak szégyen, hogy ilyen összeköttetés nincs Debrecen és Nagyvárad között, Kassa és Miskolc között, Nyíregyháza és Szatmárnémeti között, Eszék és Pécs között vagy éppen Kolozsvár és Budapest között. Ajánlatunk az is, hogy kössük össze az energiahálózatainkat. Szégyen, hogy ma ez még nem valóság. Azt javasoljuk, az az ajánlatunk, hogy hangoljuk össze a védelmi politikánkat, és hangoljuk össze a haderőfejlesztéseinket is egymással. És végül az ajánlatunk, hogy fektessünk be egymás térségeibe. Mi hozzá is kezdtünk. Most az üzletről nem beszélek, de a tegnapi határon túli magyar vezetőkkel való tárgyalás eredményeképpen azt tudom mondani, hogy a Kárpát-medencében nagyságrendileg mintegy ezer óvoda felújításához és felépítéséhez kezdtünk hozzá. Ezek mind magyar nyelvű óvodák. Van tehát egy ajánlatunk a szomszédaink számára: építsük meg közösen a Kárpát-medencét. Ehhez persze az kell, hogy a kölcsönös tisztelet alapján álljunk, az ajánlatunk is csak ebben a szellemben érvényes. A kölcsönös tisztelet pedig megköveteli az őszinte beszédet.
Itt van rögtön erre a remek alkalom a százéves évforduló okán. Száz éve lépett be Románia a modern Románia korszakába. Értjük, hogy az ő nézőpontjukból ezen van mit ünnepelni. Azt kérjük, hogy ők értsék meg, hogy a mi nézőpontunkból meg nincs mit ünnepelni. És azt is kérjük, hogy nézzünk szembe azzal a ténnyel, hogy a modern Románia száz éve nem tud mit kezdeni azzal a természeti ténnyel, hogy itt él több mint másfél millió magyar. Tudjuk, hogy Bukarestben azt mondogatják, hogy Székelyföld nem is létezik. Én egyetértek az RMDSZ idevonatkozó ünnepszlogenjével, amely kifejezi azt, hogy Erdély akkor is létezett, amikor még a modern Románia nem létezett, és ahogy itt körülnézek, ismerem az ittenieket, nyugodtan mondhatom, hogy Székelyföld még akkor is létezni fog, amikor egész Európa behódolt az iszlámnak. Ebben biztosak lehetünk. Az ajánlatunk tehát az minden szomszédunk irányába, de a román barátaink irányába is, hogy ahelyett, hogy tagadnánk a valóságot, ami nem ésszerű magatartás, fogjuk fel inkább ezt a helyzetet erőforrásként, tekintsünk Erdélyre is erőforrásként, akarjunk erősödő Székelyföldet, akarjunk erősödő magyarságot, mert, ahogy Kós Károly mondta: ez egy erőgyarapodást jelent majd Románia számára is. Erre az útra is ráléphetnénk. Nyitva áll, csak akarat kell hozzá.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Amikor végeztünk a Kárpát-medence felépítésével, vagy az is lehet, hogy ezzel párhuzamosan, az a feladat is itt áll előttünk, hogy felépítsük Közép-Európát, ami tágasabb és több, mint a Kárpát-medence. Itt a lehetőség, hogy az előttünk álló években felépítsük Európa nagy, erős, biztonságos politikai és gazdasági térségét, vagyis Közép-Európát. Mondjuk ki, hogy a gazdasági fejlődés mellett, annak sajátosságai mellett Közép-Európa egy sajátos kultúrájú térség is, más, mint Nyugat-Európa. Építsük ezt fel, és fogadtassuk el. Annak érdekében, hogy Közép-Európa elfoglalhassa Európában a méltó helyét, érdemes néhány tézist megfogalmazni. Én öt tézist fogalmaztam meg a közép-európai építkezés számára.
Az első úgy hangzik, hogy minden európai országnak joga van megvédeni a keresztény kultúráját, joga van elutasítani a multikulturalizmus ideológiáját. A második tézisünk az, hogy minden országnak joga van védelmébe venni a hagyományos családmodellt, joga van azt vallani, hogy minden gyermeknek joga van egy anyához és egy apához. A harmadik közép-európai tézis úgy hangzik, hogy minden közép-európai országnak joga van megvédeni a nemzetstratégiai szempontból kulcsfontosságú gazdasági ágazatait és piacait is. A negyedik tézis úgy hangzik, hogy minden országnak joga van megvédeni a határait, és joga van elutasítani a bevándorlást. Az ötödik tézis pedig úgy hangzik, hogy minden európai országnak joga van a legfontosabb kérdésekben ragaszkodni az egy nemzet, egy szavazat elvéhez, és ezt a jogot az Európai Unióban sem lehet megkerülni. Vagyis azt állítjuk mi, közép-európaiak, hogy van élet a globalizmuson túl, nem az az egyetlen járható út, Közép-Európa útja pedig a szabad nemzetek szövetségének útja. Ez a Kárpát-medencén túli feladat, küldetés, amely ránk vár.
Na, ezek voltak a békésebb vizek. Most hajózzunk ki, mondjuk, a Balatonról a nyílt tengerre. Nézzük, mi történt egy év alatt a világban körülöttünk. Először is az amerikai elnök beváltotta az ígéreteit. Emlékezhetnek az európai elit legyintésére, akik azt mondták, hogy az amerikai elnök által kitűzött cél, miszerint a multilaterális, tehát sokoldalú megállapodásokon nyugvó világrendszert ő át fogja alakítani kétoldalú megállapodásokon nyugvó rendszerbe. Lássuk be, hogy az elmúlt egy évben ehhez hozzákezdett, tervszerűen, mérnöki pontossággal halad előre, és ki is bontakozik szemünk előtt egy kétoldalú megállapodásokon nyugvó, új világpolitikai és világgazdasági rend. A körülöttünk fekvő világ másik nagy történése a mögöttünk hagyott évben, hogy a kínai menetelés, fejlődés folytatódik. A harmadik ilyen fontos körülmény, amit figyelembe kell vennünk, hogy az oroszok is beváltották az ígéretüket, amire persze ugyanúgy legyintettek az európai liberális elit képviselői, mint az amerikaira. És lépéseket tett, közel van ahhoz, hogy megoldja a gázszállítást Európába Ukrajna kiiktatásával, az Északi Áramlat nemsokára el is készül, a Török Áramlat tervei pedig az asztalon vannak. A negyedik fontos dolog, ami egy év alatt történt, hogy Európa jobbratolódása folytatódott. Kiderült, hogy ez nemcsak egy közép-európai folyamat. Emlékezzünk a német választás eredményére, az osztrák választásra vagy éppen az olaszok választására. Általános jobbratolódási folyamat figyelhető meg egész Európában.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Azért idézem ide ezeket az összefüggéseket, mert egy 10 milliós ország és egy 15 milliós nemzet számára, mint mi vagyunk, létkérdés, hogy értse, hogy mi történik körülötte. Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy egy magunkfajta, magunkméretű ország esetében a butaság kockázata és következménye sokkal nagyobb, mint a nagytestű országok esetében.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Fontos tehát, hogy megértsük, hogy ki mit akar körülöttünk a világban. Megértsük, hogy mi fog történni a bennünket körülölelő nemzetközi politikában az előttünk álló évben. Az amerikaiak folytatni fogják azt a kísérletüket, hogy megtartsák a vezető szerepüket a világban, és sikeresen versenyezzenek Kínával. Ne felejtsük el, Kínának egy négyszeres demográfiai fölénye van, van egy belső stabilitása, van egy most már technológiailag fejlett és modern gazdasága, vagyis az idő és a folyamatok az ő oldalukon állnak. Az amerikaiak ebbe nem akarnak beletörődni, és rájöttek arra, ha minden úgy megy tovább, mint ahogy az előző elnökök alatt ment, akkor a végeredmény előre látható. Egy esélyük van, meg akarják változtatni a nemzetközi játékszabályokat. Hogy ez sikerül-e nekik, különösképpen, hogy ez fegyveres konfliktusok nélkül sikerül-e nekik, ezt ma még senki sem tudhatja, de biztosak lehetünk abban, hogy ez a szándék a világpolitikát meghatározó szilárd és eltökélt akarat. Ezért a játékszabályok megváltoztatásának keretében megpróbálják eltüntetni azt a kereskedelmi többletet, amely ma Európa oldalán velük szemben fennáll. Erről szólnak az Európai Unió és Amerika közötti kereskedelmi háborúra utaló összecsapások. Ki fognak egyezni az oroszokkal a fegyverzetkorlátozás mentén, és létrejön majd egy orosz–amerikai megállapodás, és kereskedelmi pozíciókat fognak kialakítani, ha kell, szankciókkal, Kína–USA viszonylatában is.
Mit fognak csinálni a következő egy évben az oroszok tisztelt Hölgyeim és Uraim? Ennek megértéséhez azt kell tudnunk, hogy Oroszország úgy tekint magára, mint ami egy nem biztonságban lévő ország abban az esetben, ha ütközőzónák nem veszik őt körül. Ezért Oroszország körül ütközőzónák kialakítására fog törekedni éppúgy, mint eddig. Ennek Ukrajna az egyik áldozata. Az ukránok úgy döntöttek, hogy nem kérnek többé ebből az 50-50 nyugati és orosz befolyásoláson nyugvó helyzetből, a nyugati világhoz akarnak csatlakozni, és ezért elszakadnak az orosz övezettől, közelebb kerülnek talán, be is lépnek a NATO-ba, az Európai Unióba, és felépítik a modern Ukrajnát. NATO-tagságot nem látok, európai uniós tagság realitása szinte zéró, és az új ukrán állam helyett jelen pillanatban adósrabszolgaság felé sodródó ukrán gazdaságot látok. Az oroszok célja, hogy visszabillentsék a korábbi állapotot, úgy tűnik, nem irreális.
Ebben az összefüggésben kell gondolkodni az Európai Unió és Oroszország viszonyáról. És engedjék meg, hogy elnagyoltan és megfontoltan, de azt mondjam, hogy az Európai Unió ma primitív orosz politikát folytat, a szankciók és biztonsági fenyegetésre hivatkozó politikát folytat. Képtelen különbséget tenni, erre szükség volna, mert az Európai Unión belül vannak országok, amelyek tényleg fenyegetve érezhetik magukat, tényleg úgy érezhetik, hogy minden nap biztonsági kockázat mellett telik el az életük. Ilyenek a balti államok és ilyen Lengyelország is. Ezt az érzést mind a történelem, mind pedig a földrajzi adottságok indokolják. Ugyanakkor teljesen nyilvánvaló, hogy Magyarország nem érez ilyen fenyegetést, Szlovákia nem érez ilyen fenyegetést, a csehek sem és Nyugat-Európa sem. És nekünk is megvan az okunk arra, hogy így érezzük magunkat. Nyilvánvaló, hogy nincs egy olyan politika, ami mindenkinek jó, ezért helyesebb lenne, ha a lengyeleknek és a balti államoknak a NATO és az Európai Unió extra, szuper biztonsági garanciákat adna, és közben Európa többi részét pedig engedné, hogy végre kereskedjen, gazdasági együttműködést építsen ki, a nyersanyagot, az energiát és a kereskedelmi lehetőséget beépítse a saját gazdasági fejlődési lehetőségébe. Primitív Oroszország-politika helyett tagolt Oroszország-politikára volna szükségünk az Európai Unió esetében.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Még egy országcsoportról kell szólnom, ami mindig kiesik az érdeklődésünk homlokteréből. Ez Törökország, Izrael és Egyiptom csoportja. Ezekről most hosszan nem szeretnék beszélni, csak annyit jó, ha tudnak itt, Tusnádfürdőn is meg Székelyföldön, hogy Magyarország, Székelyföld, Kárpát-medence és egész Európa biztonsága ma azon múlik, hogy Törökország, Izrael és Egyiptom elég stabil ország-e ahhoz, hogy az onnan Európába történő muszlim feláramlást megfékezze és megállítsa. Ha ezek az országok, bármelyik a három közül elveszíti a stabilitását, annak súlyos biztonsági következményei lesznek egész Európára nézve. Emlékezzenek arra, amikor az arab tavasz keretében Egyiptom elveszítette rövid időre a stabilitását, milyen következményekkel járt mindez. De ez igaz Törökországra is. Az elnököt lehet szeretni vagy nem szeretni, a politikai rendszerével lehet szimpatizálni vagy nem szimpatizálni, de egy dolog biztos: nekünk egy stabil Törökországra van szükségünk, amely megvéd bennünket az ellenőrizetlen feláramlástól, a migránstömegekkel szemben. Ugyanezt tudjuk elmondani Izraelről. Ha nincs Izrael, akkor létrejön az a radikális muszlim földrajzi terület, amelyről csak fenyegetést várhat Európa. Tehát nekünk az az érdekünk, hogy ezek az országok stabilak maradjanak, stabil politikai rendszerük és politikai vezetésük, vezetőik legyenek.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ebből pedig egyetlen következtetés adódik Európa számára. Egy ilyen bonyolult és változó nemzetközi helyzetben nem élhetünk tovább úgy, ahogy eddig éltünk. Lehetetlen, hogy Európa ne tudja biztosítani saját maga számára a saját védelméhez szükséges erőt. Nem élhetünk folyamatosan az amerikaiak pénzén és az amerikaiak biztonsági ernyője alatt. Jó, ha itt vannak, szükségünk van rá, kell a NATO, de Európának rendelkeznie kell saját önvédelmi képességgel, ezért szükségünk lesz európai haderőre. A pénzügyi alapok megvannak, a technológiai alapok megvannak, csak a politikai elszántság hiányzik. Ezt kell megteremtenünk a következő időszakban.
És végül Európáról szeretnék szólni néhány szót. Ez a legrázósabb útszakasz, az öveket kérjük becsatolni. Azt tudom mondani, tisztelt Hölgyeim és Uraim, a következő évre gondolva, ha ránézünk Európára, hogy Európa valaha egy nagy civilizáció volt. Európa valaha egy világformáló erőközpont volt. Azért volt ez így, mert mert gondolkodni, mert cselekedni, bátor volt, és nagy dolgokra vállalkozott. Ha szellemi távlatból nézünk egy-egy civilizációra, akkor azt a megállapítást tehetjük, ennek megvan a maga irodalma, hogy négy dologból épülnek fel a civilizációk. A civilizációk szellemi természetű dolgok. Felépülnek a vallás szelleméből, az alkotóművészet szelleméből, a kutatás szelleméből és az üzleti vállalkozás szelleméből. Ebből tud felépülni egy civilizáció. Ha a mi Európánkra pillantunk, akkor azt látjuk a vallás szelleme tekintetében, hogy a keresztény alapokat megtagadta. Az alkotóművészet szelleme tekintetében azt látjuk, hogy cenzúra van, és politikai korrektséget kényszerítenek ránk. A kutatás szelleme szempontjából azt mondhatjuk a mi Európánkról, hogy elénk lépett az USA és lassan Kína is. Az üzleti vállalkozás szelleme tekintetében pedig azt mondhatjuk Európáról, hogy az üzleti vállalkozás szelleme helyett a bürokrácia szelleme uralja ma Brüsszelt és a gazdasági szabályozásokat. Ezek a folyamatok, tisztelt Hölgyeim és Uraim, régebben kezdődtek, de a 2008-as gazdasági válság hátterén mutatkoztak meg élesen.
A helyzet súlyosságát, mármint az európai civilizáció helyzetének a súlyosságát pedig a migránsválság mutatta ki. Leegyszerűsítem a bonyolult gondolatot: azzal a helyzettel kell szembenéznünk, hogy Európa vezetői alkalmatlanok, nem tudták megvédeni Európát a bevándorlásról. Az európai elit csődöt mondott, és ennek a csődnek a szimbóluma az Európai Bizottság. Ez rossz hír. A jó hír, hogy az Európai Bizottság napjai meg vannak számlálva, én meg is számoltam, mintegy 300 napjuk van hátra, és lejár a mandátumuk. A bizottság fontos dolog az Európai Unióban, és a döntéseinek komoly következményei vannak a tagállamokra, így Magyarországra nézve is. A dolog úgy fest, hogy a bizottság az alapszerződés szerint a szerződés, vagyis az Európai Uniót létrehozó szerződés, pontosabban szerződések őre. Ezért pártatlannak, elfogulatlannak kell lennie, és garantálnia kell a négy szabadságot. Ehelyett az Európai Bizottság ma pártos, mert a liberálisok pártján áll. Elfogult, mert Közép-Európa ellen dolgozik, és nem barátja a szabadságnak, mert a szabadságok helyett egy európai szocializmus felépítésén dolgozik. Örüljünk, hogy napjai meg vannak számlálva. Ezek után tegyük fel magunknak azt a kérdést, hogy miért mondott csődöt az európai elit, amely ma egy kizárólagosan liberális elit?
Erre azt a választ adhatjuk, én legalábbis ott keresem a választ, hogy először is megtagadta a gyökereit, és egy keresztény alapokon nyugvó Európa helyett a nyílt társadalom Európáját építi. A keresztény Európában a munkának becsülete volt, az embernek méltósága volt, a férfi és a nő egyenlő volt, a család a nemzet alapja volt, a nemzet Európa alapja volt, az államok pedig garantálták a biztonságot. A mai nyílt társadalom Európájában nincsenek határok, az európai emberek lecserélhetőek bevándorlókra, a család tetszés szerint variálható együttélési formákká vált, a nemzet, a nemzeti öntudat és nemzeti érzés negatív és meghaladandónak minősül és az állam többé nem garantálja a biztonságot Európában. A liberális Európában európainak lenni valójában nem jelent semmit, nincs ennek iránya, ez csak egy tartalom nélküli forma. Ráadásul, tisztelt Hölgyeim és Uraim, a liberális demokrácia átfejlődött, most teszek eleget Tőkés László provokációinak, hogy az illiberalizmusra kell valamit mondanom, tehát ráadásul a liberális demokrácia átfejlődött liberális nem-demokráciává. Nyugaton az a helyzet, hogy liberalizmus van, demokrácia meg nincsen.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A demokrácia hiányát azzal az érvünkkel tudjuk alátámasztani, hogy Nyugat-Európában általánossá vált a szólásszabadság korlátozása és a cenzúra. A liberális elit számára kellemetlen híreket az államok vezetői és a technológiai óriások közösen ellenőrzik. Ha ezt valaki nem hiszi, akkor menjen fel ezekre a honlapokra, menjen fel a szociális média hálójára, és nézze meg, milyen agyafúrt, ravasz eszközökkel törlik a migránsokról, a bevándorlókról meg ebben a témakörben keletkezett negatív hírekről szóló hozzáférési lehetőségeket, és hogyan zárják el az európai polgárokat attól, hogy szembesüljenek a valósággal. A liberális koncepció a véleményszabadságról oda fejlődött, hogy a liberálisok a vélemények különbözőségét fontosnak tartják egész addig, amíg megdöbbenve nem érzékelik, hogy léteznek más vélemények is. A liberális sajtószabadság emlékeztet bennünket a régi szovjet viccre, ami úgy hangzik, hogy bárhogy is rakom össze a bicikligyár termékét, mindig gépfegyver lesz belőle. Ezt a liberális sajtószabadságot akárhogy rakom össze, a végén cenzúra lesz belőle és politikai korrektség.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ez a diagnózis, amit tudok Önöknek adni. Nézzük, hogy miben reménykedhetünk ezek után, mit kell csinálnunk, mit lehet tennünk? Én azt tanácsolom mindannyiunknak, kedves Barátaim, hogy összpontosítsuk minden erőnket a 2019-es európai választásra. Bizonyára sokan vannak itt, akik emlékeznek rá, hogy az ötévente tartandó európai választásokat általában kézlegyintésekkel szokták, szoktuk elintézni, nem igazán érezzük át, hogy döntő jelentősége volna. Ideidézem azt is, hogy az európai elitek pedig rendszeresen panaszkodni szoktak, hogy milyen kár, hogy minden európai választás valójában nemzeti ügyekről szóló választás, és nincs egy téma, ami egy nagy összeurópai kérdés lenne, és ebben dönthetnének közösen az európai polgárok. Jelentem, az a helyzet véget ért, van összeurópai komoly kérdés, amiről eddig Magyarországot leszámítva sehol sem kérdezték meg az embereket, nálunk volt egy bevándorlásról szóló népszavazás. Itt az ideje, hogy az európai választás valóban egy nagy, komoly, közös európai kérdésről, a bevándorlásról szóljon, az ehhez kapcsolódó jövőről szóljon, és ezért javaslom is, hogy minden erőnket a következő évben erre a nagy és döntő jelentőségű választásra összpontosítsuk. Ha a bevándorlásról dönt Európa, akkor persze arról is dönt, amit úgy nevezünk, hogy európai elit, választ ad arra a kérdésre, hogy jól kezelte-e a bevándorlást az európai elit? Az európai elit láthatóan ideges. Ideges, mert az előttünk álló európai választás révén, annak esetleges, mi ízlésünk szerint kedvező eredménye miatt Európa nagy ívű átalakítása, amit mi csak Soros-tervnek nevezünk, elakadhat. A nagy cél, hogy Európát átalakítsák, és Európát átléptessék a kereszténység utáni korba, és Európát átléptessék a nemzetek utáni korszakba, ez a folyamat az európai választásokon elakadhat, tisztelt Hölgyeim és Uraim, és nekünk elemi érdekünk, hogy meg is akasszuk.
Az ellenfeleink nagyon közel járnak a sikerhez. Nem is érzékeljük, hogy milyen közel. És nem is érzékeljük, hogy milyen jelentősége van ennek a ténynek. Hosszas magyarázatok nélkül csak egy rövid kitekintést akarok adni. Ha visszagondolnak az európai demokrácia elmúlt száz-egynéhány évére, akkor felfedezhetik azt a szerkezetet, hogy Európában lényegében a keresztény tradíciókon belül megmaradt alapokon szerveződő közösségek, mondjuk, hogy kereszténydemokrata pártok és ezt a hagyományt vitató, abból kilépő közösségek szervezetei, nevezzük őket baloldali, liberális pártoknak, versenye döntötte el. Európa úgy haladt, hogy ez a két erő versengett egymással, hol az egyik, hol a másik volt felül. Ez a verseny jótékony hatású is volt, energiákat, szellemi erőt is felszabadított. Tulajdonképpen ez a versenyfutás garantálta Európa fejlődését. Ez egyszerre volt politikai és szellemi versengés. Ez volt eddig Európa. Ez volt az európai politika, így dőltek el a hatalmi kérdések Európában. De, kedves Barátaim, ha beáll az a helyzet, hogy egy-egy országban lesz tíz százalékot elérő vagy meghaladó muszlim népesség, amelyről biztosan tudhatjuk, hogy keresztény pártra sosem fog szavazni, és ezt hozzáadjuk a keresztény hagyományokat elhagyó európai őslakosokhoz, akkor azt kell mondanom, hogyha így áll fel majd a helyzet, keresztény alapokon választást nyerni Európában többé nem lehet, és a keresztény tradíciót őrző csoportok és hagyomány kiszorul a hatalmi térből, és nélküle fognak dönteni Európa jövőjéről. Ez itt a helyzet, és ez itt a cél, és ilyen közel vagyunk ehhez, hogy ez bekövetkezzen, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ezért döntő jelentőségű az előttünk álló választás, ezen a választáson meg kell mutatnunk, hogy a liberális demokráciának van alternatívája, ezt úgy hívják, hogy kereszténydemokrácia, és a liberális elitet le lehet váltani egy kereszténydemokrata elitre. A kereszténység és a politika összefüggésében persze számos félreértés van Közép-Európában, ezért itt is kell tennem egy zárójeles megjegyzést. A kereszténydemokrácia nem arról szól, hogy hitelveket, ez esetben keresztény hitelveket védelmezünk. A kárhozat meg az üdvözülés kérdésében sem az államok, sem a kormányok nem illetékesek. A kereszténydemokrata politika azt jelenti, hogy a keresztény kultúrából kisarjadt létformákat kell védeni, nem a hitelveket, hanem az abból kinőtt létformákat. Ilyen az emberi méltóság, ilyen a család, ilyen a nemzet. Tehát a kereszténység nem a nemzetek felszámolása útján akar eljutni az egyetemességhez, hanem a nemzetek megőrzésén keresztül. És ilyenek a hitbéli közösségeink is, ezeket mind védeni és erősíteni kell. Ez a dolga a kereszténydemokráciának, és nem a hitelvek megvédése.
Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ha idáig eljutottunk, akkor már csak egyetlenegy csapdát kell elkerülniük, egyetlen szellemi természetű csapdát, mert az ember már csak ilyen: nem szívesen lép ki komfortzónájából, nem szívesen vállal vitát, szívesen tesz engedményeket a vele vitatkozó feleknek, de ez szellemi természetű kérdésekben inkább kártékony, mint előnyös. Itt lóg, himbálódzik az orrunk előtt egy csali. Ez pedig az a mondat, hogy valójában a kereszténydemokrácia is lehet liberális. Javaslom, hogy ne kapkodjunk, nehogy véletlenül horogra akadjunk, mert ha ezt elfogadjuk, akkor az a harc, küzdelem, amit eddig folytattunk, elveszíti az értelmét, és akkor hiába dolgoztunk. Mondjuk ki nyugodtan, hogy a kereszténydemokrácia nem liberális. A liberális demokrácia az liberális, a kereszténydemokrácia per definitionem nem liberális, ha úgy tetszik, illiberális. És ezt néhány fontos ügyben, mondjuk, három nagy ügyben konkrétan is meg tudjuk fogalmazni. A liberális demokrácia a multikulti mellett áll, a kereszténydemokrácia pedig elsőbbséget ad a keresztény kultúrának, ami egy illiberális gondolat. A liberális demokrácia bevándorláspárti, a kereszténydemokrácia bevándorlás-ellenes, ami echte illiberális gondolat. És a liberális demokrácia a variálható családmodellek pártján áll, a kereszténydemokrácia pedig a keresztény családmodell alapján áll, ami szintén egy illiberális gondolat.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Vegyünk tehát magunkon erőt, vállaljuk fel ezt a szellemi vitát, és az európai parlamenti választásokra így vértezzük fel magunkat. Nagy pillanat előtt állunk, meglátjuk, bekövetkezik-e. Az esély itt van. Nem egyszerűen a liberális demokráciának, az arra felépült liberális nem demokratikus rendszernek mondhatunk búcsút a következő év májusában, hanem a ’68-as elitnek is úgy, ahogy van.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ha a ’68-as elit megy, akkor már csak egyetlen egy kérdésre kell válaszolnunk, hogy ki jön? És erre azt a szerény választ kell adni, hogy mi jövünk. Higgadtan, nyugodtan, visszafogottan azt kell mondanunk, hogy jönnek a ’90-esek a ’68-asok helyett. Az antikommunista, keresztény elkötelezettségű, nemzeti érzelmű nemzedék következik most az európai politikában. 30 éve még azt gondoltuk, hogy Európa a jövőnk, ma pedig azt gondoljunk, mi vagyunk Európa jövője. Hajrá!
Köszönöm szépen a figyelmüket!